Egy nagyon csúnya melléfogás!

Megint egy cikk kapcsán ragadtam billentyűzetet. Ez most nem a projekttel, hanem Kambodzsával kapcsolatos. Elég rendszeres olvasója vagyok a hg.hu és 4szoba.hu nevezetű oldalnak, de ezúttal elég nagy csalódást okoztak. MAn mutatta meg reggel, h mit talált az Indexen keresztül:

http://4szoba.hu/cikk/tippek/1761-listazzuk-tulajdonunkat-

A problémát a cikkhez tartozó első kép okozza. Nem vagyok benne biztos, h ez ismerős-e nektek, de anno hasonlót az én képeim között is láthattatok és talán olvastátok is a bejegyzésem a Toul Slengről, a suliról Phnom Penh-ben, amit a Pol Pot éra idején egy kínzó/vallató intézménnyé alakítottak át. Ez a kép ott készült! És ami a felháborító, h a cikknek mindehhez semmi köze, csupán illusztrációnak szánták! De könyörgöm! Hogy lehet egy újságíró ennyire nemtörődöm? Biztos vok benne, h nem egy ellenőrzési ponton megy át egy cikk egy szerkesztőségben! Senkinek nem tűnt fel, h ez a kép inkább hasonlít egy börtönhöz, mint egy kirabolt lakáshoz? Hogy lehetnek az emberek ennyire figyelmetlenek? Nem hiszem el, h ahol ezt a képet találták, ne lett volna utalás a hátterére! Nagyon felháborít ez az egész és a gyomrom kavarog! Kiábrándító, h a mai magyar újságírás hogy lehet ennyire felszínes! Egy tőlünk nagyon messzi ország történelmének legérzékenyebb pontját használták fel a lehető legrosszabb célra! Na jó, nem akarom nagyon sokáig ezt taglalni, de valószínűleg, mivel voltam ott, láttam, h mit tettek és mennyi emberrel abban az épületben, érzékenyen érint látnom, h egyesek nem veszik a fáradtságot némi utánajárásnak, holott sztem ez a szakmájuk egyik alapja! Nem is akarom elképzelni, mekkora felháborodás lenne itt, ha véletlenül egy Terror háza képet venne észre vki egy külföldi újság lakberendezési portálján...

Az élet apró örömei

Tisztára izgatott vagyok! Úgy érzem magam, mint egy duracell nyuszi, aki új elemeket kapott! A szivem majd kiugrik a helyéről úgy kalimpál és aludni is alig tudok, mert ha egyszer beindulnak az agytekervényeim, nincs megállás! :D Dilis vagyok, tudom!

A múltkori áram helyzet kifejtése után, azért megkatuk a magunkét! A szomszéd építkezésen megint alakítottak! Elkavarták az internet kábelünket és 'valahogy' az előttünk vezető út kellős közepére került. Ezen persze áthajtott jópár motor, autó és teherautó. Képzelhetitek, mi lett a következménye...Borzasztó volt, h mikor ennyire feldobott hangulatban vagyok és ontanám magamból a blogbejegyzéseket, h megosszam veletek végre a jó dolgokat is, amik velem történnek, meg volt kötve a kezem! De végre ma reggel, vmi csoda folytán újra bejöttek a weboldalak! Juhé!!!! :D (Miközben ezt a bejegyzést írtam, újra elszállt a kapcsolat és újra kellett írnom egy részét! :( )

No szóval 2 jó dolgot is szeretnék elmesélni. Az egyik, h milyen jól telt a hétfői nap. Igazából én nem szoktam nagyon ünnepelni a névnapom, de mégis nagyon jól esett a sok köszöntés, amit kaptam, úgyh ezúton megint szeretném megköszönni mindenkinek, aki gondolt rám. Eléggé kikerültem mostanában a barátok látóköréből, úgyh különösen jól esett minden ilyen kis üzenet! :) Siem Reap-ban sem feledkeztek meg rólam. MAn elvitt egy finomat reggelizni a közeli kis kávézóba, ami egyben pékség is, és általában itt vesszük a kenyeret. Választhattam, amihez csak kedvem volt és ittam isteni finom karamellás kávét! :)

Ami nagyon jól esett még, h MAn kolléganője és a férje is felköszöntöttek! Lehívtak a nappalinkba, ahol egy nagy tábla csokival vártak (a helyi kedvencemmel) és aprósütivel ugyanúgy a  TiAmo-ból, ahol reggel voltunk. Úgyh az elmúlt 2 napom főleg azzal a telt, h betermeljem a giga tábla csokimat! Jelentem, sikerrel! :D

MAn még később meglepett egy nagyon szép lótusz csokorral is!!! :) Ami most a szobánkban virít.

Nagyon különlegesek itt a csokrok: a lótusz virágát szépen formára hajtogatják

A kedvenc csokim. Nem a legjobb, amit eddig életemben ettem, de az itt elérhetőek közül per pillanat magasan ez vezet, ízben és árban egyaránt (3 dolcsi)

Na jó, meg töredelmesen bevallom, h megajándékoztam magam egy panyizsuzsi gyűrűvel...bár ebben az esetben a névnapom csak ürügy volt. Attól tartok ez megtörtént volna különösebb alkalom nélkül is, de így mégiscsak jobban hangzik! :) Ő lenne az: http://panyizsuzsi.hu/webshop/gyuru/feher-katica-gyuru/
(Nálam mostanában ő az abszolút favorit. Annyira ötletesek és vidámak az ékszerei! Ami pedig nem utolsó szempont, h egyediek és feltűnőek pont olyan mértékben ahogy én szeretem! ;))

A másik, nagy mértékben, endorfint termelő esemény az volt, h otthonról csomagot kaptunk!!!! :) Régen volt már, mégis elevenen él bennem az az emlék, amikor még Ungváron éltünk és nagyon ritkán vki hozott ajándékot nekünk 'Magyarból'! Hűűű, mekkora öröm volt az! Nem tudom, h ma lehet-e ezt a fajta érzést bmihez is hasonlítani, hiszen szinte mindent meg lehet kapni, amit ember kíván. De most szinte újraéltem, ahogy kezemhez kaptam a szatyrot tele cuccokkal: Ausztráliába kaptam 1-2 meleg ruhát, poly b vitamint szúnyogok ellen, homeopátiás bogyókat malária ellen, valamint érkezett egy rakás Boci csokink, epres is!!!, meg kolbi és Pick szalámi!!!!!!! Ma reggel ébredés után mindkettőnknek az első gondolata volt, h irány a konyha! Ahogy szaglásztuk a jellegzetes illatokat és habzsoltuk a megszokott ízeket, pironkodva vallom be, h a következő kifejezés jutott eszembe: gasztronómiai orgazmus! Az elmúlt hetek vagy talán már 1 hónap gyomor problémái és a khmer konyha iránti megcsömörlés után mindez maga volt a megváltás! Közben szerintem egyikünk sem vágyott igazán haza, egyszerűen csak jól estek az ismert ízek és az adott egy külön pluszt, h mindezt olyan messze, Kambodzsában esszük!

Úgyh megint hálálkodásba kezdek és szeretném megköszönni MAn és az én anyukámnak, h fáradtságosan összerakták nekünk ezt a nagy csomagot. Mindennek nagyon örülünk! Őszintén bevallom a könnyeim is eleredtek volna, mikor elkezdtem kibontogatni a csomagot, de a körülöttem jelenlévő 2 hímnemű miatt inkább visszafogtam magam...

Most mennem kell, MAn arra vár, egyre türelmetlenebbül, h segítsek neki a riportírásban. Hát igen, még a felmérésről is annyi mesélnivalóm lenne!!!

Origo-n megjelent cikk

Képzeljétek, véletlenül vettük észre, h az Origo-n van egy cikk a projektről, amiben MAn dolgozik. Már majdnem azt írtam, h a "projektünkről"! :) Lassan teljesen a magaménak érzem az ügyet! :D

Számomra feltűnt egy bizonyos baki. Úgyh mielőtt felszaladna a szemöldökötök homlokon túlra, helyesbítenék a következő sorokkal kapcsolatban:

"Ennek érdekében például egy fiatal magyar házaspár már az idén Koh Ker-be költözött ki."

Igen, ez minden valószínűséggel rólunk szól! És valóban elég fura az az igekötő-ige sorrend, sztem nem túl magyaros, de mégsem ez az, ami feltűnt! ;) Az is oké, h fiatal és magyar és pár, de házas??? Én nem tudok róla! :D

És lőn világosság!

El is felejtettem Nektek mondani a legújabb jó hírem!!! :) Persze, mert igazából még én sem hiszem el, h ez igaz, de még az is lehet, h tényleg megérjük azt a pillanatot, h Srayongban 24 órás államellátás lesz! Az élet apró örömei! :) Otthon most lehet, h fogjátok a fejetek, h 'jesszus, milyen körülmények vannak itt!" Gondolom, onnan sem könnyű elképzelni ezt a helyzetet, h ilyen még létezik manapság, de valóban a napi 3-4 óra villany Srayongban a maximum. Sőt! Inkább azt mondanám, h az ellátás elég szeszélyes: van, h egyáltalán nincs, vagy csak 1-2 órára, de az is előfordult már, h vki idő előtt tenyerelt rá a központi felkapcsoló gombra és még javában sütött a nap és egyszerre áramunk is lett! Sajnos, így előbb is kapcsolták le. Amit talán még nem mondtam, h minden alkalommal, kb. 5 perccel a végső lekapcsolás előtt kapunk egy rövidke figyelmeztető villanást. Ilyenkor már tudjuk, h elő kell venni a kis kézi lámpásokat vagy beizzítani az autóaksikat! Vaagy nyomás az ágy! :) Nekem ez nagyon tetszik, mert legalább érzékeltetik, h készülj fel a sötétségre! :) De ha minden igaz, mindez a cécó megszűnik június elejétől! Már helyükön vannak a villanypóznák és napközben látni, h a kábeleket teszik fel rájuk, legalábbis próbálkoznak! Wooow!!! Történelmi eseményeknek lehetünk tanúi! Hiszen Srayong nagy település, de sosem gondoltam volna, h ennyire, h már ide is elér a folyamatos áramszolgáltatás! Azt nem tudjuk, h ez mekkora erősséget jelent, például, h a kutunk motorját elbírja-e majd. A jelenlegi nem nagyon. Vagy, h valóban, 100%-an egész nap hozzáférhetünk-e az áramhoz vagy néha-néha kihagy. Úgyh sok még a kérdés és a bizonytalan tényező, de az már jó jel, h elindultunk a kambodzsai városiasodás rögös útján...bár, h őszinte legyek, a bordélyház jelenléte ezt már sejtette! :)

Azt nem tudom, h tudjátok-e de itten nincsen egy erőmű sem vagyis kambo országunknak nincsen saját árama, az egészet importálja! Egy részét, a nagyobbat Thaiföldtől, a kisebbiket Vietnámtól. Fura, nem? Éppen ezért nagyon fel vannak készülve a kis khmerek a vészhelyzetekre. Aki teheti, generátort vesz, ami olyan 2-300 dolcsitól indul, mérettől, teljesítménytől függően. Így, ha hirtelen kimarad az áram, akkor szinte észrevétlenül átváltanak erre a borzasztóan hangos kütyüre. Így van ez itt, Siem Reap-ban is. A legtöbb étterem, szálloda, belvárosi pub, bolt nem teheti meg, h este nem tudja kiszolgálni a vevőit. Pláne, h itt hamar sötétedik, kb. f6-6 körül. Mindig! (Óraátállítás sincs, ennek köszönhetően most már 'csak' 5 órával vagyunk előrébb otthonhoz képest!). A falvakban is a gazdagabb családok berregtetik esténként a generátort vagy akkor, ha esküvő, temetés, esetleg egyéb buli van a házban és nincs állandó áramellátás. A középkategóriás házaknál ott figyel az autóaksi. Ahogy mondtam itt mindenre nagyon fel vannak készülve, így a piacon be lehet szerezni olyan lámpákat, ventillátorokat és egyéb masinákat, amik nem dugaszban, hanem aksira kapcsolható villákban végződnek és ezeket csatlakoztatják rá. Praktikus, mi? :) A Prasat Thomnál lévő éttermekben pedig gázrezsókon főznek a szakácsok, és ha ráesteledik a vendégre, akkor előkapják a gyertyákat és a szúnyogriasztó füstölőket! :) A legeldugottabb falvakban és legszegényebb családoknál pedig nem marad más, mint a korán fekvés és kelés. Mindenki úgy alkalmazkodik, ahogy a pénztárcája engedi!

Nem egyszer volt már olyan, h itt, Siem Reap-ban, a szomszédos építkezés miatt, lekapcsolták az áramunkat vagy a vezeték megrongálódott és napokig vagy jobb esetben órákig nem volt villany. Az egy dolog, h ilyenkor este már vaksötét van a házban, de ez egyben azt is jelenti, h az épület igazi szaunává válik, és szinte nem lehet bent megmaradni! Volt olyan, h a szomszédban lakók, egy ilyen estén, átköltöztek a szomszédos szállodába, légkondira éhezve! :) Mi, tökös magyarokként tűrtünk és izzadtunk! :) De, még mindig jobb, mint Srayongban! Ahol, ha éjszaka ki akarsz menni a mosdóba szigorúan lámpással kell tenned, mert nem a házon belül van a mellékhelyiség, hanem az udvarban, sőt Koh Kerben az emberek a szomszédos bokorba vagy erdőrészbe másznak ki. Éjszaka ez húzós lehet! :) Bmi az utadba kerülhet... :D

Láttam már olyasmit is, egyszer volt ilyen, h fél Siem Reap megbénult, mert nem volt áram! Persze itt senki ne a szállodákra gondoljon, hanem a kisebb magánházakra, boltokra, akik sötétségbe borultak. Mi pont nyomtatni szerettünk volna egy írószer boltban és a tulaj felvilágosított minket, h ez sajna, nem fog menni, mert nincs generátoruk és ő most bizony bezár, mert nem tudja a boltot tovább üzemeltetni. És ezzel nem volt egyedül! Szerencsére az ilyen alkalmak nagyon ritkák!

Így működik ez Kambodzsában. Végülis lehet élni elektromosság nélkül is...de már Srayong sem akar! :)

10,5 nap a nagy utazásig! :)

Teljes Ausztrália lázban égek!!!! Rendszeresen nézem az ottani időjárást és ma elkezdtem, végre, virtuálisan felfedezni Sydney-t! Fogalmam sincs, h mire lesz időnk, de most már legalább van egy képem, h mi az, amit mindenképpen meg szeretnék nézni, az Operaházon kívül, persze! :) Húúúúúúúú, el sem hiszem! Ne haragudjatok, h itt ömlengek, de teljesen be vok sózva! Tini korom óta erre a hatalmas szigetre vágyom, pirulva vallom be, h a Szívtipró gimi óta. Talán. Igaz, nem lesz túl meleg, de olyan jó lesz megint óceán közelben lenni és hallani a hullámok moraját!!!! Ááááá, több fronton hitetlenkedek! :) És az a legdurvább, h hiába leszünk ott 2 hetet, ahogy látom, az egész sziget kb. 0,05%-t fogjuk látni! :D Már érzem, h nehéz lesz otthagyni és az odavágyódásom csak erősebb lesz! Na jó, most visszafogom magam, nem szabad ekkora várakozással nekiindulni, ugye? De ha egyszer nem tudom elképzelni, h rossz lehet! :D

(A program röviden: első héten MAn rokonaival leszünk és Sydney-ben kódorgunk, utána a 2. hétben elmegyünk Melbourne-be, onna jövünk vissza.)

És hogy Kambodzsa hiányozni fog-e?? Felmerül vkiben is ez a kérdés??? :) Max az egyre kellemesebb időjárás, de őszintén bevallom, h várom a nyugati komfortot és KAJÁT! :) Nagyon úgy tűnik, h az elmúlt 3,5 hónap alatt sikerült eljutnom étkezési szokásaim soha nem látott mélypontjára! Nem gondoltam volna, h létezik ilyen! A gyomorrontás óta az étvágy ritka vendég nálam, pláne, ha khmer ételt kell ennem, márpedig Koh Kerben nincs más választásom. Eddig mindig úgy voltam, h alig vártam az ebédet, vacsorát, mert már előre tudtam, mit eszek és alig vártam. Most épp ellenkezőleg! De nem kell aggódni, mert a nyugati kaját azért megeszem, bár limitált mennyiségben. Felfedeztünk itt egy szuper olasz éttermet (L'Oasi Italiana)! Isteni a lazacos pizza és a bruschetta!!! Persze, nem hiába ilyen finom itt minden, a tulaj olasz és otthonról hozza a fontosabb hozzávalókat! Aki eljön Siem Reap-ba ide el kell mennie! Bár az árak a többi étteremhez viszonyítva drágábbak, de egyszer-egyszer belefér! Különben rájöttem, h miért is érint ennyire érzékenyen a táplálkozás téma, bocsi, h ennyit időzök ennél a témánál, de mindjárt megértitek, szerintem, h miért. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nálam a napi étkezés nem csak egy gyors mozdulatsor, hanem arról is szól, h a szeretett és megszokott ízeket kiélvezem, és közben kikapcsolok, mert beleélem magam az evésbe. Tudjátok, h mennyire finnyás vok és nem eszem meg akármit, ráadásul nehezen nyitok új ízek felé. Mert vhogy kialakult nálam ez a 'szokás' vagy inkább elvárás, h amit eszem maximálisan feltöltsön pozitív érzésekkel is. Ha pedig vmi nem fog meg ilyen téren, akkor nem eszem meg, mert nem adja meg, amit keresek benne. Ezért van, h nagyon sokszor egymás után képes vok ugyanazt enni, ameddig csak megvan a kívánt élmény! Ez lehet a csokizabálásomban is, párosulva az endorfintermeléssel. Nah hát ezért gondolom, h most étkezési depiben szenvedek, mert a gyomorrontás óta a khmer ételekben nem találom ezt a fajta élvezetet és visszafordultam a megszokott ízek felé csakh ráfaragtam bizonyos szempontból. Mert nem minden téren találom itt meg azt, ami általában jól esik a pocakomnak. Hadd mondjak példákat (mazochista vok!): rakott krumpli, mákos guba, falafeles gyros szendvics, anyukám isteni húslevese, gőzön főtt barackos gombóca, lasagne-ja, egy jó kis nosztalgia párizsi friss zsömivel....MAn-nal néha, perverzióból, megállás nélkül tudjuk sorolni, h mikre vágyunk éppen! :) A másik nagy kedvenc: Pick szalámi és az igazi házikolbi! Mmmmm....tudom, ez tőlem aztán végképp furán hangzik, aki szinte szökő évente eszik húst, viszont most úúúúúúgggyyyy de úúúúgggyyy benyomnék egy szelet friss kenyeret a tetején azzal az illatos házikolbásszal! Ez van gyerekek! Ez is hozzátartozik a honvágyhoz! :) Most már tudjátok, nem csak a család és a barátok tudnak erősen hiányozni, hanem az ételek és illatok is. Hogy bírják mások, akik évekig vannak távol és még fele ennyi ismerős sem látogatja őket, mint minket (napokon belül, ha szerencsénk van, hozzájutunk egy kis szalámihoz! :))? De komolyan? Erősebbek lelkileg, nagyobb az önuralmuk? Nyitottabbak és könnyebben beilleszkednek? Úhhh...kihagytam vmit: epres Boci (természetesen ;)) és túró rudiiii! Tehát mi a titka az expat létnek? Hogy kell ügyesen elengedni az otthont? Alapvetően sosem tartottam magam egy honvágyós fajtának, de amit itt művelek, néha teljesen meglep! :) Otthonról elképzelve a külföldön élést tudtam, h lesznek ilyen pillanatok, de nem számítottam rá, h ennyire sok! Mit csinálok rosszul? Nem lenne szabad hagynom ezeket a gondolatokat eluralkodni magamon, mi? Mondom én, az önuralommal van itt gond! :)

Tudjátok, mit szoktam néha bevetni, ha nagyon hiányoznak az otthoni ízek? Krumplit főzök! Fogalmam sincs, h az agyam melyik apró szegletéből pattant ez ki, de ha eszem, megnyugszom egy időre! :) Kezdek éhes lenni...és elfogyott a krumplink! :D

Nah, de most vissza a földre és irány a figyelemelterelés!

Mégsem! Eszembe jutott egy dolog, amit el akartam mesélni Nektek és most pont témába vág...részben! :) Pénteken este értünk vissza Koh Kerből/Srayongból, fáradtan, és ahogy említettem már csömört érezve a khmer konyhától. Csak le akartuk tenni a szobánkba a cuccainkat és indultunk volna enni vmi fincsi nyugatit. A sors fintora, h mikor lenyomtam a szobánk kilincsét, az nem engedett. Hiába próbáltam, forgatni vagy az ajtót tolni, semmi változás! Persze, erre már jöttek a fiúk (MAn és kolléganőjének férje), h majd ők megpróbálják! Jómagamnak is voltak kétségeim, h megfelelő fokú erőszakossággal közelítettem-e meg az ajtót. Sajnos, ők is kudarcot vallottak. Hiába csűrték-csavarták a kilincset, nyomták-húzták az ajtót, nem történt semmi! Végigpróbáltuk a házban található mind a 200 kulcsot, de egyik sem illett bele! Este 8-9 körül volt mindez! Ilyenkor már minden bezárt, azt sem tudtuk, hol lehet lakatost szerezni! A fiúk ekkor bevetették a jó öreg trükköt: hajcsat (én voltam a szerencsés ellátó, még jó, h volt nálam! :)) Próbálta az egyik, majd a másik, jobbról-balról, fentről lentről tették bele a zárba.

Mentőakció! :)

A harc eredménye: -2 hajcsat = ajtó erős ellenfél! MAn, ekkor végső elkeseredésünkben, megcsörgette a khmer tolmácsunkat, h lenne-e ötlete lakatosra, aki elérhető ilyen késői órán is. Nem bíztatott minket, de mondta, h próbál keresni vkit. Vártunk, vártunk, nem történt semmi...Ekkor már tetőfokára hágott az éhségünk, úgyh elindultunk vacsorázni, remélve, h közben csak megérkezik a megmentőnk! És a csoda megtörtént! A kapuban beleütköztünk a tolmácsunkba, aki vigyorogva közelített két kártyalappal! Nem is fogtam fel, mit akar ezzel, gondoltam épp kártyázás közben zavartuk meg... kijelentette, h jött segíteni. No, erre mindenkinek felszaladt a szemöldöke, h mégis, hogyan viszi ezt végbe puszta kézzel? Ilyet élőben még nem láttam! A drága ember megfogta a kilincset, becsúsztatta a kártyalapokat az ajtó és félfa közti kis résbe. Pöckölt rajta kettőt és az ajtó kinyílt! Hát így kell ezt kérem! Akkora üdvrivalgás fogatta szegényt! Mindenki vagy 3x hátba veregette, a fiúk meg vakarták a fejüket, h ezt nekik is meg kell tanulniuk! :) Senkinek sem jutott eszébe ez a megoldás korábban! :D

Főleg a megkönnyebbülésnek köszönhetően ekkor már végképp éheztünk és MAn, boldog úriember lévén, felajánlotta a tolmácsnak, h akkor elvisszük vacsorázni, oda ahova ő akar menni! Itt szívtuk meg! :) Mert vajon egy khmer hova szeret enni járni???? Csakis khmer étterembe! :D A gyomrom hevesen tiltakozni kezdett és van egy olyan érzésem, h MAn is így volt ezzel! Gyorsan előkaptuk a jó kis olasz éttermünk névjegyét és a célétterembe kértük a pizzát és a bruschettát! :D Képzeljétek el a látványt: 100%-ig helyi étterem csakis helyi vendégekkel tele. Belép két 'barang', két khmerrel, majd utánuk 5 perccel egy pizza futár! Nagyon mókás volt! Az asztalunk két részre oszlott: az egyik oldalon a tolmácsaink ették a jól megszokott kis kajájukat, a másik oldalon pedig a két külföldi élvezkedett, h nem kell a khmerekkel osztozniuk! :) Idáig jutottunk! :)

Azt hiszem, már ennyi elég is belőlem, majd holnap folytatom az írást! :)

Figyelem! Figyelem! Közhírré tétetik!

Ma kaptunk egy nem mindennapi hírt! MAn-t felkérték egy rádióműsorba interjúalanynak! Úgyh május 22-én, szombaton talpra mindenki és reggel 6kor tessék fülelni! :) "Helyszín": Magyar rádió vagyis mr1 Kossuth rádió, Szombat reggel c. műsora. Külföldön élő magyarok tapasztalatai a téma. Azt hiszem, én jobban izgatott vagyok, mint ő! :) Ezerrel beindult a fantáziám és jönnek az ötletek, h miket mesélhetne Kambodzsáról! De vissza kell fognom magam, mert egyrészt különben az agyára megyek, másrészt biztos vagyok benne, h a magára jellemző nyugalommal és határozottsággal fog válaszolni a kérdésekre. Minden helyzetben fel tudja találni magát. Szóval nem féltem! :) Elvileg holnap hívják fel, h megbeszéljék a részleteket az interjúval kapcsolatban, majd kicsivel később már élesben fel is veszik az anyagot! Hihetetlenül jó! Egyik ismerőse ajánlotta be a rádiónak és mivel megtetszett nekik a blogja, megkeresték.

A jó hír, h akinek nem sikerül ebben az időben feltápászkodnia az ágyból, később a rádió honlapján lévő hangtárban bepótolhatja az interjút! Én is ezt fogom tenni, mikor szombaton visszaérünk Koh Kerből! Holnap korán reggel megint megyünk vissza, befejezni a felmérésünk.

No, csak ennyit szerettem volna elújságolni Nektek! És még annyit, h esik az eső!!!!! Jó, tudom, ez otthonról nézve inkább rossz hír, de itt végre felfrissül a levegő, legalább éjszakára! Egyre jobban közeleg az esős évszak!

Munkára fogtak! (1. rész)

Újabb koh keri és srayongi napokon vagyunk túl. Így, h közben a nap nagy részét terepen töltjük annyira nem is vészes! :) Bár az még mindig zavar, h vannak helyiségek a házban, amiket még nem tettem a magamévá, vagyis nem takarítottam ki kellőképpen! :) Plusz, ahányszor visszamegyünk, mindig minden merő kosz és pókháló! Brrrr....A giga bogarak ezúttal többnyire elkerültek minket! Kezdek hozzászokni a jelenlétükhöz, már sokkal halkabban sikítok, ha meglátok egyet...Viszont akadt egy újabb lakónk, egy nagy, dagadt béka a wc-ben. Szinte minden este ott trónol a falon és lesi, h most vajon ki jön be. Ilyenkor a következő evakuálási módszert alkalmazom: "Aaaaandriiiiiiiissssssssss!" Már a khmer tolmácsunk is tudja, h ez mit jelent! :) Jön MAn, fogja a bűvös seprűt és harcba száll. Láthatjátok, mellettem egy férfi élete nem lehet unalmas! ;) Mindig van mitől megvédeni!

Bár ez az elmúlt pár nap vagy hét inkább egymás istápolásáról szólt. Először ugye én dőltem ki, majd MAn, aztán most megint én vok megfázva, de közben az ő gyomra még mindig rendetlenkedik. Épp amelyikünk jobban van, az ápolja a másikat! :) De vhogy ez benne van a levegőben, mert MAn kolléganője és férje is gyengélkedtek, hasonló panaszokkal, sőt még a pici 10 hónapos babájuk is! Mindenkin átment ez a fertőzés. Állítólag ilyen hányós-fosós járvány van az országban. Esélyesnek tartom. Az pedig senki ne kérdezze, h hogyan sikerült megint megfáznom a 40 fokos hőségben... egyszerűen tehetséges vok és kész! De a lényeg, h nem kell aggódni, küzdünk és erősek vagyunk, nem hagyjuk magunkat legyűrni! (ezt a sort leginkább anyukáink figyelmébe ajánlom! :))

Minden bacitól eltekintve az elmúlt 2 hetünk nagyon jól és izgalmasan telt Koh Kerben! Beindultak az események és MAn korábbi erőfeszítései kezdenek beérni. Még május első napjaiban érkezett egy pszichológus csapat a faluba, akiket ő hívott meg, h készítsenek egy felmérést azzal kapcsolatban, h milyen a falu lelki állapota, mennyire erősen él bennük a sok éves háborús lét. Nem tudom, h írtam-e már korábban, de a helyiek nagy része katona volt. Persze, senkinek sem újdonság, h Kambodzsában az emberek poszt traumában szenvednek, de ebben a pici, elszigetelt faluban, minden ebből eredő probléma csak még jobban előjön. MAn pedig megtalálta ezt a szervezetet, aki kifejezetten ezzel foglalkoznak és az orvosok is khmerek. Tehát nem vmi 'barang'-gal beszélnek a gondjaikról, hanem olyan emberekkel, akik ugyanúgy átélhették azt, amit ők. Eleinte tartottunk attól, h a falusiak ellenállóak lesznek, ha megtudják, h orvosok érkeznek hozzájuk, de a legnagyobb meglepetésünkre elfogadták őket! Tátva maradt a szám, mikor láttam, h beszélnek és kommunikálnak. Sőt, szinte ömlött belőlük a szó, mintha arra vártak volna, h vki végre tőlük is megkérdezze, h mi a baj! Ehhez az is hozzájárult, h ez a szervezet nagyon jól vezette a foglalkozást és van benne tapasztalatuk, hogyan nyissák meg az embereket. Sok csoportos foglalkozást egy fiatal, kis törékeny lányka vezetett. Elsőre megijedtem tőle, h 'Jesszusom, keresztbe lenyelik a falusiak!'. De nem! Úgy kenyérre kente őket, h öröm volt nézni!

Fókusz csoport gyerekekkel

Nem értettem sokat abból, amiről kérdezgették a helyieket, csak később fordították le nekünk, de jó érzés volt nézni, ahogy elindul a párbeszéd. Ott, akkor, nagyon szerencsésnek éreztem magam, h ilyesmiben lehet részem! Sajnos, a felmérésük csak 1,5 napos volt, de mégis elég sok információt bogoztak ki a faluból és hamar kibuktak a problémák: családon belüli erőszak, szegénység, kevés mezőgazdasági ismeret, h csak a legfontosabbakat említsem. Ez már nagyon nagy előrelépés! Arról nem is beszélve, h mennyire büszke vagyok MAn-ra, aki ezt az egészet kitalálta, megszervezte, letárgyalta! Ebben a faluban erre még nem volt példa!

Információs posztert nézegetnek a helyiek arról, h milyen is kellene, h legyen egy kiegyensúlyozott családi élet

A legutóbbi koh keri tartózkodásunk során pedig már mi kezdtünk el dolgozni! Mi is egy felmérést végzünk, bár más jellegűt, mint az említett szervezet. Mi azt szeretnénk kideríteni, h hogyan és miből él ez a falu, hogyan működik, él és milyen erőforrásaik vannak, azokkal hogyan gazdálkodnak, mélyebb részletekben, mint eddig tudtuk. Szeretnénk, ha hozzásegíthetnénk őket annak tudatosításához, h nem elég várni, h jöjjön a sült galamb, hanem, h észrevegyék mijük van, miből lehet gazdálkodni ÉS készek legyenek tenni a változásért! Ez nem fog megtörténni a közreműködésük nélkül, csak úgy csiribi-csiribá! 

A falufőnök, akin nagyon sok múlik

MAn talált egy nagyon szuper anyagot a felméréshez, aminek az útmutatásai szerint tudunk haladni. Igen, tudunk-ot használtam, mert annyira ügyesen bevont az egészbe, h észre sem vettem! Először csak szólt, h olvassam el az elméleti hátteret, h mi a véleményem róla, és mire legközelebb észbe kaptam már én ültem egy fókuszcsoportos foglalkozáson és egy tolmáccsal közösen vezettük. Be kell, h valljam, nagyon élveztem!!!! Ott ültem egy tucat khmer nővel és az életükről kérdeztem őket! Hihetetlen érzés volt, h én most itt, abban a pillanatban egy egész közösség életébe ásom bele magam! Nem csupán egy külső megfigyelő vagyok, de azért jöttem, h a kérdéseim által felmérjem, majd miben lehet nekik segíteni, hogyan juthatna előrébb ez a falu! Tudom, h mindig ezzel jövök, de tényleg filmbe illő jelentben éreztem magam! Egyszerre két furcsa gondolat futott át az agyamon. Az egyik, h elfogadnak, mint idegen embert és engedik, h beleássam magam az életükbe! A másik pedig, h mekkora, tátongó kulturális szakadék van közöttem és köztük! Hányszor éreztem otthon, h mennyi mindenből kimaradok és korlátozott az életem, pedig mindenem megvolt: lakásom, jól fizető munkám, sok barát és egy imádott család, aki támogat! Mégsem volt elég, elvágytam! És megtehettem! Álmodozhattam Brüsszelről, h EU-s tisztviselő leszek, mert a lehetőség megvolt, h megtegyem, ha igazán akarom! De ezek nők??? Ők miről álmodozhatnak?? Fogalmuk sincs a lehetőségeikről! Esélyes, h Srayongon túl, na jó legszélsőségesebb esetben Siem Reap-on túl, sosem jártak! Az életük ott van, Koh Kerben és nem szól másról, mint gyerekként dolgozni, majd férjhez menni, szülni, dolgozni a rizsföldeken, békát gyűjteni az erdőben (taposóaknákat kerülgetve) és egyszerűen csak boldogulni, életben maradni! Hol vagyok én tőlük a kis multiban magas sarkúban tipegő kis asszisztens! Brutális a különbség! Tudom, nem vagyok egyedül ezzel a felismeréssel és nem is akarom feltalálni a spanyolviaszt, de az én eddig aprónak hitt kis életemben ez vmi eget rengető felismerés, h van nálam is kisebb szem a sivatagban! Azt hittem eddig, h én keveset láttam a világból, de rá kellett ébrednem, h ezeknek az embereknek sokkal kisebb a mozgásterük. Persze, őket sem kell félteni, meg van magukhoz való eszük és találékonyságuk! Ugyanúgy el tudják érni, amit akarnak, csak egy nagyon limitált környezetben. Itt is vannak domináns nők, akik mindent tudnak a falu életéről és még a férjük felett is uralkodnak. Van olyan is ahol egyenlő a nő a férfival, együtt hozzák a döntéseket vagy ahol a nő aláveti magát a férj akaratának. Mégis ott van bennem, h vajon megérthetem-e én vha az ő gondjaikat, tudok-e valóban segíteni? Hiszen én eljövök ide, felmérem az életük, utána segítek magukon segíteni, de vajon az mennyire lesz tartós és valóban jót teszek-e? És ők megértenek-e engem? Hogy miért vagyok ott és kérdezek? Hogy minek érdekel, engem mit csinál ő az erdőben és kint alszik-e a családjával a rizsföldeken esős évszakban? Megérti-e, h tényleg tenni akarok vmit, h neki jobb legyen a jövője, vagy legalább a gyerekeinek? Értékelni tudja-e, h jönnek ezek a magyarok és azt mondják, h miattatok vagyunk itt, segítsetek, h segíthessünk?

A jövő nemzedéke, két kedvencünk:

Pocahontas, ő a közös szerelmünk MAn-nal, maga a természetes szépség (ő van azon a képen is, amit még korábban tettem fel, egy iskolás khmer kislányról, a húsvéti blogbejegyzésben)

És Vadócka, soha egy pillanatra nem áll le, intézkedik, mocorog és közben az újja köré csavar úgy, h észre sem veszed! :)

Kulcsemberek

Eszembe jutott, h egyáltalán nem meséltem még nektek két emberkéről, akik nagyon fontos szerepet játszanak az életünkben itt, Kambodzsában. Nélkülük bizony nagy gondban lennék. Az egyik a sofőrünk lenne, a másik a tolmácsunk. Mindketten khmerek és szerepük a mindennapjainkban elengedhetetlen.

(Névtelenségük szándékos)

Tolmácsunk

Ő eleinte a projekt sofőrje volt, de mostanra MAn közvetlen munkatársa lett.

A tegnapi nagy nap volt számára, mert épp harminc éves lett! Szolidan igaz, de szerveztünk egy kis mini ünneplést a számára, bár én kivontam magam ez alól, a gyomorrontásomra hivatkozva. Kapott tőlünk egy röplabdát és egy csuklószorítót, amivel az izzadságot tudja letörölni a homlokáról. Nagyon zavarban volt. Többször is mondta, h nem szokta ünnepelni a születésnapját, még a családjával sem. Halk szavú és visszafogott embernek tűnik. Viszont amint khmer környezetbe kerül, máris elkezd cseverészni, vegyülni. Bár ez úgy tűnik helyi szokás. A külföldiekkel mindig tartják a két lépés távolságot, egymás között pedig, bmennyire is ismeretlen a másik, másodpercek töredéke alatt fesztelen beszélgetésbe kezdenek. Hihetetlen kapcsolatrendszerük lehet, mi ezt nem is érthetjük. Otthon ez teljesen másképp működik, sokkal tartózkodóbbak vagyunk egymással szemben, talán mondhatnám, h bizalmatlanok. Ezt itt nem érezni a khmerek között. Én legalábbis kívülálló szemmel mindig azt látom, h van közöttük egy láthatatlan összetartó kapocs, aminek köszönhetően bhol bkivel képesek pillanatok alatt kapcsolatot teremteni. Nehéz ezt megmagyarázni. Talán jó példa az összetartásukra, h mindenben van helyi és 'barang' ár. Te, mint külföldi sosem fogod ugyanazon az áron megkapni a helyi éttermekben és piacon az ételt vagy árut, mint egy khmer. Neked kapásból minimum 10szeres árat mondanak, és ha lealkudod, ők még akkor is nagyon jól járnak. Vagy akár a tuktukos, a helyit van, h ingyen is elviszi bhova, a turistának pedig 5-6szoros árat mond. Sikerült megint jól elkanyarodni a témától! :) Szóval a tolmácsunk! Ő az, aki mindig velünk jön Srayongba és Koh Kerbe, segít a helyiekkel kommunikálni. Nagyon ritkán kérdez tőlünk, akár a munkával, akár az életünkkel kapcsolatban, míg én az elején sokszor agyon nyaggattam a hülye kérdéseimmel a khmerek szokásairól. Ő megelégszik azzal, amit mondunk neki. Bár az utóbbi időben, talán ahogy egyre többet vagyunk együtt kezd oldódni és van, h javasol is, h mit ne vagy, hogy csináljunk másképp, mert ez így itt nem illendő. Sőt, ő az, akivel együtt iszogatni szoktunk a falusi estéken és meg kell hagyni, nagyon jól tartja a tempót! :) Látszik, h belevaló srác, csak ezt az oldalát még nekünk nem meri mutatni! :)

Tudjuk róla, h nagyon szeret röplabdázni, és ha van egy kis ideje kimegy a barátaival játszani a pályára. Ezért kapta a labdát szülinapjára. Amúgy a röpi szinte nemzeti sport. Minden khmer imádja és sok helyen még fogadni is lehet a csapatokra.

Kedves tolmácsunk még szabad préda! ;) Bár a meg nem erősített hírek szerint megvan a kiszemelt áldozat, csak még folyik az egyezkedés az esküvőt illetően. Talán már mondtam, h a fiúnak kemény pénzeket kell kifizetnie a lányért a családnak (1000-4000 dolcsi körül), h elvehesse feleségül. Ez fedezi majd a hepajt, azt a soknaposat! :) Már az autóját el is adta, h összeszedje a pénzt. Úgyh magyar fiúk, érezzétek szerencsésnek magatokat! ;)

Amit még tudni kell róla, h nem egy hagyományos khmer abból a szempontból, h mindig nagyon rendben van. Odafigyel magára, ápolt, tiszta, csinosan öltözködik. Nagyon jól beszél angolul! 

Azt hiszem MAn nevében is mondhatom, h igazán megkedveltük ezt a fickót!

Sofőrünk

Ő még friss a csapatban, május elején csatlakozott hozzánk, de már olyan, mintha hónapok óta velünk dolgozna. Őt vettük fel a tolmács helyére. Kivételes figura! Mindig mosolyog és vidám! Sokkal nyitottabb és közvetlenebb, mint elődje. Egyszerűen más személyiség. De abban hasonlítanak, h ő is mindig nagyon odafigyel magára. Reggelente tornázik, h izmosodjon és ő is röpizik, ha van ideje. Azt látom rajta, h kényesen ügyel az étkezésekre, h mindig reggelizzen, ebédeljen, vacsorázzon, és büszkén, olyan pocaksimogatósan, mondja, h ez fontos az egészségének. Ami a legmeglepőbb, h keresztény! Ez nagyon ritka, a khmerek 90%-a tuti buddhista! Teljesen más szellemben nevelkedett, mint általában a többi helyi. Zavarja, ha azt látja, h vki lustálkodik ahelyett, h dolgozna, vagy nem végzi rendesen a dolgát. A házasságot pedig úgy képzeli el, h egy olyan lányt vesz el, akit szeret és tudja, h összeillenek, h működne a kapcsolatuk hosszú távon is. Ezt pedig az együttéléssel szeretné tesztelni, amit itt még mindig elég ferde szemmel néznek (a lányokat, akik csak úgy együtt élnek egy férfival papír nélkül még a városban is sokszor romlott erkölcsűnek tartják). Panaszkodik, h a helyi lányoknak csak a pénz a fontos és nem nézik azt, h milyen lelkileg a másik, csak a külsőségekkel foglalkoznak. Mikor meséltem neki, h nálunk hogy működnek a kapcsolatok vágyakozva kiáltott fel, h szeretne Európában élni! :) Nagyon értékes emberke és hiába ilyen rövid ideje van velünk, már a szívünkbe lopta magát! Nem csak emiatt, de nagyon segítőkész és ha szükségünk van vmire, akkor általában van egy tippje, h hol szerezhetjük be és ráadásul alkudni is segít!

Új barátom, a wc kagyló

Bmilyen mélyebb kutatás nélkül arra a felszínes következtetésre jutottam, h Kambodzsában a lakosság nagy része vagy tuktukos vagy énekes. Ha bekapcsolod a tévét a szappanoperákon kívül (kizárólag japán vagy kínai, esetleg helyi sorozatok) csak karaoke-t vagy koncertközvetítéseket látsz. A legmeglepőbb, h szinte soha nem fedezem fel ugyanazokat az arcokat! Hihetetlen, annyian vannak, h Dunát lehetne rekeszteni velük! A helyzet pikantériája, h minderre egy kórházi ágyon döbbentem rá, infúzióval a karomban. Bizony, h érdekesebbé tegyem a blogom, gondoltam kísérletezek egy kicsit és bemutatom nektek a helyi orvosi ellátás minőségét, ami meg kell hagyni nem is olyan vészes, mint gondolnátok. Persze, senki ne a helyi államilag finanszírozott kórházi ellátásra gondoljon, az amúgy sem lenne elérhető egy külföldi számára.

No, hát úgy esett, h szerda este beültünk egy nagyon szuper étterembe Siem Reap-ban. MAn kedvenc épületében van, olyan igazi gyarmati hangulatot áraszt: nagy nyitott terek, spaletták az ablakokon. Valójában elég drága hely, de kihasználtuk, h délután 2 és 7 között italakció van és beültünk kicsit kiélvezni az étterem hangulatát. Sajnos, mint utóbb kiderült ez egy kicsit félresikerült. Már mikor hazaértünk arra panaszkodtam, h a gyomrom ólomgolyó nehézségű és, h rosszul vagyok, ha a sósmogyoróra gondolok, amit az italok mellé felszolgáltak. De eleinte nem is izgattam magam nagyon emiatt, mert ez már máskor is előfordult velem, hiszen a mogyoró nagyon tud telíteni. Végül viszont már mozdulni sem bírtam és elkezdett görcsölni a pocakom. Innentől kezdve kihagyom a részleteket, a lényeg, h igen közeli barátságba kerültem a mellékhelyiségünk egy bizonyos berendezési tárgyával. Olyannyira, h szinte el sem tudtam szakadni tőle egész éjjel. Hajnali 3-4 körül már elkezdtem aggódni, h esélyes, h ez nem csak egy szimpla túlevés, hanem vmi komolyabb. Reggelig még küszködtem egy kicsit és végül célba vettük a kórházat. Addigra már valószínűleg annyira kiszáradtam, h MAn ölben vitt az autóig és szuszakolt be, különben estem össze. Borzalmas érzés, ahogy minden kezd elsötétülni és érzed, h szépen fokozatosan elveszíted a kontrollt a tested felett! Szerencsére a kocsiban már jobban lettem, ahogy megéreztem a hűs légkondit. A klinikára már saját lábon mentem be és amint vízszintesbe raktak jobban éreztem magam. A doki, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, jól kikérdezett, megvizsgált és rendelkezett, h bizony egy pár órán át, ha tetszik, ha nem, vendégszeretetüket kell élveznem. Kaptam egy szobát, ami két ágyas volt, de csak egyedül voltam benne, szerencsére! Bekötötték az infúziót és az antibiotikumot is. Már az elején egy rakás vitaminnal tuningoltak fel. De az igazság az h, amit nem töltöttek bele a véráramomba az nem igazán csúszott le. Arra sem tudtam gondolni, h akár egy korty vizet leszorítsak a torkomon. Lehet, h Ti már éltetek át ilyet, de nekem mindez teljesen új volt! Soha nem kaptam el azokat az otthon terjengő gyomorbetegségeket, vhogy mindig megúsztam. Ezért írom most le mindezt ennyire számomra újszerűen. Visszatérve a kórházhoz, ami furcsa volt, h nem kaptam semmilyen hálóinget, úgy ahogy beestem, utcai ruhában pakoltak az ágyba és takarónak egy nagy törölközőt kaptam. Kb. félóránként jöttek megnézni, h minden rendben van-e és szakértően nézték az infúziós adagomat. MAn édes volt, folyamatosan velem volt, csak egyszer szaladt haza enni vmit és jött vissza a laptopjával, h mellettem legyen és azért dolgozni is tudjon. Olyan 11 órától folyamatosan ígérték, h megérkeznek a laboreredményeim, de ez egészen este 5ig elcsúszott. Akkor tudtuk meg, h minden bizonnyal vmilyen ételről kaptam bacit, aminek túlzottan is megtetszettem és úgy döntött kicsit velem marad. Közben ráadásul fel is ment a lázam, úgyh még egy jó nagy adag lázcsillapítót is rám sóztak. Azt akarták, h vegyek be 2-t belőle, plusz még ők is belém injekcióztak egy adagot. Ekkor már kezdett kikerekedni a szemünk, mert túlzottan véltük ezt a láztól való rettegést, hiszen még csak 38.1 volt, az pedig nem igényel ekkora tűzoltást. Úgyh végül a tablettákat hanyagoltam és jó is volt így, mert utána elég hamar lement a láz. Ami még meglepetésként ért minket, h a doki az kérte, h takarózzak ki és kapcsoljuk hidegebbre a légkondit, mert így könnyebben lejjebb megy a láz. Ti hallottatok már ilyet? Én otthon ilyenkor bebugyolálom magam és hagyom a testem jól kiizzadni. Ezek után meg teljes nyugalommal megkérdezte a doki, h ettem-e már aznap! Megállt bennem az ütő! Enni??? Örültem, ha egész nap egy fél literes víz felét magamba tudtam gyömöszölni! Az orvos csak csóválta a fejét és intett MAn-nak, h tessék elszaladni és hozzni rizst a hölgynek! Nah, de hát erre is kaptam egy gyogyót, nem kell félteni a khmer orvosokat! Étkezés előtt kell bevenni és állítólag megkönnyíti, h letoljak a torkomon 3 szem rizst. A végső leszúrás, amit kaptam és az már végképp leterített, az volt, h rám szólt a doki, h ne aludjak annyit!!!!! Mert megárt!! :) Ki hallott már ilyet? Egész éjjel nem aludtam semmit, mert ölelgettem azt a fránya wc kagylót, teljesen kimerültem és erre azt mondja nekem, h rosszat tesz a vmilyen agyi idegeimnek, ha alszom??? Sőt, utasított, h ne feküdjek, mert az sem tesz jót, hanem üljek, nézzek tévét vagy akármit, csak ne legyek vízszintesben, mert az meg a gyomromnak nem jó. Itt már röhögtünk! Vhogy a khmerek a gyógyulás folyamatát másképpen képzelik el, mint mi. Én otthon, ha beteg vagyok, alszom, mert úgy tudom és arra is tanítottak, h jót tesz, ha pihen a beteg szervezet és közben gyorsabban gyógyul. Na jó, azért bevallom, egy ideig jót tett az ülés és még ettem is egy hangyányit, de estefelé már újra beállt a gyomrom és esett le a fejem a nyakamról. Végül, olyan 10 felé fogyott el az utolsó adag infúzió és szóltak, h, ha jobban érzem magam, akkor hazamehetek. Egy kis ideig tétováztuk, de végül az otthon javára döntöttünk. Jobb is volt, így, mert sztem, a kórházban nem aludtam volna olyan jól, mint a jól megszokott girbe-gurba matracunkon!

Úgyh most már jelentem, jobban vagyok, bár a pocakom még nem az igazi, megmaradt a nehéz érzet. Elég makacs ez a baci! De már jobban erőre kaptam és picit eszegetek is (főtt krumplit).

Mikor kérdezte az orvos, h mennyi ideje vagyok Kambodzsában és volt-e hasonló gondom, nagyon meglepődött, h az elmúlt 3 hónapot megúsztam ilyen téren. Hát igen, úgy néz ki, mindennek eljön a maga ideje és kicsit kitolódott a beavatásom az ázsiai életbe! :) Most már ezen is túl lennénk! :)

Ami meg tipikusan az én formám, h a bacit nem egy mucsaröcsögei kis fabódéban kaptam el pókot cuppogtatva, hanem egy nívós étteremben! Igaz, ez egyben szerencse is, hiszen ha mindezt a faluban kell átélnem, húhhúúú, nem tudom mi lett volna! :)

Kambodzsai ünnepnapok

Ázsiában eltöltött hónapok száma: 3 (negyed év!!!!)
Honvágy pillanatok: 3
Kezdem megszeretni Kambodzsát pillantok: egyre bővül (terasz feeling Srayongban!!!!)
Kultúrsokk: hol van az már!!!!!
Komolyabb rosszullétek: 1 (még mindig a vodka!)
Találkozás extrém állatokkal: bivaly cincér és társai
Khmer órák száma: 15 (kissé lemaradtunk...)
Falu para: már ott élünk, nincs helye parának
'amindenitdemelegvan!!' pillanatok: mindig volt, van és lesz, kár számolni!!!
Család és barátok iránti hiányérzet: ÁLLANDÓ
Otthonról hozott és Ázsiában megtartott, kapcsolatok száma: még mindig 1 :)

A tegnapi erős honvágyviharon túllendülve rájöttem, h jéééé újra 5.-e van! Annyira gyorsan elment ez az április! Ezt most tényleg észre sem vettem! És egy hónap múlva!!!!!!!!!! Áááááá!!!!! Ilyenkor már Sydney-ben leszek! El sem hiszem, h eljutok Ausztráliába, álmaim országába! Na jó, lehiggadok, mert még előttünk van 1 hónap és sok munka vár ránk addig!

Az elmúlt pár hétben picit elmaradtam a blog írással. Közel sem voltak a napjaink annyira eseménytelenek, mint amennyire nem írtam. Két olyan helyi, nemzeti ünnep is volt, amiről muszáj mesélnem Nektek.

Buddha születésnapja, április 27-29.

Minden évben más országban ünneplik Buddha születésnapját és idén pont Kambodzsára esett a választás, ráadásul azon belül Siem Reap-ra, vagyis Angkorra! Annyira mázlisták vagyunk! Az egész buddhista világ megmozdult ebben a 3 napban és elküldte a Bayon templomhoz narancssárgaruhás képviselőit! A számuk pedig biztosan elérte a 2554-t, mivel a khmer időszámítás szerint éppen ebben az évben járunk, így ennyi résztvevőre számítanak. Magát az ünnepségsorozatot Vesakha-nak hívják és Kambodzsában ezen a napon emlékeznek meg Buddha megvilágosodásáról és haláláról is.

Mi nem vettünk részt túlzottan az ünneplésben, meghagytuk ezt a helyieknek, de egyik reggel a kíváncsiságunktól vezérelve kilátogattunk Bayonba. Óriási embertömeg fogadott bennünket, bár eleinte kicsit megijedtünk, mert mindenki velünk szemben jött és úgy tűnt, h lemaradtunk valamiről. Tény, h korán kezdődik mindig a program, olyan 6 óra felé, mi pedig ehhez képest egy jó óra késéssel érkeztünk a helyszínre. Úgyh elég valószínű, h nem kaptunk el vmi fontos ceremóniát, de a végén mégsem éreztük, h bmiből kimaradtunk volna! Megkaptuk, amit vártunk: a szerzetes áradatot!

Az ünnepre érkezett szerzetesek

Annyira szép volt, ahogy csoportokban hömpölyögtek a narancssárgaruhások vegyülve az ünneplő helyiekkel. Azért is fontos ez a nap, mert a szerzetesek adományokból élnek és ilyenkor gyűjtik be az éves élelem és pénztartalékaik nagy részét. Hihetetlen volt látni, h a khmerek vaskos pénzkötegekkel, kartondoboznyi zacskós levessel és dobozokba csomagolt rizzsel álltak sorba, várták, h 1-1 szerzetes melléjük érjen és táskájába süllyesszék azokat. A kifejezhetetlen mértékű tiszteletet és hitet szinte a levegőben lehetett tapintani. Az emberek mély alázattal és a hitük iránti szeretettel adtak, a szerzetesek pedig ugyanúgy fogadtak minden egyes ajándékot. Nagyon megindító volt. Képzeljétek el, h a Bayonhoz vezető út le volt zárva és a két szélén az emberek sorban álltak. Középen haladt a több száz, ezer szerzetes és főhajtással vagy áldásosztással vették át, amit kaptak. Így mindenki mindegyik szerzetesnek juttatott vmit. Ha elfogyott a pénz vagy az étel, amit hoztak, egyszerűen csak kiálltak a sorból. Mindez az egyre melegedő reggelen! A végén már volt, aki csak legyezte a szerzeteseket.

Bizony azt a sok adományt haza is kell vinni vhogy...

Órákon át haladt a menet, mi már meg sem vártuk a végét. Mindenesetre betegre fényképeztük magunkat! MAn fotóriporterként száguldozott egyik jobb pozícióból a másikra. Béreltünk egy motorost és volt, h mögülem, menet közben kattogtatott. Szerintem még egy fára is felmászott volna, ha jobb onnan a kép! Az biztos, h nem volt egyszerű érvényesülni, nagyon sokan voltak és mindenki kíváncsiskodott.

Ami nagyon tetszett, h külföldi alig volt. Kivételesen az angkori romok között a khmerek voltak túlsúlyban és elvétve láttam csak 1-2 barang-ot.

Nini, egy barang! :) Ráadásul leszólította egy szerzetes!

(Akit jobban érdekel a téma: http://en.wikipedia.org/wiki/Ves%C4%81kha)

U.I.: Sajnos, saját bénaságom folytán kitöröltem a fényképezőmről a Buddha születésnapján készült fotóimat. Tudom, tudom, ez is tipikus eszteres tett volt! Emiatt viszont most nem tudok nektek túl sok képet mutatni, csak azt a párat, ami túlélte a pusztítást. Ha időközben MAn-tól sikerül beszereznem párat vagy netalántán vmilyen csoda folytán megmentjük a 'drágáimat' frissítem a bejegyzést! :(

  

Királyi szántás, május 2.

Ez is egy nagyon kivételes ünnepség volt. Annyiban nem, h minden évben megrendezik Kambodzsában az esős évszak előtt, vagyis a rizstermesztés kezdeteként. Viszont eddig, a Khmer Rouge vége óta mindig Phnom Penh-ben került erre sor, idén viszont úgy döntött a király, h visszaviszi ezt a szép hagyományt oda, ahol mindig is tartották annakidején, Angkorba. A főszereplő megint Bayon volt, pontosabban a Terrace of Elephants, ami mellette található. Itt van egy nagyobb tér és ott rendezték be a szertartás díszleteit. Építettek egy szép, aranyozott, tradícionális pavilont a királynak és egy óriási területet földdel terítettek le, ahol bemutatják a rituális szántást.

A királyi pavilon

Talán, mondanom sem kell, h a khmer társadalom apraja-nagyja megjelent és még a romok tetején is fürtökben csüngtek az emberek. Mindenhol tévés közvetítők és kameraman-ek rohangáltak. Az égen percenként elrepült egy katonai helikopter és komoly, marcona őrök álltak mindenhol, ellenőrizték a rendet. Persze okkal volt ennyire bebiztosítva a terület, a király (Norodom Sihamoni) és a miniszterelnök (Hun Sen) is részt vett az ünnepségen.

Nézelődők

A szertartás a következőképpen folyt: Két királyi ökröt (szépen kicsinosítva!) fogtak be egy eke elé, ővelük szántottak az ünnep alkalmából leszórt földön. Közben két tisztviselő ment előttük és rizst szórt el. Körülbelül 3 kört tettek meg a területen és a királyi példányokat még két ilyen ökrös eke fogta közre. A királyi pavilonból egy nagyon díszesen felöltöztetett ember jött elő a ceremónia elején, aki a középső ekét kezdte el tolni, kézzel. Talán ő képviselte a királyt. Óriási kísérettel érkezett a 'termőföldre', akik végig mögötte masíroztak, amíg ő körbe-körbe szántott.

A szántóember és kísérete

Ahányszor elhaladtak a király pavilonja előtt a kíséret tagjai minden alkalommal meghajoltak. Ezután pedig a két ökröt kifogták az ekéből és a középen elhelyezett tálakhoz vezették. Ezekben rizs, bab, kukorica, szezámmag, fű, víz és rizs whisky volt található. Az alapján, h a királyi állat melyikből mennyit eszik a jövendőmondók megállapítják, h milyen lesz a termés idén.

A meghajlás

Közben kicsit úgy éreztem magam mintha egy gyarmatosíti időkről készült filmben lennék. A szertartás, ahogy ez itt lenni szokott, nagyon színes és díszes volt. Az arany mindenhol ott fénylett, ruhán, épületen, zászlótartón és ökrön egyaránt. A szántást végző tisztviselőt napernyővel kísérték végig, ami szintén sárgállott az aranytól és olyan formája volt, mint, amiket mindig az indiai filmekben láttam. Minden a gazdagságról és a pompáról árulkodott. Nem hiába tolongott ott annyi ember, hiába sütött le mindenkire ezerrel a nap, verítékben úszva küzdött mindenki, h legalább egy pillanatot elkapjon a szertartásból. Amikor pedig a díszes tisztviselő visszament a királyi pavilonba, a tömeg egy emberként fordult oda és helyezkedett abba az irányba, h láthassa akár egy pillanatra őfelségét. Jó érzés volt ott lenni és részese lenni a khmer hagyományoknak.

Meleg van :)

Hon(vágy)vihar

Mindenki ismeri azt a fajta vihart, ami hirtelen bukkan fel az égbolton. Egyszer csak sötét felhők kúsznak fölénk a semmiből, feltámad a szél. Körülöttünk minden egyik pillanatról a másikra borús és szomorú lesz. Aztán megérkezik az eső és vízesésként zúdul le ránk, elárasztva mindent. Majd amilyen gyorsan érkezett olyan gyorsan el is múlik. A csapot elzárták és újra kisüt a nap, percek alatt felszárítva a vihar nyomait, a természet pedig újjáéled, és friss illatot áraszt. Ez nem az esős évszak felvezetése akar lenni, habár május, vagyis a száraz évszak, ellenére elég sokat esik itt, de ezúttal inkább a lelkiállapotomat szerettem volna virágnyelven körülírni. Valószínűleg mindenki számított arra, h egyszer ez a pillanat is eljön és nem csak Kambodzsa pozitív oldaláról fogok írni. Hiszen nagyon sok levelet kapok a barátoktól, amiben kérik, h őszintén válaszoljak a kérdésre, h jól vagyok-e. Bármilyen hihetetlen is, de tényleg jól vagyok! A mai napon volt, a kezdeti kultúrsokkos időszak után, az első olyan pillanat, h úgy éreztem, érkezik a kiborulás. Éreztem, ahogy elhatalmasodik rajtam az érzés, h hirtelen, bármennyire is emberekkel vagyok körülvéve, egyedül érzem magam. Csak egy apró, de annál szívbemarkolóbb érzés váltotta ki mindezt: elfelejtettem az anyák napját. Hiába volt eszemben múlt héten, h meglepetéskén felhívom anyukámat, az adott pillanatban elfelejtettem. Mikor erre ráeszméltem, dühöt éreztem és tehetetlennek magam az ellen, h kicsúszik a kezem közül az idő. Bosszantott, h a legjobb bnőmet egy nappal később köszöntöttem fel a szülinapján, h kimaradnak a névnapok és h ezek miatt görcsölök azon, h el ne felejtsem vmelyik szerettem fontos napját! Hiszen az, h ilyenkor felhívhatom őket, jelenleg az egyetlen eszközöm, h kifejezzem, fontosak nekem. Ha már ez sem megy, és nem tudom kontroll alatt tartani, félek, h elmerülök itt a kambodzsai meszességben, érzelmileg is a legtávolabb kerülve az otthontól. Mióta a piros táskámmal együtt a naptáramtól is búcsút kellett mondanom, bizonytalanul kezelem az időt és a fontos dátumokat. Nagyon nehéz elmondanom, h mit éreztem, h anyukámat 2 nappal később köszöntöm fel. Ez így már nem az igazi! Az egyetlen dolog, amit ezek után tenni tudtam, h próbáltam visszaszorítani a könnyeim, sikertelenül. Először, 3 hónapja! Az első pillanat, h nem egyszerű honvágyat érzek, hanem vágyat arra, h megöleljem a szeretteim és mellettük legyek, h beszélhessünk, h megmutathassam nekik, h hol élek most, milyen Siem Reap, milyen Srayong, a házunk, a körülményeink, h megnézzük együtt Koh Kert, a romokat és a falut. Olyan jó lenne, ha élőben látnátok, amit én! Velem együtt! Ma is feltették nekem a kérdést, h hogy bírom ki, h 1 évig nem látogatok haza. Már akkor éreztem, h erre a kérdésre egyre nehezebb válaszolni és vmi ismeretlen súly egyre jobban nehezedik a szívemre. Igen, talán ez az, amiért ez a vihar most ennyire elkapott engem. Hogy felismertem,  h egy jó darabig nem osztozhatok személyesen a családom és a barátaim örömében, bánatában és, h ők sem az enyéimben... maximum egy fránya blog sorain keresztül!

Ez lenne a vihar, amiről mesélni szerettem volna. Hagyni kell tombolni és utána mindig jobb lesz! Tudom és érzem is, h ez így van jól, át kell esni ezen is!

Ahogy Shrek mondja (igaz, nem teljesen ugyanebben a szövegkörnyezetben ;)): "Jobb kint, mint bent!" :D

Falusi életmód khmer-magyar módra

Mindig gondom van azzal, h hogy kezdjem el a blogírást. Így vagyok most is. Itt ülök a gép előtt és türelmetlenül dobolok a billentyűzeten. Várom az ihletet. Asszem kicsit megrekedtem. Szeretném élethűen lefesteni, h Srayongban milyen körülmények között él egy magyar pár és egy khmer tolmács, de nem tudom, hogyan fogjak neki...elkezdem, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle!

Kb. 5 naponta ingázunk a falu és a város, tehát Srayong és Siem Reap között. Mindig elég nehéz ráhangolni magam a pakolásra, mikor erre kerül a sor. Ilyenkor bevásárolunk előre egy csomó féle kaját, amit a helyi piacon nem lehet kapni. Plussz felpakolunk iható vizet. A kocsi mindig úgy néz ki, mintha egy többhetes túrára készülnénk! :) Bár ahogy egyre több dologgal szerelkezünk fel a házban, ez a mennyiség egyre jobban csökkeni fog, ebben biztos vok, most még előfordul 1-2 berendezési tárgy is a csomagtartóban. Az út Srayongba kb. 2 óra, úgyh ez nagyon jó! Az utat folyamatosan építik, akár az is lehet, h pár hónap és ez az időtartam még jobban csökkeni fog. Úgy kell elképzelni az egészet, h egy darabon rendes, aszfaltút van, aztán egyszer csak átvált vörös homokos földre, néhol szépen kiegyenlített, néhol meg kissé rázkódós. A mi házunk a falu főútja mentén van, egy kis utcában. Korábban raktam fel képet róla, talán emlékeztek rá, h kétszintes. Alul téglából van, felül pedig fa. Ami számomra szokatlan volt, h a ház falában a plafonhoz közel apró rések vannak egymás mellett és alatt, kb. 3 sorban. Gondolom, arra szolgál, h levegőzzön a ház, bár inkább a bogarak bevándorlásának kedvez, én oly nagy örömömre! ;) Az alsó részen pedig a falat, kb. 120 centi magasságban csempével borították, talán védelmi szempontból. Nekem 1,5 napomba került végigsuvickolni mindent, h levakarjam róluk a család által hátrahagyott mocskot. Nem volt semmi! Most legalább büszkén, jólesően nézek végig azokon a fránya csempéken! 'Igen, én ezt mind végignyaltam! Milyen szép tiszták!' - az élet apró örömei! :) Azt viszont nem tudom nem észrevenni, h hiába póktalanítottuk a sarkokat, nagyon ragaszkodóak ezek a helyi kis állatkák, állandóan visszatérnek. Úgyh ahányszor megérkezünk a házba két dolgom van: 1. felsepregetni a padlón felhalmozódott port és döglött óriás hangyákat, egyéb bogarakat, 2. pókhálótlanítani és kitessékelni a hívatlan gazdáikat. Ha ezzel indítok, utána mindig kicsit úgy érzem, h jobban visszarázódtam a falusi életbe. Ezek után már a főzés, mosogatás, fürdés és áram körüli macera olyan természetesnek tűnik, mint Pesten este hazaérve felkapcsolni az előszobavillanyt. Valahogy egy pár óra után átáll az ember agya arra, h most ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Tudom, h nem ez a megszokott és kényelmes számomra, de ilyenkor mindezen túl kell lépni, az európai kontinensen hagyni az érzést, át kell kapcsolni ázsiai üzemmódba. Ettől függetlenül bevallom, gyakran elhangzik bennem a további önbíztató mondat: 'Menni fog, nincs baj, ezzel csak erősebb leszek!' :)

Miután újra magamévá teszem a házat és kipakoltuk a cuccainkat, jönnek a már említett bonyodalmak. Főzni egy kis gázrezsón szoktunk, szerencsére hanyagoljuk a tradicionális kemencés-kályhás sütést. Ez így azért mégiscsak gyorsabb! A menü általában vagy zöldséges rizs vaaaagy zöldséges tészta. Ezt szoktuk variálni még néha konzerves szósszal. Fincsi! :) Ja, igen és kihagyhatatlan a jó kis zacsis leves. Ez itt szinte helyi hagyományos étel. Számunkra pedig a leggyorsabb kaja! :) Hogy táplálóbb legyen, ebbe is zöldségeket szoktunk tenni. Aszem joggal juthatok arra a következtetésre, h életemben annyi zöldséget nem ettem és nem fogok, mint az itt eltöltött idő alatt! :) Viszont nincs annál jobb, de tényleg, mint a teraszunkra kiülni és megenni a kajánkat! Szép kilátás, kényelmes fotel! Ezt nagyon élvezzük!

Az ételek, italok hűtését pedig úgy oldjuk meg, h van itt egy speckó láda, csakis narancssárga színben, amit fel lehet tölteni jéggel és ebbe tesszük, amit hidegen szeretnénk tartani. Egy idő után, ahogy olvad a jég, elég mókás, h szinte ki kell halászni, amit keresel a ládában! :)

Aztán leszáll a sötétség és kíváncsian meredünk a homályba, h vajon, mikor száll meg minket az áram-angyal, vajon ma este jön-e? Igen, sajnos, hiába napi 3-4 óra az engedélyezett villanyfogyasztás, nem mindig érkezik meg. Ilyen esetekre vettünk autó aksit és olyan lámpát, ventillátort, ami ezzel is tud működni! Nem semmi, mi? :) Leleményes tud lenni az ember, ha akar! :)

Miközben mindezt írom, azért meg kell jegyezzem, h magamban kuncogok. Hiába volt, akinek már mindezt skype-on esetleg elmondtam, de minden alkalommal nevetésre fakaszt, h ezt valóban én írom! :) Hogy tényleg én lakom ilyen körülmények között. Hihetetlen! Kicsit úgy érzem magam, mint a sablonos amcsi filmekben, mikor a nagyvárosi tipegős csinibaba leszakad vidékre és csak bámul a kapára, h mi lehet az.

A mosogatás vmivel macerásabb. A konyhának kinevezett részben van egy csap, aminek a vize a fürdő medencéjéből jön és sajnos, nem túl tiszta, legalábbis nem tudjuk mennyire nem az. A víz az udvarunkban lévő fúrt kútból jön, amit MAn harcolt ki nekünk, de még nem eléggé tisztult ki a víz. Szóval a mosogatás úgy néz ki, h guggolunk a csap előtt és mosogatjuk benne a tányérokat. Legutóbb vettünk egy ballont, amiben van egy kerámia szűrőbetét, majd ezzel szeretnénk a helyi vizet tisztítani, de még nem sikerült teljes mértékben beizzítanunk. Az első 3 alkalommal tisztított vizet még nem lehet felhasználni semmire. Tesztüzemmód.

A fürdés már egy kellemesebb dolog. A házon kívül van két kisebb helyiség. Az egyikben van egy nagyobb medenceszerűség. Nem, ez nem az, amiben úszni is lehet, azért annál jóval kisebb! Egy műanyag tállal lehet belőle meríteni a vizet és azt borítod magadra. Nem, meleg víz sincs. Bár nem is érzed szükségét! Amilyen meleg van, ez maga a felüdülés! A másik helyiség a klotyó. Ebben egy mini medence van és egy luk. Remélem, mindenki kitalálja, mi mire van, de a gyengébbek kedvéért mondom csak el, h a lukba célzol, a medencéből merített vízzel pedig leborogatod a mellékterméket. Eccerű, mint az egyszeregy! :)

A vacsora és a mosogatás, fürdés után jön az este legjobb része! Csak annyit mondok, h a legutóbb, 4 nap alatt (tehát 3 éjszaka), hárman a következő adagot termeltük be: 1 üveg khmer wiskhy, 1 üveg Smirnoff vodka, plusz sör és tonik. Meg kell hagyni, h khmer kollégánk elég rendesen állta a sarat. Köztudott, h az ázsiaiak nehezen bírják az alkoholt, ő viszont a 3-ból 1-szer lett csak spicces. De nagyon édes volt!!! Általában egy nagyon visszafogott, halk ember, de ezúttal szinte megnyílt! Végre kérdezett, érdeklődő volt és mesélt magáról! Nagyon örültünk neki, sikerült a csapatépítés, igazi multi módra! :D

Ha pedig már elég volt az alkoholból, szépen nyugovóra térünk, magunk fölé vonjuk a szúnyoghálót, és amíg el nem alszunk hallgatunk bele az éjszakába. Szokjuk a hely és a ház zajait. Van, h felpattanunk, h ez mi volt! De van, h már legyintünk, h most ez biztos azésaz a bogár volt. Az első megrázkódtatásokon túl voltunk az első 5 nap alatt! :) Azóta szerencsére, és remélem, nem kiabálom el, újfajta vendégünk nem akadt. Mi a ház felső, fából készült részében lakunk. A ciki akkor van éjjel, ha Esztikének pisilnie kell... nagyon nem akarlak bevezetni titeket a részletekbe, csak azt akarom, h igazán érezzétek, éljétek át velem, h hogyan is működik ez a srayongi élet! :) Ugyanis ebben az esetben ki kell menni a házból, le az alsó szintre és kívül elmenni hátra, a mellékhelyiségig, ekkor már villany nem szokott lenni. Szerintetek ezt végig tudom csinálni egyedül??? :) Úgyh, lehet MAn-nal kezet rázni, hősiességéért! Én minden alkalommal ezerszer elmondom, h milyen hálás vok a türelméért! :)

A reggelek tehát mindig megkönnyebbüléssel érnek minket, azon kívül, h megüt a meleg és kezdődik az izzasztókúra.

Ami még a mindennapokhoz hozzátartozik az a megfigyelés! Mivel szinte egy udvarban vagyunk a háztulajdonos családdal és belátunk egymás életterébe, állandó az egymás kukkolása, de maximálisan ártatlan szinten! :) Ők néznek minket: vajon mit csinál a barang pár, hogy viselkednek egymással, 'húú, most megölelte egyik a másikat!', stb. Aztán persze, én sem vok rest és nem tudom megállni, h ne lessek néha-néha át hozzájuk, h vajon ők hogy viselkednek egymással, mit csinálnak a nap egyes szakaszaiban. Látom, amikor a kútnál fürdenek (maguk köré tekert kendőben!), amikor a tükör előtt fésülködnek, siestáznak az udvaron, amikor főznek, esznek, a gyerekek játszanak és jó testvérek módjára egymás idegeire mennek, amikor a szomszédokkal összejönnek és megy a terefere, valamint a mi figyelésünk! :) Volt, h a nagyapa átjött és nézte, ahogy MAn az ablakot mosta vagy én a csempéket! Biztosan szokatlan látvány lehetett! :) Én is nagyon élveztem, h szakadt rólam a víz miközben minden erőmmel vakartam a koszt a házukról és még nézték is! :)

Remélem, mindenki kíváncsiságát sikerült kielégítenem a falusi életünkkel kapcsolatban. Talán túlzottan is! :) Tudom, a fényképek hiányoznak egyedül. Beismerem, elfelejtettem lefényképezni a házat, de legközelebb nem mulasztom el! Ígérem! :)

Most nyugovóra térek és elkezdem felkészíteni a lelkem a következő srayongi napokra. Vasárnap indulunk vissza. Szép álmokat Magyarország! :)