Ébredés utáni gondolatok

Korán reggel van, kakót iszok az imádott kis lakásom konyhájában, a meleget árasztó fűtőtest mellett, és közben kint, esik a hó. Hmmm...Mindig szerettem volna, h legyen időm erre! Kiélvezni egy ilyen pillanatot, nem rohanni sehova! Ha jól esik, csak bambulok ki az ablakon és számolom a hópelyheket. Olyan mintha ez a sok fehér pontocska kergetőzne a levegőben. Hol gyorsabban, hol lassabban, ahogy a szérámlatok jönnek. Mikor földet érnek beolvadnak a nagy fehérségbe, egészt alkotva a többiekkel. Nagyon szép! Eddig ezt nem is figyeltem meg ennyire! Aztán belémhasít a gondolat, h 'Hahó, Jó reggelt!!!' egy hét és épp ilyenkor már messze leszek a minusz fokoktól és a fehér tájtól!!! Na igen, a hangolódás folyamata még döcög :)
A ruhapakolás úgy érzem, egyáltalán nem segített, h valóságosabbnak érezzem ezt az egészet. Viszont lehetséges, h a kétségbeesés, ami eluralkodott rajtam, h hogy fogok ennyi cuccot 20 kilóba benyomorítani, már ennek a kezdődő jele. A légitársaságok 'poggyásznehézségmegállapító osztályán' biztosan csak férfiak ülnek és most röhögnek a markukba, h nők ezrei próbálnak a bőröndjükbe szuszakolni egy 'pici' rakás ruhát és nesszeszert, tehát a legfontosabb dolgokat! És csak úgy tudják bezárni a pukkadozó bőröndöt, ha minden erejükkel nekifeszülnek, ráülnek, ugrálnak, ésha beljebb csúszik még egy nanonégyzetmiliméternyivel az egyik bugyi és sikerül becipzározni! Na de azért megsúgom, h ezzel inkább férfitársaikkal szúrnak ki, mert úgyis nekik kell cipelniük törékeny párjuk helyett a bőröndöt (ami esélyes, h túlsúlyos :))! Nem, egyáltalán nem dühít ez a 20 kilós limit!! :)
Kint még mindig kergetőznek a hópelyhek és mostmár inkább az van bennem, h de jó lesz, h nem kell majd rétegekbe bugyolálnom magam, mikor kimegyek a lakásból, hanem konstans meleg lesz! Azért ez segít, h ne érezzem annyira távolinak ezt az utazást. Viszont, ami nagyon fog hiányzoni, az a tavasz! A kedvenc évszakom. Mikor minden újraéled a tél után és megtellik a táj szinekkel. Én mindig úgy érzem, h van egy jellegzetes illat is ilyenkor a levegőben. A tavaszi napsütés is annyira más! Minden friss és új! Igaz, van remény, h kint is tapasztalni fogok hasonlót, a monszun alatt. Nagyon kíváncsi vagyok! A képeken azt látni, h ebben az évszakban minden harapnivalóan élénk zöld. És hiába a sár és a lábszárig érő víz, az emberek is vidámabbak, mert ilyenkor kap vizet a föld, amiből a legtöbben élnek. Egyre kíváncsibb lettem! Azt hiszem, hangolódom! :)

Hangolódás

Póbálom kitisztítani a fejem...csak úgy cikáznak az elmúlt pár napban nekem szegezett kérdések és a válaszaim, kérdések-válaszolok, kérdések-válaszolok (Búcsú a munkahelytől szituáció: hova mész? mit fogsz csinálni? és a barátod? ő kiféle, miféle? ott vannak fura állatok? mi van egyáltalán arrafelé?). Nem variálódtak nagyon, mintha már egy meglévő műsoros kazettára rámásoltak volna még egy adag számot, és ráadásul vhol be is akad a magno szerkezete, csak egy és ugyanazt a részt próbálja lejátszani. Magyarul, összemosódik minden. :) Mindenki érti mire gondolok, ugye? :) Gondolom, látszik, h nem vok az a gyakorlott blogíró :) Na de mindent el kell kezdeni vhol...ezt is, és az életet élni is. Ezzel próbálkozom most én is. Eddig vagyis egy 2009. szeptemberi péntek estéig folyamatosan csak keresgéltem azzal a halovány reménnyel, h egyszer csak én is megtalálom majd az útam és velem is történik vmi nagy dolog. Csak vhol foggalmam sem volt arról, h merre induljak. Hol voltak már a főiskolás magasztos álmok? Épphogy kikerültem az igazi felnőtt élet forgatagába és ráeszméltem, h hát tudtam, tudtam, h nem lesz egyszerű érvényesülni, na de h ez "komolyan, tényleg ennyire nehéz???", azt nem!! Lőttek a nagy terveknek, nem voltam elég kitartó. Aztán alkalmazva a jó öreg sodródás politikát elevickéltem 1-2-3 évig és eljutottam pár buktatón és persze jópár kihagyhatatlanul szép élményen át a MAn nevű megállóig. Ő egy személy, igen és ahogy a neve is utal rá, egy igazi PASI :) Vele kezdődik ez a nagy kaland. Vele és egy kérdéssel: "Velem jönnél Kambodzsába 1 évre?" Nem mondom, h ez nem tartozik a sodródás kategóriájába, de vhol minden, ami az elmúlt 3 hónapban történt, erőt ad, h megpróbáljak visszatalálni a régi vágyakhoz. :) Tehát, jól jött ki, eddig legalábbis, úgy tűnik!

Igaz, őszintén bevallom azt is, h foggalmam sincs, mibe vágtam a fejszém, igent mondtam, mert jól esett nem túlgondolkodni, nem is beszélve arról, h a kérdés egy olyan embertől érkezett, akit most, h megtaláltam, nem szívesen engednék el! ;) Talán az előbbi miatt van, h hagyom, h a fejemben ez a sok kérdés, amivel a kollégák elárasztottak, körbe-körbe kavarogjon. Mert beszélek, mesélek, h hova megyünk, és mit fogunk csinálni, mik a terveink, de még nem tudom igazán beilleszteni sehova. Lelkesen várom az ismeretlent, ugyanakkor még nem hittem el teljesen, h ez az egész velem történik!!

Na jó, mára talán ennyi elég is...megyek, elkezdem előszedni a nyári cuccaim ésha így könnyebben elhiszem végre, h utazom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

Utolsó nap a munkában

Hááááááááááátttttttttt, mit is mondjak... Itt ülök az irodában, már vki más helyén, az enyémen az utódom, és összeszorul a gyomrom. Nem mondom, h sosem álmodoztam, erről a napról vagy a pillanatról, h bejövök az utolsó napon és körbeküldöm a búcsúleveleket. Viszont most, h valósággá vált, kicsit megütött a tudat, h ez valóban velem történik. Mindig az volt bennem, h ez a nap maga lesz az eget rengető megkönnyebbülés és tele leszek lelkesedéssel, h vmi új jön ezután, h képzeletben tüzijáték és konfetti eső közepette fogok kivonulni az épületből, ahol ennyi ideig tekertem azt a bizonyos mókuskereket. Erre mit csinálok? Fancsali a képem, izgulok, nyűgök és rájövök, h ez a sok ember, akik kitöltötték az elmúlt két évem minden hetének 40 óráját baromira fog hiányozni. Ráadásul ez nem is végleges búcsú, vagyis nem lehet tudni...mit hoz ez az év...2010...KAMBODZSA...jesszus...de tudom, h jól döntöttem!