2010. szeptember 30., csütörtök

Fragments/Töredékek


Múlt héten csütörtök este részt vettünk egy kiállításmegnyitón a város egyik legszebb szállodájában (Hotel de la Paix). A művész egy kanadai fickó, aki vietnámi és kambodzsai  élményei után megalkotott egy szoborcsoportot, Fragments névvel. Mindegyik alkotás egy emberi testet ábrázol, de egyik sem egész, valamelyik testrészük, ha nem több, mindig hiányzik. A megmaradt torzó is megtépázott. Mindez az aknabalesetben sérült embereket szimbolizálja. A kiállítás alatt folyamatosan lehet adakozni egy kis dobozba, valamint meg is lehet venni a szobrokat (kb. 19000-24000 USD), az összeg pedig egyrészt az aknamezők megtisztítására megy, másrészt pedig a sérült emberek támogatására. A művészen kívül beszédet mondott egy khmer katona is, aki anno a vörös khmer hadseregben szolgált és többek között aknákat is fektetett. Azt mesélte, h fogalma sem volt arról, h milyen háborúban vesz részt vagy miért csinálják, amit. Gyerek volt. Majd a 90-es évek elején megérkezett az UNTAC, az ENSZ békefenntartó egységei és kapott egy újabb tréninget, amikor is felnyílt a szeme. Akkor határozta el, h főleg azzal fog foglalkozni a jövőben, h az aknákat, amiket annak idején a földbe temetettek megkeresse és segítsen a már sérülteken. Részéről nagy előny, h ő tudja is, hol kell keresni ezeket a szerkezeteket.
A szobrokat elnézve, rengeteg kérdés és gondolat cikázott bennem. Csak róttam a köröket és megszámolni sem tudom, hányszor néztem meg őket. Egyszerűen el sem tudom képzelni, h milyen lehet az a pillanat, mikor érzed, h hova léptél és nincs visszaút. Egy pillanatra minden sejtedben végigfut a félelem, h mi következik, majd robbansz és szétszakadsz. Borzalmas! Lenyűgözve álltam a szobrok előtt, mert számomra tökéletesen kifejezték ezt az állapotot. Mennyi fájdalom, sokk, trauma lehet ezekben az emberekben. Nap mint nap látni Siem Reap utcáin csonka khmereket, akik közül sokan úgy próbálnak meg némi jövedelemre szert tenni, h könyveket árulnak a turistáknak. Egyik után jön a másik. Bejönnek az étterembe és miközben Te falatozod a finom ebéded ő eléd áll, kedvesen megkérdezi, h hogy vagy és vennél-e egy könyvet. A téma örök: khmer rouge, Pol Pot és az áldozatok személyes történetei. Ebben pillanatban elmegy az étvágyat, összeszorul a gyomrod és egy senkinek érzed magad. Tény, h ez cél is. Bár mi még sosem vettünk tőlük semmit. De ennek más oka van, egyszerűen nem kívánjuk támogatni azokat a rejtett szervezeteket, akik kihasználva mások elesettségét utcára küldik őket dolgozni éhbérért. Igaz, ez semmit sem változtat azon, rájuk sem merek nézni. Én egész vagyok, ők nem és emiatt szinte szégyellem magam. És amiatt, h ilyenek vagyunk, mi emberek, egymást pusztítjuk. Persze sosem azok szenvednek a legjobban, akik fölül vannak és irányítanak, hanem azok, akiket eszközül használnak fel céljaik eléréséhez. 1979 óta több mint 63 000 aknabaleset történt Kambodzsában és körülbelül 40 000 amputált él jelenleg az országban. A különböző szervezetek által végzett aknamentesítésnek köszönhetően mára egyre kevesebb robbanásról hallani. 2005-ben 875 ilyen esetről tudunk, ami 2009-re 243-ra csökkent. De ne tévesszenek meg minket ezek a számok, több szervezet is folyamatosan  azon dolgozik, h Kambodzsa, elsősorban a saját népe számára, egy biztonságos országgá váljon, mert még nem teljesen az.
A kiállított szobrok pedig tükrök, amiket az alkotójuk mutat nekünk arról, h vegyük észre, mi folyik körülöttünk. Hogy mit tesz a háború az emberiséggel és a gyönyörű emberi testtel. Hogy mennyire törékenyek vagyunk. A hangsúlyt pedig csak erősíti, h mindegyik szobrot egy-egy akna típus után nevezték el.

További info:  http://www.blakefragments.com/

2010. szeptember 24., péntek

Kambo ratatouille, állatvédőknek nem ajánlott bejegyzés

Mivel hétfőn (20-án) a takarítás világnapja van, úgy gondoltuk, h adunk az ünneplésnek! Hogy teljes legyen az élmény, a szomszédos elhagyatott telken lévő dzsumbujból meghívtunk egy díszvendéget is, Mr. Patkányt. A koreográfia a következőképpen lett kialakítva: főszereplőnk felmászott és saját maga által, kreatívan megoldva, bejutott a padlásunkra, onnan egy ventilátor melletti kis lyukat nagyobbra rágva lepottyant az iroda padlójára. Egész nap le-föl rohangált a második emeleten, ahol a hálószobák találhatóak, h olyan igazán mindent jó bacisan összejárkáljon. Kedvenc tartózkodási helynek a mi szobánk lett kijelölve. Az akció részt pedig estére időzítettük. MAn belépve kis fészkünkbe egy sejtelmes árnyat látott elsuhanni és azonnal riasztotta, kolléganője férjét. Mr. Patkány addig megmutatta magát párszor körberohangálva a cuccaink között, a forgatókönyv szerint. Majd a két férfi szúnyogcsapó elektromos teniszütővel, rovarirtó sprével és öngyújtóval felszerelkezve bevetette magát a harctérre. Természetesen, a patkányok legszívósabb kaszkadőrét szerződtettük. Ellenállt minden ütésnek, riogatásnak és lángnyelvnek. Égő háttal is futott! Vérbeli profi! Közben bejárta az ágyunkat, az éjjeli szekrényt, könyvestül, ajándékmacistul és még mindent, ami a földön volt. Majd, mikor már az izgalom a tetőfokára hágott és az elszánt üldözők kezdtek fáradni, díszvendégünk megkegyelmezett nekik és megadta magát. Az ablakon repült ki a járdára...

Jó ezt így utólag ilyen viccesen leírni! :)

Ez a 20 perces műsor egy fél napos takarításos programot biztosított nekünk, bár legalább adtunk a takarítás világnapjának!  Egy dolgot nem sikerült kipucolni, a paranoiát, h vajon mikor zuhan legközelebb ránk egy patkány kolónia. A szomszédságunkban van egy nagy telek, amin csak a fű és a gaz nő meg a szeméthegyek. Mellettünk és szemben építkezés, tele shit-tel. Táptalaja a különböző rágcsálóknak. Tudtuk és láttuk ezt eddig is, de mivel a mi házunk egy rendes, tiszta otthon, sosem gondoltuk volna, h egyik este egy patkánnyal nézhetünk farkasszemet. Na de most már a lyuk betapasztva és éberebbek is vagyunk! Többet ilyen nem fordul elő! Marad az önirónia! :)
Így zajlanak mostanában a hétköznapjaink! :)

2010. szeptember 14., kedd

La tortura, egy világlátott levél története

Biztosan mindenkinek, aki egy távoli, kevésbé fejlett infrastruktúrával megáldott országban él, van egy hasonló sztorija. Elérkezett az idő tehát, h én is gazdagodjak egy ilyen élménnyel. Vagyis a ' Hogyan érjük el, h a levelünk minél több országot érintve jusson el a címzetthez' elnevezésű művelet leírása következik.

Történt egy május 19-i napon, h feladtam egy adag számlát és orvosi jelentést a biztosítóm részére, Bécsbe. Jobb esetben kb. 6 hét mire innen kézbesítenek egy levelet Európába. A mai rohanó és gyorsaságot hajszoló világban ez egy örökkévalóságnak tűnik. Türelmetlenül hosszú idő, főleg, ha az ember pénzt szeretne visszakapni, lehetőleg gyorsan! Viszont, ha a feladó (ki más, mint én!) elbénázza a címzett pontos leírását, akkor kicsit bonyolultabbá válhat a történet. Ennek köszönhetően az orvosi papírjaim megjárták Kambodzsát, Thaiföldet, Ausztriát (és még ki tudja, hány országot!). Már majdnem megérkezett a levél, amikor valószínűleg feltűnt, h valami nem stimmel. Mivel feladónak az otthoni címemet adtam meg, hamarosan Magyarországon landolt a boríték. Tisztázatlan okoknál fogva, nem kézbesítették azt, vagy nem volt sikeres a kézbesítés, így visszaküldték Kambodzsába, Németországon keresztül. Kérdem én, h mégis kinek? Ha se a helyi címem, se a telefonszámom nem volt feltüntetve! Mivel folyamatosan kapcsolatban voltam a biztosítóval, egy idő után feltűnt, h nem kapták meg a levelem és elkezdtünk nyomozni utána. A track szám persze nem volt lekövethető...Végül kiderítettük, a helyi posta segítségével, h a levél a fővárosban van. Augusztus elején kézhez is kaptam a leharcolt, összefirkált, pecsételt és gyűrött borítékomat. Egyik szemem kínjában röhögött a másik zokogott...


A bíztosító pedig, ahogy neki lennie kell, elég rugalmatlan volt. Nem fogadta el a szkennelt számlákat és orvosi jelentést, még előre sem, úgy, h később küldöm a többit, nehogy haladjon az ügyem. Miért is tennék ezt másképpen?
Augusztusra viszont felhalmozódott már több orvosi ügyünk is, így nem akartunk riszkírozni. Befizettünk egy helyi, drága express kézbesítési szolgálatatásra (a biztosító ennek fedezésében sem segít). Mivel eredeti papírokról van szó, ha ezek elvesznek, semmit nem láttunk vissza a pénzünkből. Ráadásul nem kis összegről van szó, köszönhetően az én produktivitásomnak. Ezúttal milliószor leellenőriztük a címet, a cég nevét és, h félreértés ne essék, jóóóó nagy betüvel ráírtuk a borítékra, h Austria a célország és az pedig Európában van. A szállító alkalmazottjának is tízszer elmondtuk, h nem Australia hanem Austr-I-A!!! Édes, volt, bólogatott, érti, érti. Jó. Kaptunk egy track számot és biztosítékként egy megjegyzést, h ez a kézbesítő cég becsatlakozik egy nagyobb és világhírű cég rendszerébe (D-vel kezdődik és 3 betű :)), tehát jó helyen van a csomagunk. Megnyugodtunk. Úgy számoltuk, h kb. ma vagy holnap kell megérkeznie a levélnek. Fel is mentem ennek a nagy cégnek az oldalára, h megnézzem, hol tart a kis csomagom. Minő meglepetés!! Célállomásként Párizs volt feltüntetve! Jobban megnéztem a részleteket és láttam, h ez nem is a miénk! Rossz a track szám...Felhívtuk a khmer kézbesítő céget, h mi a helyzet. Azt a magyarázatot kaptuk, h rossz a nagy cég rendszere, de délutánra megjavul. Ebéd után már személyesen néztünk be az irodába és a pasi már mosolyogva fogadott minket. Épp nekünk fogalmazott emilt, és ha hisszük, ha nem, de a nagy és flottul működő DXX cég alkalmazottja benézte a címet és a mi levelünk éppen Sydney-ben pihen! De jó neki! Nevetésbe fulladt az aggodalmunk. Mit lehet ilyenkor csinálni??? A pasi nem győzött elnézést kérni, kb. minden második szava az volt, h 'I'm really sorry!'. Kaptunk egy újabb track számot...már le sem merem ellenőrizni. A következő városokat látogatta meg a levél: a kambodzsai fővárosból Bangkok, Hong Kong, Szingapúr, és Sydney. Szép kis út! Hányan szívesen cseréltünk volna ezzel a kis papírdarabbal! És ez még csak bővülni fog mire, előreláthatólag, két nap múlva elér a címzetthez!
Emiatt arra szeretném most kérni minden kedves olvasómat, h egy percnyi meditációban légyszíves koncentráljatok a borítékomra, ezen keresztül küldve energiát a DXX alkalmazottaknak, h mikor rápillanatanak álmos szemeikkel a címzettre ne találjanak ki egy harmadik országot, ami hasonlít Austria nevéhez!
Bár azt sem értem igazán, hogy miért nem  tűnt fel nekik korábban, h furcsán hangzik Sydney-ben a Pottendorferstarsse...
(Hogy ezt miért tennétek? Minél hamarabb visszakapjuk a pénzünket a biztosítótól, annál hamarabb nyomorgathatlak meg titeket személyesen! :))
Előre is köszönöm az aktív közreműködést! :)

2010. szeptember 12., vasárnap

Mit szóltok?

Hogy tetszik az új design? Úgy érzem, nagyon itt volt már az ideje egy kis változtatásnak! Ránéztem a szokásos bordó hátterű blogomra és még kevésbé volt kedvem nekiállni egy új bejegyzésnek. Így viszont máris megjött a kedvem! Sokkal frissebb, vidámabb lett, nekem nagyon tetszik! Bár tény, h azért szokni kell! :)

Az utóbbi hetekben igazából nem történt semmi extra. Bár az igaz, h egy percig sem unatkoztunk! :) Mindig van merre menni, intéznkedni. MAn jó szokása szerint dolgozik, de azért most nem olyan nagy tempóban, mint augusztusban. Én pedig...háát...elvagyok. Gyűjtögetem a nagy tanulságait ennek az elmúlt 7 hónapnak. Sajnos, az állások, amikre jelentkeztem, nem jöttek össze. A 3-ból csak egyre kaptam visszajelzést, a többinél semmit. Ez van, gondolom senkit nem lep meg a mai HR-sek utálatos szokásai. Persze, mondom ezt úgy, h még az életben nem dolgoztam ezen a téren! :) Úgyh most kicsit pangok, h merre tovább, de mindenképpen jó lenne vmi kis alkalmi munka, egy kis sikerélmény. De azért van még remény, egy aprócska. Beismerem, h ez a kultúrális sokk kicsit tovább tartott, mint én vártam vagy gondoltam volna. Azt éreztem, h nem lehet ilyen hosszú, erre senki nem készített fel! Mindig az volt bennem, h ha ilyesmi történik az emberrel, akkor az eltart kb. 2-3 hétig, max hónapig, de azért mégsem fél évig! Magát az egész folyamatot is kudarcként éltem meg. Egyre passzívabb lettem mindennel kapcsolatban. Nem túl jó állapot és ha ideje is van az embernek elmélkedni, akkor csak rosszabb lehet. Aztán egyszer vki, egy teljesen idegen ember, azt mondta nekem, h szerinte 2 év kell ahhoz, h vki teljesen beilleszkedjen egy új helyen, magáévá tegye az új kultúrát és ismerősen mozogjon mindebben. Megdöbbentett ez a kijelentés! Wow! Ilyen is lehet? Először fordult meg bennem, h talán nem bennem van a hiba, pontosabban, csak részben. Hogy talán nem is vok annyira érzelmileg csökött és strapabíró-mentes! Eszembe jutott, h mennyi időbe tellett, mire anno az új munkahelyemet megszoktam. Talán éles összehasonlítás, de nekem segített. Egyedül voltam egy nagy multiban, ahol nagy volt a rohanás és nagyok az elvárások. Én egy kis magyar cégtől jöttem, ahol elég lassan teltek a munkanapok. Ehhez képest hirtelen minden megváltozott. Kifejezetten jól emlékszem arra, h fél év után kezdtem el igazán élvezni az új feladataim és csak lassan kezdett beérni a beilleszkedés. Eleinte nehezebben barátkoztam a kollégákkal, ők sem közeledtek nagyon. Aztán szépen lassan minden kialakult és mire egy éve voltam ott az emberi kapcsolatok is alakultak. ;) 2 év után pedig már talán azt is mondhatom, h otthonosan mozogtam mind a munkakörömben mind a kollégák között. Jó, voltak nehézségek, nem tagadom és a vége felé már egyre nehezebben bírtam, de alapvetően szerettem a munkám és az embereket, akikkel dolgoztam. Tehát ha ezt nézem, akkor igen is elképzelhető az az átfutási idő, amiről az az idegen mesélt nekem, bár a 2 évet kicsit túl hosszúnak tartom. Mindesetre megnyugtatott, egy picit. Aztán megalkottam a fél éves bejegyzésem és teljesen váratlanul rengeteg pozitív visszajelzést és bátorítást kaptam. Ennek köszönhetően egy új barátra is szert tettem, ami a legjobb az egészben (ő is hasonló helyzetben van, mint én, hasonló érzésekkel)! Az ő és a régiek segítségével pedig kezdem be és felismerni, h valóban idő kell, h vki megszeresse Ázsiát, nem megy egyszerre. És nem csak Ázsiát, az új élethelyzetet is. Meg kell barátkoznom azzal a gondolattal, h valóban nem olyan egyszerű ez, mint én gondoltam. A változás pedig, amit annyira vártam jönni fog, el nem kerülhet, de nem feltétlenül most. Ez az év számomra a nagy lelki tanulás és fejlődés éve. Lehet, h szakmailag nem jutok előrébb, de mire odakerülök, már sokkal több leszek. Valószínűleg tévedtem azzal kapcsolatban is, h még ugyanaz lennék, aki 7 hónapja Ferihegyen elköszönt a családjától. Érzem belül, h változok, de ehhez el kellett jutnom oda, h elfogadjam, h nem úgy történtek a dolgok, ahogy én akartam és terveztem. Hogy a sors most más utat szánt nekem. Most tanulok és tapasztalok, csak nem egy külső, hanem belső vonalon. És tudjátok, mióta ez dereng bennem azóta sokkal jobban érzem magam. Kezd elmúlni a passzivitásom és érzem, h jön elő bennem a tettvágy. Hogy mennék és haladnék és adjatok vmi feladatot! Eljött az idő, h valóban lefoglaljam magam vmivel! Kérdés, h mi legyen az? Erre még nem tudom a választ, de most nem is akarok minden egyszerre megfejteni. Igyekszem kiélvezni ezt a pillanatot. Azért még hullámzok néha, de kifejezetten jobban vagyok. Talán ez az új design is mutatja kicsit azt, h mit érzek. Van egy letisztult alap vhol és erre kezdenek kirajzolódni most a szines vonalak, h majd egy egészt alkossanak. Engem. Ijesztő. Picit úgy érzem most, mintha előröl kellene kezdenem az önmegismerést, holott eddig azt hittem, már sokmindent tudok magamról. Hihetetlen, h mekkorát tud fordulni velünk az élet és hipp-hopp kiforgat önmagadból. Már nem elég az eddigi tudásod. Szépen bedobtam magam a mélyvízbe azon a szép októberi estén, amikor igennel válaszoltam arra a bizonyos kérdésre (Elkísérsz egy évre Kambodzsába? by MAn)...EGY PILLANATIG SEM BÁNTAM MEG! :D Annyi minden van, amit ezzel kapcsolatban leírnék most, de nem találom a szavakat. Nehéz megfogalmazni és átadni azt, amit most érzek belül. A felismerés lelkesedését. Még mindig érzek honvágyat és a család és a barátok hiányát, de már könnyebb. És naívan reménykedek abban, h talán majd vki erre vetődik és megmutathatom neki Kambodzsát. Ha már egy ilyen összejön, boldog leszek! :)
Elkezdtem sportolni is. Remélem, h ez még többet fog segíteni! Leküzdöttem a félelmem a futópaddal szemben és rá mertem állni, mozgó helyzetben! Rájöttem, h tetszik  a dolog és nagyon élvezem a magam nyüstölését. Az tetszik benne, h abban a napi 45 percben amíg a gépen mászkálok van egy célom és erős trappolással haladok felé. Érzem ahogy egyre erősebben ver a szivem, ahogy lüktet a bőröm, megfeszülnek az izmaim, és pirosodik az arcom. Hívhatjátok mazochizmusnak, de nekem tetszik! Ilyenkor magabiztos vagyok és jól esik kicsit szenvedni és kifáradni a cél érdekében. Eddig senki nem mondta nekem, h ez a kütyü jó is tud lenni! Persze a történethez hozzátartozik, h egyelőre nem futok a gépen, csak jó gyorsan masírozok. Mivel életemben nem csináltam még ilyet, a fokzatosság elve szerint haladok.
A társasági életben is haladgatunk. Voltunk a "Hogyan randizzunk egy vármpírral, majd hogyan tartsuk meg" elnevezésű worshop-on is, a múltkori zombis folytatásaként és másnap ugyanezzel a társasággal egy kertipartin. Plusz van még itt 1-2 ember, akikkel összejárunk. Nem mély barátságok ezek, amik igazán hiányoznak, de jót tesz, h nem mindig csak ketten mozdulunk ki. 23-án pedig lesz egy nagy kiállítás az egyik legszebb szálloda galériájában és alig várom, h kultúrálódjak is kicsit! :)
Úgyh alakulnak a dolgok és remélem, h jó úton haladok/haladunk.
Szeretném megköszönni, h ilyen sokan vagytok nekem és mellettem álltok! Többet jelent ez nekem, mint gondolnátok!
Akkun csrán! Lí háj! :D
/Khmerül: Nagyon köszönöm! & Pá! Sziasztok!/