2010. március 29., hétfő

Senteurs d'Angkor_ilyet is lehet Kambodzsában!

A múltkori kellemetlen élmény után, szeretnék egy jó példával szolgálni ma Nektek. Kambodzsáról alapvetően otthon nem sokat hallunk. Elvétve közölnek le híreket az itteni eseményekről vagy mutatják be az országot. Az emberek többsége számára ez az ország rejtve marad és párosul a fejltelten, elmaradott jelzőkkel. Esetleg Pol Pottal. Ilyen előítéletek közepette csöppentem én is ide. Talán már korábban is említettem, h nem sokat tudtam arról a helyről, ahova MAn visz. Amikor kapcsolatunk első hetében megmutatta a képeket az országról és láttam az emberek, gyerekek arcát, a zöld környezetet, éreztem egy erős vonzást, de akkor még bele sem mertem volna gondolni, h cirka 3 hónap leforgása alatt itt is találom magam! Persze, később már kutakodtam és mire idértem egy fokkal felkészültebb voltam, de megerősítem a mondást, h a puding próbája az evés! Ez a puding pedig elég méretes és hol édes, hol keserű. Mindig ingadozom a két íz között. Amit biztosan tudok, h nem bántam meg a döntésem egy percig sem és szívesen vagyok itt. Egyre nagyobb és nagyobb részét szeretném megkóstolni ennek a pudingnak, mert érzem, h ahogy egyre többet ízlelek belőle, úgy nő az étvágyam iránta. Ez egy igenis élhető világ, mégha onnan, Magyarországról kezdetlegesnek is tűnik! Pedig nagyon sok külföldi telepedett itt le és most éli a világát, haza sem akar menni! Rengeteg lehetőség van és akinek van ötlete és megfelelő kreativitása, az élet császára lehet Kambodzsában! Na jó, természetesen, van még egy tényező is, ez a pénz! Bár ez amolyan alap, anélkül különben sem megy semmi! A lényeg, h itt is meg lehet teremteni a kényelmi környezetet. Az egy dolog, h a khmerek hogy élnek, ezt nem kell követni! Ők is emberek, ésha kedves vagy velük, ők is kedvesek lesznek veled. Persze, az ellenkezője is igaz. Bár szerintem semmi olyat nem tettem, amivel kiérdemeltem volna a táskalopást, de tény, h ez az egy dolog, nem is ilyen alapon működik, tehát nem lehet egy kalap alá venni a kölcsönös jól bánással. Csak azt akarom mondani, h más ez a kultúra, de alapvetően az ember mindenhol ember marad, ugyanazokkal az igényekkel és viselkedési formákkal. Ezen felül pedig tiszteletben kell tartani az itteniek hagyományait és szokásait, elvégre is Te vagy a vendég. Én legalábbis így gondolom. Amit látok, h nem vagyok ezzel egyedül! Ezért is volt ez a viszonylag hosszú 'előjáték', mert egyrészt szokás szerint, szómenésem van, másrészt pedig el kell dicsekednem egy nagyon szép hellyel, amire szombaton bukkantunk MAn-nal és az előbbiek ékes példája. Igazából azt terveztük, h elmegyünk a hétvégén megrendezésre kerülő helyi Foodapestre. Erről viszont úgy megfeledkeztem, h szombat reggel nagy lelkesen álltam elő az ötlettel, h nézzünk meg egy selyemkészítő műhelyt. Nem messze tőlünk már többször kiszúrtuk, h van egy ilyesmi hely, gondoltam jó lesz kicsit 'túristáskodni'. Mikor odaértünk, derült ki, h kissé mellélőttem. A helynek a selyemhez, azon túl, h a hostessek selyemruhát viselnek, semmi köze sincs. Viszont ennél nagyobb volt  a hatása ránk és letaglózott, amit ott láttunk.  A váratlan meglepetés előnye! A hely neve: Senteurs d'Ankor (nem tudom, sajnos, h mit jelent).

A főépület


Lényegében egy nagy kézműves műhely. Az alapgondolat, h helyi munkaerő, kambodzsára jellemző ajándéktárgyakat készít, helyi alapanyagokból, így a pénz is az országon belül marad. Az egész hely nagyon szépen van felépítve, berendezve. Minden munkafázisból láthat a látogató egy kis szeletet. Egy kedves hostess visz körbe és mutatja be, h hogyan készülnek a termékeik, a saját kertjükben pedig, h milyen növényből. Ilyen szép és rendezett helyet még nem láttam itt! Nagyon jó ötlet és szuper megvalósítás!


Dobozok pálmalevélből


Száradó szines pálmalevelek



A tulaj egy francia férfi, aki 14 éve él Kambodzsában, még a békefenntartókkal jött ide és itt is maradt. A felesége is khmer. Annyi kérdésem lett volna hozzá! Ő is ott volt, de sajnos, vendége volt és nem így nem akartuk lerohanni, pedig mind a ketten le voltunk nyűgözve és szerettük volna ezt elmondani neki. Viszont megvan a névjegykártyája! Mióta ott voltunk sokat jár a fejemben, nagyon megfogott a hely! Épp ez az, mit meg akartam mutatni Nektek! Ha vki leleményes és ügyes, akkor itt nagyon szép és hasznos, arról nem is beszélve, h jövedelemező dolgokat lehet véghezvinni. A pasi még az alkalmazottairól is gondoskodik: havi 10 dollárért (szinte semmi!) fejenként főz rájuk egy szakács. Sőt, nagyon sok hátrányos helyzetű, fogyatékos nőt is alkalmaz. Tényleg látni kell a helyet! Minden olyan tiszta és rendezett! Egy igazán precíz vállalkozásnak tűnik! Mintha egy külön világba lépnél be a kapun keresztül! Mindezért pedig semmit sem kell fizetni. Igaz, ha már a kedves idegenvezető hölgy körbekísért, illik vásárolni a boltban. Az árak pedig...hmm...otthoni viszonylatban is húzós, de úgysem tudsz ellenállni! :) Még a csomagolást, cimkézést is ők készítik! Hihetetlen világ ez! Még, még, még szeretnék látni ilyet Kambodzsában! :)


A katalógust ne hagyjátok ki! :)

A csábító kínálat


2010. március 26., péntek

Búcsú a piros táskától

Ahogy nézelődtem a haza hírportálokon, láttam, h 21 fok lesz ma! Hjajjjjjjjj!!! Elképzeltem, h milyen lehet az idő! Úgy szeretem, amikor még nincs az a nagy meleg, de már télikabát sem kell. Amikor kilépek az ajtón és érzem a levegőben a tavasz illatát! Amikor a fák elkezdenek rügyezni és minden újraéled a téli álom után! Egyre több a program a városban és nagyokat lehet sétálni a parkokban! Hmmm...ez most egy kicsit hiányzik, bevallom öszintén! A tavasz olyan mámorító tud lenni, a levegőben van, h jön a jó idő, a kevesebb ruha időszaka és szinte szerelmes lesz az ember a friss természetbe és lelkes a morcos szürke téli hónapok után! Szentimentális vagyok, tudom. Biztos, ez a sok ezer kilométer az oka! :)

Azért nem panaszkodom! Végre Kambodzsa időjárása is úgy döntött, h az elmúlt napok nehézségei után megajándékoz minket egy kis esővel és friss hűvős levegővel! Lehet mélyet lélegezni, élvezni a hűs szellőt a bőrömön! Olyan jó volt reggel khmer órára bicajozni, mert szinte lubickoltam az érzésben, h akár fázhatnék is! MAn csak nevetett rajtam, h mennyire tetszik, h felhős az ég és szemerkél az eső! Teljesen felvillanyozódtam a korai óra ellenére! Mondta is, h jól raktározzam el magamban ezt a pillanatot, mert az elkövetkezendő 1 hónapban ritka lesz az ilyen! :( Úgyh ma elég gyakran lehet látni engem az erkélyünkön 'hűsölni'! :)

Igaz, ezúttal Kambodzsa nem csak a mai, hűvös idővel lepett meg. Két nappal ezelőtt úgy döntött, kicsit megmutatja nekem a rosszabbik felét. Persze csak meglegyint, h ne menjen el a kedvem, de figyelmeztet, h legyek körültekintőbb. Őszinte leszek, teljes biztonságban érzem itt magam. Annak idején, mikor bejelentettem, h hova készülök 1 évre, sokak reakciójában vagy tekintetében ott volt, h féltenek, h milyen körülmények várhatnak itt rám, mennyire biztonságos ez az ország. Én mindig azt mondtam, h bűnözés mindenhol van, nem hiszem, h csak azért, mert van egy bizonyos múltja ennek az országnak, a mai napokban is veszélyes lenne. Annyira kell itt vigyáznia magára mindenkinek, mint bárhol máshol. Sok a túrista, így itt is kialakult, h minél olcsóbban húzzanak hasznot belőlük. Ugyanakkor azt is látni, h aki az idelátogatókból él ad arra, h a környéke biztonságos legyen. A legtöbb étterem, bár, szálloda, bolt előtt mindig van egy őr. Ez ad egy biztonságérzetet. Vhogy ha az első napokban még tartottam lopástól vagy zsebtolvajoktól, mert a hely maga idegen volt, de egy idő  után már jobban bíztam az itteni rendben, mint az otthoniban.
Tegnap előtt este viszont ez a bizalom megrendült. Bent voltunk, a Pub streeten, helyi magyarokkal találkoztunk, egy kis tapasztalatcsere céljából. Mostanában mindig mindenhova biciklivel járunk, esténként is és MAn spéci lámpáit szoktuk magunkra aggatni, h láthatóak legyünk az úton. Ezen persze a khmerek mindig jót mulatnak. Nem hagyományos dolog, h vkinek a feneke világít...a kislápmák a nadrágunk övére vannak rögzítve. Pláne, ha az még villog is, akkor végképp gurgulázó nevetéssel hajtanak el mindig melletünk! :) Tehát szerda este is így volt. Már hazafelé tekertünk, egymás mellett haladva. Így szoktuk, mert viszonylag hosszú az út és ilyenkor már álmosak vagyunk, úgyh beszélgetéssel tartjuk egymásban az éberséget. :) Mivel a táskám olyan, aminek hosszú a szára és ezért keresztbe vetve hordom a hátamra csapva, ezúttal előre tettem a biciklikosárba, h ne takarja el a lámpámat. Többen így csinláják itt, meg sem fordult a fejemben, h ez rossz döntés is lehet. Aztán egyszercsak megközelített a jobb oldalamon egy motoros és azt láttam, h nyúl felém! Nagyon megijedtem, h úristen mit akarhat, olyan volt, mintha el akarna rántani! Még ekkor sem kapcsoltam. Csak mikor láttam, h 'jesszusom' a táskámat fogja meg, kirántja és száguld is vele tovább!!!!!!! Amit éreztem, elmondhatatlan! Még sosem történt ilyen velem és szinte megállt bennem a szusz! 'Most ez komoly? Mi van??' Értelmesebb kérdés nem ötlött fel bennem. MAn viszont jobban magánál volt, üvöltött egyet és mindent beleadva elkezdett tekerni a motoros után. Egy ideig tudta követni, de nem volt kivilágítva, így egy idő után beleveszett a sötétbe. Végül a mi utcánknál fogott egy motorost és úgy próbált a tolvaj nyomába eredni. Én a járműváltásnál értem utol, addig képtelen voltam tartani a tempóját, ráadásul így is alig bírtam lábon maradni úgy remegtem! Csodáltam a bátorságát, ugyanakkor kicsit megrémített az erő, ahogy belevetette magát az üldözésbe. Nagyon féltettem!  Ráadásul rám teljesen másképp hatott az ijedelem. Még mindig nem hittem el, h ez megtörtént! Ezen voltam leragadva. Párhuzamosan pedig kezdett pörögni a lista az agyamban, h mi volt a táskámban...azok a híres női táskák! A szerencse a szerencsétlenségben, h ha ez otthon történik velem, a fél életemet viszi magával egy tolvaj, holott ennek a nagy része számára értéktelen, ezúttal viszont csak a negyedét, bár fontos negyedét...Miközben MAn a hajtóvadászatot vezette más segítőkész khmerekkel együtt, én hazabotorkáltam a kocsonya lábaimmal és a könnyeimmel küszködve elkezdtem összeírni a veszteséget...új mobil, életem első digitális fényképezője (szüleimtől kaptam évekkel ezelőtt és imádtam! mindig nálam volt, h ha meg kéne örökíteni vmit érdekeset, hiszen itt sosem lehet tudni! arról nem is beszélve, h mennyi mindent túlélt már mellettem!), egy éves Angkor belépő (kb 1 hónapba telt, mire megkaptuk, személyre szóló), bankkártya, egy nem mindennapi női tükör (WAMP szerzemény), az egyik fő jelképemmé vált kókuszos parfümöm, a naptáram (ebben volt felírva minden számomra fontos ember születésnapja, névnapja, más jellegű adatok, amikre emlékeznem kell), és még nagyon sok apró dolog. A táskám önmagában egy életmentő felszerelésem volt, amiben végszükség esetén megvolt minden szükséges alap kellék: fésű, gyógyszer, folttisztító, kézfertőtlenítő, frissítő kendő és így tovább...Persze, nem ezek hiánya bánt a legjobban, egyszerűen csak az évek alatt kitapasztaltam, h mire lehet szükségem egy táskában és az most fuccs. Kezdhetem előről a gyűjtögetést. Ugyanakkor tudom, h nem szabad ezt tragikusan kezelni, sokkal rosszabb vége is lehetett volna. Ez csak a gyász része! :) Bele kell törődnöm, h nem látom viszont többet a szeretett fényképezőmet és eladják vkinek, akinek foggalma sincs róla, h ez lopott és vkinek milyen fontos. Megveszi olcsón és kész. Csak egy használati tárgy neki. Többet nem fogom nyúzni az érintő képernyős telefonom és szidni, h milyen használhatatlan! :) Bár tudtam, h úgyis megszokom, csak élveztem a morgolódást. És nem hagyhatom ki a piros táskám! Szerelem volt első látásra, olyannyira, h Kambodzsába szinte csak őt hoztam hétköznapi használatra. Aki ismer tudja, h ez nagy dolog! Táskaimádó vagyok! (persze, melyik nő nem? :))

Viszont itt, nagyközönég előtt szeretném megragadni a lehetőséget és kifejezni a köszönetemet MAn-nak! Tudom, h ő minden tőle telhetőt megtett, h megkeresse lökött barátnője kacatjait. Kimondhatatlanul hálás vagyok neki! Értem még senki nem tett ilyet! Ha magam ellen beszélek is, örülök, h nem talált rá a tolvajra, mert láttam benne a dühöt ahogy utána eredt és bmennyire is hízelgő számomra, h védeni akar, de ha neki baja esett volna, na azt nem viselném el. Főleg, ha egy táska miatt, ami ebből a szempontból nézve értéktelen! 
Köszönettel tartozunk annak a pár ismeretlen khmernek is, akik segítettek. Tompították a bennem az egy pillanatra felmerülő rossz érzést velük szemben! Rendőrt is hívtak és kaptunk egy telefonszámot a külföldiek számára fenntartott rendőrörs vezetőjéhez, aki este 11kor is állt a rendelkezésünkre! Egyik ámulatból estem a másikba, h mindenki milyen rendes volt és együttérző. A sofőrünk is annak ellenére, h felébresztettük, 5 percen belül ott termett és jött tolmácsolni, ha kell. Sőt! A házunkra vigyázó őr főnöke is befutott. Úgyh volt segítség több szálon is!
És a drága szüleim! Akikre a frászt hoztam, mert egyszercsak bejelentkeztem, h 'Anyu, ellopták a táskám. Hívd a bankom, segíts letiltani a kártyám!' Szegény, nem mert szólni sem, csak tárcsázott. Ez volt az egyetlen hasznos tett, ami eszembe jutott, míg MAn üldözte a rablót. Vmit muszáj volt csinálnom, mert nem volt ugye telefonom és baromira aggódtam. Mielőtt elmondhattam volna részletesen szüleimnek, mi történt, visszaérkezett MAn egy rendőrrel és kiléptem. Szegények csak egy óra múlva tudták meg végre, h mi is a teljes történet. Végül persze mindenki megnyugodott és csak emésztette a történteket. Szüleim, féltettek és aggódtak. MAn-t bántotta, h nem érte utól a tolvajt, én előttem pedig milliószor lefutott a kép, ahogy elemeli a táskámat. Nem gondoltam volna, h nincs ott biztonságban! Hiszen volt rálátásom, elérhető távolságban volt. Mégis a történések közben leblokkoltam, nem fékeztem, nem nyúltam előre, nem néztem a rendszámtáblát. Igen, ez a legbosszantóbb, h a táskám önmaga és benne megannyi apró értékem, mennyire fontosak számomra, mégis vannak pillanatok, mikor az ember elengedi magát és elhiszi, h vigyáz magára, az értékeire. Ezt pedig egy szemfüles tolvaj azonnal kiszúrja...
No, végeztem. Befejezem az önsajnáltatást! Szerencsésnek mondhatom magam, h ilyen könnyen megúsztuk. Nekem és MAn-nak sem lett baja, és ez a legfontosabb! Az útlevelem és minden személyes papírom a házban van, gondosan eltéve. Sosem hordom magamnál, ahogy nagyobb pénzösszeget sem. Így könnyen mondhatom most azt, h megfizettem a tanulópénzt!

Nem szeretném, h bki azt gondolja egy nyafis liba vok, h ennyi soron keresztül siratja a szájfényét! Vannak helyzetek, amikor ezt én mondanám magamra, de most más. Egyszerűen csak itt, ahol távol vagyok az otthonomtól és a személyes dolgaimtól, minden egyes apró tárgy eszmei értéke megtriplázódik. Jól esik olyan dolgokhoz nyúlni, megérinteni őket, amin még van egy kis hazai por. Az érzés, h magamnál tudhatom őket picit olyan, mintha Magyarországot, a családomat, a barátaimat, a lakásomat, a régi megszokott környezetemet kicsiben magamnál hordanám...és ez a kör most jócskán leszűkült.

2010. március 23., kedd

A vodka és a megfázásom története

Hallomásra nem függ össze a kettő és valójában én sem gondoltam volna, h a vodkától a másnaposságon kívül valaha más bajom is lehet. De hogy lássátok, itt ilyet is lehet, megfáztam. Nem is akárhogy! A mai napig biztos voltam benne, h az éjszakai légkondi a ludas, bár furcsáltam, h akkor eddig ez miért nem történt meg...A mai napon kapott hírek viszont megerősítették egy korábbi gyanúmat. Minden a szombat estére vezethető vissza. Délután volt egy hosszú találkozónk a Koh Kerben dolgozó vagy valamilyen módon a helyhez kötődő NGO-kal, MAn szervezte és mindenkit meghívott, akit csak lehetett. Köztük egy amerikai lányt is, akinek az alapítványa egy 2008-s koh keri kudarc után tervezgeti a visszatérést. Ő volt az egyetlen, aki nem itt helyben lakik, hanem Phnom Penhből kellett leutaznia és, mivel alapból nagyon szimpatikusnak találtuk, elhívtuk, h tartson velünk este, elmennénk vacsizni a Pub streetre. Így is lett, beültünk egy indiai étterembe. Nagyon jót ettünk, ittunk és jól éreztük magunkat. Viszont elég hamar végeztünk, úgyh egyhangúan úgy döntöttünk az estét folytatjuk egy másik helyen, ahol a múltkor az egyet fizet kettőt kap akciónak köszönhetően spiccesen kerekeztem haza. Talán, emlékeztek (Sihanoukville előtti este). Lelkesen rendelkedtük a kevert italokat, én végig vodka gyömbért, és majszoltuk az ingyen popcorn-t. Nagyon jót beszélgettünk a csajszival. Én kellemesen csalódtam benne, mert mindig is volt bennem egy kis negatív előítélet az amerikaiakkal kapcsolatban, de ő már évek óta elköltözött otthonról és ausztrál a vőlegénye. Rengeteg helyen élt már a világon, Angliától kezdve Izraelig. Nagyon tetszett, ahogy látta az amerikai rendszer hibáit és bevallotta, h már nem tudna visszamenni. Azzal a hasonlattal élt, és ez bizonyára mindenki másra is igaz lehet, aki egyszer elköltözik a hazájából, h olyan mintha kivül kerülnél egy dobozon, amiben eddig éltél és utána már olyan szinten kiszélesedik a látóköröd, h nem vágysz vissza többet abba a dobozba. Imádja Ausztráliát, Melbourne-ben élt évekig és most pedig itt van...Megy az álmai és a munkája után. Nagyon megfogott a lelkesedése és az optimizmusa! Az a szabad élet, ami sugárzott belőle és amire én is vágyom! Hogy mindenhol megtalálja a helyét, feltalálja magát, nyitott a világra és az emberekre. Magabiztos! :) Nekem még erre a területre gyúrnom kell! :) Aztán szépen lassan mindannyian elálmosodtunk és hazaindultunk. Összesen 3 vodka gyömbért ittam meg, ami rendesen fel volt vizezve, mégis úgy éreztem, mire ágyba kerültem, mintha egy  egész üveggel ittam volna meg. Lefeküdtem az ágyra egy hipergyors zuhany és fogmosás után és éreztem, h végem. Nem is tudom, mikor éreztem ilyet utoljára! Nem tudtam megmozdulni, betakarni magam, kinyitni a szám és mondani bmit is. A szemem is leragadt és úgy ahogy voltam elnyomott az álom...
Másnap pedig beköszöntött a nátha! És a mai napig tart. Ahogy lenni szokott egyre rosszabb lett és tetemes mennyiségű papírzsepivel sikerült hozzájárulnom Siem Reap hulladékfeldolgozásához. Tegnap egész nap jázmin teát ittam, levest ettem és estére kitört rajtam a nyűgösség. Nagyon bosszantott, h egyszerűen nem tudom anélkül a fejemet még jobbra se fordítani, h ne kéne sürgősen egy zsepiért kapnom! MAn-nal folyamatosan tanakodtunk, h akkor most beteg vagyok v sem. :) Én tiltakoztam, mondván, h ez csak egy egyszerű nátha, ő viszont állította, h ágyban lenne a helyem és nem pattogni. Tehát khmer órára se kéne mennünk, pedig én nagyon is szerettem volna. Reggelre viszont nem lettem jobban, sőt (!), úgyh beadtam a derekam...pláne azután, h milyen éjszakám volt! Úgy éreztem magam, mintha beszívtam volna (bár sosem tettem, de talán ilyen lehet). Nem tudtam aludni és képtelenebbnél képtelenebb gondolatok és fotómontázsok repkedtek lelki szemeim előtt. A fejem úgy éreztem egy nagy ólómgolyó, amin van egy kitüremkedő lüktető orr. Azt hiszem kicsit feltuningoltam magam a jázmin teával! :) Az orrom persze nem enyhült, ha az elalvás határán voltam is, fújnom kellett. A sztorihoz még hozzátartozik, h pont tegnap olvastam ki egy könyvet a buddhizmusról és ebben az állapotban felnagyult minden, a könyv hatása is. Zsongott bennem Buddha élete, tanításai, a buddhizmus fajtái, követői, a meditáció, mint ösvény a megvilágosdáshoz, a híresebb szerzetesek és az ezzel kapcsolatos érzéseim, a saját életem és hibáim. Vmi hihetetlenül fura tudatállapotba kerültem! :) Valószínűleg ezért sem lettem jobban reggelre. Az agyam szinte lefutott egy maratoni hosszt. Ágyban maradtam se khmer óra, se mászkálás. Aktív vízszintes elfoglatság, tehát alvás. MAn gondoskodóan elrohant nekem gyógyszerért, vitaminért, zsepi municíóért, és péksütiért reggelire! Még csokit is vett, majdnem megzabáltam. Kimondhatatlanul jól esett az odafigyelése! Pár órája pedig úgy esett, h beszélt az amcsi csajjal munka ügyben. Kiderült, h ő is beteg lett a szombati este után. Két napig rosszul volt, rázta a hideg, gyenge volt, fájt a gyomra. És itt igazolódott be a gyanúm, h nem normális az, ha az ember 3 pohár gyenge ital után úgy érzi, mintha egy úthenger ment volna át rajta. Azt nem gondoltam volna, h a megfázásom is kapcsolatban lehet ezzel, de úgy tűnik vmi bacit biztosan benyeltük az akciós helyen! A vicc az, h nem is ugyanazt ittuk. Az egyetlen, ami nekünk ugyanolyan volt és MAn-nak nem, az a pohár fajtája. Lehet, h nem mosták el rendesen, ki tudja! Mindenesetre ezt is megtapasztaltam itt! :) Most megyek és kiűzöm a makacs bacijaim!

Egy jó hír, így a végére! Júniusban megyünk Ausztráliába!!!!!! :) Már megvan a jegy! Dátum: június 3-17.!!!! Ááááá! El sem hiszem, kamaszkori nagy vágyam teljesül!!! Szívtipró gimi hazája, vigyázz, JÖVÖK! :)

2010. március 21., vasárnap

A khmer lagzi

Remélem, nem bánjátok, h így elárasztalak Titeket hosszú bejegyzésekkel mostanában! Az a baj velem, h egyszerűen nem tudom rövidre fogni! :) Ha egyszer belekezdek elfed a gondolat lavina...és így Titket is! :) De már nem sokáig lesz ez így. Vészesen közeleg a nagy kiköltözés dátuma: április 1. Onnantól kezdve maximum heti egyszer tudtok majd blogot olvasni, tehát mindennkinek lesz ideje bőven felzárkózni.

Belecsapok a lecsóba, nem húzom már tovább és jöjjön a várva várt esküvő-téma! Szeretném előrebocsátani, h nem vagyok szakértője a témának és a pontos hagyománynak, úgyh szimplán csakis a saját tapasztalataimra tudok támaszkodni a leírásnál, illetve mindarra, amit a témával kapcsolatban meséltek nekem. Ugyanis egy khmer esküvő nagyon precízen van megszervezve tele pontosan kidolgozott ceremóniákkal. Nem venném a szívemre, ha bmit is rosszul tolmácsolnék Nektek, de hiába néztem utána a neten, nem találtam olyan irodalmat ezzel kapcsolatban, ami segítségemre lehetne. Ráakadtam viszont egy esküvőszervező oldalra, ahol rögtön azzal kezdenek, h egy khmer esküvő többféle lehet. Függ ez ízléstől, ki-mennyi időt szán rá, illetve a rendelkezésre álló tőkétől. Ha vki igazán a hagyományok szerint szeretné megélni a nagy napot és megadni a módját, az egy hetes időtartamra számítson és legyen sok sok pénze. Teljesen másképp van ez itt, mint nálunk. Kambodzsában, ahogy az élet más területein is, a családnak igen nagy szerepe van, az esküvő nem csak két ember, de két család között is létrehoz egy köteléket. Sok helyen, főleg a falvakban, a mai napig a szülök jelölik ki gyermekeik számára a házastársat. A szülök egyeznek meg először a feltételekről. Furán hangzik, de a fiúnak fizetnie kell a lányért és komoly ajándékokkal kedveskedni a családnak. Ez nem változik akkor sem, ha hagyomáos vagy modern esküvőt szerveznek. Az pedig, h melyik fajtát szervezik meg, gondolom, nem csak pénztől függ, de attól is, h a pár már korábban ismerte-e egymást. Ahova mi voltunk hivatalosak egy másfél napos ceremónia volt és a vőlegény választotta a mennyasszonyt, tehát mindenképpen a modern kategóriába sorolható. Ennek szívből örültem, hiszen bármennyire is kuriózum számomra végignézni egy tradícionális esküvöt Kambodzsában, egy hetet aligha élnék túl. Ez az egy nap ideális volt így, nyertem egy kis betekintést a khmer kultúra eme szegletébe is.
Úgy tudom, h a ceremónia csütörtök este kezdődött (Március 11.), ahol főleg a szűkebb családi kör vett részt. Ekkor történt a két család első találkozása, mindenkit bemutattak a másiknak, a vőlegény és családja átadta ajándékait a mennyasszony családjának. Az egész szertartás a lány házánál történik. Történetesen ez Phnom Penh egy nem túl előkelő városrészében volt. A lány egy szegényebb családból származik, míg a fiú egy tehetősebből. Kész hamupipőke sztori, a különbség az, h a hercegnek ez már a második hercegnője. Ebből is látszik, h azért itt is változnak az idők és elérte Kambodzsát a válások szele. Ma már ez elfogadott. Bár valószínűbb, h inkább a nagyvárosokban. Mi a vőlegény násznépéhez tartoztunk, itt azonban nem voltunk jelen, mi csak másnap, pénteken (Március 12.) csatlakoztunk a bulihoz. Az első este tehát a bemutatkozásról szólt és talán még szerzetesek voltak jelen. Mindezt ne úgy képzeljétek el, h a család leül egy asztalhoz, koccintgatnak majd fesztelenül elkezdenek cseverészni, h megismerjék egymást. Mindennek komolyan meg van a maga menete, h hogyan kell történnie. Van itt stylist, fotós, operatőr és esküvő szervező cég, akik biztosítják, h minden, még ha lerövidítve is, de a megszabott menetben történjen. Tartok tőle, h a spontaneitásnak itt nincs helye.
Másnap korán reggel folytatódik a ceremónia sorozatot. A pár megejti a tea szertartást, amikor teát ajánlanak fel az ősök szellemének. Animátorokat hívnak és fizetnek, akik nem engedik, h a násznép figyelme akár egy percre is lankadjon, valamint egész idő alatt a zenekaruk biztosítja a szakadatlan zenei aláfestést.

A zenekar


Kis műsort adnak elő, ami sajnos, nem tudom, miről szól, de az egyszer biztos, h a város másik végében is hallani lehet, mert akkora a hangerő, h korán reggel még csíkszemekkel leroskadtam az egyik székre és a kezemmel tartottam a fejem, h el ne söpörje a hangáradat. Nem túlzok! Akkora hangfalakat tesznek ki az utcára, mint általában nálunk egy szórakozóhely táncterén. Ehhez hozzáadódik, h a khmer emberek elég magas hangon kommunikálnak és nevetnek...Mi ennél a résznél értünk oda és mint már említettem elég sokkolóan ért a khmer esküvő ezen része. Magához a párhoz hozzá sem fértünk eleinte, mert elég nagy volt a tömeg. Nem csak a násznép tolongott, lényegében a ház garázs méretű előszobájában és talán egyben nappalijában is, hanem a szomszédság is. Közben a szabad ég alatt berendezett konyháról terjengő illatok sejtettni vélték, h készül vmi reggeli is. Miután véget ér, ez a 'pihentető' műsor, következik egy következő ceremónia: a jelképes hajvágás. A család idősebb tagjai mind, párosával, a pár mögé mennek egy ollóval és fésüvel imitálva, h vágnak a hajukból. Ez eltart egy darabig, nagy a család. Az érdekes az, h csakis azok mehetnek oda, akik idősebbek a családon belül a fiúnál vagy a lánynál. A vőlegény huga például kimaradt. A hajvágással a rokonok kifejezik jókívánságaikat, h a pár, mint újdonsült férj és feleség egy friss kezdettel induljanak el a házasság rögös útján. Sok boldogságot, gazdagságot és hosszú életet kívánnak nekik, megáldják őket. A régi igőkben valóban vágtak is a hajból, de mára ez már csak szimbolikus. Őszintén szólva nehéz is lenne. A lány és a fiú haja is komoly fodrászati procedúrán esett át. Szerintem ha egy hurrikán söpör végig a házon, se lett volna semmi bajuk.

Az ifjú pár


Ezután következett a fényképezkedés. Először a mennyasszony családja, majd a vőlegényé. Közben persze folyamatosan ott sürgött-forgott a stylist, a fotós a pár körül és beállította őket, a ruhájukat igazgatták, ugyanis nem mindegy, h örökítik meg őket az örökkévalóságnak. Lényegében minden mozdulatnál be voltak szabályozva, nem mozdulhattak, mosolyghattak, amíg a fotós nem adott arra engedélyt. A ceremóniák közben sem lehetett továbbhaladni egyik mozdulatból a másikba, amíg erre meg nem érkezett meg a jóváhagyás. Borzasztóan fárasztó lehet ez a pár számára! Figyeltem a mennyasszonyt és nem egyszer azon kaptam, h csak mélán néz bele a világba, de nincs a násznép közt, üres a tekintete. Volt egy elég meglepő jelenet: amikor a fotós dirigált neki, h mit csáljon, arca grimaszba rándult, majd ahogy észrevette, h készül a kép olyan mosolyt villantott, h megijedtem! Nyoma se volt az egy másodperccel korábbi fintorgásnak, csakis határtalan boldogság sugárzott az arcáról! Ezt nevezem!

A mennyasszony családja


A fényképezés után volt egy, kis nyugalmi időszak, akkor öltözött át a pár. Tudni kell a khmer esküvőkről, h minimum 6-8x átöltözik a jegyespár és az öltözékük mindig harmonizál. Maga az egész amúgy is nagyon színgazdag. A khmerek szeretik és merik is használni a különbnél különb szineket. A mennyasszony nem törvényszerűen fehérben esküszik, ez csak nálunk szokás, amit igaz, h ők is átvettek. Az esti bulinak volt is egy része, amikor számunkra rendes mennyasszonyi ruhában lépett porondra, viszont, meglepően, a vőlegény is fehér öltönyben volt!
Az átöltözést újabb ceremónia követte...Nekem úgy tűnt, h ez az, amikor a fiú megkapja a lányt a családjától és házaspárrá válnak. Az anya kivezette lányát a házuk ajtaján, a fiú elé és átadta neki a kezét. A lány a fiú lábaihoz letérdelt és megáldotta. Majd mindannyian, a lány és afiú szülei is leültek egy gyékényszőnyegre végrehajtani egy következő rituálét. Arra következtetek, h ez újabb áldást jelenthetett nekik. Itt is alig lehetett haladni centiről centire, h a fotós ne állítsa le a szertartást és állítsba be a résztvevőket újabb és újabb pózokba. Egyre jobban sajnáltam a párt! Csak ámultam és bámultam, h mennyi mindenre kell odafigyelni és türelemmel engedelmeskedni az instrukcióknak.

Pózolás


Én is szerettem volna dokumentálni a látottakat, de sajnos, nehezen tudtam érvényesülni a gépemmel, mert sosem tudtam a fizetett fotós fölé kerekedni, na meg vicces is lett volna, ha félrelököm, h 'Hééé, mostmár én is szeretnék fotózni!' Úgyh a kevéske képem, ami készült, nem lett túl jó minőségű, mert vki mindig előttem állt vagy mászkált. Elég nagy volt a jövés-menés a szertartások alatt. A lány családjához tartozó nők folyamatosan nagy izgalommal mászkáltak le-föl, készítették elő a következő toalett váltást, sustorogtak vagy a mennyasszonyt törölgették, nehogy a sminkje elkenődjön a melegben. Igaz, nem szabad őket sem kihagynom a leírásból, mert ők is elég szinesen voltak felöltözve. El kell ismerni, h nagyon odafigyeltek, h a ruhájuk összhangban legyen. Minden stimmelt rajtuk, a felső és alsó rész, a cipő, a táska, az ékszer, a smink. Ami feltűnt, h a fiatalabb nők mindannyian viseltek műszempillát, azt a brutálisan hosszú fajtát. Nem lehetett, nem észrevenni! Ez az esemény kellékeihez tartozik, csak úgy, mint a kihangosított szertartás.
No, visszatérve, kb 11 körül véget ért a szertartások sorozata és kiürült a lányos ház, az udvar, ahol az asztalok voltak kitéve a násznép számára. A rendezvényszervező cég elkezdte pedig szétszedni és összepakolni az esküvő kellékeit, a díszítést, az asztalokat, székeket. Meg kell jegyeznem, h katonás tempóban! Az ujdonsült férj ekkor már átöltözhetett hétköznapi szerelésbe és boldogan üdvözölt minket. A lány családja pedig már, ledoba az ünneplőt, mackószerelésben látott neki a megmaradt reggelinek. Nem zavartatták magukat, h néhány vendég még ott van. A násznép az esküvő alatt ülhetett le enni, inni. Párolt hal és leves volt a menü, és természetesen, rizs! Nem volt kötelező végig bent lenni és figyelni a szertartást, lehetett jönni-menni.
Miután csak mi maradtunk és érzékeltük, h itt már semmi sem fog történni, mi is hazaballagtunk, arra számítva, h a szálláson kipihenjük a korai kelés okozta fáradalmakat. Igaz, mi 'csak' f9 körül értünk oda reggel, de ennek ellenére majd leragadt a szemünk! A vőlegény viszont már f4kor talpon volt és kb 5kor kezdődtek is a szertartások. Nagyon nehéz lehet ezt végigcsinálni! Szerencsére, adva van ez a pár óra pihenés. Az esti vacsora és buli 5 órás kezdéssel volt betervezve. Nekünk, sajnos, sikerült kicsit később odaérni.  MAn két munkajellegű találkozót is beiktatott, úgyh a két rész között a betervezett alvás helyett rohangáltunk egyik helyről a másikra. Plusz, még a szállásra is visszamentünk átöltözni. Aztán dugóba kerültünk és hiába motorossal mentünk, egyszerűen nem tudtunk haladni. Néha a frász kerülgetett, mert a vezető srác mintha elfelejtette volna, h mi mögötte ülünk, úgy kerülgette a többi járművet. Hol a térdem, hol a karom volt egy-két centire egy autótól vagy busztol. De ennek ellenére nem éreztem veszélyben magam, profi volt a srác, mert addig lavírozott, míg épségben letett minket a célállomás előtt. A bejáratnál, számomra szokatlan módon, ott állt a friss házaspár és egy kisebb kíséretük, akik minden egyes vendéget külön üdvözöltek összetett kezes meghajlással. Mi is így tettünk és közben átfutott az agyamon, h szegények számára még mindig nem szűnt meg a tortúrák sora. Mikor ünnepelhetnek végül szabadon? Nem tudom, van-e ilyesmi beiktatva a programba. Aztán jött a következő meglepetés. A teremben  9 fős körasztalok voltak elszórva, ahova a vendégek ülhettek. Minket lepakoltak egyhez és innentől kezdve várnunk kellett míg mellénk nem ül annyi ember, mint amennyire terítve van, vagy nem kapunk enni. Ez vajon nálunk is így van? Mindenesetre eltartott egy ideig mire levadásztuk a maradék 6 embert (MAn barátja, akinek a felesége a vőlegény huga, MAn és én voltunk az alaplétszám). Végül érkezett még két külföldi és két magyar, úgyh összehoztunk egy nemzetközi asztalt, igaz addigra már kopogott a szemünk! Igen, és még egy vállakozó kedvű khmer uriember ült le mellém, aki egy idő után lelkesen kezdte kínálgatni a Johnny Walkert.
Aztán csak előkerült az újdonsült házaspár is, az említett fehér ruhában és elkezdték felvágni a tortát és a pezsgőt kiönteni egy pohárpiramisra. Én pedig megint próbáltam átvágni a fotóson és a cameraman-n...

Pezsgőzés


Ahogy körbenéztem a násznépen vettem csak észre, h milyen szép ruhákban mászkálnak a nők. Sokan átölöltöztek a délelőtti szerelésből és gyönyörű estélyit vettek fel. Volt pár, amit én is szívesen viseltem volna! Mire újra észbekaptam és megettem az előételt azt vettem észre, h a pár megint új ruhában van, ez már a 3. volt csak az este folyamán! Természetesen, nagyon szépek voltak és végre azt láttam, h talán jól is érzik magukat, talán mert az este a végéhez közeledett. Nem hittem a szememnek, h alig volt 8-9 óra és az esküvőt szervező cég elkezdett összepakolni...leszedték a terítéket, az asztalokat és a székeket összehajtották és a nagy tér egyszercsak elkezdett kiürülni és csak a szemét maradt. Közben a vendégek még táncoltak egy kicsit, majd hirtelen, észre sem vettem, de mindenki eltűnt és már csak a pár maradt ott meg a mi asztaltársaságunk. A lány és családja egy asztalnál ülve számolták, h mennyi pénz folyt be az esküvő alatt. A férj pedig állt és nézte őket. Kapásból látszik a felosztás! :) A nő a pénzember! :) Bizony, a khmereknél ez már csak így van. Itt éreztem, h ez mintha már a kényesebb része lenne az estének, úgyh mi is hazamentünk, bár bevallom, egy kis hiányérzettel...hol a dínomdánom, a hajnalig tartó mulatság??? :)

Ha mindent összevetve nézem a napot, akkor azt kell, h mondjam, nagyon jó volt! Hiába a sok meglepő és számomra szokatlan rész, mikor lefeküdtem este és lefuttattam magamban a történteket, úgy éreztem, h megfogott. Az, h ennyire tisztelik a hagyományokat és odafigyelnek arra, h minden az előírások szerint történjen. Tetszett, h a családi köteléket ennyire fontosnak tartják és attól, h összeházasodik egy pár, nem jelenti azt, h el is határolódik a családtól, többnyire a lány házába is költözik a friss házaspár. Persze, számomra, ez elképzelhetetlen, mert nem ilyen világban nőttem fel. De megemelem a kalapom a khmerek előtt, h ők ezt a mai napig fenntartják vagy legalábbis igyekeznek azt tenni. Igaz, a nyugati életmód már itt is kezd beszivárogni, sok fiatal külön költözik mindkét családtól, és ahogy említettem a válás is megengedett. Mégis még megvannak a kis ceremóniák, a hagyományok, a régi értékeket őrzik és tisztelik. Ez az, ami a mi világunkból kezd kiveszni és nekem ez kezd természetesé válni. Itt, Kambodzsában, mégha lerövidítik is az esküvőt, főleg anyagi okok miatt, nem hagyják veszni a tradíciókat és a pár igenis türelemmel és alázattal végigcsinálja az összes szertartást egy napba sűrítve. Vhol ez a khmerek és országuk bája: engedik, h az újítások beépüljenek a szokásaikba, de csak addig a mértékeig amíg az nem zavarja meg a hagyományaikat és a megszokott rítusaikat.

2010. március 18., csütörtök

Phnom Penh és a kínzó történelem

Jaj, nagyon gyűlnek az élmények és teljesen le vagyok maradva! Egy csomó minden hatott rám az utóbbi két napban is és most vacilálok, h mivel is kezdjem. Talán az a legjobb, ha maradok az időrendi sorrendnél és a többi örömködést későbbre hagyom. Elvégre is holnap is van nap, nemde? :)

Legutóbb ott hagytam abba, h mennyire megragadt a kambodzsai tengerpart és szeretnék visszatérni amennyiszer csak lehetséges. Valóban, nehéz volt búcsút inteni az óceánnak. Üdítő és frissítő élmény volt! Ezután következett Phnom Penh. Ahogy a múltkor is írtam zajos, forgalmas, nyüzsgő nagyváros. A siem reapi-hoz képest pedig 3x-4x több tuktuk, motoros, autó és ember. A mentalitás is kicsit más, itt már a nagyvárosi lét az uralkodó. A tuktukosok sokkal jobban rádmásznak, körbefognak, h válaszd őket, mégha eszed ágában sincs velük utazni és az emberek kevésbé hajlamosak a mosolygásra. A város maga nem nyűgözött le, h őszinte legyek. Lehet, h azért, mert elsőre Siem Reap-pal találkoztam és ahhoz viszonyítok. Itt vettem csak észre, h 'hazavágyok', a komfortos Pub streetre és a kedves tuktukosainkhoz. Ennyire fontos, h hova érkezel először egy új helyre! És nem is a nyüzsivel volt a gond, mert alapvetően pörgés párti vagyok. Imádom Budapestet is (most biztosan sokkal felhörögnek, de így van), h mindig van mit csinálni, tele van programokkal! Persze ez a város ahol lakom, ahol életem utóbbi 7 évét töltöttem. Számomra kevés szebb és szívetmelengető érzés van, mint  állni a Vár falánál és nézni a kivilágított, esti szinekben pompázó várost! Szeretem végigmustrálni a nevezetességeket, legeltetni rajtuk a szemem és engedni, h átjárjon az a kellemes érzés, h mindez az otthonom, a miénk és szép! Ilyenkor megfeledkezek a sok koszról, a milliónyi kutyakakiról, a hajléktalanokról, a problémákról. Egyszerűen csak érzem, h ide tartozom és jó ízlelgetni ezt a fajta szerelmet. Ha a Várban vagyok, ami ezért is különleges hely számomra, és bízom benne, h van még ezzel így más is, mindig azt érzem, h nem akarok innen elmenni. Jó nekem az én Budapestem. Gondolom, mondanom sem kell, h az utóbbi időben, a kiutazás előtt, nem mentem fel sokszor...Arról nem is beszélve, h egy erőteljesebb szerelem terelte el a figyelmem a szép budapesti kilátásról! :)
(Esélyes, h most a pécsi brancs is felhördült picit. Tőlük ezúton is elnézést! De aki ismer az tudja, h én mindig is elvágytam onnan és Bp volt a célom.)
Szóval oda akartam kilyukadni, h bármilyen fővárosba is megyek, biztosan a szívem legmélyén összehasonlítom a bennem létező képpel és ha az kevésbé hasonlít, nehezebben fogadom be, mégha tudom is, h ez így butaság, mert a világ két végén elhelyezkedő, különböző kultúrában működő várost nincs értelme összevetni. De mégis, ahogy a Mekong partján álltam egyik este, akaratlanul is a túlpartot fürkésztem, keresve a Parlamentet vagy egy duna menti házsort. Amit pedig igazából láttam, azok homokbuckák, daruk és építési telkek voltak, messzebb pedig nyomornegyed. Na de tegyük félre mindezt! Nem akarok túl sötét képet festeni Phnom Penh-ről, nem lenne fer tőlem. Hiszen biztosan van, akinek ez a város ugyanúgy a szíve csücske, mint nekem Bp. Ahogy mindenben, itt is meg kell találni a szép részeket, ami persze, nem is olyan nehéz, hiszen nevezetességek itt is vannak bőven! Ott a királyi palota, a függetlenségi emlékmű,  a Wat Phnom, a piacok és a rengeteg jobbnál jobb étterem 1-1 utcába sűrítve (Liszt Ferenc térhez hasonlóan)! Sajnos, időnk nem volt mindenre, de az esküvő előtt két dolgot emelnék ki.

Függetlenségi emlékmű és a Wat Phnom stúpája


Az egyik a piacok! :) A vásárlás! Tehát a könnyedebb, csajos témával kezdem. Senki ne merje kihagyni a piacolást, ha egyszer Phnom Penhben jár! Nagy élmény! Itt nem csak helyi selyemből készült termékeket lehet venni, mint Siem Reap-ban többnyire, hanem egyéb "kamionról leesett", márkás dolgokat, cd-ket, dvd-ket is. Nem is beszélve a "tökéletes hamisítványokról"! Nagyon vicces látni kupacban olyan ruhákat például, amiket otthon meg sem engedhetnék magamnak, itt pedig 2-3 dolláért simán hozzájuthatok. Persze, türelem ide is kell, mert sok az árú és a rámenős eladó, hamar belefárad a mászkálásba és a folyamatos alkudozásba az ember. Így már inkább labirintusnak tűnik az egész. Érdekességnek viszont mindenképpen megéri körbecsászkálni! Biztos vagyok benne, h üres kézzel senki sem távozik a helyszínről. Arról nem is beszélve, h itt átfogó képet kaphat mindenki a helyi ételkülönlegességekről, húsokról, gyümölcsökről, fűszerekről. És még ki tudja mennyi mindent nem láttam! Mi a Central és a Russian Market-t néztük meg, de van még több lehetőség.

Central Market miniben (még a Culure of Village-ből)



A másik kiemelt témám a Tuol Sleng. Ha egyszer már Phnom Penhben jársz, ez a hely és a Killing Fields mondhatni kötelező. Ez is hozzátartozik Kambodzsához és nem szabad elmenni mellette. Sajnálom, h mi nem tudtunk kilátogatni a Killing Fields-re, mert városon kivül van. De ha lesz elég lelki erőm egyszer, biztosan megnézem. Igazából a Toul Sleng már önmagában mély benyomást tett rám és jó így, h nem egyszerre szembesülök a két hellyel. De túristaként az embernek nincs sok választása. Én viszont hálás vagyok, h van időnk.


Nem szeretnék elveszni a részletekben és nekiállni mesélni, h mi is történt ipontosan, csak amennyire szükséges. Akit érdekel utána tud nézni az interneten, h mi is állt a háttérben és mi motiválta Pol Pot-ot, hogy zajlott le a Khmer Rouge. Jómagam is megtettem már. Ajánlom. Amit inkább szeretnék elmondani, h számomra mik voltak a  megdöbbentő, új részletek és a benyomásaim belépve és szobáról szobára felfedezve a Tuol Slenget. Maga a hely korábban iskolaként működött és 1975. április 17-e után alakították át lényegében egy kínzó eszközzé, voltaképpen pedig egy katonai közponnttá, ahová a nemkívánt személyeket hozták be és fogták vallatóra. A neve S-21 volt. Erről a helyről és céljáról akkoriban senki sem tudott, mármint a hétköznapi emberek közül. Akiket ide behoztak nem is sejtették mi vár rájuk. Ami meglepett, h ugye az alapgondolat az volt, h a parasztság képes csak előrébb vinni az országot és a gazdaságot, mert csak ők elég tiszták ehhez, vagyis minden, ami a várossal, tanulással és az értelmiségi léttel kapcsolatos, elvetendő. Tehát az összes várost kiürítették és azok lakatlanná váltak, Phnom Penh is! Így már talán érthetőbb is, h viszonylag egyszerűbb lehetett titkolni a létezését egy ilyen intézménynek. Az embereket kilakoltatták a falvakba és mezőgazdasági, kétkezi munkára fogták őket. Mindannyian az Angkar, a Szervezet kiszolgálóivá váltak. A család fogalmát is igyekeztek megszüntetni, anyákat és gyerekeiket, házastársakat, nagyszülőket, mindenkit elválasztottak a másiktól. A tanulás, a vallás és még a pénz is feleslegessé, haszontalanná vált és ezt fennen hirdették! A vagyon ételben volt mérhető. A Khmer Rouge katonái közt, kivéve persze a vezetőséget, túlnyomóan gyerekek voltak. Közülük pedig sokan a Tuol Slengben dolgoztak. Végignézték és részt vettek a kínzásokban, vallatásokban. Borzasztó! Van egy szoba, ahol bemutatnak pár korábbi itt dolgozó 'fiatalt', akik nyilatkoznak, h mi vitte rá őket, h belépjenek a katonaságba, illetve, hogy érzik öreg fejjel, mit jelent nekik ez az időszak. Szinte egytől egyik azt hangsúlyozza, h nem volt más válszatásuk, ez jelentette a túlélést. Utólag elítélik mindazt, amit ezen falak között anno történt.  Van aki elmondja, h még a mai napig rossz szemmel néznek rá a falujában. Irónikus módon a szomszéd szobában pedig olyan embereket mutatnak be, akik mindezt túlélték vagy családtagjaikat vesztették el. Ők is elmesélik, h hogyan élték meg ezt a korszakot. Gondolom, senkinek sem kell részleteznem, h ezt a terhet egy életen át cipelik magukkal. Jellemző Kambodzsában, h minden könyvárusnál vagy boltban százával árulják a Pol Pot rezsimmel kapcsolatos könyveket. Egyik csoportjuk magával a történelmi háttérrel foglalkozik, a másik pedig a túlélőkről szól. Mi is beszereztünk már egyet-egyet. Majd, ha túlvagyok rajtuk, mesélek!
A múzeum felépítése úgy néz ki, h van 4 épület. Az elsőben csak a régi osztálytermekben berendezett 'börtöncellák' vannak. A berendezés elég szegényes: egy ágy és rajta a bilincs, amivel lekötözék a foglyok lábát. A falon pedig egy kép, ami nem is akarom tudni, h valóban az eredeti állapotot mutatja-e be, de érzékelteti, h hogy is nézhetett ki egy megkínzott ember ebben a szobában. Mindez 3 emeleten keresztül. A nagyobb helyiségekben volt, h 40 embert fektettek le a földre, levetkőztetve, 10-s sorokban egymással szemben, megkötözve. A hely egyszerűsége sokkal nagyobb hatással van az emberre, mintha tele lenne kínzóeszközökkel. Bemész és akaratlanul is megpróbálod átélni, elképzelni, h mi is folyhatott abban a szobában 30 évvel ezelőtt. Látod a képeket és borsódzik a hátad. Nem tudod elhinni, h ez megtörténhetett.

A berendezés


Aztán jön a második épület. A következő lélegzetvisszatartás, gyomorösszerándulás. A szobák a földszinten tele képekkel, azok képei, akiket ide behoztak. Bár előfordult az is, h nem vesztegették az időt, hanem egyenesen vittek vkit a kivégzőosztag elé, be sem regisztálták. Hogy még érzékletesebb legyen, egy üvegdobozban felhalmozták az áldozatok ruháit. Folytatódik a megbotránkozás és érzed, h lassan eljutsz arra a szintre, h beismered, hiába próbálod átérezni a hely szellemét, h hiába olyan helyre tetted be a lábad, ahol ezeket az embereket kegyetlenül megkínozták és most Te, egy 27 éves, szemüveges, diplomás, magyar lány próbálsz együttérezni. Nem megy. Mert ez már túlmegy azon a határon, h fel tudd dolgozni. Hogy a képek ezekről a szemekről, arcokról, testekről az utolsók...Próbáltam kutatni, h mit tükrözhet a tekintetük: volt akinél tisztán látszódott a félelem, de talán a legtöbből azt olvastam ki, h nem tudják hova tenni, h mi történik velük, fogalmuk sincs az egészről...

A képek


Felbotorkálva a következő emeletre szembesülhetsz a háttérinfókkal. Hogy folyt le a hatalomátvétel, kik álltak mögötte, mit vallottak, mit szerettek volna elérni és ezt hogyan valósították meg, hogyan buktak el. A helyiség nagyon egyszerű, szinte üres, a földre támasztva és egy-két helyen olvashatod a táblákról a történelmet. Majd átmész a 4. épületbe, ahonnan 5 perc után ki is fordulsz. Itt nincs más csak az osztálytermeken belül téglafalakkal elválasztott mini cellák, szerintem nincs 2 m2-nél nagyobb köztük, de az is lehet, h még ennél is kisebbek!

Jön a 4. épület, ahol az említett emberi sorsok kerülnek terítékre és rajtuk keresztül mutatják be a Khmer Rouge-t. A videóteremig már nem jutottunk el. Én úgy éreztem elég volt. Hiába mutatnak nekem egy filmet a rémségekről, ennél jobban már nem tud rám hatni. Elértem a maximumot és ennél több nem megy. Rengeteg kérdés cikázott keresztbe-kasul a fejemben: Hogy lehet, h ezt mind megtehették? Hogy vették a bátorságot, h emberek milliónyitól vegyék el az életüket, szimplán azért, mert szemüveges, vagy mert diplomás. Hogy tehetjük, mi emberek, ezt egymással szemben? Hogy érezhették, h mindez helyes? Persze, nem érdemes világmegváltó kérdéseket feszegetni, mert választ úgysem kaphatok. Sajnos, mindez megtörténhet és az is lehet, h még meg is fog. Félek, h az emberiség nem tanul. Pedig a példa itt van előttünk...

Úgy érzem ezek után méltatlan lenne egy esküvővel folytatnom és megint túl hosszúra sikeredne a blog. Inkább hagyom, h Ti is emésztgessétek az olvasottakat, h nézzetek utána picit, talán így jobban megértitek az érzéseimet, benyomásaimat, amiket megpróbáltam átadni.

2010. március 16., kedd

Sihanoukville

Visszatértem! :) Igaz, már szombat délután, de kellett pár nap, h leülepedjenek az élmények...na jó, ez csak kifogás, igazából az elmúlt napokban intenzíven bepunnyadtam. Na de most uccu neki, jön a beígért beszámoló! Jócskán el vagyok maradva, van bőven, miről írni. Ma úgy tervezem, csak az óceánpart kerül terítékre, mert elég sok lenne egyszerre mindent elmesélni. Holnap pedig jöhet majd Phnom Penh és az esküvő! :)

Előtte viszont, el kell mondanom, egy rendkívűl furcsa jelenséget. Ma felhős időre ébredt Siem Reap városa! A napfény csak haloványan süt át a szürkeségen, ami igen ritka látvány errefelé! Más napokon, mikor khmer órára tekerünk, reggel fél nyolc körül, már érezhetően éget a nap. Egy fokkal elviselhetőbb így az idő. Esőt még nem láttam, mióta itt vagyunk, de esélyes, h közeledik. Jól esne egy kis felfrissülés! Az a durva, h éjszaka légkondi nélkül nem is tudunk aludni. Pedig eleinte MAn nagyon tiltakozott, h ez nem helyes, kíméljük a környezetet, úgyh belementem, h elég a ventillátor. De mostanra annyira elviselhetetlen lett a meleg a házban, éjszaka is, h egy rövid időre félretettük a környezettudatosságot, ha vérző szívvel is!

- Helyesbítenem kell a fenti sorokkal kapcsolatban: mint kiderült, nem csak a nagy meleg miatt egyezett bele MAn a légkondi használatába éjszaka, rosszul emlékeztem. :) Bevallom, részemről ez volt az ok. Neki viszont elege volt a szomszéd karaoke dáridóból, amihez be kellett csukni az ablakokat és a benti frissebb levegő csiholásához kezdtük el felhasználni a légkondit. :) Tény, ez sem volt egy elhanyagolható szempont.

Mostmár nem húzom tovább, tényleg belekezdek az 5 napos kirándulásunk elmesélésébe. Úgy indult, h nem sikerült időben felkelnünk. :) Rosszul állítottuk be az órát és a többiek kopogtattak az ajtónkon kb negyed 6kor, h hol vagyunk. Elvileg 5kor indultunk volna, reggel 5kor! Ez nem sikerült! :) Negyed óra alatt rekordsebességgel összekaptuk magunkat és már az autóban is ültünk. Még jó, h előző este összepakoltunk! :) Kivéve a fürdőruhám alsó részét, ami kint száradt az udvaron és ott is maradt...mondhatnánk, h tipikus rám nézve...DE vmilyen belső sugallatnál fogva betettem egy pót fürdőruhát! Még jó, különben bajban lettem volna, alsó nélkül! Itt nem támogatják a nudizmust! :) Még a monokinit sem, nemhogy a fordítottját, az alul semmit!
Szóóval elindultunk nagy nehezen, összesen 6-n. Az út kb 9 óra volt, megállásokkal együtt. Phnom Penh felé vettük az irányt, onnan lehet továbbmenni Sihanoukville felé. Mivel nehezen bírom az autó és buszutakat gyomorilag, ezért igyekeztem annyit aludni amennyit csak tudtam, úgyh nem sok mindenre emlékszem az úton láttottakból. Phnom Penh így elsőre elég zavarosnak tűnt, de alapvetően olyannak, mint Siem Reap, csak jóval nagyobban. Sokkal több autó, motor, tuktuk, ember és egy folyó, a Mekong által határolva egyik oldalon.
Ami a legjobban feltűnt mindannyiunknak útközben, h a khmerekre ki lehet mondani, h kapumániások. Minden nagyobb épülethez vezet egy út és ennek az elején található egy hatalmas, cirádás kapu. A még meglepőbb, h sokszor kisebb, nekünk jelentékelenebbnek tűnő és romos állapotban lévő épületeknél is láttunk ilyet! Jellemző, h még nem építenek semmit egy telekre, de a kerítés és a kapu már ott díszeleg, akár éveken át, míg nincs elég pénz az építkezésre. A lényeg a lényeg, a kapu fontos része a khmer épületeknek. Gondolom, szerencsét hoz, bár igazából nem tudom. Lehet, h csak szimplán szép. Bár ezt egy olyan országban, ahol a hagyományok és a vallás még aktívan élnek, kétlem:

"KAPU

1. A kapu vagy ajtó szimbolizálja az átjárást két állapot, két világ között, az ismert és az ismeretlen, a fény és a sötétség, a gazdagság és a szegénység között. A kapu rejtélyre nyílik. De dinamikus és pszichológiai értéke van; mivel nemcsak utat mutat, hanem felhív minket, hogy átlépjük. A másik világ felé vezető utazásra hív...



A kapu a nyitány, amely lehetővé teszi a be- és kilépést, tehát a lehetséges átjárást - még ha ez az egyetlen lehetőség is - egyik területről a másikra: szimbolikus értelmezésben leggyakrabban a profán területéről a szakráliséra. Ilyenek például a katedrálisok kapui, a hindu toranák, a khmer templomok vagy városok kapui, a japán torik stb.



2. A kínai városoknak négy fő kapujuk volt. Rajtuk keresztül űzték el a rossz befolyásokat, fogadták a jókat, engedték be a vendégeket; rajtuk keresztül áradt szét a császári Erény a birodalom négy vidékére, rajtuk keresztül voltak szabályozottak a nap órái és az évszakok. Angkor-Thom négy főkapuja megismétli a négy égtáj felé Lokeshvarának, a világegyetem urának sugárzó képmását. Ugyanakkor négy irányból teszik lehetővé a bejárást a világnak ebbe a középpontjába. A székesegyházak kapui, a templomkapuk: a szent zarándokút nyitányai, amelyek a celláig vezetnek, a szentek szentjéig, az istenség valóságos jelenlétének színhelyéhez. Magukba foglalják magának a szentélynek, az ég kapujának szimbolikáját. A templomkapukat gyakran vad őrök (mesebeli állatok, dvârapâla az ázsiai templomokban, sőt a tantrikus mandalákban, fegyveres őrök a titkos társaságok páholyaiban) vigyázzák. Egyszerre tiltják a tisztátalan, ártó szándékú erők behatolását a szent területre, és biztosítják a bejutást az arra méltó jelölteknek. Ezek bejutnak a városba a kapukon keresztül (Apokalipszis 22,14) ; míg a többiek visszavetettnek a külső sötétségbe. "

Persze, nem kell ezt ennyire komolyan venni, csak engem érdekelt, h mi lehet a háttérben és gondoltam, megosztom veletek. Vallási kötődés biztosan van benne, a Pagodáknál is ugyanúgy ott vannak a kapuk. Csak ott vhogy nem tűnik fel, míg más, nem vallási jellegű, épületeknél ez sokkal szembeötlőbb.

Amit még megtanultam útközben, h Kambodzsában a benzinkutakon nem lehet mosdóra számítani! :) Igazából sehol sem...úgyh óvatosan kell bánni a vízivással! :) Akadnak kivételek, csak gondolhatjátok, h nem olyan gyakori előfordulással, mint nálunk vagy akár tőlünk nyugatabbra. Nem baj, edződik az ember lánya! Van ez így! :)

Szépen lassan, délután kettő körül, befutottunk Sihanoukville-be. Elsőre kifejezetten komornak tűnt ez a város. Sok helyen láttam elhagyatott vagy homok buckákkal ellepett telkeket, ahol építkezés folyik. Ahogy a parti úton haladtunk elénk tárult a kikötő, hatalmas rakodó és emelőkarjaival. Az út mentén mindkét oldalon sorban álltak a kamionok, a rakományra várva. Sihanoukville Kambodzsa legjelentősebb kikötője, eredetileg teherszállításra specializálódott. A várost 1960-ban alapították abból a célból, h a khmerek is becsatlakozhassanak a nemzetközi keresekedelembe és a kikőtő építői és családjaik telepedtek le itt először. Ennek köszönhetően pedig az ország legfiatalabb városa! Ami látszik is! Elég nehéz megmagyarázni, h mit is lát itt az ember. Megjelentek már a divatos szállodaláncok és ennek köszönhetően helyenként a part szépen rendbe van téve, viszont, ahol csak szimpla vendégházak és hostelek vannak, ott minden kicsit gazdátlannak tűnik. Azt mondanám, h élet amolyan szigetekben van a városban. Sok az étterem és a szálláshely, de vhogy úgy össze-vissza. Igazán azt sem tudod megmondani, h van-e városközpont. De ezzel senkinek sem szeretném elvenni a kedvét, mert van egy sajátos bája mindennek. Hogy minden olyan kezdetleges. Biztos vagyok benne, h 10 éven belül egy menő túrista paradicsomot faragnak ebből a helyből! Lehetőség akad! Sok külföldi jön ide, letelepedik, nyit egy éttermet vagy szállodát és tuti a siker! Mi is egy ilyen helyen voltunk.
A városból kifelé található a Queen Hill Resort (http://www.queenhillresortbungalows.com/index.htm). Kicsit megijedtem, mikor elhagyatott építési telkeken hajtottunk át, de végül a nagy kacskaringózás után kilyukadtunk bungalós helyen. A kis fa házak, cölöpökre építve, a partra néznek és lényegében ott is vannak. Nagyon szép a kilátás és a szobák is elég tűrhetőek. Fel vannak szerelve mindennel, amire ebben a pár napban szüksége lehet egy túristának: ventillátor és szúnyogháló! Alap szükségletek! Persze, van mosdó is, angol wc-vel! :) Mókás volt, h a fa gerendák között kis rés volt és egyrészt ott bmi bemászhatott, ugyanakkor meg kiláttál a zöldre vagy a tengerre, attól függően, h a domb melyik részén volt a bungaló. Az ablakai pedig elég picik voltak, tehát bent nappal sem lehetett villany nélkül boldogulni és szerencsére, ez a nap 24 órájában rendelkezésünkre állt! :) Csak úgy, mint a víz a fürdőben! Mindegyik kis házikóhoz tartozott egy pici terasz is, úgyh megvolt az életérzés! :)
Míg a bungalókra vártunk, leteszteltük a helyi éttermet a parton! Homok, a partnak csapódó hullámok és fincsi palacsinta! Mi többet kívánhat ennél az ember! Ne is mondjátok, tudom, idekinn, vhogy palacsintaorientálttá váltam...tudom! Ebéd után pedig bevágódtunk a habokba! Első észrevétel: "a francba! ez sósabb, mint gondoltam!" Második: "Mmmmm, de kellemes a víz!" Egyáltalán nem volt hideg, időtlen időkig el lehet pancsolni. Szerencsémre, a víz nem mély, elég sokáig kell bemenni, h ne érjen le a lábam, úgyh vígan át tudtam adni magam az óceán élvezetének! Nagyon jó volt!!! Úgy vágytam már erre az érzésre!

 Naplemente első este


Órákon át tudnám nézni és hallgatni a hullámok susogó hangját! A horizonton kis halászhajók sorakoztak, szinte egymás mellett, mint egy láncra felfűzve és vártak a zsákmányra. A sort egyedül 1-2 sziget szakította csak meg. Minden olyan nyugodt. Nincs sok túrista, mindenkinek jut napágy, amin elnyújtózhat. Az egyetlen dolog, ami megzavarja a látványt, az a szemét. Sajnos, itt is van, bőven. A szállásadónk figyelmét vhogy ez nem köti le. Viszont találtunk egy partszakaszt, kb 5 perc sétára tőlünk, ahol teljesen tiszta a víz és a part is! Úgyh a kedd délelőttöt már ott töltöttük. Rátok gondoltam, h most biztos legyilkoltok páran, ha leírom, h miben volt részünk! Kis éttermek sorakoznak egymás mellett a homokos parton, fa építésűek és nád vagy bambusz a tetejük, nyitott az egész étkező tér, asztalokkal és függőágyakkal berendezve. A homokos parton pedig nyugágyak szines napellenző ernyőkkel. Az ágyak között kis asztalok és az étteremben a pincérek, akik alig várják, h felszolgáljanak vmit arra az asztalra. Megvan a kép? :) Előtted pedig az óceán amerre a szem ellát ( ;) ) és nincs más dolgod, mint leemelni a nyugány melletti kis asztalodról a piádat. Na ha eddig nem, akkor mostmár remélem, mindenki el tudja képzelni! :) És nem túlzok!
Ahogy ennek lennie kell ilyen környezetben szinte mindenkit elnyomott az álmosság egy kis időre...

Délután viszont a tettek mezejére léptünk és egy halász emberke vállalta, h kivisz minket az egyik környező szigetre. A csónak igazából egy lélekvesztőnek tűnt. Egy tákolmánynak. De állta a sarat és oda-vissza biztonsággal szállított minket. A motor hangja olykor azért megrémített, főleg ha ránéztem, ahogy rázkódik és szinte kiált belőle, h mindjárt feladja. Szerencsére, ez nem így történt és épségben megérkeztünk a kiválasztott Bamboo Island-re.

A mi kis lélekvesztőnk



Az első kép fura, de itt is kiábrándító volt. Ahogy megérkeztünk a sziget egyik részére, ahol az étterem is van, egy nagy kupac szeméthalom látványa fogadott minket. Összeszorult a szívem, h még itt is! Egy érintetlen, kevésbé lakott helyre vágytam, ami összejött, viszont nem gondoltam volna, h itt is ennyire elhanyagolják a természetet! Persze, kárpótolt a homokos parton megevett ebéd és a kókusz szürcsölgetés, de ettől a képtől nehezen szabadultam, mígnem rá nem vettem MAn-t, h sétáljunk egyet a szigeten. A pincér fiú hívta fel figyelmünket arra, h van egy ösvény a szigeten keresztbe egy másik partra, és érdemes megnézni, mert szebb, mint ahol vagyunk. Ez volt a kulcsmondat! :) Nekiindultunk! Az ösvény egy kis ideig az erdőn vezetett át. Nem nevezném igazi dzsungelnek, de valami olyasmi lehet. Össze-vissza nőtt növényzet, sehol egy átjárható rész! Trópusi madárhangok szűrődtek ki a fák közül. Egyáltalán nem volt félelmetes, mert nem volt annyira sűrűn benőve az erdő és a napfény átjutott a levelek közt, az út pedig maga elég széles volt. Kb 10 perc séta után értünk ki a beígért partra. Valóban gyönyörű volt! Alig pár ember lézengett a vízben, ők is csak azért, mert a bungalójuk ott volt a parton. Volt egy bár is, meg egy kisebb röpipálya! Elragadó volt és lelki szemeim előtt én is az egyik bungaló lakója voltam, aki esténként kiül a kis házikó lécspőjére és a kezében egy koktéllal végignézi az óceán fölött a naplementét. Hm.....ott álltam és homokba gyökerezett a lábam! Olyan szép volt a part! Az óceán is tiszta volt, mármint a szigetről már csak a víz, amit látni lehet, se egy másik sziget, se egy hajó, semmi! A part maga "U" alakban fogta közre a vizet és a homokos part mögött ott volt a zöld erdő. Sétáltunk egyet és éreztem, h innen elmenni nehéz lesz!

Séta


Ilyen helyen szeretnék élni, ahol a víz szépsége nap mint nap rabul ejthet, ahol reggel azzal kelek és este azzal fekszem, ahogy a hullámok a partot mossák! Annyira megnyugtat ez a hang! Ilyenkor el tudom engedni magam és félretenni minden félelmem és bennem felhamozódott feszültséget. Úgy érzem ahányszor otthagyok egy vízpartot belőlem is ottmarad vmi. Pedig nem vok egy úszóbajnok és a víz alatti világ sem vonz túlzottan, de mégis vmi megfog ebben a nagy és végtelen kékségben...na most megrekedtem, innen nehéz visszazökkeni a történések folyamába... Az út szépségét csak tetézte, h visszafelé a lélekvesztő kis csónakunkban ért minket a naplemente. Nem részletezem, csodás volt! :)

Naplemente és a csónak lámpása

Az estéink Sihanoukville-ben, pontosabban az a két esténk, a helyi pizzériák tesztelésével telt. Finomakat ettünk, utána pedig összeültünk kicsit iszogatni. Az utolsó, vagyis második estén, az ötlet az volt, h a homokban, a parton igyunk tehát adjuk meg a módját! Átkavarodtunk (sötétben a homokban, no közvilágítás) a messzebbi, tisztább partszakaszra, ahol reggel is ejtőztünk és az egyetlen még nyitva tartó étteremben pakoltunk le. Rendeltünk egy kis palacsintát (mi mást!) és senki egy szót sem szólt, h a saját sörünket isszuk meg hozzá. Vicces volt, h az étteremben egy komplett család lakott. Sőt pár nyugágyat összetoltak és kiadták azt pár külföldi srácnak! A család tagjai pedig a parton lévő nyugágyakon rendezkedtek be aludni (szúnyogháló nélkül!). Miközben mi ott voltunk majdnem mindenki mély álomba szenderült, csak ketten-hárman várták meg míg mi elmegyünk. Ez itt normális. Több étteremnél láttuk ezt.
Maga a búcsúest kicsit melankólikusra sikeredett, mert a csapat nagy része álmos szemekkel méregette a sörét és a helyi whiskey-t, amit vettünk, úgyh nem is bírtuk sokáig. Viszont annyival megint okosabbak lettünk, h megtudtuk, a vízben este vannak világító planktonok, amik akkor jönnek elő, ha kicsit felzavarod a vizet. És tényleg! MAn, a vállalkozószellemű, letesztelte! :)
Így telt tehát a 1,5 napunk Sihanoukville-ben és így történt az, h szerelmes lettem a kambodzsai óceánpartba. Az biztos, h oda még vissza kell mennünk és még sok sok más szigetre is el szeretnék látogatni! Én innen úgy el nem megyek haza, h legalább még egyszer ne térjünk vissza! Vagy kétszer...vagy háromszor...vagy sokszor!!!!!!! :)

De lennék a kakas helyében!

2010. március 8., hétfő

Vasárnap

Vasárnap van. Kambodzsában ez az egyetlen szabad nap a héten. Itt a szombat ugyanolyan munkanap, mint nálunk a hétfő vagy a péntek. Fura, nem? Amikor dogloztam mindig arra áhítoztam, és biztos vagyok benne, h nem én vagyok ezzel az egyetlen a Földön, h bárcsak 4 napos lenne a munkahét vagy akár 3, de a lényeg, h ne kéne 40 órát lehúzni az irodában! Erre tessék! Át kell értékelni a helyzetet! Örülnünk kell, h nekünk odaát, a messzi Magyarországon, 'csak' 5 napot kell dolgoznunk és nem többet! Van, akire hatottam most ezzel? :)
Nálunk éppen este 11 körül van és a szomszédban megy a szokásos banzáj, a koreaiak 'buliznak'. Ami egyenlő a karaokéval, maximum hangerőn! Állnak egy étterem színpadán és, talán még csak nem is teljesen elázva, énekelnek (ordibálva), a többiek pedig lelkes arckifejezéssel körbeállják azt, aki soron van az önkifejezésben. Csak tudnám ki volt az az agyament ember, aki kitalálta, h ez egy jó dolog és belerángatott egy rakás ázsiait! Most megkérném, h legyen szives idefeküdni a helyemre és próbáljon meg aludni! Valószínűleg inkább választana egy számot és becsatlakozna a többiekhez...A zene stílusa amúgy olyan, mint nálunk a lakodalmas zene, csak annyi a különbség, h itt a 'kék a szeme, arca csupa derű' koreaiul hangzik el. Elég mókás...egy bizonyos ideig! :) Jó, jó, nem akadok fenn ezen. Hiszen ez is hozzátartozik mostmár a siem reapi hétköznapokhoz számomra. A szomszéd kutyus viszont, azt hiszem feladta, és abbahagyta a folyamatos vinnyogást, rájött, h nem hathat a gazdikra. Kikötve marad. :(
A ma esténk nagyon jól telt, meg úgy általában a mai nap. Én kb 11kor keltem fel, MAn pedig foggalmam sincs, mikor, ő koránkelő tipus, én max azt érzékelem, h kimegy a szobából, mert nyikorog az ajtó, de egy másodperccel később visszaájulok és 2-3 órával később csatlakozom az ébrenlévől csapatába. Úgyh miután sikerült magamhoz térnem és újfent konstatálni, h 'amindenitdemelegvan!', kicsit kitakarítgattam, rendberaktam a többi nap során összehányt cuccaimat és tartottam egy kis lányos napot. Vagyis, nyugi, nem fogom nagyon részletezni, rendbeszedtem magam, h a következő hetet méltón nőiesen kezdjem el. Jól esett, h itthon voltunk és nem mozdultunk ki napközben. Báááár el kell mondjam, h találtunk egy nagyon nagyon, de nagyon megfelelő helyet a kikapcsolódásra, ráadásul a szomszédunkban!



Úgy hívják a helyet, h Lótus Hotel és lehetőség van itt arra, h bki, az utcáról bejöjjön és használja az uszodájukat. Feszített víztükör, nyugágyak, rendezett, tiszta környezet és pincérfiú, ha bmi óhajod, sóhajod lenne. Mindez 5 dollárért egy napra! Mi mostmár tagságit is kaptunk, mert vettünk egy bérletet egy hónapra. Itt aztán nem érzed, h mi van a falakon túl és azt sem, h otthon mit hagytál hátra! Elég körülnézned és észlelni a pálmafákat, beülsz a hintaágyba vagy a jakuzziba és azt sem tudod már, h honna jöttél! Ez ám az élet! A medence pedig egy álom, legalábbis nekem, aki úszás terén elég gyenge: leér a lábad, mert max 150 centis a víz, úgyh még én is kimondhatatlan élvezettel rovom a hosszokat! :) Biztonságban vagyok, nem süllyedhetek el és nem szakadok bele az úszásba sem! Az elmúlt pár napban, mióta ezt felfedeztük, megfordultunk már párszor itt, ha épp jobb dolgunk nem akadt és ennek köszönhetően, végre (!), nem vagyunk teljesen fehérek, jelentkezett rajtunk némi barnaság is! :) Mit szóltok? Egy ideig végre nem fogom hallani, h 'jesszus, de fehér vagy'! :) Bár ezzel lemondhatok arról is, h a khmerek megnéznek a fehér bőröm miatt. Azért csak túlélem ezt a traumát! :)
Mindig sikerül elkalandoznom...azt akartam még írni, h a ma este jól sikerült, mert délután megérkeztek MAn még itt maradt projekt társai és egy komolyabb meeting után beterveztük a jövő hét elejét, ami nem más, mint Sihanoukville, Kambodzsa viszonylag felkapottabb óceánpartja! Már nagyon várom, egy ideje rágom is MAn fülét, h mindenképpen menjünk el mielőtt leköltözünk Srayongba, a falura. Ki vagyok éhezve a hullámokra, h hallhassam a morajukat! Annyira megnyugtató, nagyon szeretem! Abban reménykedem még, h lesz lehetőségünk meglátogatni pár környező szigetet is! Olvastam, h nagyon szépek és az a jó, h sehol sincs túrista tömeg! Tehát ez a terv hétfőtől szerdáig.


 Mi ezután Phnom Penh-be, a fővárosba megyünk pár napra, mert hivatalosak vagyunk egy helyi esküvőre. A katarzis élményes palacsintázó hely tulajdonosa, nem tudom, h írtam-e, de egy khmer lányt vett feleségül és most az ő bátyja nősül. Biztos vagyok benne, h nagy élmény lesz és alig várom, h majd leírhassam! Itt teljesen más egy esküvő felépítése, mint nálunk, elég ha arra gondolunk, h akár egy hetes is lehet és a mennyasszonynak minimum 6-7x át kell öltöznie, ha nem többször! Na de mindez csak ízelítő, a többit, majd ha hazajöttünk! Ha minden igaz, a legközelebbi bejegyzést egy hét múlva várhatjátok tőlem, ha sikerül addig minden élményt feldolgoznom!
Azt pedig megint elfelejtettem leírni, h miért volt még jó a ma este...miután kiterveltük a holnapi programot, folytattam a lassan már megszokottá vált vasárnapi skype-olást a családdal, barátokkal. Mindig olyan jó hallani az otthoniak felől és vhogy mostanában mindig erre a napra esik a skype dömping. :) Igaz, nem volt teljes, mert Anyukám kicsit kimaradt, de remélem, h jövő héten pótoljuk! Addig is egy nagy adag puszit küldök neki! :) Este pedig megint bebicajoztunk a Pub streetre iszogatni a többiekkel. Kettőt veszel egyet kapsz akció keretében sikeredett picit becsiccsenteni és megtapasztaltam, h milyen pityókásan hazatekerni...uhhh...fárasztó volt! :) De jó hangulatban telt az iszogatás és töménytelen mennyiségű popcornt nyomtunk magunkba! :) Az étterem ezt ingyen rakta folyamatosan a vendégek asztalaira! Viszont, ami nagyon jó volt, az a palacsinta. Felfedeztem, h máshol is rajta van étlapon, nem csak az Island Bar-ban. Ami új volt, h itt a gyümölcsöt, történetesen a banánt és a mangót, belesütötték a palacsinta tésztájába! Isteni volt! Próbáljátok ki otthon! :) És majd szóljatok, h hogy sikerült! Engem levett a lábamról és msotmár biztos, h nemcsak az italakció miatt fogok visszatérni erre a helyre! :)
Lényegében kellemesen telt az este és épp ez volt jó benne! Hogy olyan hétköznapi volt, semmi nagy durranás, extrém program: család, barátok és nyári hangulatban iszogatás a Pub streeten. Jól éreztem magam és ennyi. Egyszerűségében esett jól ez a mai nap.
MAn közben édesen álomba szenderült mellettem, úgyh elérkezett az alvás ideje. Holnap hajnali 5kor indulunk! :S Már megint ez a fránya koránkelés...

Ez még a Lotus Hotel...megalapozandó a vízparti hangulatot :)



Függőágy Tesztivel feltöltve, h lássátok, élek-virulok a kultúrsokk közepette is :)

2010. március 2., kedd

Hétköznapok

A mai bejegyzést kicsit bridget jones-osan kezdeném:

ázsiában eltöltött hónapok száma: 1
honvágy: eddig 1 100%-an hazavágyós alkalomra emlékszem
kultúrsokk: 1 (de folyamatos :))
komolyabb rosszullétek: 0 (nagyon büszke vagyok magamra!)
találkozás extrém állatokkal: 0 (huhh!)
khmer órák száma: 2
falu para: enyhülőben
higiénia mánia: átértékelődőben
'amindenitdemelegvan!!' pillanatok: megszámlálhatatlan
család és barátok iránti hiányérzet: állandó
otthonról hozott és ázsiában megtartott kapcsolatok száma: 1 ;) (juhé!)

Nagy nap ez a mai! Ennek köszönhető a kezdeti mini összefoglalás. Ma van 1 HÓNAPja, h MAn-nal kézenfogva elindultunk Ferihegyen a vámvizsgálat felé, magunk mögött hagyva aggódó családunkat. Hihetetlen! Visszagondolva, azért elég lassan telt! De nem bánom! Mindig azt szokták mondani, h az első időszak a nehéz, aztán már könnyebb, mikor az ember kezd belerázódni. Én ebben hinni szeretnék, úgyh így kell lennie! Nem mondom, érhetnek még meglepetések és esélyes, h fognak is, de tagadhatatlan, h túl vagyok a nehezén...mmm...vagyis azon majdnem. Azért félek ezt így határozottan kijelenteni, mert ugye vár rám a második felvonás, Srayongban...Akkor minek is örüljünk ma?? Hm...mondjuk, h túléltem első találkozásomat Kambodzsával és, hogy még itt vagyok! :) Ez jó lesz! This is the beginning of a beutiful friendship! ;)

Ezen túllendülve azt találtam ki, h a mai bejegyzés kicsit rendhagyó lesz. Eddig általában extrém esetekben írtam: ha láttam, tapasztaltam vmi érdekeset, kirándultunk vagy, ha úgy éreztem a blogon keresztül kell rendbeszednem magam és pozitívan átértékelni a hangulatom. Most ez nem így lesz, egyszerűen csak a 'szürke' hétköznapjainkról szeretnék mesélni.

Érdekes, az, h az ember mennyire hozzá tud szokni a jóhoz. Nem hiába mondom én, h kivételesen alkalmazkodó lények vagyunk!  Néha-néha érzem, h hiányzik a pörgés és a jövés-menés, amit a munkám biztosított nekem, mégis ha jobban belegondolok annyira mégse! Nem kell többfelé szakadnom és egyszerre húsz dolgot megcsinálnom rövid idő alatt. Jól esik a semmittevés, az, ha 'itthon' lehetek és magam osztom be az időmet. Ugyanakkor legbelül tudom, h sokáig ez nem mehet így tovább. Kell majd vmi cél, amiért érdemes felkelni azon túl, h egyek, igyak és blogot írjak. Pedig kezdetben állandóan azon járt az eszem, h mik azok az élmények, amiket veletek szeretnék megosztani és sokszor a blogírást a nap csúcspontjának éreztem. Hát igen, gondolom, ez a helyzet feldolgozásával jár, h legalább ezen a minimális módon érezzem, h megvan a kapcsolatom az otthoniakkal. Az utóbbi hetekben  viszont azt vettem észre, h ez a ragaszkodó állapot enyhült. Kezd lazulni és egyre több minden szakít ki a merengésből. Nem mondanám, h ez honvágy, mert hiába volt 1 darab olyan pillanatom, h "jesszus, mit keresek én itt, de jó lenne most otthon lenni!", egyszer sem fordult meg igazán a fejemben, h hazamegyek. Nem tagadom, ebben nagy része van MAn-nak is. Nem hagynám itt, semmi pénzért! Nem engedhetek meg magamnak ilyen mértékű elgyengülést! Szerencsére, nem is tudok ilyet elképzelni, mert Ő itt van mellettem és támogat. Mindig ott van, h a nehéz pillanatokban kezet nyújtson. Hát igen, ez is hozzátartozik a mindennapokhoz. Sokszor érzem, h hullámzó a hangulatom és biztosan, nem lehet egyszerű ezt egy pasinak tolerálni, hiszen az ő szemében ez hirtelen történik, ok nélkül. Vicces, de többnyire saját magam számára is. :) Tudom, ez olyan igazi 'esztis'. Bevallom, igazából őt szeretném szórakoztatni, h ne érezze, unalmas mellettem az élet! ;) Na de komolyra fordítva a szót érzem magamban a javulást. Eleinte nagyon sokat aludtam, volt, h 10-12 órát vagy annál is többet, beiktatva a későn kelés mellé egy kis délutáni siestát. Jól esett. A meleg februárban még nem is volt annyira vésze. Szépen, lassan, a hónap végére elértünk oda, h már fel tudok kelni f10 körül és úgy is maradok estig.
Napközben általában vagy mászkálok MAn-nal és elkísérem intézkedni vagy itthon teszek-veszek. Az utóbbi hetek azért is voltak pörgősek, mert mindig volt valaki velünk. Egyszer egy nagyon szimpatikus magyar fiatalember érkezett hozzánk, aki egy dél-kelet ázsiai körúton volt, máskor pedig éppen hasonló okok miatt egy helyes szingapúri magyar lány és hogyan hagyhatnám ki MAn projekt társait! Ők is jönnek-mennek. Mozgalmasak az esték, mindig megyünk valahova és csak jól esik, ha picit magunk lehetünk, 'itthon'.
A legújabb programunk, h khmer órákra járunk! A hátránya számomra, h minden nap reggel 8ra kell mennünk!! Jajjj! Mikor először meghallottam, nevetőgörcsben törtem ki, mondván, h biztos vicc, hiszen tudja MAn, h mi a gyenge pontom: korán kelni. Ilyenkor még nem vagyok magamnál, munkába sem sikerült az utóbbi időben sosem időben beérnem! Aztán rájöttem: nem vicc, 7kor kell kelnünk minden áldott hétköznap! No hát eddig 2/2 az arány. Jó vagyok! Sőt ma, még, nem dőltem le sietára sem, nem úgy, mint tegnap! :) Bár az a baj, h érzem, hívogat a párnám...
A khmer órákat egy buddhista szerzetes tartja, aki amúgy angol tanár és hálát adok...Buddhának, mivel ennek köszönhetően nagyon jól tud angolul! Jól magyaráz és úgy tanulunk, h észre sem vesszük! Egyáltalán nem  érzem, h még csak a 2. órán vettem részt, mert már képesek vagyunk mondatokat összetenni abból a kevés, de annál inkább hasznos, szóból, amit tanított. Például: Knyom jol jet géin! (= Szeretek aludni.) Lehet, h nem a legjobban írtam le, sorry, de talán így is elmegy, és remélem, nincs perfekt khmer köztetek, aki a szívéhez kapott, ahogy ezt elolvasta! Szóval ők külön abc-t használnak, így az írás is teljesen más, mint a miénk. Viszont szerencse, h azért nem hasonlít a kínai vagy a japán írásjelekre. De csapjon fejbe nyugodtan, aki többet tud erről, nem néztem utána. Az órák tehát viccesen tellnek, ahogy próbáljuk utánozni a tanár kiejtését. Bármennyire is fura, a magyar hangvilág sokat segít, h elsajátítsuk a khmert! Előfordulnak hasonlóságok! Sőt azt is észrevettem, h vannak betük, amiket úgy írnak, mint az oroszok! Na jó, ezt a gyenge nyelvészeti kibontakozást, még csírájában elnyomom, mielőtt egy véletlenül erre tévedő nyelvészt kikergetek a világból. A lényeg, h tetszik a khmer nyelv! :) Örömmel tanulom, főleg, h ilyen gyorsn haladunk!

Közben azért csak utánanéztem:


Reggelizni és ebédelni mostanában itthon szoktunk vagy azért mert előfordul, h ez a kettő egybefolyik, nekem köszönhetően vagy, mert elég alapanyagot halmoztunk fel a hűtőben nagy bevásárlások során. Szerencse, h nagyon sok finom gyümölcs terem itt, Kambodzsában! Eper, nagy szívfájdalmamra, nem nagyon van, de isteni a mangó, a görög dinnye, a banán, a lichi (nem tudom, h írják, bocsánat), és a sárkánygyümölcs se olyan rossz! És még sorolhatnám, de nem teszem. A többieket még nem kóstoltam! :) Ami még meglepő, h olyan boltokat találtunk itt, mint otthon vannak. Túlzás nélkül elképzelhettek egy Match-t vagy Spar-t. A polcokon sorakoznak a joghurtok, sajtok, vajak, felvágottak. Kenyér is van és ugyanolyan, mint otthon! Sőt, lehet kapni péksütit is, a baguette pedig alap élelmiszer! Ezekben a nagyobb boltokban ugyanúgy megkaphatsz a kaján kivül mindent, mint otthon, kozmetikumok, zsepi, légfrissítő, wc papír, felmosóvödör, végtelen a sor! Persze, mindez főleg a fehér embereknek lett kialakítva, de a hétvégén, például jártunk egy plázában, ami direkt gyerekeknek lett létrehozva: belső játszótérrel, játékbolttal, mekiszerűséggel, még a szupermarketben is többnyire babakellékeket lehet kapni (!) és a vicc, h rajtunk kivül mindenki khmer volt! Úgyh láthatóan náluk is teret hódít ez az életforma! Bár gondolom, főleg a tehetősebb családok körében. Na de a lényeg, h itt is ugyanúgy megkapsz mindent, mint otthon! Csokit is! ;) (Epreset nem... :( )
A kajáláshoz visszatérve, tehát van miből beszerezni az alapanyagokat, h otthon főzzünk! Volt, h már zöldséges tészta került terítékre, sajtos szósszal, amit az egyik ilyen modern boltban vettünk. Fincsi volt! :)
Esténként azért be szoktunk menni a belvárosba enni vmit. Már van törzshelyünk is! Pontosan kettő! Az egyiket Jim's place-nek hívják. Azért szeretjük, mert a teraszon naaaaagy öblös fonott fotelek vannak puha párnákkal, amibe belekucorodsz és ottmaradsz. Nem zajos, nyugodt kis mellékutcában van. A pincérek is nagyon aranyosak, már ismernek minket. A másik, az a bár, amiről már korábban meséltem, ahol palacsintás katarzisélményen estem át. Nagyon hangulatos ezzel a karibi jelleggel, a bambuszból készült ülőhelyekkel. Felfedeztem, h van olyan is, amin feküdni lehet, középen van csak egy pici asztal. Az ám az élet! Leheveredsz, hozzák a piát és a fincsi palacsintát, közben felnézel a bambusz tetőre és hallgatod a jobbnál jobb zenéket! Hmmm....Körülötted pedig ott nyüzsög a night market. A hely neve Island Bar! Csak ajánlani tudom! :) Én beleszerettem!

Találtam is egy linket hozzá, bár a képek annyira nem adják vissza a hangulatot:

A vacsi után hazaérve, általába bezuhanunk az ágyba. Bár a körülmények nem elhanyagolhatóak: a szomszédban, az egyik oldalról, Green Mangó Restaurant = karaoke buli, nagyon hangos és ami még rosszabb, h nagyon hamis! Másik oldalról = nyávogós kutyus, megint csak nagyon hangos és nagyon idegesítően magas hangszín. Reggelre a buli hangulat az étteremben szerencsére csillapodik, viszont szemben velünk, életre kel az építkezés és az utcánkban felélénkül a forgalom! :) 

Mindeközben konstans a meleg. A házban csak úgy lehet megmaradni, ha közben megy a légkondi vagy a ventillátor, akár a kettő egyszerre! Sőt, ha beülsz egy étterembe akár nappal, akár este, az asztal felett mindenhol fel van szerelve egy ventillátor, amit elindítanak abban a pillanatban, h leteszed a popsid a székre. Aki már régebbóta itt van, mindenki azt mondja, h ez csak rosszabb lesz! Hűűha! Nehéz elképzelni!


Ráadásul nappal veszélyes fedetlenül kimenni a levegőre, észre sem veszed és rákpiros leszel. Hihettek nekem...sajnos, a tapasztalat beszél belőlem! Még most is fáj a karom, a hétfői bicajozásnak köszönhetően.:(

Erről jut eszembe, h mostanában egyre többet ragadunk biciklit és vetjük bele magunkat a siem reapi közlekedés örvényébe. Nagyon vicces! A szabály az, h nincs szabály! Mára már mi is otthonosan mozgunk a szemközti sávban! :) Meg sem rezzenek, ha ránk dudál egy busz! Egészen megkedveltem ezt a közlekedési módot és az a jó, h közben legalább mozgunk is, jó nem sokat, de mindenesetre többet, mintha mindenhova tuktukkal mennénk! A fura pedig az, h bármennyire is káosz az egész, nem félek, h bajom esik!

Elérkezett a búcsú ideje, muszáj bevetnem magam a zuhany alá, h ne olvadjak szét teljesen és bevallom, kerülget az álmosság is... :)

Knyom kdáú = melegem van és Knyom csán géin = aludni szeretnék :)

Ktyup neah száj = holnap találkozunk! - bocsi, jobb elköszönést még nem tudok :)

U.I.: Knyom mön csán mien szács knong szup rabá'knyom tei = Nem kérek húst a levesembe :)