Koh Ker - második benyomás

Tudom, kicsit elmaradtam az utóbbi egy hétben az írással. Egyrészt, sokan említették, h el vannak maradva az olvasással, gondoltam adok egy kis időt felzárkózni! ;) Másrészt pedig, elég sűrűn alakultak a napok, nem voltak olyan nyugodt percek, amikor össze tudtam volna szedni a gondolataim. Bár per pillanat hiába ülök a gép előtt zavaró tényező nélkül, kicsit meg vagyok lőve, h hol is kezdjem. Nagyon sok hatás ért az elmúlt egy hétben és rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem. Tegnap kifejezetten úgy éreztem szétrobbanok, folyamatosan zsongott a fejem az élményektől, a hallottaktól. Aludni sem tudtam rendesen, fejfájósan feküdtem le és keltem is. Nem egyszerű befogadni majd rendbetenni magamban ezt az országot, kultúrát, ahogy itt élnek az emberek. Azzal a nagy reménnyel érkeztem ide, h itt egy 'tisztább' világot találok (természetesen, nem a higiéniára gondolok! ;)) és felüdülés lesz a mi 'nyugati' embertelen világunkkal szemben. De rá kell jönnöm, h ilyen már nem létezik. Együtt kell élnünk bhol is vagyunk ezen a földgömbön azzal, h az embereket a pénz motiválja, mindenhol ott van a kegyetlenség egymással szemben, az erőszak, a gyerekek bántalmazása és a természet teljes felélése. Arra számítottam például, h a falvakban az emberek sokkal kiegyensúlyozattabbak, hiába szegények, de boldogulnak és tisztelik a környezetüket. Erre a legnagyobb megdöbbenés volt számomra, amikor az úton Koh Ker felé (és a falu körül is) azt láttam, h égnek az erdők és füst száll fel az égbe. Könnyek gyűltek a szemembe. Hogy tehetik ezt? Bmerre mész mindenhol csak a hamutól fekete földet látod vagy a már kiszáradt csenevész erdőt. Kiírtanak mindent, amit tudnak. A legrosszabb az egészben, h a földet utána otthagyják, nem használják fel semmire, sőt még párszor ráeresztenek egy-két égetést. Biztos, ami biztos. Ezt nagyon megrázó volt látni. Csak még egy kép: este, mikor leszáll a sötétség, a tájon bmerre nézel, biztos, h elkapsz a tekinteteddel égő pontokat. Messziről majdnem úgy tűnik, mintha egy ház ablaka világítana, de nem. Az erdő ég. Borzalmas! Ha belegondoltok, nem csak a fák, a talaj megy tönkre, hanem ott állat sem marad meg! Ahol pedig megmarad az erdő, mert még nem estek neki tűzzel, ott kivágják a fákat és eladják. Ennyi. Hogy miért is csinálják ezt? Nem lehet tudni pontosan. Valószínúleg, mert így könnyebben átjárható az erdő és egyszerűbb vadászni. Ma már szinte sehol nem találsz olyan területet, ahol látható, h mindez milyen volt régen. A buja dzsungel kihalóban van, itt is. Így már nem csodálom, h a földön nap mint nap halnak ki növény és állat fajok. Mindig is tudtam, h naív vagyok, és nem kéne csodálkoznom, h a kapzsiság mindenhol ott van. De akkor is, annyira nehéz felfognom, h nem tudják, mekkora károkat okoznak! Mindez azért lep meg ennyire, mert azt vártam, h itt kisebb mértékű lesz a kizsákmányolás, amihez otthon hozzá vagyok szokva, hiszen én is részese vok.

Ha már a természetnél vagyok, meg kell említenem még egy témát: a szemétkérdést. Itt nem ismerik a hulladékgyűjtés fogalmát. Fura, h hányszor mondjuk Magyarországra, h milyen szemetes! Látni kéne, mi van itt! Nem akarom magunkat felmenteni, mert ennek ellenére, még nekünk is van min dolgozni tisztaság terén, na de ami itt van az félelmetes! Tényleg nem értékelik a természetet! Sőt, azt hallottam MAn-tól, majd más is mesélte, h állítólag itt az a 'szokás', h akinek a háza előtt nagyobb a szemétkupac, az a család gazdag, mert van mit szemetelnie! Számomra ez annyira elképesztő, h már vicces! Ennek köszönhetően, szétdobálják a papírt, a műanyagot, a fémet, ami éppen a kezükben van és már nincs rá szükségük! Nem tudtam lefényképezni, de láttam olyat, h egy szabad területet elfedett a sok műanyag palack és egyéb szemét! Nem hittem a szememnek! Szerencsére, nem láttam házak előtt magasodó szemétkupacokat (inkább egyenletesen oszlik el az utcán és felhasználatlan telkeken), de tény, h a kukáig nehezen találnak el. A szelektív hulladékgyűjtés itt még 'kicsit' odébb van! :) Báááááárrrrr, felfedeztem ennek egy kezdeti stádiumát, amit csak úgy hívunk MAn-nal, h a nünükés emberke. Magyarul: műanyagot gyűjtő khmer egyén. Húz maga után egy talicskaszerűséget és közben bmerre elhalad, folyamatosan nyomogat egy dudát, aminek olyan hangja van, mint egy gumikacsának (innen a nünüke elnevezés). Ő így jelzi, megérkezett és oda lehet adni neki a feleslegessé vált műanyagot. Gondolom, ezt leadja vhol és kap érte pénzt. Bárcsak a földről is felszednék mindezt! Viccen kivül, jól kereshetnének vele!

Ami nagy hatással volt még rám, az egy hosszú beszélgetés volt egy hölggyel, aki működtet egy alapítványt és Koh Kerben is dolgoznak. A gyerekeknek segítenek. Nagyon sok mindent elértek már, tiszteletre méltó a kitartásuk és a türelmük. Kb 3 éve vannak jelen a faluban és elmesélte nekünk, h miket tapasztalnak ott mostanában. Megdöbbentő, h ezek a gyerekek mit élnek át! A szülők számára ők csak eszközök és ha tehetnék hasznot húznának belőlük azzal, h elküldik dolgozni őket. Szeretet adni nem szokás. Maximum, amíg csak kisbabák. Nem merik, például, angolra tanítani a gyerekeket, mert az alapítvány attól fél, h a szülők, amint megtudják, h a gyerekük ilyen kvalitásokkal rendelkezik, elküldik koldulni a túristákhoz! És ez itt, Siem Reapban is így van! Képzeljétek el, h Angkor előtt, ahogy kiszállsz az autóból v tuktukból megrohannak a gyerekek és, komolyan mondom, tökéletes angolsággal kínálnak neked karkötőket, könyveket. Megkérdezik, h honnan jöttél és azonnal rávágja az országra, h 'Óóó, Budapest??? Ismerem, ismerem!' Összetenném a két kezem, ha a pincérek közül legalább 1-2 beszélne így angolul!

Na de térjünk vissza Koh Kerhez! Elég sok borzalmas dolgot hallottunk arról, h az ott élő felnőttek, hogyan próbálnak minél több pénzt kapni az ott dolgozó non-profit szervezetektől. Dolgozni nem akarnak, csak pénzt! És ahhoz nem lusták, h ennek érdekében minden követ megmozgassanak. Amúgy pedig a napjaik, kártyázással és szerencsjátékkal telnek, megspékelve egy kis alkoholfogyasztással. Sajnos, mindez a teher és értékrendszer továbbadódik a gyerekeknek. Ez a legszomorúbb és ugyanakkor a legmotiválóbb is, h tenni kell ellene. H ne higgyjék azt, h ez a normális, h tudjanak róla, h van/lehet ez másképpen is! Én akkor fogtam padlót, mikor a hölgy azt mesélte, h a gyerekeknek az iskola egy kis gondtalan sziget, ahova menekülnek az otthon átélt borzalmaktól és ha tehetnék minden nap ott lennének. A kislányok külön veszélynek vannak kitéve, a rendszeres családon belüli erőszak, molesztálás miatt. A legrosszabb, h mi mindenre nem adhatunk nekik megoldást, nem avatkozhatunk bele abba, h hogyan éljenek. Csak megmutathatjuk nekik, h más irányba is el lehet indulni és reménykedhetünk, h a mag termékeny talajra hull. A felnőttek már nehezen megváltoztathatók, ők belesüppedtek ebbe a vörös khmer időszak okozta traumába. Sosem fognak már kimászni belőle. Szomorú, de ez van.

A hét elején két napot voltunk Koh Kerben és ezúttal MAn bevitt a faluba is. Kíváncsi voltam erre a helyre, főleg a fent hallottak után, h mennyire tudok majd felülkerekedni az érzéseimen, ha a falu lakóit látom és elszorítani a dühöt, ami felgyülemlett bennem, azok után, h tudom, mit tesznek itt a férfiak a kislányokkal. Nőként ez hihetetlenül mélyen érintett és a gyomorforgató érzés felszínes leírása annak, ami bennem volt. A falu itt is tobzódik a szemétben. A szokásos khmer tipusú cölöpös házak elszórtan helyezkednek el a falu végében míg a 'főutcán' viszonylag egymás mellett. Szerencsénkre vagy sem, de hiába múlt el a siesta ideje, az utcán alig találkoztunk vkivel. Amit láttunk: az egyik helyen az asszonyok és a férfiak kártyáznak, egy másik háznál billiárdoztak. Egy helyen kis gyerekcsapat rohant meg minket. Nagyon édesek voltak, mosolyogtak, integettek, hagyták magukat fényképezni! Gyönyörűek! Azok a mélybarna szemek! Mosolyogtak ránk! Örültek nekünk! (Persze, hiszen, ami segítséget kapnak, azt mind fehér embertől!) A mosolyukat látva, megfeledkeztem minden rosszról, ami bennem volt.

Kis koszoska :)

Meglátogattuk a sulit is tanítás idején. A gyerekek egyenruhában játszottak kint az udvaron, éppen szünet volt. Semmiben sem különbözött a látvány egy magyar iskolától. Labdáztak, kergetőztek, a lányok szégyenlősen összesúgtak a láttunkon, nagy volt a hangzavar. A legkisebbek érdeklődve rohantak hozzánk és tülekedtek, h lefényképezhessük őket. Zabálnivalók voltak! Egyáltalán nem látszott rajtuk, a vidámságukon, h milyen gondokkal teli világban élnek. Nagy túlélők, az már biztos! Koh Kerben úgy tudom, h az általános iskola első hat osztálya van csak, a többi kettő Srayongban, a gimi pedig Kulenben. Oda már nem sokan jutnak el. Ide kb 160 diák jár és ők csak Koh Ker és Új Koh Ker családjainak gyerekei. Nem semmi, nem?

Na de nem szeretnék nagyon sötét képet festeni Koh Kerről. Hiszen ezek a dolgok bhol megtalálhatók, nálunk is ugyanúgy, mint más harmadik világba tartozó országokban, csak sajnos, ebben a pici faluban koncentráltabban. A jó hír az, h mi itt vagyunk és készen arra, h segítsünk. Ha nem is nagy dolgokban, de sok apróságban, ami ezeknek a gyerekeknek és ha a felnőttek közt találunk nyitottabbakat, akkor az ő életüket is kicsit megkönnyítheti. Lehetőség és ötlet van bőven! :) Nem is beszélve a lelkesedésről! :)

Mesélek vmi mást is! :) Most, h lent voltunk Koh Kerben több napot, lehetőségünk nyílt kicsit jobban körbejárni a szentélyeket! Hihetetlenül szép ez a hely és engem teljesen rabul ejtett az, h az erdőben ott lapulnak a maradványok! Belenézel jó mélyen a fák közé és biztos, h előbb-utóbb felfedezel egy kőtemplomot! Egy aranybánya! Azoknak persze, akik ezt szeretik! Én pedig odavagyok érte! Igaz, h ezek az építmények többnyire már omladoznak, de még így is látszik, h vmikor mennyire masszívak és tekintélyt parancsolóak voltak! Tetszik az egészben az, h még annyira feltáratlan és nagyon sok hely felhasználási célja például még csak találgatásokon alapul! A legnagyobb élmény az volt, mikor két projekt tag felpakolt minket és kivittek az egyik lelőhelyre, ahol a többiek dolgoztak. Autóval mentünk az erdő mélyére. Az út maga nem is nagyon létezett, azon a nyomvonalon haladtunk, amit kitapostunk magunkak korábban ezzel az autóval! Volt, h kiszáradt folyómedren kellett átmenni. Végül beértünk egy olyan szentélyhez, amit benőtt az erdő, szinte csak az alapok maradtak meg. Úgy éreztem magam, mint egy maugli filmben! :) Elképzeltem, h régen itt milyen zöld és sűrű lehetett az erdő, ahogy a majmok ugráltak a szentély fala és a fáról lelógó liánok közt! Ugyanakkor összeszorul a szívem, h lényegében a történelme ezeknek a helyeknek a szemünk láttára omlik össze! Mindenhol kődarabok elszórtan és komoly munka árán tudnak csak a régészek következteni arra, h a szentélyeken kivül, mi volt még arrafelé. Mivel már akkoriban is faházakban éltek az emberek, szinte semmi nem maradt fenn utánuk. De az egyszer biztos, h ha itt vki mélyebben beleásná magát, szó szerint, a témába, akkor hihetetlenül érdekes leletekre bukkana! A föld egy nagy kincsesláda, csak fel kéne nyitni! :)

Let's tuktuk!

Vmelyik nap biciklivel közlekedtünk a városban MAn-nal és akkor ihletett meg a helyzet, h ezt meg kell osztanom veletek. Kis pontnak éreztem magam a forgatagban. A nagy buszok és óriási terepjárók komótosan haladtak el mellettem. Először csak az orruk bukkant fel mellettem, majd szépen lassan a törzsük és végül elhajtottak mellettem, mint egy bálna a moszathalacska mellett. Ekkor éreztem, h elérkezett az idő, h mindenkit beavassak a siem reapi közlekedés rejtelmeibe. Ugyanis nem mindennapi! Legalábbis, számomra szokatlan és új 'szabályokat' véltem felfedezni. Lehet, h igazából így van ez jól és nálunk túl sok a megkötés! A végén, majd mindenki eldöntheti! :) Én megadom a háttértudást.

Alaphelyzet egy hétköznapi napon a siem reapi utakon:

teherautó - egy-kettő lézeng,

biciklis - nem vészes, bár több, mint nálunk, de nincs tele velük az út

(légkondis!) túrista busz - elég sok, tele japókkal,

személyautó - több mint busz, de még mindig kevesebb, mint nálunk,

terepjáró (dromedár) autók - na hát kérem, szép is lenne, ha nem egyik követné a másikat,

motorbicikli - Olaszország elbújhat az itteni mennyiség mellett,

és végül, de nem utolsósorban: TUK TUK! Igen! Ez az igazi és egyedi szereplője itt az utaknak, ebből van a legtöbb, bárhova mész, mindig beléjük botlasz - a mi taxisaink isten ments', h tanuljanak tőlük! :)

Röviden az itt betartandó közlekedési szabályok bátor, kísérletezni vágyó külföldiek számára:

1. Nyitott szemmel járj! Sosem tudhatod, éppen melyik irányból cikázik be eléd, melléd egy motoros, tuktuk vagy biciklis.

2. Aki a nagyobb az a nyerő! Tehát a busz a legmagasabb erő, bhol vagy, övé az elsőbbség, szépen vársz, amíg kifordul, vagy megelőz, vagy spurizol előle, ha hangosan ráddudál! Utána jön a terepjáró majd a többi pórias közlekedési eszköz.

2. Dudálj, ha kanyarodsz, és jelezni akarod jelenléted vagy szimplán, h menjenek előled! Itt is érvényes, h akinek mélyebb a duda hangja vagyis valszeg nagyobb a jármű, azé az elsőbbség, tehát megint kezdődik a sor: busz, terepjáró és mindenmás.

3. Mindebből következik, h itt a jobbkézszabály nem létezik.

4. A körforgalommal még barátkoznak. Ha nagyobbra építették, értik, h mit kell csinálni, ha kisebbre, akkor meg a "minek körbemenni, ha előbb is le lehet kanyarodni!" elvet követik.

5. Piros lámpánál motorosok figyelem! Ha már nincs más választás, mint megállni, kötelezően előre kell nyomulni a többiek közé és felvenni a halraj pozitúrát. Igaz ez, a tuktukra és a biciklire is.

6. Busz és terepjáró vezetők figyemébe ajánlom a lassan-komótosan haladást, az úton sok a kishal! Főleg piros lámpánál legelől!

7. Egy khmerben átfutó kósza gondolat: "A fehér ember felfestett fura fehér csíkokat keresztbe az úton, de hogy minek??"

8. Gyalogosak számára hasznos tanács lehet: úton csak akkor menjenek át, ha kellően körbenéztek és még akkor is finoman, senki nem fog megállni, h átengedje őket! Az úton a gép az úr, jobb erre figyelni! :) A zebra jelentéséről foggalmuk sincs!

9. Ha úgy érzed változatosságra vágysz és történetesen motoros vagy v biciklis, netalántán üres tuktukos, menj forgalommal szemben! Úgy mindig könnyebb érvényesülni.

10. Az út tele van meglepetésekkel: közlekedési eszközök végtelen mértékű kihasználásának lehetsz szemtanúja: terepjáró platóján és motoron annyi embert kell bepréselni, amennyi elvileg nem férne el...de itt, Kambodzsában, hatékonyak vagyunk és kicsik! Gázpalack, ketrecben kismalacok (egymás hegyén-hátán) szállítása motoron, matrac szállítás (nem összegönygyölve, hanem egészben!) autón.

Ami pozitív, h a vannak közlekedési lámpák, szerencsére (!), amiknek köszönhetően, legalább minimálisan kiszámítható, h ki-mikor merre megy. Bár erről eszembejut egy 11. szabály, miszerint jobbra kanyarodásnál tök mindegy, milyen színű a lámpa, mehetsz!

Sőt van egy 12. is! Ha kisebb a járműved és feltorlódtak a többiek (pl. piros lámpánál): légy kreatív! Nem muszáj a sorban állni és várni! Tessék letérni az útról és kerülni! (itt nincs járda vagy útpadka). Ebből jön egy 13. szabály, úgy tűnik a khmerek, még nincsenek nagyon hozzászokva  lámpákhoz és, h türelmesen ki kéne várni a zöld jelzést! Taktikusan lelassítanak a lámpa előtti métereken, bmivel is vannak, h nehogy megállásra kerüljön a sor és mire a lámpához csorognak épp zöld jön! Szeretnek haladni! Gondolom, épp ezért is van, h nem nagyon állnak meg a 11. pont esetén sem.

Egyéb észrevételek:

Autó márkákban itt a Lexus és a Toyota a legmenőbb, természetesen, csakis terepjáró típusban! A lényeg, h nagy legyen és hatalmat sugárzó! Uralni kell az utakat! Nincs kec-mec!

A motor a legveszélyesebb, nagyon tudnak száguldozni! Bár ezt leginkább csak este tehetik meg, amikor az utak is üresebbek. Ami viszont újszerű volt számomra, h a motorosok taxisok is! Fel lehet szállni némelyik mögé és elvisznek, ahova kéred. Ez a leggyorsabb módja a közlekedésnek itt! Sőt volt már olyan, nagyon vicces volt, h mi is így mentünk be a belvárosba! :) Ami úgy nézett ki, h elöl ült ugye a motoros khmer fiúcska, MAn kedvesen bepakolt kettőjük közé, így ő mögém ült. Elég mókásan nézhettünk ki! :) De meg kell dícsérnem a srácot, aki vezetett, nagyon ügyes volt és egyáltalán nem hajtott gyorsan! Tény, h eltartott pár napig, mire Andris rávett, h ráüljek egy motorra. Persze, ebben az esetben inkább kisebb robogókra kell gondolni.

A tuk tukosok viszont a legérdekesebb mind közül! Ez egy teljesen külön világ! Ahogy már meséltem, az alku itt is alap! De a vicc, h rozogábbnál, rozogább a motorjaik vannak, amikhez csatlakoztatják az utasszállító kis szekérszerűségeket. Olyasmi, mint a riksa. Vmelyik este, olyan lassan haladt velünk a tuktuk, h attól tartottunk bmelyik pillanatban leállhat! Jó, 4-n ültünk benne, nem lehetett könnyű, de komolyan mondom, h lépésben érkeztünk meg a célhoz.

A sofőrök általában csak nagyon alap szinten beszélnek angolul és a várost többnyire szállodanevek szerint ismerik, plusz Angkort. Ha kéred, egész napra kibérelheted őket és elvisznek angkornézésre! :)  Érdekes, h onnantól kezdve, h az egyiknek megvan a fuvarja vagy legalábbis a jelöltjei erre, a többiek odasereglenek és segítenek neki alkudni és a cím elmagyarázásában is, ha bizonytalan. A legjobb, mikor vak vezet világtalant és ahányan vannak, mindenki más irányba mutat! :) Végtelenül jól szórakozok rajtuk! Az utak mentén állnak rendszerint és szólítgatnak, h "Sir, Lady! Tuktuk?" "Do you want a tuktuk?". Sokszor mire az utcán végigmész, elfog a szédülés a sok fejrázogatástól. Az ügyesebbek viszont már azt csinálják, h az éttermek körül ólálkodnak és kifigyelik, ki-mikor végez, aztán lecsapnak! A legélelmesebbek, pedig belecsempésznek vmi egyedit a tuktuk dizájnjukba: láttam már Rock 'n' Roll tuktukot ( ez volt kifüggesztve az oldalára) = egy rádión raeggee zene ment (no comment :)) és a hátsó rész fel volt díszítve karácsonyfa égőkkel, amik villogtak. Így kell ezt kérem szépen, ha vki szeretne kitűnni a tömegből! :)

Tuktukos fuvarra várva siestázik :)

Tehát többnyire mókásak a helyzetek, mert baja nagyon ritkán esik bkinek is! Láttunk már olyat, h vki eldőlt a motorjával és azonnal megrohanták az emberek, h segítsenek felállni, de aztán a pasi, mintha mi sem történt volna, ment tovább!

A nagyobb járművek valóban óvatosan haladnak, nem száguldoznak, pont amiatt, h nagyon sok a náluk kisebb szereplő az utakon.

Ami jó itt, a városban, h a nagyobb utak már le vannak aszfaltozva. Vidéken viszont, ez nem nagyon jellemző és elég poros a közlekedés. Sokan maszkot viselnek a motoron vagy a biciklin.

Ami pedig a legszembetűnőbb nekem, h itt nics ordítozás, anyázás és veszettül dudálás vezetés közben. Mindenki igyekszik eljutni, ahova szeretne és próbál meg érvényesülni, ezt pedig elfogadják békésen, türelmesen! Vhogy ez így is van rendjén, nem? :)

Kósza gondolatok 11 óra alvás után :)

"Mama azt szokta mondani, az élet olyan, mint egy doboz bonbon: Nem tudhatod, mit veszel belőle!" /Forest Gump/

Ez az idézet forog a fejemben, már egy pár órája. Ízlelgettem, forgattam és úgy döntöttem, ez most idevaló. Évek óta ez az egyik kedvenc gondolatom, mindig is tetszett az egyszerűsége és a film ismeretében szívhezszóló üzenete! Most van a pillanat, h az én életembe beilleszthetem, megtalálva a helyét. Mert most érzem úgy, h, az elmúlt 4,5 hónap hasonlóan történt meg velem. Választottam egy nagyon fincsin kinéző bon-bont és hihetetlen ízáradatot kaptam cserébe, teljesen váratlanul! :) Kicsit 'felpofoztam' magam tegnap este, mert fintorgok itt az ázsai kultúrán és könnyedén kritizálom, h mennyire más, mint a miénk, de vhogy elsiklottam a lényeg felett. Afelett, h basszus ÉN ITT VAGYOK! Hogy egy ekkora lehetőségem támadt, h eljöhetek egy olyan országba, amiről talán október előtt még nem is hallottam sokat. Beleláthatok és megismerhetem! Ha hagyom és igazán akarom nagyon sokat tanulhatok magamról és az emberekről itt. Sok a tanulság már két hét után is! Vhogy mióta ideértünk, azt éreztem magamon, h eltűnt a korábbi szívből jövő lelkesedésem, az érzésem, h jó úton járok és, h végre közelebb kerültem a 'személyes történetemhez' (Coelho, Alkímista), és inkább tényleg a nyafis Eszti kerekedett felül. Pedig épp az, h őt jöttem leküzdeni, persze részben. Na jó, ezt a gondolatfonalat azt hiszem, jobb, ha nem szövöm tovább, mert enyhén skizofrén irányba kezd mutatni! ;) A lényeg, a lényeg, h tegnap este végre újra felnyílt a szemem, megcsapott MAn lelkesedése és szenvedélye. A tenniakarás. H kihasználjuk ezt a lehetőséget és a maximumot hozzuk ki belőle! Ezen keresztül ébredtem fel, h ez hova tűnt belőlem, hisz én is ilyen vok...legalábbis voltam még az elején! Részben ezért is tartjuk magunkat annyira összeillőnek! Erre tessék, én szépen elkaparom mélyre, a föld alá! Úgyh ébresztő!!!!!!!!!!! :) Érzem, h ez jó lesz! Mert itt lenni és tapasztalni, nem is lehet másképpen! :)

Csak ennyit akartam ma mondani, kivételesen megkímélek mindenkit a szemguvasztástól. Biztosan, általában, mire a napi bejegyzésem végére értek, van némi fizikai hatása szemkörnyéken! :)

Izzadunk, de jól szórakozunk! :)

Remélem, mindenki örömére jelenthetem ki, h az elmúlt két nap várokozáson felül alakult és nagyon jól éreztem magam! :) Semmi nyavalygás, fura bogár félelem és minimális falu-para! Mit szóltok? :D Azon túl, h a nappalok masszív izzadással teltek, hoztam a formám: ami lehet, kiesett a kezemből, levertem, összetörtem vagyis kezdem otthon érezni magam! És nem hiszitek el, mit ettem tegnap!!! :) Nem, nem, nem lövöm le a poént már az elején! Pfúj, senkinek se forduljon meg pók v egyéb ízeltlábú a fejében! :)

A péntekem azzal kezdődött, h széttörtem a vizes kancsónkat, amit komoly kutatás során leltünk fel a piacon, mivel úgy tűnik a khmerek ilyesmit nem nagyon használnak. Nagyon mérges voltam magamra, nem is beszélve arról, h utána kb egy órán át takaríthattam a szilánkokat! Sajnos, takarító eszközökkel is híján vagyunk, mivel itt ezt is másképp csinálják. De legalább annyit megtudtam, h itt a seprű, nem vmi állatszőrből készül, mint elsőre nekem tűnt, hanem cirokból.

A nagy munka után elmentünk ebédelni a hozzánk legközelebb eső étterembe, a Green Mangóba, ahova a koreaiak járnak karaokezni esténként és mi ,szerencsés kiválasztottak, mindennek rendszeresn fültanúi is lehetünk. A felszolgálók nagyon édesek voltak, persze, angolul alig tudtak és végül teljesen mást kaptunk, mint, amit kértünk! A csajszi igazi vendéglátós...ráérzett, mi az, amitől falra mászok: hagyma leves!!! Brr... Nehéz még megszokni, h a legalapvetőbb angol tudásodat kell elővenned, egy bonyolultabb kifejezés és vége a beszélgetésnek, bár ez sem garantálja, h megértenek! Ezen túllendülve, tehát kajacsere után, végül egész finomat ettem és hazaérve, olyan igazi khmeresen siestáztunk egyet. Ez az, ami itt nagyon megy! Úgy bírom, mikor dél és kb délután 3 között a piacon mászkálsz, az árusok a standjukon pihennek = terpeszkednek vagy egy függőágyon vagy, ahol lehet, épph nem az árujukon! :) A tuktukosok a legédesebbek, ők kiállnak az út szélére és szétmállanak az űléseken! Ennyi, minek bonyolítani?! :) Nagyon átérzik az életet, nem sietnek el semmit, mesterei a 'fő a nyugalom, no stress' életvitelnek! Mi ehhez képest az ausztrál 'no worries' vagy a kubai 'manana'? :)

Péntek este a szunyókálást követően bevettük magunkat a Pub streetre! A kedvenc helyem itt! Képzeljétek el nyáron Pécsett a Király utcát vagy Budapesten a Liszt Ferenc teret, megfűszerezve egy kis mediterrán szűkutcás hangulattal: egyik bár a másik mellett, azt sem tudod, hova ülj be. A sör fél dollár! Lehet számolni! :) Szerencsére, a tömeg azért nem olyan nagy, hely mindenhol van. MAn elvitt egy speciális étterembe! Arról híres, h kb óránként van műsor, bemutatják a helyi néptáncot (Apsara tánc), illetve rövidebb darabokat. Le sem tudtam venni a szemem a gyönyörű jelmezekről, a lányok sminkjéről, a mozdulatokról. Minden olyan finom és kecses volt! Önkéntelenül futott végig bennem az összehasonlítás a salsa és a hastánc között, de megfeneklettem. Mert nem lehet. Itt annyira lassúak és kidolgozottak a mozdulatok, nincs semmi hirtelen rándítás vagy rázás. Az újjaikat a lányok extrém módon tudják kifelé hajlítani és ez ad az összképnek egy hihetetlen szépséget, a színáradatról nem is beszélve. Igazából a nőiséget kutattam a táncban, mert elsőre nagyon passzívnak tűnt az egész, nagyon enyhe és ritka csípőmozdulatokkal és fura lábterpesztésekkel. De rá kellett jönnöm, h felesleges összevetni ezt a 3 táncot, mert ahány ország annyi módon lehet kifejezésre juttattni a szépséget és a nőiséget. Itt az a vonzó, ha egy nő kelleti magát, pontosabban, itt még megvan az a hagyományos szemlélet, h a nő nem adja könnyen magát, a férfi pedig többszöri nekiugrással ostromolja szíve választottját. Miért ne mutatkozna meg ez a néptáncukban is? Gyönyörű volt! Az tuti, h aki eljön meglátogatni, számára kötelező vizuális 'olvasmány' ez a műsor! :) Nem menekül!

Youtube-on megpróbáltam keresni pár példát, h lássátok miről van szó (a hangerőt érdemes lejjebb venni, a mi fülünknek ez a zene kicsit szokatlan):

Apsara tánc

Páva tánc

Ami a nap végén feltette az 'i'-re a pontot, h itt is mást kaptam vacsira, mint, amit rendeltem! :) Szerencsére, nem sült-főtt hagyma érkezett az asztalra, hanem egy isteni tonhal saláta (szendvics helyett)! :) Úgy tűnik ennek a napnak ez volt a kharmája! :) Sebaj! Hazafelé, átadtam magam a szokásos tuktuk-kal szeljük a levegőt érzésnek, ez pedig hab volt a tortán, h ellőjek minden sallangot. :) Bár, mire az ember beleül a tuktuk-ba jó, h értékeli a hazafelé száguldást, mert nem úgy megy az, h állok az étterem előtt, hívom a citytaxit, mondom a kódot, a címet és 5 percen belül ott a taxi! Áááá!! Forget it in Cambodia! Alap, h a tuktukos szemel ki téged és már vinne is! De ácsi, mennyiért is??? Ne merjen senki elővigyázatlanul becsücsülni, először le kell futni a szokásos köröket: tehát tessék alkudni! Ezek után nem csoda, h örülsz, mikor már ülsz a tuktukban, kényelmesen, uriasan, tudod, h visz hazafelé...upsz..vajon jól megértette a címet? 2. pont: min húszszor kérdezz rá, h tényleg tudja-e a sofőr, h hova kell mennie! Nem mindig, elhihetitek! :)

Szombati napunkra már jó előre megbeszéltük, h kicsit túristáskodunk és megnézzük a helyi skanzent vagyis a Cultural Village-t. Itt a Kambodzsában élő népcsoportok szokásait, bár inkább házait nézhetjük meg kiállítva egy kis helyi történelemmel fűszerezve. Nagy tanakodás után, végül nem vettünk igénybe gájdot (idegenvezetőt), és vhgy most sem tudom megmondani, h hasznos lett volna-e vagy sem. Én jobban szeretek a magunk tempójában végigmenni, fényképezni egy ilyen helyen, de tény, h 1-2 megállónál jó lett volna, ha kapunk némi kiegészítő információt, többet mint, amennyivel megdob a jegy mellé kapott prospektus. Az egész park hatalmas és nagyon szépen össze van állítva, összességében nagyon tetszett. Azt már nem is mondom, h az egyetlen nehézséget a meleg okozta. Azért hangsúlyozom ezt ennyit, mert sztem nagy szerepe van abban az időjárásnak, h az emberek itt ennyire kis lustaságok. Én is érzem magamon. Nappal nagyon lenyom és fáradtá tesz ez a meleg. A khmerek hiába itt élnek és biztosan hozzá vannak szokva, azért látni rajtuk is, h nehezen mozdulnak déltájban! :) Biztos van ennek más oka is, de sztem ez is nagyban közrejátszik. Az este, aaaazz már teljesen más! Olyankor én is magamra találok! :) Na de, nem akarok nagyon elkanyarodni az eredeti témától! A skanzen park nagyon szép és rendezett, tiszta. Mindenhol kertészek és helyi személyzet mocorog, tisztogatnak, ápoljék a füvet, a virágokat. Van étterem, kis autó, ami, ha kell, gondolom jó pénzért, körbevisz. És ami kihagyhatatlan, csak a khmerek a legidegesítőbb szintre fejlesztették: helyi kis suhancok, egyszerre legalább hárman, letámadnak fényképezőgépekkel és hirtelen Cannes-ban érzed magad a vörös szőnyegen! Dirigálnak, h akkor most nézz ide, nézz oda, akkor külön egy képet, együtt egy másikat, öleld át, mosolyogj! Hűűű, azt hittem, ha mégeccer elém ront egy, kitalálok vmi khmer rondaságot arra, h húzzatok innen! Nagyon zavaróak voltak. Viszont öt perc sem telt és máris megint ott álltak előtted a képeddel, amit egy fa keretbe illesztettek vagy tányérra másoltak rá. Ugye, mondanom sem kell, h nem vettünk tőlük semmit! Azért elgondolkodtató, h ez mennyire éri meg nekik! Az viszont vicces, h, mint vmi kis görög hirnökök rohangálnak folyamatosan ezek a srácok a park egyik részéből a másikba, megrakva fakeretes képhalommal. Gondolom, üldözik a túristákat. Én is nagyot néztem, mert néha a semmiből ott állt melletünk az egyik fiú és kínálgatta a rólunk készült remekműveket.

Ami viszont nagyon jó volt, h bizonyos helyeken kisebb színházak vannak kialakítva és bizonyos időközönként itt is előadnak vmi helyi kis legendát, mesét. Azért ez a műsor már kicsit feltuningoltabb változata volt annak, amit előző este láttunk. A zene alap eleve remixelve volt, de tetszett! Szórakoztató volt és látványos. Sokan voltak a színpadon és nagyon jól táncoltak. A sztori magam nem volt bonyolult, bhonnan szakadt túrista megérti: szegény fiú beleszeret a gazdag lányba, akit már elígértek egy másik gazdag fiúnak. Ment a huza-vona, végén természetesen happy end-del. Aranyos volt, látni, h az embereket a világ minden szegletében kb ugyanazok az élethelyzetek ihletik meg! :)

Visszatérve a szállásunkra, összekaptuk magunkat és bementünk a Night Market-t megnézni (a piac jellegzetessége, h éjfélig van nyitva). MAn egyik régi barátja, egy magyar uriemeber, aki Siem Reap-ban telepedett le, itt nyitott egy éttermet és kedvesen meginvitált minket egy vacsorára. Húúúúúúú, hát nagyon tetszett minden, amit láttam! Már voltam helyi piacon, de egyiknek sem volt ennyire hangulata, mint ennek. Amerre néztem, jojozott a szemem a sok szebbnél szebb sál, ruha, táska póló, ékszer, szobrok, festmények, ágyterítők, párnahuzatok láttán!!! Hmmm...egy lánynak ez maga a fertő!!! Igyekeztem céltudatosan haladni előre, mintha szemellenzőm lenne és nem nézni se jobbra, se balra. Csak előre! Irány az étterem! Jött a következő sokk: egyszercsak egy nagyobb térre értünk, aminek a közepén egy bali stílusú bár van. A teteje kúpalakú és nádból vagy bambuszból készült, alatta a bár maga kör alakú, körülötte pedig szintén bambuszból asztalok, ülőalkalmatosságokkal, vörös párnákkal. Ismerősünk étterme az egyik sarokban van, de az egész úgy működik, h ő szolgáltatja az ételt, több másik kisebb kifőzdével együtt, a bár pedig adja az italt. A zene vmi fantaszikus ('70-s évektől-mai stílusig minden volt)! Kár, h bulikat nem szerveznek!

A vacsi is isteni volt! Helyi kaját ettem: tésztát zöldségekkel (általában ezt szoktam vagy rizses zöldséget, tudom, ez így egyhangúnak tűnik, de a helyiek azért rendesen tudják ezt variálni). Ezután jött viszont a meglepi!! Közben megérkezett a tulaj, MAn barátja családjával (felesége, kislánya) és meglepit kértek nekünk a szakácsuktól! Tudjátok mi volt az?? Jajjjjj...PALACSINTA!!! :D Lekváros, meg kakaós, meg nutellás! Most is összefolyik a nyál a számban! Tény, h alig két hete jöttünk el itthonról, de azért elég ahhoz, h mit nem adnék anyukám rakott krumplijáért és egy szelet palacsintáért! Amit itt kaptunk szakasztott olyan volt, mint az otthoni! Nyami! :) Egy dolog hiányzott csak...apukám (lekvármester) igazi baracklekvára...de hát az már maga lett volna a luxus! :) Ettől eltekintve fenséges volt!!! Minden elismerésem a khmer szakácsé, aki megtanulta elkészíteni. Hallomásból tudom, h nem is olyan egyszerű megtanítani, mint mi gondolnánk!

A vacsora után átmentünk a Night Market egy másik részébe, ahol szintén egy nagyon gusztusos bár nyílt. Itt egy kis elővalentinnapi koncert volt. Meghívták a helyi menő bandát, a CamboJam-t vagy vmi ilyesmit. Már korábban is hallottam őket a Pub streeten, de nem vártuk még végig egy koncertjüket sem! Ismert számokat adnak elő saját stílusban. Nagyon kellemes volt! Az asztalunk pont velük szemben volt, így páholyból hallgattuk végig a műsort. Sőt, tombola húzás is volt egy sörpromóció keretében és voltunk olyan szerencsések nyerni két kulcstartót és egy pólót! :) Úgyh nagyon jól zárult ez az este is! :)

Amit még el kell mesélnem, h MAn barátjának a kislánya maga volt a bűbáj! Gyönyörűen összerakott kis  huncutka! Apuka ugye magyar, anyuka pedig khmer. Annyira édes volt, mindenkihez ment, kacérkodott, ismerkedett. Táncolt a zenére. Elvolt egyedül is és velünk is. Engem levett a lábamról a nevetésével, azzal kics teliszájas kacajjal. Nagyon életrevaló kislány az biztos!

Levonva az elmúlt két nap konklúzióját, azt mondhatom, h Siem Reap tényleg egyre jobban tetszik. Egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem, h mi-hogy működik itt. Már annyira nem is az idegen érzés uralkodik rajtam, mint inkább az, h érdekes és tudni szeretném ezt, meg azt, amazt és mindent! Jó lenne belelátni ebbe a kultúrába! Tegnap el is kezdtem olvasgatni a neten híreket, beszámolókat az országról, h ebből a szempontból is érzékeljem ezt a világot. Úgyh mindenképpen azt mondhatom, h jól érzem magam és haladok!

Egy apróság: ma is a Green Mango-ban ettünk! :) Ugyanaz a kis csajszi volt a felszolgáló, mint a múltkor, aki elrontotta a rendelésünket. Nagyon aranyos volt, a maga módján mondta, h "I'm other than before" vagyis ma nem lesz olyan béna, mint legutóbb! :) És valóban nem! Csak a végén elszámolták a számlát, lehagyták róla az én kajámat...meg kell hagyni a khmerek nem azok a vérbeli kereskedők! :)

Amit el akartam mesélni, h mindig próbál kérdezősködni rólunk, honnan jöttünk (megdícsérte a bőröm, h mennyire tiszta, mert az amcsiké nem szép), meddig maradunk, mit csinálunk. Ma kérdezte, h mikor jövünk legközelebb ("Coming when?) és hozzátette rám mutatva, h "I want to see her again" :D MAn nagyot nézett... ;) De senki ne gondoljon rosszra! Itt a fehér bőr kuriózum.

Ó igen, ezt majd elfelejtettem mondani, h ma nem csak Valentin nap van! Hanem a kínai Új Év kezdete is! Itt ezt is megünneplik, mindenhol csiricsáré kínai díszítések vannak kitéve, lampionok és kínai ünnepi képek. Azért itt is elég nagy a kavarodás a népek között, csak nem úgy, mint Amerikában, kisebb mértékben, de vegyes a társaság! :)

Mit is jelent a kínai Új Év?

Egy kis kiegészítés...

Megint itt vagyok, a mai napom termékeny lesz! :) Szeretnék még pár gondolatot hozzátenni az előző bejegyzésemhez. Kicsit úgy érzem hiányos lett. Nem írtam le, h mitől is ijedtem meg annyira, h mitől vált minden körülöttem hirtelen annyira valóságossá. Találkoztunk olyan emberekkel, akik már itt élnek egy ideje v már többször dolgoztak Kambodzsában és meséltek a körülményeikről. Arról, h milyen volt az elmúlt időszak, amit itt töltöttek. 'Persze', nekem főleg a negatívumok jöttek át, láttam szemeim előtt, h hasonló helyzetbe kerülök és, h hogyan reagálnék. Pl. ijedten ugrabugrálok egy fura állatka láttán! :) Vizuális tipus vok ugye! :) Bevallom, főleg a falusi élettől félek ennyire. Bár gondolom, ez nem akkora titok! :) Foggalmam sincs, mivel fogom lekötni magam! Siem Reap-t egyre jobban kedvelem és kezdem megszokni minden előnyös és előnytelen oldalával szemben. Jó tudom, alig egy hete vok itt, mit várok magamtól?! Már ez is szép kis fejlődés. Hát igen, ezért is szól ez a blog a türelemről is! :) Fejlesztésre váró terület! :) Szóval igyekszem bíztatni magam belül, h menni fog és mint látjátok, a motiváció is megérkezett, úgyh innen nincs más út, mint nap mint nap ismerkedni a gondolattal, h vizet hozok a kútról, és egy fatüzelésű kályhán főzök, áram pedig este 6tól 10ig van. Még mindig nevetnem kell, ahogy erre gondolok! :)

Na jó, mostmár leszállok a témáról! Hiszen nagymamáim is ilyen körülmények közt éltek, és kibírták, feltalálták magukat! Én is ezt fogom tenni! Nem is beszélve arról, h ha ezt kibírom, egy baromira edzett csaj leszek, jöhet bmi! :)

A motiváció

Szép jó reggelt Magyarország! :) Hallom, milyen az időjárás otthon, úgyh egy kis szívderítőként küldöm haza ezt a számot, amit belinkeltem. Őszintén szólva, annak idején írtóztam ettől a daltól, de most vhogy megjött hozzá a kedvem és jól esett meghallgatni. Nagyon édes a szövege! :)

A mai bejegyzés folytatásával vannak gondjaim...mert nem tudom, h hol kezdjem és hogyan. Az elmúlt pár napban semmi kirívó nem történt, nem kirándultunk, nem láttam új helyeket. Viszont rengeteg új benyomás ért, új emberekkel találkoztunk, sok érdekes történetet hallottam tőlük az itteni létről. Mindennek eredményeként jól összezavarodtam, mert persze mindehhez hozzáadódnak a belső, kavargó gondolataim, félelmeim. Rendet kéne tennem magamban és pont emiatt nem tudom, h szerencsés-e ilyen állapotban blogot írni. Hogy mennyire legyek őszinte és kitárulkozó. Mert tudom, h a legtöbben, akik ezt a blogot olvassák, nagyon aggódnak értem és semmiképpen sem szeretném megijeszteni őket. Mert én tudom, h mindaz, amin most átmegyek, az csak időleges és normális. Biztosan ilyen az, amikor felkészületlenül ér vkit egy másik kultúra. Ilyenkor nem használ a sok elmesélt történet ázsiáról és a suliban tanultak (hajrá, nemzetközi kommunikáció szak! :)) Ez az a pillanat, amikor megszédülsz a valóságtól, amikor tudatosodik benned, h itt mire számíthatsz, mert a bőrödön érzed ezt a világot, minden hozadékával együtt. Senki se értse félre, nem arról van szó, h nem érzem jól magam! Tegnap este töltött el először a boldogság érzet, h jéééé ez tetszik! Jééé, ezt is meg lehet szokni! Nem ugrottam a szoba másik oldalába, mikor a falunkon megjelent egy pici gekko! :) Ez nálam már a haladás jele. Először éreztem azt, h valóban meg tudom csinálni, mert akarom, mert magamnak is szeretném bizonyítani, h elég erős vok ehhez és bmilyen körülmények is várnak rám, én boldogulni fogok. Arra gondoltam, h az ember valójában egy hihetetlenül alkalmzakodó lény, bmihez hozzá tud szokni és bhol feltalálja magát. Az egyetlen akadály a kényelemérzet és az ebből fakadó lustaság. No, mi most ez ellen teszünk! Hát akkor hajrá! Mondom, magamnak. :) Mindig vmi különlegesre vágytam és, h ezen keresztül adhassak vmit a világnak. Talán ez itt az alkalom! Ésha végre megírhatom, amire vágytam! Ésha végre én is adhatok vmit, amit eddig még más nem! :) Igen, ezt szeretném és ezért akarom ezt!

Na igen, szép dolog a motiváció! :)

Sajnos, most mennem kell, elkísérem MAn-t ügyetintézni...este még írok, ha érezem!

Puszi Mindenkinek odahaza! :) És azért tudjátok, h nagyon hiányoztok! :D

Látogatás Koh Ker-be_a következő első benyomás

Bevezetésként a mai témánkhoz, elérkezett az ideje, h tanuljunk pár szót khmerül! :)

Szusz-dei! = Hello!(általában ezt használják)

Szok-szá-báj = Hogy vagy? Mizujs?

Ákkun = Köszönöm

Ákkun csrán = Nagyon köszönöm

Atte = Nem

Bá = Igen (fiúknak)

Cstyá = Igen (lányoknak)

Ád mien = Nincs

Mien = Van

Majd a következő szakasz az lesz, h alkudozáshoz hasznos szavakat írok le nektek, de előbb ezeket nekem is meg kell tanulnoom :) Bár az 'atte' (nem) szó már most is bevethető :) És igazából ebből áll az egész. Megkérdezed, h vmi 'how much', az eladó erre mond egy borzalmasan magas árat! Persze, ellenkezel, h 'atte, atte' és mutatod a kezeden, h hány dollárt adnál a portékáért. Majd ő kezdi el bosszúsan rázni a fejét, vagy csak egyszerűen kinevet és mond egy újabb árat...erre te megint rázod a fejed...végül elindulsz, h 'atte, akkun csrán' (nem, köszönöm), ő meg utánad kiabál, h 'Oké!' és kész is a vétel-eladás! :) A számokat nem árt picit ismerni khmerül és még gördülékenyebben megy a folyamat!

Ezt most szépen kifejtettem, pedig nem is erről akartam írni elsősorban. Hanem KOH KER-ről!

Tegnap lementünk megnézni a terepet és picit körbenézelődni a környéken jövendőbeli szállás ügyben. Az út oda-vissza megvolt 4 óra alatt. Mivel az utakat folyamatosan építik, csak egy része volt hepehupás vörös homokos részen, a többi aszfalt. Azt gondolom, mondanom sem kell, h a göröngyös rész, nem Siem Reap közelében volt. ;) Először magához a romokhoz mentünk és az ott lévő kis éttermek egyikében ettünk. Nagyon tetszett, h a villát és a kanalat nem egy sima tárolóban tették az asztalunkra, hanem forró vízben áztatva. Jobban esett így enni! Nagyon hangulatos volt amúgy az étterem, mert a háttérben már ott figyeltek a Prasat Thom (Nagy Templom) romjai. Ami még nagyon jópofa volt, h az asztalok között a jóllakott vendégek igénybe vehették a függőágyakat egy kis siestára :) Nyugalom volt, elhanyagolható mennyiségű túristával, adott volt minden egy kellemes horpasztáshoz. Na mi ezt kihagytuk! Nekivágtunk a romok felfedezésének, vagyis csak én, mert MAn és a sofőrünk már járt itt 'párszor' korábban. Gondolom, nem élvezték túlzottan,h én mindig elcsatangoltam és várniuk kellett, mire újra melléjük érek :) Na jó, azért senki ne képzelje, h speedy gonzalesként röpködtem egyik kődarabtól a másikig! Hiába volt a belső lendület, ha kivül a hőmérséklet 30 fok fölé emelkedik és eljutni A-ból B-be csak percek alatt sikerül, vánszorogva. Szerencsére, a fényképező exponáló gombját nyomkodni nem vett el túl sok energiát! :) Az eredményt már fel is tettem Picasa-ra!

Szóval gyönyörű a környezet és a romok is nagy hatással voltak rám. Általában, ha vhol hasonló helyen jártam az egy ép vagy renovált műemlék volt, nem pedig egy düledező és sok helyen már csak ködarabokban fellelhető maradvány. Szívszorító volt látni, h mára mi maradt a vmikor gyönyörű épületeggyütesből és a gondosan faragott díszítésekből! Bár ezzel párhuzamosan az is végigfutott az agyamon, h de lennék itt régész! Van, mit bíbelődni! És az érdekes az, h ahol mi voltunk, csak a központi rész! A Prasat Thom környékén kör alakban helyezkednek el a többi szentélyek! Már hazafelé vettem csak észre, h a fák között mindenhol elő-elő bukkan 1-1 újabb épület, mint egy kis sziget az óceánban! Óriási terület és mindezt feltárni, nem lehet kis munka! A fájdalmas az egészben tényleg az, h már egy épület sincs meg eredetiben, minden omladozik. Sajnos, nem tudtam lekapni, de láttam olyat, h már csak két szemközti fal maradt meg egy kisebb templomból és ez a két fal ellenkező irányba dőlt/hajlott. Mint egy kettészelt sajtdarab.

Koh Ker faluba is be akartunk nézni, de túl nagy volt a meleg, úgyh inkább elindultunk haza. Az a vicc, h ennél csak melegebb lesz! Pedig már most olyan helyeken izzadtam, h nem is tudtam, h ott lehet! Pl. a bokámon és a vádlimon :) Tele van meglepetésekkel ez az út...és ez még csak a kezdet!

Erről jut eszembe, h azt el is felejtettem írni, h délelőtt, még a romok felfedezése előtt, a környéket jártuk és szállás után keresgéltünk magunknak. A vendégházak vmi förtelmesek! Volt olyan, ahol egy pici luk volt a szoba, de azért beleépítettek egy wcszerűséget, ami okés, h ott volt, de nem működött! És egyhamar valszeg nem is fog! Tehát lényegében díszítőelemként funkcionált! Elképesztő! De ez mindenhol így van errefelé, egyre szembetűnöbb. Próbálják felvenni a lépést a nyugattal és alkalmazni az átvett technnológiákat és fejlesztéseket, de vhol mindezt egy sajátos khmer stílusban. Sokszor vmi kifejezetten szépnek és nyugatinak tűnik, az ember megörül, h végre vmi hazai, aztán ahogy jobban megnézi, belelát, észreveszi, h csak megtévesztés volt az egész. Ilyen pl a mosdók ügye is. Van egy nagyon szép étterem, ahol már otthonosan is éreznéd magad, erre megközelíted a mellékhelyiséget és azzal a lendülettel fordulsz ki. Ilyen élményünk volt egy Mekiben. Az ember azt gondolná, h ez is a franchise része, hamár nem alapvető emberi igény, de nem. Szóval ezt látni itt mindenhol. Kambodzsára nagy út vár, ha tényleg errefelé szeretne elindulni. És ez itt a kérdés, h akar-e. Nekem úgy tűnik, h jó nekik így. Próbálkoznak, próbálkoznak, de jobban szeretnek még egyelőre a megszokott és hagyományos mellett maradni. Pl láttam egy vendégházat, ami nagyon rendben van, tiszta, szép, angol wc-s, zuhanyzós, gyönyörű tömör fa bútorokkal. De mindez a 'nyugat', a tulajdonos khmer család, hiába gazdag, nem itt él, hanem mellette, 'keleten', a kambodzsai jellegzetes kis falusi faházban (persze óriási hangfalakkal és tv-vel felszerelve :)). Mindez egy udvaron belül! Maga a kontraszt! :)

Megint sikerült, jól elkanyarodnom a témától. Tehát néztünk szállást magunknak és úgy néz ki, h megtaláltuk a megfelelőt. Még egy kicsit gondolkodunk, de elég nagy az esély rá, h ő a nyerő. Ez egy kétszintes ház, hatalmas belső terekkel és a földszinten gyönyörű tömör fa bútorokkal. A konyha nagyon kezdetleges (hűtőmentes), kőből kirakott tűzhellyel (fával működik), és áram sincs, csak napi 4 órában, vizet pedig a kútról kell hozni. Meg kell állnom az írással...nevetnem kell! Nem hiszem el, h ezek az én szavaim!!! :))

Jetlag és az első benyomások

Úgy láttam, h ma már nem jut időm a blogírásra, úgyh belenyugvón elindultam lezuhanyozni lefekvés előtt. Csakh közbeszólt a vízellátás. Nincs mivel felfrissítenem magam! Tehát ezt égi jelnek vettem és klaviatúrát ragadtam! Hát igen, az első benyomások! :) Igazság szerint nem is tudom, hol kezdjem...nehéz koncentrálni miközben a szomszédban vagy vhol az utcán, a közelünkben, egy beazonosíthatatlan élőlény sipítozik mintha liba lenne, de a hangja keveredik a macskabagzás és a kutyavonyítás hangjával miközben gágog is egy picit...mindez a végén kissé emberi kiabálássá csap át. Foggalmunk sincs, h mi lehet ez, de borzasztóan idegesítő! :) Azért az ablak alatt vagy belül, nem tudom, egy gekkó is megszólalt, h nehogymá kihagyjam a hihetetlen hangokat előállító lények sorából! Ezt már meg sem próbálom körbeírni, talán berekedt papagájhoz lehetne hasonlítani! :)

Persze, ennyire nem fura a helyzet...vagyis a fura nem a legjobb megközelítés! Minden, ami most körülvesz, csak idegen, nekem, az itt élő emberek teljesen kényelmesen és a körülményeihez való teljes alkalmazkodásban élnek. Persze, ez így természetes és azért írom csak le így, bután, mert nekem, nyugatról idepottyant 'civilizált' embernek annyira elképzelhetetlen, h így éljen. Hogy hogy is? Az hagyján, h meleg van, ezt imádom! :) Ma 3 adag ruhát mostam ki és kb 1 órán belül mindegyiket be is szedtem! Hát nem szuper? Nem kell ide szárítógép! :)

Amihez viszont nagyon is hozzá kell szoknom itt a városban (ezt azért írom csak így, mert majd a faluban, van egy olyan érzésem, h ez a lista bővülni fog valamelyst): por, kosz, pici ázsiai emberkék, akik dollárjelnek néznek és sosem tudom, h mennyire őszinte akár már a pillantásuk, tuk-tuk feeling (olyan mint a riksa, csak motor van az elején és nem lábbal hajtják, lényegében a taxik fajába tartozik és folyamatosan el akarnak vinni vhova, az utcán vásárolsz és folyamatosan odajönnek 'eladni magukat'), piacon vásárlás és folyamatos alkudozás, óvatosan választani enni és inni, csapi víz 'persze' tabu, még fogmosáshoz is! Csupa nyűg!! És nem ér véget a sor: a ház előtt levenni a cipőt (bent mezitláb közlekednek, nem ám benti papucsban!), a mosdók és wc higiéniai szintje a 0-val szoros barátságban van, szinte semmihez sem akaródzik hozzáérni! Na jó, mindezt most nagyon lesötétített szemüvegen keresztül írom le nektek, mert biztosan sok pozitív oldala is van az ittlétnek, csak be akartam mutatni a kultúrális sokk kezdődő jeleit. :) És azt, h erősen munkálkodnak bennem az előítéletek ázsiával és Kambodzsával szemben. Többnyire ennek is köszönhető, h elsőre a negatívumok fognak meg és ezek határozzák meg a hozzáállásomat ezzel az új világgal szemben és okozzák a fintorgást, h nem úgy élnek, mint 'mi'. Ahogy látom, azért sok túrista van errefelé, akik megmérettetésnek teszik ki az előítéleteiket és idejönnek megnézni, h milyen is itt valóban az élet. Szeretnék én is vmi hasonlót kipróbálni, csak nem egy 1-2 hétbe sűríteni, mint ők. Arra gondoltam, h ha megpróbáljátok picit elfelejteni mindazt, amit írtam feljebb, küldjétek el nekem itt vagy emilben, h mi az, ami elsőre eszetekbe jutott anno, amikor azt mondtam, h Kambodzsába megyek egy évre! Komoly és őszinte véleményeket és előítéeleteket várok! Nekem is van bőven és még nem is nagyon sikerült megszabadulnom tőlük. Hiszen, a körülmények, amiket leírtam, sem elfogadhatatlan körülmények, de egyelőre nehézségeim vannak a hétköznapjaim beépítésébe. Valszeg a 22,5 kiló mellett magammal hozott tetemes mennyiségű előítéletek is leomolnak idővel. Az első időszakban viszont, amikor küszködök ezzel a kultúrális sokkféle izével jó ötletnek tartom, h türelmesen figyeljek és levetkőzzem az előre elképzelt sémáimat és megdöntsem őket rengeteg pozitív példával. Lécci segítsetek ebben azzal, h jó sok első gondolatot írtok nekem, h legyen mivel foglalkoznom! Előre is nagyon köszönöm! :)

No, legfrissebb értesüléseim szerint megindult a vízáram a fürdőben, úgyh megyek, lemosom magamról a nap porát! Nem is beszélve arról, h a szomszéd étteremben elkezdődött a karaoke buli és elnyom minden más zajt és gondolatot! :)

Ja igen, a jetlag, ha már beleírtam a címbe, írnom is kéne vmit róla, nem? :) Hm...hát nem eccerű átállni, egy nap két nagyobb kihívással nézek szembe (a fentieket nem számítva): felkelni az ágyból, pontosabban kinyitni a szemem és tudatra ébredni, vmint elálmosodni. Talán ma este van először, h időben, érzem, h közelítenem kéne a párnám felé! Így is teszek! Jóéjt! :)

Kuala Lumpur_az ÉLMÉNY

Hol is hagytam abba a múltkor? Kicsit még 'másnapos' vagyok az időeltolódások miatt. Nem sikerült aludni előző este, nem voltam fáradt, csak úgy tobzódtak bennem az élmények és a gondolatok. Tudtam, h csak pár órát aludhatok és ez is frusztrált, meg féltem, h esetleg nem jókor ébreszt majd az óra. Ilyenkor már csak ezért sem lehet mély álomba zuhanni.

Nem húzom tovább, beszámolok KL-ről! :) Nem lesz egyszerű visszaadni, mert nagyon vegyesek az élmények, de bevallom, h a Petronas tornyok hatása kitörölhetetlen, beleégett a retinámba annyira, h sztem minden más jó vagy esetleg rossz élmény eltörpül mellette. Ezt akár a szó szoros értelemben is mondhatom! :)

Első este, miután landoltunk Kairóból (apró megjegyzés: EgyptAir-ről csak jót tudunk mondani!), utunk a hostelbe vezetett. Igazából vicces volt az egész, KL egy nem túl patináns részén volt, mivel erre a két éjszakára nem akartunk túl sokat beruházni. De azért ütött az élmény! :) Nem is tudom, h írjam le, igazából a malajziáról vagy ázsiai országokról szóló filmek tökéletesen bemutatják azt a forgatagot, ami ott volt. Rengeteg ember, sok robogó, lepukkant taxik, modern autók, mellékutcákban óriási szeméthalom és utcai árusok (kaja és egyéb vegyesen, ÁNTSZ-nél kivernék a biztosítékot az biztos!). A kontraszt mindenhol ott van, a hiperszuper dizájnos világ és a nyomornegyed egymás mellett él, ahogy a legtöbb nagyvárosban. Meglepő volt számomra, h a klímát elég jól viseltem, lehet, h ez leginkább az otthoni minusz fokoknak volt köszönhető és h nagyon elvágytam már melegebb éghajlatra! Eső minden nap volt és pontosan 4 és este 8 között. Persze, itt nem úgy frissült fel a levegő, mint nálunk szokott ilyenkor, ugyanolyan meleg volt eső közben, mint előtte.

Visszatérve az első estéhez, a szállás meglepetésein túllendülve bevetettük magunkat egy indiai vegetáriánus étterembe, amit két lakótársunk ajánlott. Ha mindent összevetve nézek, nyafka énem, már a hostel előtti kisutca láttán sikítva menekült volna. A mostani viszont vett egy mélylevegőt és alkalmazkodott. Legalábbis igyekezett nagyon ezt tenni! :) Bevallom, egyelőre nagyon idegen nekem ez a világ. Úgy érzem, elefánt vagyok a porcelánboltban, nem tudom, milyen gesztusokat használjak, mit illik tenni és mit nem. Nem egyszerű kommunikálni az ázsiai emberekkel, mert amint megérzik a gyenge pontod, kihasználják. MAn viszont olyan otthonosan mozgott, h nem győztem ámulni! Tett-vett, intézkedett, kérdezett, magyarázott! Kicsit irigyeltem a lazaságát és nyitottságát. Nálam ez egy hosszabb folyamat lesz, előre látom.

Az indiai étteremben is körbeugráltak minket, figyelték, h eszünk és, amint MAn egy másik tartóból vett villát, és nem az asztalunkról, máris kicserélték. Nem volt könnyű árgus szemek kíséretében átadni magam a csípős ízeknek! :) Lángoltam rendesen, úgyh végül csak a rizst tömtem magamba. A vacsi után, gondoltuk, körbenézünk kicsit a környéken és elindultunk egy irányba véletlenszerűen. Ahogy egyszercsak balra fordítottam a fejem, a házak felett megláttam a kivilágított Petronas tornyokat. Mint, akiket megbabonáztak, automatikusan arrafelé vettük az irányt és a környék felderítéséből egy nagyobb túra bontakozott ki, elsétáltunk egészen a tornyokig. Vonzott minket, mint a mágnes, még a fáradtságunkról is megfeledkeztünk! Ahogy egyre közelebb értünk, egyre több tárult elénk. Messziről is szépnek tűnt, de tény, h önmagában a felhőkarcoló léte is megragadó volt. Viszont, amire nem számítottunk az a face-to-face találkozás pillanata volt. Egyszercsak ott álltunk a lábánál és a nyakam kitört, az állam leesett. Esti fényekben magasodott a fekete ég felé és olyan hatalmas látvány tárult elénk, h egyszerűen ésszel nem lehet felgfogni, h ez valóban valóságos! Az egész építmény, a szerkezet, a szín, az üveg csillogása egy olyan tekintélyt parancsolt neki, h egy életre szóló ámulatba estem. Nagyon jó irányból közelítettük meg és tökéletes élmény volt! Lehet, h mindez, csak azért vágott fejbe ennyire, mert még nem láttam igazi felhőkarcolót, de sztem ez nem mindennapi. Úgy emelkedik a város fölé, mint egy királynő az alattvalói fölé. Uralkodik a környéken, hiába nem az egyetlen magas épület. Gyönyörű és lélegzetelállító! Ha vki arra jár, csak azt tudom mondani, h este nézze meg először.

Persze, KL nem ennyi! De részemről már ez megérte! :)

A második nap kicsit késve kezdődött, kb dél körül indultunk útnak, h felfedezzük a város többi részét. Nagyon jó ötlet volt, h napi jegyet vettünk a Hop on-hop off buszra, ami körbevitt minket, megállt minden nevezetességnél és bmikor le és felszállhattunk a buszra. Először a Menara tv toronyba vettük be magunkat. A második sokk következett! 360 fokos kilátás KL-ra. Na ez szintén kihagyhatatlan volt! Az új fényképezőgépemnek nagyon hasznát vettem és élvezkedtem a 15x zoom-mal! :) Itt elég sok idő elment, mert volt egy mini skanzen is és ettünk is, úgyh sajnos, lecsúsztunk a következő célállomásról. Lényegében az orrunk előtt zárt be a madár park. Úgyh mentünk tovább a Merdeka térre, ahol már az eső is eleredt, úgyh innen elindultunk a Központi Piacot megkeresni. Közben ettünk is egy jót! A kajával amúgy egészen jól jártunk. Az első esti indiai vacsi volt egyedül rázós, ízben, de amúgy minden rendben volt! Az árak meg nagyon kedvezőek! Tényleg igaz, h csak ide eljutni nehéz, amúgy pedig minden olcsóbb, mint nálunk!

No, a következő meglepetést a piactér okozta. Az étterem pincére figyelmeztetett minket, h ne nagyon menjünk már este 8 felé arra, mert sok a zsebtolvaj, inkább a kínai negyedet ajánlotta. Nem fogadtuk meg a tanácsát és milyen jól tettük! A piacon már nem volt tömeg és a belső teret látni kell! Nem egy fabódékból összetákolt, nyócker piacot kell elképzelni! Tiszta, felújított belső tér várt minket, amin belül minden eladónak megvolt a maga kis helyes boltja, szépen, rendezetten. Húúhúú, de tudtam volna vásárolni!!! Gyönyörű berendezési tárgyak, ékszerek, táskák, papucsok, minden, mi szem-szájnak ingere! Ja és hát persze, itt is légkondi, mint minden zárt térben! Ami feltűnt, h az elektromos áram fogyasztásuk hihetetlen méreteket ölthet! Mindenhol ezerrel megy a ventillátor és a légkondi, még a buszt sem állítják le a végállomáson, nehogy felmelegedjen. Van, h fél órán át megy a motor! A ventillátorok pedig mindenhol folyamatosan!

A piacról a kínai negyedbe mentünk, alig pár percre volt tőle, gyalog. Este 8 ellenére, még javában zajlott az élet és egyik árus a másik után ajánlgatta nekünk a portékáit elénk tárva a tökéletes hamisítványok hatalmas tárházát. Alig tudtuk visszafogni magunkat, de várt ránk még egy fapados repülés, nem mertük túlpakolni a cuccainkat.

Végül elcsigázva értünk vissza a szállásra és a többit már tudjátok, le kellett volna feküdnünk időben, h másnap Siem Reap-ba repüljünk, de ez nem sikerült. Úgyh az este hosszúra sikeredett! :)

Most viszont mennem kell, nemsokára indulunk vacsizni és ja igen, elfelejtettem mondani: már Siem Reap-ban vagyunk!!! :)

Készülődés és a nagy nap

Húúú, már nagyon írhatnékom van egy ideje, de annyira rohanás volt az elmúlt 2 nap, h sosem érkeztem nyugodtan leülni írni. Elvileg most sem lenne időm, de mostmár akkor is nekiesem, különben nagyon lemaradok a közölni vágyott infókkal. Akkor kezdjük is!

Szóóóval kissé átugorva pár hangolódási szakaszt...jelentem megérkeztünk az első utiállomásunkra, ami nem más, mint Kuala Lumpur, bár a helyiek csak KL-nek hívják. :-) Túléltem a repülőút nagyobbik részét, már csak egy egyórás út van hátra Siem Reap-ig, a végállomásig!!! Mostmár viszont muszáj elhinnem, h mindez valóság, hiszen itt vagyok, Ázsia kapujában, a saját bőrömön érzem a meleget, a párát és a szagokat az orromban! Na de nem ugrok ennyire előre, mert nem hagyhatom ki, h ne írjam le az utazás előtti pár napot, a készülődés pillanati kihagyhatatlanok! Igyekszem, röviden: egyik to-do lis itt, a másik to-do list ott, bőröndök, dobozok mindenhol, h már elalvás előtt, nem is bárányokat számolok! Aztán ruhákat, cipőket, táskákat válogatni, a lakást kiadni (ami sikerült is juhééé!!), rohanni ide, rohanni oda, a listán pipa egyszer, majd kétszer és százötvenkettedszer! A pók a falon hozzánk képest smafu! Szerintem ezt nyugodtan állíthatom MAn nevében is!

Közben volt a szülinapom is...hm...hát nem sokat fogtam fel belőle, akkor jött el a pont, h elkezdtem izgulni és egyszerre voltam fáradtságom mélypontján is. Pedig mindenki annyira készült és ez olyan jól esett, csak hát nem tudtam kimutatni annyira, mint szerettem volna és éreztetni a családommal azt, h mennyire fognak hiányozni! :( A nap mondata mindenestre rögzült bennem, Anyukám elszólása volt, ami azt hiszem a legjobban elmond mindent az elkövetkezendő egy évemről: "Kislányom, 27 éves szülinapodra megfordul veled a világ!" :) Mit tehetnék még ehhez hozzá?

Aztán jött a búcsú napja...a lakás sosem látott kupiban, én a bőrönd felett összeszoruló gyomorral, h vajon, mit kell még kivennem és körülöttem a szomorú család! Enni se bírtam! A reptérre érkezve még mindig a csomagom állt a figyelem középpontjában, amit ügyesen 27 kilóra hízlaltam fel, úgyh egy lendülettel 5 kilótól kellett megválnom, sajnos, köztük voltak a vodkáim is (aklimatizálódásom fő eszköze)!!! :( Úgyh majd meg kell ismerkednem a helyi specialitásokkal, h az első hetek kellemes bódultsága majd meglegyen! Na de visszatérve a reptérhez, 22,5 kilónál mondtam, h elég és végre a családra tudtam koncentrálni! Hjajjjjjjjjjjjjjjjjjj!!!!! Mindenki tartotta magát! Azt hiszem, az egész család nagyon koncentrált, én is! És nagyon köszönöm! Nagyon rossz lett volna úgy elválni, h könnyeket látok a szemekben! Csak mikor MAn megragadta a kezem, h idő van és elindultunk a vámvizsgálat felé, kezdtek el gyűlni és előbújni a könnyeim...de megálljt parancsoltam. 'CSak egy évre megyek, nem örökre!' 'Rohan az idő' - mondogattam magamban. Kicsit segített...

Kairóban szálltunk át először, addig pedig gyorsan telt az út, észre sem vettem, h mennyire. Aztán minden belassult a 4 óra várakozás alatt a csatlakozásra. Viszont érdekes volt körülnézni a reptéren! Érezhető volt, h ez már egy teljesen más világ! Fejkendős, csadoros nők, barna, fekete hajú férfiak, sokan abban a fehér ruhában, turbánszerűséggel a fejükön. Mondjuk, ha mindez nem lett volna, már abból is észrevehettem volna, h nem otthon vagyok, h a wc-s néni feltünően kedves volt, megmutatta, h a mosdónál melyik a csap és melyik a szappanadagoló, a kezembe nyomta a kéztörlőt...a hajamat is meg akarta fésülni!! Itt már nekem is kezdett gyanús lenni, h talán nem önszántából teszi mindezt! :) Mikor mentem el, persze, h dörzsölte a hüvelyk-, és mutatóújját, de ráfázott! Valszeg jókislányos fejem ihlette meg. ;)

Az átszállásnál volt a következő érdekes momentum, bár lehet, h mindez, csak nekem az, aki már járt erre, hozzászokott, de az útlevélkontrollnál a helyieket mind megállították, faggatták, viszont mikor bennünket megláttak, el se vették az útlevelet, csak intett a pasi, h húzzatok befelé. Ennyi volt! :) Nálunk vhogy ez fordítva szokott lenni, nem?

Lehet, h a helyiek között is voltak fura arcok, de pont velünk szemben ült egy amcsi srác, aki a frászt hozta ránk: elmélyedve ült a váró székén és egy láncot morzsolgatott, amin fa bogyók voltak felfűzve, közben meg mormolt magában. A fején egy fekete sipkaszerűség volt, a szakálla pedig hegyesen volt vágva, a szemei meg eléggé zavarodottak voltak. A frász csak akkor jött ránk igazán, amikor előhúzta a könyveit: 'Electric body', ami még okés, de a másik: 'Freedom. Next time' Beleképzeltünk pár dolgot, h mit jelenthet ez a cím... :)

Ami még vicces volt, h egy nászutas pár is érkezett a váróba. A nő fehér mennyasszonyi ruhában volt, a beszállásra és az utat is abban ülte végig! Tény, h én még nem voltam mennyasszony, de az elmeséltek alapján, egy rakás szertartás és a lakodalom után még 10 órát repülni, nem lehet leányálom! Elismerésem! Én még az utaskísérőkön is csodálkoztam, h hogy bírják ilyen fitten végigdolgozni ezt az utat! Tény, h össze-vissza törve aludtunk, nem láttuk túl derűsen a helyzetet! Viszont egészen jobb kedvre derített, mikor kiléptünk a gépből és 32 fok várt!! Fenébe az alvással, mikor vár Kuala Lumpur és az időnk kevés!!!! :) A többi majd legközelebb! Holnap korán indulunk a reptérre...reggel 4kor :S És itt most hajnali 3/4 1 van!