Hááááááááááátttttttttt, mit is mondjak... Itt ülök az irodában, már vki más helyén, az enyémen az utódom, és összeszorul a gyomrom. Nem mondom, h sosem álmodoztam, erről a napról vagy a pillanatról, h bejövök az utolsó napon és körbeküldöm a búcsúleveleket. Viszont most, h valósággá vált, kicsit megütött a tudat, h ez valóban velem történik. Mindig az volt bennem, h ez a nap maga lesz az eget rengető megkönnyebbülés és tele leszek lelkesedéssel, h vmi új jön ezután, h képzeletben tüzijáték és konfetti eső közepette fogok kivonulni az épületből, ahol ennyi ideig tekertem azt a bizonyos mókuskereket. Erre mit csinálok? Fancsali a képem, izgulok, nyűgök és rájövök, h ez a sok ember, akik kitöltötték az elmúlt két évem minden hetének 40 óráját baromira fog hiányozni. Ráadásul ez nem is végleges búcsú, vagyis nem lehet tudni...mit hoz ez az év...2010...KAMBODZSA...jesszus...de tudom, h jól döntöttem!
Kedves Teszti:-) Nagyon szorítok neked, érezd jól magad, gyűjts össze jó sok tapasztalatot!
VálaszTörlésÍrj sokat ide a blogba, nagyon kíváncsi vagyok ám!!:-) Jó utat! Juli
Eszti!
VálaszTörlésNem vagy normális! :)
Vogyázzatok magatokra!!!
Üdv, fi