Csúnyán lemaradtam az utóbbi hetekben. Annyi minden történt, el sem lehet mesélni csak egy bejegyzésben...Főleg itthonról visszatekintve mesélni az elmúlt 3 hétről...nem egyszerű. Fodrász után, minden európai kényelmi jóval körülvéve már messze vagyok Kambodzsától. Az ottani állás, az emberek, a búcsúbuli, a költözés/pakolás, Saigon és a körút mintha más dimenzióban lett volna.
Ahogy felszállt a gépünk Phnom Penh-ből a könnycsatornáim aktiválódtak és előreláthatatlanul potyogni kezdtek a könnyeim. Magamat is megleptem. Hirtelen tudatosodott bennem, h ennek most vége. Kambodzsa és Siem Reap már sosem lesz olyan, mint amilyennek mi láttuk. Ha vissza is térünk évek múlva (ami biztos, h bekövetkezik) már túlszárnyalja az emlékeinkben megmaradt várost a fejlődés és a barátok is szétszélednek. Az a 11 órás Bangkok-Bécs repülőút olyan volt, mintha egy teljes más univerzumba szállított volna. Lelkileg is türelmetlen voltam, fáradt, nyűgös és úgy éreztem, sosem érek újra földet. Két állapot közt lebegtünk. Az egyiket, a könnyed siem reapi-motorzós-jóidős-gyömülcsshakes életet magunk mögött hagyva tartottunk az otthon, a "megszokott" környezet felé, ahol talán új, nyitott ajtók és szélesre tárt karokkal a család és a barátok vár ránk. Azok az egyszerre szomorú és boldog könnyek végigkísértek az úton. Hiányozni fog ez az egy év és jó volt, h megtörtént. Kevesebb biztos, h nem lettem általa.
Ahogy felszállt a gépünk Phnom Penh-ből a könnycsatornáim aktiválódtak és előreláthatatlanul potyogni kezdtek a könnyeim. Magamat is megleptem. Hirtelen tudatosodott bennem, h ennek most vége. Kambodzsa és Siem Reap már sosem lesz olyan, mint amilyennek mi láttuk. Ha vissza is térünk évek múlva (ami biztos, h bekövetkezik) már túlszárnyalja az emlékeinkben megmaradt várost a fejlődés és a barátok is szétszélednek. Az a 11 órás Bangkok-Bécs repülőút olyan volt, mintha egy teljes más univerzumba szállított volna. Lelkileg is türelmetlen voltam, fáradt, nyűgös és úgy éreztem, sosem érek újra földet. Két állapot közt lebegtünk. Az egyiket, a könnyed siem reapi-motorzós-jóidős-gyömülcsshakes életet magunk mögött hagyva tartottunk az otthon, a "megszokott" környezet felé, ahol talán új, nyitott ajtók és szélesre tárt karokkal a család és a barátok vár ránk. Azok az egyszerre szomorú és boldog könnyek végigkísértek az úton. Hiányozni fog ez az egy év és jó volt, h megtörtént. Kevesebb biztos, h nem lettem általa.
Megérkezve haza, csak néztem ki magamból és érzékelni próbáltam, h már ez a végleges állapot, nincs visszaút. Örültem, h meleg vízzel moshattam kezet, h értem a feliratokat az utcán, h láthatom az időjárás jelentést, van Sport szelet és Duna kavics. Végre mindenki elsőre megért és nem kell tízszer elmagyaráznom, h mit szeretnék. Van rendes papírzsepi!!! Nem kell gondolkodni, h moshatok-e csapvízzel fogat. Mmmm...az élet apró szépségei...vannak dolgok, nagyon aprók, amiket másképpen látok már és talán máshogy is értékelek. Ki tudja meddig tart majd ez az érzés.
Egyelőre az összeköltözés foglalkoztat a legjobban. Újabb pakolás. A cuccaim még mindig dobozokban hevernek, csak most már két helyszínen...Várom, h berendezkedjek a MAn-Teszti fészekben és igazán otthon érezzem magam az új otthonomban.
