„Kis Karácsony, nagy Karácsony kisült-e már a…..lazacos pizzám”

Életem első családtól távol hó és hideg-mentes Karácsonyát töltöttem Siem Reap-ban. Magyarul még sosem éltem meg ezt a tipikusan téli ünnepet melegebb éghajlaton. Szerintem senkit nem lep meg, ha azt mondom, h nem voltunk túlcsordulva a karácsonyi hangulattól. Ráadásul 24-én dolgoztunk is. Ha nem lett volna mindenhol ott az ünnepre utaló díszítés, akkor fel sem tűnt volna, h ez a nap más, mint a többi. Ezen a munkahelyen nem ünnepeljük sem a helyi, sem a külföldi nagy napokat. Mivel elég sok nemzet képviselteti magát az irodában elég nagy kavarodás lenne belőle, de akkor is picit, olyan „idegen” az egész. Hogy mindezt ellensúlyozzam, igyekeztem mini kis lakásunkat a lehetőségekhez képest karácsonyivá varázsolni. Hoztam otthonról díszeket meg piros boaszerűséget és ahova tudtam, aggattam belőlük. Ennek köszönhetően az összes kisebb, nagyobb ajtó nyitásakor csilingel/koppan vmi és a tévénk is piros keretet kapott. Szerettünk volna venni egy kisebb mű fát is, de végül lemondtunk róla. Szemtelenül sokat kérnek a legcsenevészebb-ritkásabb darabért is, úgyh eldöntöttük, h a karácsony nem a fán múlik. Helyette vettünk cuki piros mikulás sapkákat, amiknek világít az eleje, eltérve a hagyományoktól, talán újat teremtve. :) Szentestére menünek lazacot terveztünk, mivel mindkettőnk családjában évek óta ez kerül az asztalra. Előre összefutott a nyál a szánkban, ahogy végiggondoltuk, h mit készítünk még mellé. Tartott ez egészen addig, amíg meg nem láttuk a boltban, h mennyibe is kerül egy icipici szeletke az áhított alapanyagból. Hmm…gondoltunk egyet és azzal a lendülettel ki is fordultunk. Hazamentünk és rendeltünk egy lazacos pizzát. Egyszerű és nagyszerű! Munka sincs vele! De mégis van benne vmi, ami otthon is szokott lenni. Bontottunk egy finom fehér bort és jó hangosan hallgattuk a karácsonyi dalgyűjteményünket, közben szemezgetve a legjobb jézuskás sztorikból. Később skype-on becsatlakoztunk a családi előkészületekbe is, sajnálva, h nem lehetséges a képen túl az illatokat is átküldeni a fejhallgatón. Majd jött a várva várt ajándékozás! MAn egy Angkor-ról szóló könyvet kapott tőlem, amiben a templomokról a századelőn készített képek vannak. Nagyon szép válogatás, díszkötésben. Ami pedig mutatja, h mennyire egy rugóra jár az eszünk, én is könyvet kaptam: Fejős Éva – Cuba Libre és mini testpermet készletet finom gyümölcsös illatokban. Nagyon örültem a könyvnek, mert meg akartam venni otthon, de végül nem volt rá időm és MAn erről ráadásul nem is tudott, ő csak azért vette meg nekem, mert ahogy olvasta az ajánlót úgy érezte, h hasonló a stílusom az írónőéhez (ihlet-buzdításnak szánta).

Boldog Karácsonyt! :)

Másnap az amerikai barátainkhoz voltunk hivatalosak egy kis ünneplésre. Nagyon jól jött ki a program, mert, természetesen az igazi családunk nem pótolható, de az, h egy nagyobb társaság részesei lehettünk növelte bennünk is a karácsonyi hangulatot és elvonta a figyelmet az otthon hiányáról.  Elég vegyes kis társaság gyűlt össze, khmerek és fehérek vegyesen. Volt rengeteg kaja, pia és érzékelhetően mindenki nagyon jól érezte magát. Főztünk paprikás krumplit és teljesen odavoltak érte, főleg, h kolbászt ehettek, itt ez ismeretlen jelenség. Már az illatától is teljesen el voltak ragadtatva, hát még, amikor megkóstolták! :) MAn-é a dicsőség, ő volt a chef. Számomra a kéksajtos-gombás polenta volt a csúcs, természetesen a paprikás krumplin felül! :)

Fincsi...paprikás krumpli MAn módra

A társaság (össze-vissza és rendezetten)

 Őszintén szólva, nem bántam, h ilyen enyhe időjárási viszonyok közepette töltöttük a karácsonyt, de az tagadhatatlan, h vannak alap elemek, amik megadják a hangulatot és a jó idővel ezek alapból ütik egymást. Így ha tetszik nekem, ha nem, otthon az igazi. De jó volt kipróbálni, h milyen a megszokottól eltérő környezetben tölteni egy ilyen nagy ünnepet. Igaz, nem volt fa és különleges menü, de mellette ott voltunk mi ketten és amennyire tudtuk, szerintem, kihoztuk a legjobbat a Karácsonyból, minden görcsöléstől és erőltetett kiegészítőtől mentesen. Jó volt ez így és kész! :)

Siem Reap-Budapest-Siem Reap_bővített verzió

A készülődés és a repülőút hazafelé nagy várakozással és tervezéssel telt. Nem maradt el, természetesen, a jól bevált listagyártás. Az ajándékokról, amiket haza szeretnék vinni, arról, h kikkel szeretnék találkozni, milyen orvosokat kell meglátogatnom, miket szeretnék otthon csinálni. Jó szokásomhoz híven nem számoltam az ’ember tervez, isten végez’ faktorral. Ezúttal sem. Megérkezni nagyon jó volt! A család lufival, csokival és nagy nagy ölelésekkel felszerelkezve várt minket. A reptéren kívül pedig kellemes, szinte tavaszias idő fogadott bennünket, még kabátot sem kellett felvenni. Az összcsaládi (MAn+Teszti) üdvözlő vacsora is fantasztikusan telt. Ahogy annak lennie kell, telezabáltam magam minden finomsággal, amikre most részletesebben nem is térnék ki, úgy is mindannyian tudjátok már, h mi volt a menü. Itt még megvolt bennem az, h hazajöttem. De másnaptól szinte nem is volt már „más” otthon lenni. Nem éreztem az elmúlt 9 hónap Kambodzsát. Akár másnap mehettem volna dolgozni is, olyan érzésem volt, mintha ugyanonnan tudnám folytatni, mint, ahol abbahagytam: vízumigénylés, pályázatok előkészítése, autórendelés, szállásfoglalás, rohangálás. Minden olyan volt, mint régen. És közben mégsem. Mert a lakásom ki van adva, a ruháim, könyveim és minden egyéb apróságom dobozhalmokban áll Nővérem alagsorában. Unokaöcsém sulis lett, Uncsihugom gimibe jár. Több barátnőm is férjhez ment, van, aki már babát is pottyantott. Én beleszagoltam Ázsiába, Ausztráliába és mindezek ellenére, önmagamban semmit nem éreztem, csak a lelki kimerültséget. Nehéz volt válaszolni a ’Milyen Kambodzsában élni?’ és ’Hogy érzitek magatokat ott, a világ végén?’ kérdésekre. Úgy éreztem, h sokkal erősebbek bennem a negatív élmények és engedem, h elfedjék a sok jót, ami történt velünk. Bántott, h ezt adom át, de bármennyire is próbáltam harcolni az érzéssel, nem tudtam leplezni. Nagyon vágytam volna a feltöltődésre, bíztam benne, h otthon megerősödök picit, de nem sikerült.

Ami erőt adott, h nagyon jó volt ismerős arcokat látni! Azon túl, h együtt lehettem a családommal az, h olyan emberekkel találkozhattam, akik ismernek, nagyon sokat adott. Köszönöm mindenkinek a szeretetteljes fogadtatást! Tudom, h, ha nem olyan sok a 9 hónap, de nem voltam vmi jó kapcsolattartó, és mégis mindenkivel ugyanonnan tudtam folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Ez olyan megnyugtató volt! A munkahelyemen is, igaz a szemüveg és a rövid haj ellenére elsőre nem mindenkinek sikerült beazonosítania, de hihetetlenül sok pozitív energiát kaptam és nem felejtettek el! Nem is hittem el! :) Olyan jó volt megölelni a barátokat, velük lenni, akár csak hallgatni és nézni őket. Emlékszem, volt egy pillanat, h csak ültem egy társaságban, ugratták egymást a delikvensek, dőltem a röhögéstől és annyira jól éreztem magam! Csak úgy jó volt benne lenni, abban a hétköznapi pillanatban, azokkal, akiket szeretek! Bevallom, nem is nagyon volt kedvem Kambodzsáról mesélni, sokkal jobban érdekelt, mi van a többiekkel. (Igaz, ha kérdeztek, azért tudtam nem éppen dióhéjban válaszolni :))

Ami még árnyékot vetett az otthon-létre, h sikerült megint betegeskednem. Igaz, kizárólag magamnak köszönhetem, h a metróra rohanás közben megcsúsztam egy vizes lépcsőn és leszáguldottam pár fokot, természetesen seggel előre… Sosem felejtem el a pillanatot, ahogy esem ’bum-bum-bum’ és megijedek a felismeréstől, h nem tudok megállni. Azt az arcot megnéztem volna! :) Végül elfogyott a lendület, landoltam és megkönnyebbüléssel konstatáltam, h én voltam a sereghajtó a villamosról a metró felé letódult csordában, így a közönségem sem volt nagy. Esetleg 1-2-3-4-5-6 bamba ellenőr és már a végeredményt észlelő előttem rohanó gyalogosok, akik a helyzetet felismerve gyorsan a segítségemre siettek. Persze én, nem kértem ebből és gyorsan felpattantam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne seggre vágódni. Na jó, nem untatok senkit a részletekkel, legyen elég annyi, h fájt. Nagyon!  :) Másnap a sebészeten, a röntgen ellenére nem észleltek törést. Megnyugodtam, h ekkora esés után is egyben vok és milyen egy kemény csaj vok. Reménykedtem, h pár nap és újra ugrándozhatok és az 5 nappal későbbi 12 órás repülőútra majd 8 órás buszozásra rendben leszek. A szervezetem viszont mást jelzett. Az első estétől kezdve minden délután és este lázas voltam. Így a programokkal és kis listahegyemmel sem tudtam haladni, valamint kiélvezni sem az otthon töltött időt, rendesen. Végül az indulás előtti estén, az ügyeleten kötöttünk ki, ahol egy alaposabb orvos megállapította, h a farok csontom eltörött. Juppi…Másnap reggel a család speckó "bili" ülőpárnáért rohangált nekem…. Most észlelem csak, h nagyon leragadtam a témánál, holott az előző bejegyzésemben igyekeztem röviden leírni az otthon történteket és a visszautat. A lényeg, a lényeg, h rendben megérkeztünk Siem Reap-ba. A popsim is túlélte a megrázkódtatásokat. :)

 

Hogy milyen volt újra Kambodzsában lenni? Most mondjam azt, h mintha el sem mentünk volna? Jajj, lehet, h vmi osztott személyiség vok! Viszonylag hamar visszarázódtunk a megszokott kerékvágásba: este barátok, fincsi kajálások, nehézkes reggeli felkelés, minimális munkakedvvel. Pár dolog változott a városban, ahogy annak lennie kell. Ez itt Ázsia, van munkaerő bőven, gyorsan épülnek az utak, a házak és az újabb szállodák, egy hónap, sok idő. 

Lelkileg is jó újra itt lenni. Most valahogy könnyebb. Úgy érzem, kezdem elengedni azokat a negatív terheket, amiket oda-vissza hurcoltam magammal. Végül is, itt keletkeztek, talán itt is szünnek meg! :)

Ami nagyon, de nagyon furcsa volt, h a szokásos bevásárló központ előtt egy hatalmas, csiricsáré, műfenyőfa áll és bent angol karácsonyi dalokat játszanak. Brrr…bizarr! Egy bolt előtt, egymás mellett sorakoznak a különböző méretű megvásárolható mű karácsonyfák. Hogy hűek legyenek önmagukhoz a khmerek, nem csak zöld színben, hanem ezüst, arany, piros és most kapaszkodjatok meg… rikító rózsaszínben is! Díszek minden mennyiségben, a lehető legaranyozottabb változatban, rajta még műhóval, piros masnival, mikulás jelmez szakállal, szarvas agancsok és minden giccs, amit csak ki tudnak találni, a lehető leggagyibb változatban. Fogtuk a fejünket. Minden magára vmit is adó szálloda, étterem, bolt feldíszített vmit karácsonyi hangulatra: pálmafát, maya piramist, szökőkutat. A lényeg, h az ide érkező nyugati érezze, h nem veszik semmibe az ő ünnepeit. Az egyik étteremben (mexikói) keresztény khmerek (!) karácsonyi dalokat énekeltek gitár kísérettel és így próbáltak meg adományokat gyűjteni tőlünk, ott vacsorázóktól. Nem igazán tértünk magunkhoz, mikor az orrunk alá dugtak egy díszcsomagolással ellátott dobozt, középen keskeny lukkal, h ez mire szolgál. Majdnem azt hittük, h mi kapjuk… A fő utcán, a Pub streen-en, a legtöbb boltban, masszázs helyen a kiszolgálók és alkalmazottak cuki mikulás sapiban feszítenek. A tuktuk sofőrök sem maradnak le…belezavarodva a sok ’barang’ ünnepbe, de maximális jó szándéktól vezérelve, ők már mindenkinek ’Happy New Year’-t kívánnak… Mi lesz itt Szilveszterkor? :)

Morzsák az elmúlt 1 hónapból

(November 14.)

Utazás előtti para.

Gyomorrontás megfázással kombinálva.

Munka utolsó este 9ig, hajtépés, h nincs még minden családtagomnak ajándéka. 

Night Market őrület.

Az utazás napján gyönyörködés a siem reap-i repülőtérben és érzékeny búcsú a jó időtől.

Villámlátogatás Kuala Lumpurban, puszi a Petronas tornyoknak.

Kairóban 7 óra várakozás közben szájtátás a piramisok tövében, gyors "helló" a Szfinxnek.

Budapesten pedig végre könnyes-lufis-túrórudis családi összeborulás. 

Húsleves. Rakott krumpli. Részeg szelet. Nyaaammmiiiii....

Hivatalosan is kezdetét veszi a MAn-Teszti 2010-s roadshow (Zuzi bnőm után szabadon).

Érd - Családnyomorgatás. Téli ruhatár újrafelfedezése és a felismerés, h az életem 33 dobozból áll. 

Ungvár - Örömteli találkozás a rokonsággal és elképedés, h zabálnivaló keresztfiam és cukorfalat bátyja nem csak nagyot nőtt, de a csintalanságért sem kell a szomszédba kopogtatniuk.

Záhonynál határátkelési bonyodalmak, visszafordítás, hosszú órákon át sorban állás. 

Pécs - egyre téliesebb idő és nagy városújrafeldező séták a szüleimmel (A Széchenyi tér szuper lett!!). MAn bevezetése a Teszti családba. 

Sárvár - expressz-wellness Nővéremmel és Sógorral.

Bakony & Balaton-felvidék - Autókázás a gyönyörű magyar havas tájakon. Teszti bevezetése a MAn családba.

Budapest - egyik orvostól a másikig, munkahelylátogatás, barátok körbeölelgetése, élménybeszámolás. Közben egyre nagyobb hideg és hó - pfuj! 

Árpád hídnál rohanó Teszti és csúszós Lépcső közti kapcsolat elmélyítése. Eredmény: popókékülés.  

Másnap sebészet: "nincs semmi baj, kenegesse csak Fastum géllel". 

Napokig láz és nyűgösség. 

Programok limitálása, ágyban fekvés maximalizálása. 

Utolsó este család és ügyelet. Mégiscsak törött az a farokcsont. 

Másnap 11 óra repülés. Sajgó popsival és egy kör alakú "bili" párnával alvás-nyüglődés. 

Kairó - pokróc-morcos, segíteni-nem-hajlandó reptéri alkalmazottak. Tele a járat, nem tudják megoldani, h sérült hátsóm kényelmes helyre tudjon ülni.

Bangkok vízumügyintézés - "ha nincs retúr jegy, nem engedhetünk be senkit Thaiföldre". 5 órás ámokfutás a reptér egyik végéből a másikba, egyre sajgóbb popsival, megoldáskeresés, mert hogy nekünk nem volt olyasmink, mint retúr jegy, ami bizonyítja, h elhagyjuk a mosolymentes thai országot. Végül kedvesebb vízumügyintézővel egyezkedés és szabadulás. 

Elgyötörten sikerül egy borzalmas szálláson kikötnünk. 

Másnap új hely keresése. 

Modern, tiszta, szép szállás ugyanannyiért, mint az előző lepukkant, koszos, büdös. 

Fél napos buszjegyintézés bangkoki ismerkedéssel vegyítve. 

Másnap buszút a kambodzsai határra és onnan taxi Siem Reap-ba. 

Visszaérkezés!!!!! 

Irány az indiai étterem.

Utána a jól megérdemelt vízszint!!!!!! :)

(December 15.)