Hogyan éljünk túl egy zombitámadást Siem Reap-ban

Szombat este különleges szeánsz részesei lehettünk. Az egyik galéria-söröző tulajai úgy döntöttek, h ideje felkészíteni a siem reap-i expat társadalmat arra az esetre, ha netalánán zombik túlzottan elszaporodnának a városban. Nagyon komolyan vették a feladatot. Statisztikkákkal, videóval, kisebb plakátokkal készültek. A szép számmal összegyűlt külföldiek sem álltak másképpen a feladathoz. Homlokráncolva törték a fejüket, h vajon mi lehet a leghatékonyabb módja az önvédelemnek a veszélyes zombikkal szemben. Én csak pislogtam, még csak egy filmet sem láttam a témában! Először megtudtuk, h mit is jelent pontosan a zombi szó, honnan ered. Majd, h minek a hatására alakulhat ki a mutáció: legtöbb százalékban kormányzati kutatások eredménye, de okozhatja vírus is, vagy akár terjedhet szexuális úton. A legjobban veszélyeztetett nemzet ki más lenne, mint az USA, majd a britek, az ázsiaiak és ezután jön az egyéb kategória, ahova mi is tartozunk. Itt egy kicsit azért fellélegeztem, h de jó, akkor nagy eséllyel nem támad meg egy zombi, de ezek után  megjegyezték, h az európai népességet inkább a vámpírok tizedelik. Na bumm...még egy dolog, amitől félhet az ember. Ezek után jött a legizgalmasabb rész. Sorra vettük, h hova érdemes menekülni Siem Reap-on belül, ha bekövetkezne a vészhelyzet. Az első helyen a szupermarket végzett, mert egyrészt tele van kajával, másrészt jól védhető és mivel kétemeletes, egy esetleges zombi betöréskor fel lehet futni, ők viszont állítólag nem tudnak lépcsőt mászni. És amit még kiemeltek, h ott jó sok ATM van!! :D Még szerencse! Biztos eszembejutna pénzt levenni, miközben egy csapat zombi üldöz. A többi helyezett között volt  egy bank épülete, és a város határában lévő krokodil farm is. :) Végül pedig meg kellett vittnunk, h mik a leghatékonyabb fegyverek egy közelharchoz a zombikkal. Ezt segítette egy nagyon tanulságos oktatóvideó egyenesen az amcsiktól, hiszen mégis csak ők a nagy mesterei a zombiellenállásnak.

Íme, nehogy kimaradjatok a mókából:

http://www.youtube.com/watch?v=zzkJbWl45kU

Igaz, megkaptuk a know-how-t, ami hasznos, de mivel mi most Kambodzsában vagyunk, így a dél-kelet ázsiai körülményekhez kell alkalmazkodnunk a fegyvernem megválasztásában. Gyors kupaktanács és az eredmény: motor vagy tuktuk, aminek az oldalára éles vágóeszközt rögzítve levághatjuk a zombi lábát és így nem tud követni. Gázpalackrobbantás. Elektromos teniszütő, ami elvileg a szúnyogok ellen van, de pillanatnyi ártalmatlanításhoz ez is jól jöhet.

Mostmár megnyugodhattunk, kellően felkészültünk arra az esetre, ha a várost elözönlené a sok zombi.

Zárásként mi más következhetett volna, mint Michael Jackson örökzöldje:

http://www.youtube.com/watch?v=oe88N1sWpgs

Hogy hogyan is kerültünk bele ebbe az eszement programba? :) Egyik nap Siem Reap egy új részét fedeztük fel. Tele jobbnál jobb helyekkel. Apró boltok, mind tele iparművészek alkotásaival, ruhákkal, ékszerekkel, táskákkal, festményekkel! Nagyon megörültünk, h ilyen is van ebben a városban! Szinte egy új világ nyílt meg előttünk! Nem hittünk a szemünknek, h megtaláltuk a kreativitást Siem Reap-ban! Az egyik boltba szabályosan mind a ketten beleszerettünk! Tele van csupa ötletes tárggyal, amiket hihetetlen alapanyagokból alkottak meg, pl nyaklánc puskatöltényekből, nyaklánc leveses kanálból, portrékat, amiken a nyaklánc nem festve van, hanem fizikai valójában a képhez ragasztva és még holnapig sorolhatnám! Mikor a 2. nap is ott találtuk magunkat, kiszúrtam magamnak az egyik eladót és elkezdtem kérdezgetni a boltról. Kiderült, h ő az egyik tulaj és egyben tervezője a ruháknak. Meglepődődött, h mi fél éve itt élünk és nem futottunk még össze vmelyik szupermarketben vagy buliban. Elég sokat beszélgettünk és a végén meghívott ebbe a zombis buliba. Mi pedig bevállaltuk. Jó alkalomnak bizonyult, h megismerjünk más itt élő külföldieket. Igazából vicces volt az egész. A helyet, ahol az egész megrendezésre került ArtDeli-nek hívják és a kedvenc helyünk lett MAn-nal. Direkt festetlen falak, szinte mintha omladozna, abszurd kiegészítők. A lámpabúrák műanyag benzines palackból vannak. A menü képkeretbe van foglalva. Tele van az egész helyiség, ami egyben söröző, galéria, bolt, régi tárgyakkal dekorációként és igazán abszurd festményekkel. Nagyon hangulatos! Kivülről pedig olyan, mint egy kis mediterrán házikó a szűk utcácskákban! Imádom! Megint elkalandoztam...vissza a zombikhoz! Nehezen tettük magunkévá a témát és az egész szituáció komolyságát. A többiek teljes beleéléssel szóltak hozzá. Persze, röhögés lett általában a vége, mint az oktatóvideónak is, de nekem egy kicsit idegen volt még a szitu. Viszont mókás és emiatt a következőre is el fogok menni, amikor is a téma az lesz, h hogyan randizzunk egy vámpírral. A Twilight trilógiának köszönhetően ez a téma közelebb áll hozzám! :D

Szombati lazulásként

Találtam a neten egy videot, amit meg szeretnék mutatni nektek. Nem a legjobb, mert elég gyorsan vált a képek között, de azért a célnak megfelel. Láthattok pár pillanatot a siem reapi hétköznapokból.

http://www.youtube.com/watch?v=VJALiWdtBvE

A legelső kép nagyon mókás, a zöld lámpa a gyalogos átkelőnél. Mindig elszórakoztat, ahogy nézem, h begyorsul. Az is felmerül bennem, h otthon is jól jönne, így mindig mosolyogva kelnék át az úton.

Ezek után kíváncsiságból elkezdtem tovább keresgélni videókat a városról. Válogattam pár jobbat Nektek, így szombat délutánra, pihentető szórakoztatásként! :)

1. Utcai műsor

http://www.youtube.com/watch?v=cSpuC4ELDCM

Nagyon meglepődtem, h ez is fent van! Ez a srác egész nap járja a belvárost és a forgalmasabb éttermek előtt leáll és előadja a kis performanszát! A zene dübörög, figyelemfelkeltésként, annyira, h beszélgetni, semmit nem lehet mellette. A végén pedig körbejár adományért.

Mióta ezt a videót rögzítették azért változott pár dolog: rövidebb lett a srác haja (tüsi), a program annyiból áll, h nincs a kártyás felvezetés és beszerzett azóta egy vékonyabb matracot, amire érkezik az ugrások után. Na igen, jóval többször ugrik és a karika egésze ég!!!

2. Pub street

http://www.youtube.com/watch?v=h8fZlUO1OvI&feature=related

Sokszor emlegetem, h megyünk ide enni, inni. Ez a fickó végigjárja az egészet, bár nappal. Esti videók nem voltak túl jók. Igaz, sokat beszél a pacák és lassú, de legalább rendesen látni az éttermeket. Ahova mi szoktunk járni leginkább, a Tigre de Papier és a Temple Bar, néha pedig Angkor What. Pár dolog itt is megváltozott azóta, éttermek jönnek-mennek, mint pl a Crocodile Burger, én már hírét sem hallottam! Ja igen, egy fontos dolog, nappal autóval, motorral is át lehet menni az utcán, este viszont a rendőrök lezárják és a gyalogos az úr! :)

3. A város és egy kis utazás tuk tukon

http://www.youtube.com/watch?v=ekvnEAK9sCc

Nagyon jó kis videó. Minden benne van és rendesen, jó minőségben. Bár sajnos, nekem leáll egy idő után, de addig is érdemes megnézni.

Még egy: http://www.youtube.com/watch?v=_bOH57egJfw&feature=related

Azért érdekes, mert 0.39-nél látszik a házunk!!!! :D Bal oldalt, láthattok egy sorházas részt, abból az első!

4. A végére egy kis móka

Bővült a khmer feldolgozások köre ezzel a gyöngyszemmel (eredeti: Lady Gaga - Pokerface), mindenkinek jó szórakozást hozzá! :)

http://www.youtube.com/watch?v=zI0eMMiLSAY

Augusztus 20.

Elérkeztünk egy újabb otthoni ünnephez. Igaz, nem sokat érzékelünk belőle. Ha nem olvasnánk 1-2 hírportált, sztem úgy menne el ez a nap, mint bmelyik másik itt, Kambodzsában. Bár így se sokkal másképpen! :) Fura ez, h ennyire el lehet ezt felejteni, hiszen magyarok vagyunk és szeretjük az ünnepeinket, de ha nem vesz körül minket a készülődés és a felhajtás, akkor észre sem vesszük. Ma is egy véletlen pillanatban ugrott be, h milyen nap van és azért kéne vmit csinálni. Mi mást, mint este bemegyünk a Pub streetre, beülünk egy hangulatos helyre és koccintunk a haza egészségére. Sajnos, nincs itt akkora magyar közösség, h vmi ünnepséget lenne érdemes szervezni.

Ha tudatosan, ha nem, azért a mai nap elég különlegesen indult. Egyik ismerősünk meghívott minket és egy német baráti párt, egy kis hajókázásra. Most indul a vállakozása az angkori területen. Az egyik víztározóban, ami Bayon-t veszi körül, reprodukált khmer gondolaszerűségekkel lehet körbehajózni a templom falait, a délutáni órákban akár naplementét is nézni.

Így néznek ki a hajók

Útközben: ballonokkal és bottal úszó helyi

Igaz, még nincs minden készen. Később, októberre van tervezve a hivatalos nyitás. A szolgáltatások között  rengeteg kiegészítő program van beterverve, valamint étel és ital is kapható lesz. Nagyon jó ötlet! Írtó hangulatos és egyedi élmény. A kis hajók szinte hangtalanul siklanak a vizen és nem hallasz mást csak madárcsiripelést és a csöndet! Maga a nyugalom ez az út! 

Fán szárítkozó madár (elfelejtettem a nevét,
:( ő az, aki a vízben úszva halászik)

MAn kezén időzött egy pár percig ez a kis lepke

Gyönyörködhetsz a természetben és, ha szerencséd van, elkaphatsz egy-egy átvonuló vizibovalycsordát is!

Bivaly anyuka

...és a borja

A hajó hátuljában állnak a khmer édespofák, akik minden izomerejüket bevetve gondoskodnak az előrehaladásról. Néha előfordult, h ijedten nyúltam vmi kapaszkodási lehetőség felé, félve a beborulástól, de sztem ez csak az én gyenge idegzetemnek köszönhető. Van némi imbolygás, de hát ez elkerülhetetlen, ha többen ültök egy csónakban és ráadásul vizen vagytok! :D Mellesleg, ezek a fiúk bmikor bkit kimentenek, sőt, aki otthonosan érzi magát rikító narancssárgában, mentőmellényt is felvehet! :) A legjobban az tetszett, mikor megcsörrent a hajónk kormányzójának a telefonja, gond nélkül felvette, megbeszélte a kis dolgait és közben halál nyugodtan lavírozott. Én mondjuk, kicsit jobban aggódtam, h mi lesz ebből, de igazán megszokhattam volna, h a khmerek ebből igazán nem csinálnak problémát! Egyszerre két dolgot csinálni, simán! :)

Ennek köszönhető a gondola érzet

Nagyon tetszett a hajók eleje

Idilli! :) A város és a turista tömeg, itt andalogva, egy messzi világnak tűnik! Innen is lehet angkori romokat látni, úgyh ez sem marad el, ha vki feltétlenül erre vágyna! :) Tökéletes kezdet volt a mai napra! :)

Csónaktöltelékek :)

Ezután, kellően megéhezve, a friss levegőtől, bevetettük magunkat az újonnan felfedezett indiai étterembe és egy kimondhatatlanul nagyot és jót ettünk! Most épp MAn kattant rá erre a fajta kajára. Tegnap ebédre én mexikóit ettem, ő pedig indiait! Szerintem, ez neki, már a 3. ilyen nap volt, én pedig a magam részét már nem is számolom! :D Készen vagyunk! Azon kaptam magam, h kezdem élvezni a csípős ízeket (egyelőre még csak az enyhébbet), pedig korábban mindig tiltakoztam ellenük! Mit tesz velem ez a hely?? :D

Más téma:

Büszkék lehettek rám, mert az elmúlt napokban három munkára is beadtam a jelentkezésem. Mindegyik nagyon tetszik és akár egyszerre is tudnám csinálni őket, mert nem olyan nagy kaliberűek. Úgy érzem, h nekem valóak! Légyszives nagyon nagyon drukkoljatok! Bárcsak legalább kettőt megkapnék! Jól jönne egy kis elfoglaltság és tapasztalat. Helyben igazából csak az egyik kötött, Siem Reap-hoz, a másik kettő máshol is művelhető. A részletekbe csak azért nem merek most belemenni, mert eddig akárhányszor elkiabáltam a dolgokat, nem sikerültek. És most nagyon szeretném, ha ez összejönne!

A másik dolog, h mégsem utazunk haza szeptemberben. Már nem emlékszem, h írtam-e korábban, de ez volt a terv. Nagyon vágyunk haza, egy kis vénasszonyok nyarára és őszre, a Balatonra, Margitszigetre, az Oktogonra, a várra, nem csak a családra és a barátokra. De átgondoltuk és racionálisan, na meg pénzügyileg, ez most nagyon nem jó döntés a részünkről, bármennyire is megszakad a szívünk. Úgyh maradunk a popónkon, amíg nem gyűjtünk össze elegendő megtakarítást, amit nem nullázzunk le teljesen egy otthoni úttal. Szerintem, ez kb 2-3 hónap plusz jelenthet. Utána viszont megyünk és végigesszük, bulizzuk, sörözzük, barátkozzuk, családozzuk és öleljük, pusziljuk egész Pécsett, Herceghalmot, Érdet és Budapestet!!!!!!! Tessék rettegni!!!! :)

Új blog

Egy ideje, már terveztem, csak lassan készült, de végül, megszületett az új blogom. Lehet, h fogjátok a fejetek, h még egy, amivel lépést kell tartani, de ez most kicsit más. Kedvet kaptam ahhoz, h egy helyen le legyen írva, h milyen könyveket olvastam mostanában és azok milyen élményt adtak nekem. Tudom, megtehetném mindezt egy sima word fájlban is, de olyan izgi ez a blogozás! :) Gondoltam, megpróbálom, végülis mi veszíteni valóm lenne! Sokkal több örömöm van benne úgy, h mindezt megoszthatom másokkal is, mint h csak saját magammal. A címe: Tea, csoki, kanapé és ez alapján, itt éritek el:

http://teacsokikanape.blogspot.com/

Egyszerűbb nevet nem sikerült találnom. El sem tudjátok képzelni, mennyi ideig tartott kiötleni! Minden foglalt volt, ami nekem tetszett! Ezután sokáig piszmogtam a külalakkal is: milyen szinek legyenek benne, milyen betütipus és méret, milyen kép a háttérben, stb. Aztán jöttek az elemek és azok elrendezése. Nem egy napos művelet! :) Ezután kezdtem csak megírni a bejegyzéseket. Nah hát ennyi elég is a vajúdás időszakáról! :) Egyelőre a jelenlegi kinézet marad, semmi extra, de szerintem csinos. Amíg nem ér vmi komoly kritika, addig jó lesz! :)

Szóval bízom benne, h tetszeni fog a blog és olvasgatjátok. Külön örülni fogok, ha találtok 1-2 jó könyv tippet! Ha pedig már túlvagytok bmelyiken is, akkor nem fogok megharagudni a hozzászólásokért! Csak hajrá! :)

Röf röf, malac-spuri barang módra

Tegnap este felmerült bennem a kérdés, h ha egy alapítvány vagy, akkor hol a határa a pénzgyűjtési módszereknek. Adott ugyanis egy helyi szórakozóhely, ami valószínűleg külföldi tulajdonban van és ahogy ez dívik ilyen barang körökben, néha-néha otthont ad egy-egy jótékony céllal megrendezett eseménynek. Nem tudom, ki volt az, de csak "gratulálni" tudok neki, aki megálmodta, h úgy próbál pénzt szerezni a khmereket segítő programoknak, h malacfuttatást szervez. Őszintén szólva, nem tudom, h megéri-e mindez olyan áron, h közben amúgy is szerencsétlen sorsú állatokat zárnak egy ketrecbe, majd a frászt hozva rájuk körbekergetik egy keskeny kis pályán.  Kicsit morbidnak találtam, de az is lehet, h túlzásba viszem az állatbarátságot (ami persze messze elhagy, mikor egy ezerlábú közelít meg). Összeszorult a szívem, mikor a kis malacokat hallottam sipitozni. Voltak köztük páran, akik már a verseny előtt feladták és a nagy várakozásban elszundítottak, a többiek pedig egy kupacban várták a nagy eseményt. Nagyon aranyosak voltak, csupa kis rózsaszín malacka egy halmon, kivéve egyet, amelyik kis szürke foltosra sikeredett, mi neki szurkoltunk. Az egész úgy működik, h fogadhatsz pár dollárral a számodra legszimpatikusabb versenyzőre, akik mögött egy-egy alapítvány, étterem vagy bmilyen cég áll. A bevételt jótékony célra ajánlják fel. Ha mindenki megtette tétjét, elindul a verseny. A szórakozóhelyen belül lekerítettek egy össze-vissza kanyarodó részt, mint pálya, amin a hajtók kergetik a malacokat, akik nagy röfögés és sipítás közepette futnak végig...bár nem mindig a jó írányba. Volt, h bemásztak a közönség közé, hiába volt háló a pálya mentén! :) Közben pedig a versenybírák mérik az időt. Az nyer, aki a leggyorsabban futja végig a kört. Maga a hangulat olyan átlagos volt. Mivel zuhogott kint az eső és a hely közepe fedetlen volt, mindenki nyomorgott azon a kis helyen, ami a nézőknek volt elkerítve a kevéske nádtető alatt. Ment a szurkolás is, de ahogy láttam, inkább a csapattagok drukkoltak saját maguknak. Úgy láttam, h a szervezők és a malactulajdonosok barátai ismerősei jöttek el és ez csupán egy plusz lehetőséget adott a bulira, a beszélgetésre és persze, az adakozásra. Mindez már rutinszerűen megy a helyi barangoknak. Hiszen, ezért vannak itt, legtöbben biztosan. Bennem viszont végig ott volt, h ezek az emberek ugye segítenek a helyi rászorulóknak, minden alkalmat megragadnak arra, h az alapítványukat kiemeljék a többi közül, h az emberek rájuk figyeljenek, nekik fizessenek. Ez rendben is van. Na de hogy ehhez állatokat használnak fel, nekem kicsit abszurd volt, akkor is, h ha ezek a malacok előbb-utóbb az ebédlőasztalon kötnek ki. Jobban tetszenek az olyan módszerek, mint mikor végigbiciklizik Kambodzsát vagy vetélkedőt szerveznek pénzgyűjtési céllal és így népszerűsítik a különböző szervezetek a céljaikat. Abban nincs benne egy harmadik, alárendelt és kiszolgáltatott helyzetben lévő fél. Persze, ha félreteszem ezt az érzést, időnként vicces volt a verseny, de alapjában véve, szerintem nem a legmegfelelőbb módja a támogatásnak. Emiatt nem is lehetett olyan önfeledt a szórakozás.

Az esemény képekben:

A helyszín

A sok szalma az előtérben a fedetlen részhez tartozik, ahova zuhogott az eső, mindenki a tető alá húzódott. Középen leghátul látni egy kisebb tömörülést, ott voltak a malackák összegyűjtve és egyben a start.

A versenyzők, kb 10-n voltak

Kis dundi szundimanó

A kedvenc

 Eső

Ennek köszönhetően álltunk a trutyiban

Malachajtás 1.

Malachajtás 2.

Malachajtás 3.

Több féle stratégiája volt a hajtóknak, h a versenyzőik elérjék a megfelelő sebességet: volt, aki próbált a malac háta mögött tapsolni és így ijesztgetni. Egy másik módszer volt, amikor a hajtó szinte a popsijánál fogva végigtolta a pályán a röfit, lényegében szó szerint seggen csúszva ért célba! :) A harmadik mód a papucs-csattogtatás volt, magyarul a földhöz csapkodták a papucsot, ami a tapsnál hangosabban csattant és gondolom abban remékedtek, h így jobban megijed a malac és gyorsabban fog futni.

A többiek vhol ezek keverékét alkalmazták vagy szimplán csak noszogattak, popsira csaptak, h haladjon a menet. A legtöbb esetben az állat uralta a terepet, aki szegény, futott, amerre látott és ez nem mindig esett egybe a kijelölt útvonallal! :)

A cél 

A Pub street, SR központi része este, esőben 

A siem reapi éjszakai élet

El kell mesélnem Nektek a tegnap esténket! Azon túl, h felfedeztem, h mexikói kaja függő lettem és megint ebben az étteremben kötöttünk ki, több apropója is volt az iszogatásnak. Az egyik, h az én imádott Nővérkém tegnap ünnepelte a születésnapját és megígértem neki, h iszok az egészségére, valamint egy ismerős önkéntes csoport, akiknek az alapítványa szintén Koh Kerben dolgozik, a hétvégén repül haza Amcsiföldre és úgy határoztunk, megérdemelnek egy búcsubulit. Az isteni finom chimichanga után a koktélozás felé vettük az irányt. Először arra a helyre mentünk, még kettesben, ahol olcsón lehet B-53-t inni. Ismeritek ezt a fajta rövidet? Én Kambodzsában fedeztem fel és nagyon megtetszett! Egy feles pohárba a következő sorrendben öntik bele az italokat: legalulra kahlua (kávélikőrszerűség) majd baley's és vodka!!!! :) Ezt így egyszerre kell felhajtani, egy kicsit hagyni kell, h a szádban összekeveredjenek az ízek és, utána engedheted lefelé! Kellemes, krémes, csokis íze van, ezért kedveltem meg. "Isten éltesse Marit!" felkiáltással végeztük ki! :) Ezután átmentünk egy másik helyre, lassan mondhatnám, h a szokásosra, ahol még anno a vodkás vmiféle leamortizálódást kaptam. Mi csak úgy hívjuk, h a 'Mammás hely', mert egy idős hölgy a tulaj, aki mindig ott van egészen zárásig és koordinálja a fiatal felszolgáló lányokat. Vonzó ez a kis étterem, mert olcsó a koktél és egyet fizet, kettőt kap akció van mindig, plusz ingyen popcorn! :) Tipikus, mi? :) Szóval ide vittük az amcsi csapatot is. Nagyon jó hangulatban telt a koktélozás, jókat beszélgettünk. Meglepett, mert az átlagéletkor kb. 20 volt és megismerkedésünk elején kicsit tartózkodtam tőlük. Nem csak amiatt, h nehezen érthető az angoljuk, de azért is, mert túl fiatalok és olyan kis kelekótyának tűntek, nem volt túl sok kedvem jópofizni velük. Ejnye-bejnye, azok a csúnya előítéletek! :) No de a lényeg, h nagyon jól éreztük magunkat, annyira, h a csajok (9ből 3 fiú volt csak) eldöntötték, h ők karaoke buliba akarnak menni. Fogtam a fejem! Jesszus, nincs az az alkoholmennyiség a Földön, amivel engem rá lehet bírni, h azt a mikrofont a kezembe vegyem és még hangot is adjak ki! Ráadásul mindezt közönség előtt! Még a fürdőszobában sem merek énekelni, mert a csempék sokkos állapotban esnének le a falról! Igen, ne is akarjátok elképzelni, mennyire hamis hangom van! Végül persze a többiekkel tartottunk, nem nagyon volt más választásunk, elvégre is ez az ő estéjük volt. Nem tudom, h otthon van-e ilyen hely, de engem teljesen meglepett az itteni karaoke kultúra. Nem úgy történik a hangbűnözés, h van egy szórakozóhely és az egyik részében kialakítanak egy külön részt, ahol összegyűlhetnek a bátrak, hanem az egész olyan, mint egy szálloda. Külön szobák vannak külön mosdóval, nagy bőrkanapéval, és persze, személyzettel, akik csini, miniszoknyás khmer lányok. Fiúk nem dolgozhatnak ilyen munkakörben, mert még ne adj isten visszaesne a forgalom! És igen, ezeknek a hölgyeknek kulcsszerepük van. 1. Kezelik a karaoke gépet (több kevesebb sikerrel) és 2. ellátják a vendéget sok sok itallal, h véletlenül se környékezze meg őket a szégyenlősség ördöge, valamint, h hadd fizessenek! :) Itt is lelkesen alkalmazták azt a vendéglátói technikát, kezdem azt hinni, h ez itt szinte tradíció, h amint ittál egy kortyot a sörödből, utánatöltenek. Az mindegy, h van még abban a szerencsétlen pohárban bőven ital, a lényeg, h tele legyen, Te pedig jó részeg! Ilyen körülmények között töltöttük el a karaoke-s perceinket. Az amcsi lányok egy percig sem teketóriáztak, rögtön a Celine Dion-os Titanic betétdallal kezdtek! Brrr...no comment! :) Természetesen,  egyáltalán nem érdekelte őket, h mi, vagyis én nem akarok énekelni, rögtön másodiknak mi találtuk magunkat a figyelem középpontjában. Ez lett a számunk: The Archies - Sugar, sugar. Ha másképp nem, így biztosan beugrik:

http://www.youtube.com/watch?v=JywK_5bT8z0 

Szerencsémre, erre a számra mindenki belelkesült, elkezdtek tombolni és túlordibálni a mi performanszunkat. Legalábbis az én kornyikálásomat mindenképpen, mert hiába volt mikrofon a kezemben, nem hallottam vissza magam. Jó, az is igaz, h nem is adtam ki túl erőteljes hangokat... Nem úgy, mint MAn!  Direkt jó mély és vicces hangon kezdett énekelni, cselesen. Úgyh lényegében végignevettem az egészet és párszor elnyikkantottam egy "Oh, háni, háni, jú ár máj kendi boj"-t. Szerencsétlenségünkre, a khmer szerelmes balladák sem maradtak ki a sorból, bár itt már kicsit hanyatlott a hangulat. Mivel volt két helyi srác is a társaságban, hagyni kellett, h ők is jól érezzék magukat. Erről jut eszembe! A számkínálat! Elég szegényes volt. Egyrészt, a listán csakis a dalok címe volt feltüntetve, előadó nuku! Lehetett találgatni! Másrészt, szinte csak csöpögős "de szeretlek" vagy "jaj elhagytál" tipusú számok voltak. Elég limitált volt az önkiteljesedés lehetősége. Furamód a khmerek imádnak andalogni. Ezt a diszkóban is bizonyították, ahova a karaoke bár után mentünk. Nem is akármilyen helyen kötöttünk ki, mint az egyik legkedveltebb dizsiben, ahova főleg a helyiek járnak. Eleinte mindenki tombolt a pörgős zenékre, az egyik csajszival még a külön emelvényre is felmásztunk táncolni. DE aztán...jött a szerelmes blokk! Ójajj! Hiszitek vagy sem, itt még ezt a korszakot élik, h egy diszkóban is lehet lassúzni...Annak idején, mikor belecsöppentem ebbe a világba, a házibulikhoz szokva hiányoltam ezt a részt, mára viszont már teljesen elképzelhetetlennek tartom, h bmelyik magyarországi szórakozóhelyen lassú számokat adjon le a dj...max feltuningolva! :) Úgyh ez volt az a pont, ahol elhatároztuk, h hazafelé vesszük az irányt. Nem tudtuk kivárni, amíg végeznek a csöpögéssel. Persze, ahogy annak lennie kell, mire elindultunk, beindult újra a buli, de már nem volt erőnk visszamenni. Búcsút vettünk az amcsi társaságtól heves "kapcsolatban maradunk" igéretekkel és "de jó volt megismerni tireket", stb. sallangokkal. Bár be kell ismerni, h így utolsó estére megkedveltem őket és sajnáltam, h elmennek...Hát így van ez itt, mire megszoksz egy új embert vagy társaságot, addigra már késő. A következő kép pdig az, h beesek az ágyba, az azt követő pedig, h arra ébredek, h a szomszéd házat felújítják és matatnak rajta. Nem voltam túl boldog...Összeszedtük magunkat, nagy nehezen, és na találjátok ki, h hol reggeliztünk??? :) Igen!!! A mexikóiban!!!! :D Isteni reggelit tálaltak nekünk: tortilla tekercsben rántotta, sajttal és krumplival, mindehhez salsa szósz! Fincsi! Lehet, h kicsit bizarul hangzik, de egy ilyen reggelre ez volt a tökéletes kezdés! :D

Fél év

Hihetetlen, h már fél éve Kambodzsában vagyok! Nem hittem el, de tényleg nagyon gyorsan tellik az idő! Sőt annyira, h szinte meglepődtem, h 'csak' ennyi ideje vagyok itt. Mostmár vhogy inkább tűnik úgy, h régebbóta itt vagyunk, mint h lassan telne az idő. Gondolkodtam azon, h hogyan tehetném különlegessé ezt a bejegyzést, de egyszerűen semmi nem jut eszembe. Pörögnek bennem az elmúlt időszak emlékei, jók és rosszak egyaránt. Úgy érzem, vhol mélyen még mindig nem fogtam fel, h itt vok és, h mekkora szerencsém van. Kicsit félek attól, h mi van, ha nem használom ki eléggé ezt a lehetőséget és nem élem meg intenzíven azt, h a világ eme tájára vetett a sors. MAn-nal sokszor feltesszük magunknak a kérdést, h annakidején, mikor útnak indultunk, mik voltak az elvárásaink ettől a egy évtől, amit Kambodzsában tervezünk tölteni és hogy hol tartunk abban a pillanatban. Sajnos, nem áll túl jól a helyzet. Ugyanakkor az is igaz, h sok olyan élményben volt részem/részünk, amik nem voltak betervezve. De egyelőre nem érzem, h változnék. Hogy Kambodzsa hatna rám. Figyelem magam és nem látok előretörést. Pedig az egyik dolog, amit várnék ettől az egy évtől az az lenne, h tisztábban lássam önmagam és a terveim, h öntudatosabban térjek haza. H végre legyenek konrét céljaim és ne csak a zavarosban halásszak. Azt reméltem, h majd itt, ebben az új világban megvilágosodok kicsit és magamra találok. Hát sajnos, mindez egyelőre netgatív. Semmi. Úgy érzem, h ugyanaz vagyok, aki február 2-án Ferihegyről elindult. Nem érzem, h több lennék, sőt inkább, h kevesebb. Az biztos azért, h sokat tanultam az utóbbi fél évben, csak éppen nem abból az irányból, ahogy terveztem. Rájöttem, h mégsem vagyok olyan rugalmas egy új kultúrával szemben, mint gondoltam. Hazai környezetben pik-pak alkalmazkodom, de amint fordul a helyzet, leblokkolok. Mostmár azt sem mondhatjuk, h türelmetlen vagyok. Mert eltelt fél év! Az nagyon sok idő! És én, úgy érzem, még mindig, ugyanott toporgok. Keresem az utam, tapasztalom ázsiát, de mindezt csak visszafogottan, mértékkel. Valahogy nem lubickolok a helyzetben és nem értem, miért. Arra is rájöttem, h párostul kiköltözni egy vadidegen helyre sem könnyíti meg olyan mértékben az ember helyzetét, mint vártam volna. Plána, ha a másiknak már ismerős a terep. Mert a végén rádöbbensz, h egyre jobban igényled, h fogják a kezed. Ez nem jó. Hol az otthoni függetlenségem és önállóságra törekvésem? Lehet, h valójában nem is vagyok ilyen? Hanem kell vki, akire folyamatosan támaszkodhatok? Vajon honnan lehet megállapítani, h melyik a valós helyzet? Otthon vagy itt? Melyik vagyok igazán én? Mindig is azt gondoltam, legalábbis azt gondolom, h így gondoltam (lassan kezdek mindenben kételkedni :)), h egy párkapcsolat az, amikor, két szabad ember egymás társává válik, úgy h nem elszívják egymás energiáit, hanem kiegészítik egymást. Amikor kiegyenlítődik az adok-kapok aránya. Sokszor érzem itt azt, h a kelleténél több szükségem van MAn figyelmére és törődésére. H szinte már túl sokat lát belőlem és nem tudom, h ez jól van-e így. Jajjj, de hiányoznak a barátok! A tanácsok! Egy jó kis csajos dumcsi vmelyik budapesti teázóban! Vagy egy gyors sürgősségi megbeszélés a D. folyosóján! :) Erről jut eszembe, h még egy dolgot megtanultam itt: h hiába tud a párod a legjobb barátod lenni, a többieket nem lehet pótolni. Mert nem mindent osztasz meg a szerelmeddel, szükség van mások társaságára. Hadd mondjak egy példát, néha jól esik, amolyan figyelemelterelésként, női dolgokról csacsogni, mint a ruhák vagy a frizura vagy egy csajos mozi. Azt hiszem nem túlzok, ha azt merem állítani, h a pasik igen nagy része egyetért velem abban, h ezeket a témákat szívesebben engedik át a barátnőknek. :) Szóval eddig nem vettem észre, de mostmár kezdem, h a barátaim mennyire fontos szerepet játszanak az életemben. Persze, nem csak a fent említettek megbeszélése miatt, hanem mert nehéz virtuálisan mellettük lenni, amikor szükség lenne rá, meghallgatni, h éppen hol tart az életük. Vagy elmondani nekik szemtől szemben, h mi történt velem az elmúlt egy hétben. Vagyis osztozni jóban és rosszban. Na jó, nagyon szentimentális kezdek lenni...abbhagyom!

A lényeg, h azt hiszem, ez a kambodzsai út nem éppen azt hozta, amire számítottam és ezzel meg kell barátkoznom. El kell fogadnom, h hiába vannak elvárásaim magammal szemben, az élet kifürkészhetetlen ésha nem vagyok elég erős akaratú, akkor elsodor magával egy másik irányba.

Magyarul, csipkerózsika ébresztő!!! Kapd össze magad!!! Ésha nem késő még...

Főzőiskola

Épphogy felocsúdtam a dengi lázból, máris egy főzőiskola forgatagában találtam magam. Köszönhető ez egy magyar lánynak, aki épp átutazóban volt Siem Reap-ban és korábban felvette MAn-nal egy közös barátjukon keresztül a kapcsolatot. Megkérdezte, h nem lenne-e kedvem hozzá csatlakozni és megtanulni egy-két fogást khmerül főzni. Mivel már én is terveztem ezt egy ideje, épp kapóra jött a meghívás! Több étterem is hirdeti a saját főzőiskoláját, kb. 12-20 dolcsiért. Jó kis programnak tartom, annak, aki szeretne picit belelátni, h hogy hogyan is készülnek a helyi finomságok. Tudom, szégyen gyalázat, de még nem kóstoltam egy csomó khmer specialitást. Úgyh ezúttal belecsaptam a lecsóba és előételnek a tavaszi tekercset, főételnek pedig az amok fish-t választottam. Az előbbit azért, mert állandóan ezt eszem itt és gondoltam, nem árt megtanulni az elkészítési módját, az utóbbit, mert még sosem ettem. Bár volt bennem némi aggodalom, h talán nem éppen a saját magam által kreált amoknak kéne az elsőnek lennie, de hát már nem volt visszaút.

Egy tábla mutatta be a főzősuliban, h mik a helyi fűszeralapanyagok

A helyi gyümölcsök

A programot úgy hírdették meg, h először elvisznek piacolni, ahol megvesszük a hozzávalókat, majd azokból alkotjuk meg életünk khmer specialitását. Ehhez képest ugyan bevittek a piacra, de nem vettünk semmit. Csalódottan vettük tudomásul, h ez csak egy kb. 5 perces gyors mustra volt. Igaz, legalább megtudtuk, h mit, hol lehet kapni és hogy néznek ki mielőtt kaja lesz belőlük. Hirtelen a koszos, büdös zöldség-gyömülcs és húspiac közepén találva magam kezdtem rájönni, h nem is olyan nagy baj, h nem töltünk el itt több időt a hozzávalók vásárlásával. Alig vártam, h újra friss levegőt szívhassak! Igaz, h ez a bejárásféle inkább azoknak érdekes, akik rövid ideje vannak csak itt és még nem merészkedtek a piacnak eme részébe. Kambodzsában úgy néz ki a vásár, h egy fedél alatt találsz meg mindent. Ruhanemű, szuvenír, selymek és legyekkel belepett hús, hal, gyümölcs mind egy helyen található, tőled függ, h merre veszed az utad. De általában, ahogy az ételek határához érsz, visszahökölsz a szagoktól! :) Ezért mondom, h ennyi előnye volt ennek a piaclesnek, h legalább bevezettek oda, ahova amúgy, magadtól, nem mennél be. Ezután visszarohantunk az étterembe. Hatan voltunk részesei ennek a röpke tanfolyamnak. Reggel 10 körül kezdtünk és kb 2ig tartott mire mindannyian végeztünk. Azt kell, h mondjam, h kellemesen csalódtam a végére az egészben. A lányka, aki levezette az egészet, kihangsúlyozom, h lényegében egyedül, nagyon ügyesen lavírozott hatunk között és adta ki az utasításokat, h ki-mit csináljon. Mindenki vállaszthatott két fajta ételt, amit szeretne megfőzni és nem kellett mindenkinek ugyanazt készítenie, h egyszerűbb legyen a főszakácsnak. Vállalták, h ahány ember annyi fajta kívánság és ez elismerésre méltó. Mire visszaértünk a piacról, egy külön helyiségben, mindenkinek ki volt készítve pár eszköz, mint kés, vágódeszka és hámozókés, plusz az előételének hozzávalói. És fel kellett venni a kukta kiegészítőket: extra csinos bordó sapi és kötény.

Munkára készen!

(bocsi, későn kapcsoltam, h fénnyel szemben nem a legjobb fényképezni)

Mindenki nekilátott az instrukciók alapján meghámozni, felszeletelni a zöldségeket. Ez a rész még gyorsan ment.

Sárgarépa, taro, édes krumpli, hagyma a tavaszi tekercshez (balról)

Ez lett belőlük első körben

Amikor ezzel elkészültünk, félretettük őket és a főétel fűszerei következtek. Ez nagyon meglepett! Nem úgy történt, h kapsz egy fűszerkeveréket és nosza dobd bele a lábosba, hanem egyenként megmutatták, h mi tartozik az amokhoz, hogyan kell hozzáállni (szeleteljem-e vagy hámozzam, eszik vagy isszák, stb.), majd mindet beledobták egy nagy mozsárba és szépen össze kellett dolgozni míg egy massza nem lett belőle. Az egész kb. úgy nézett ki, mint nálunk a vaj köpülése, csak kicsiben.

Amok fűszeralapok, curry pasta-nak nevezik: hagyma, fokhagyma, turmeric (úgy néz ki egészben, mint a gyömbér, csak belül narancs színű), gyömbér, lemongrass (citromfű szó szerint, de nem ugyanaz, mint otthon) (a sorrend bal felső saroktól jobbra haladva)

A köpülés :)

Amikor ezzel végeztünk lelassult az egész. Két tűzhely volt, ezen kellett osztoznunk. Először az előételeket főztük meg. A tavaszi tekercshez már korábban felszeletelt sárgarépát, hagymát, tarot, valamint édes krumplit kellett pálmacukron és olajon megforgatnom. Ha jól emlékszem vmi oyster szószszerűséget is raktunk rá.

Kukta nagy művigyorral :)

Ezután kör alakú rizstésztát kaptam és ezt kellett megtöltenem a zöldségekkel. Amikor készen voltam, bevittek az igazi konyhába, ahol olajban kisütöttem a kis dundi tekercseimet. Egy fél méterrel mellettem egy szakács épp az étterem sajátjait tekergette és gondolom, mondanom sem kell, h mindegyik tökéletesen egyformára sikerült és szép vékonyra...Jó, hát ez is rutin kérdése! :) Közben elkészült a szósz is.  Itt úgy eszik a tavaszi tekercset, h egy chilis, halszószos, mogyorós lében mártogatják. Ez akkor  meg is volt.

A kreálmányom: dundi, gigaméretű tavaszi tekercsek

Sajnos, nem tudtam minden egyes munkafolyamatot követni. Még egy kicsit gyenge voltam fizikailag és voltak pillanatok, h le kellett ülnöm, nem tudtam hosszan állni a tűzhely mellett, ahol ráadásul meleg is volt. Így a szósz elkészítési módjáról lemaradtam. :S A tekercsek után viszont következett az amok! Ehhez is meghámoztam és felszeleteltem a hozzávalókat, mint vmi zöld levél, ami nem értettem, h pontosan mi volt, bocsi, akkor volt ott még hagyma, hal és egy fura fehér gomba, ami megfőzve kicsit nyúlós-rágós lett.

Amok hozzávalók: ismeretlen zöld levél, hagyma, gomba, hal

Felszeletelt állapotban, "izgi", mi? :)

Először olajon megpároltam a hagymát, majd bele kellett dobnom minden maradékot, meglögybölték kókusztejjel és beletettem a köpült fűszerkeveréket is. Ez így mind együtt kellett összefőzni, vízzel. Amikor készen lett egy pofás banánlevélből készült kis tányérkába kellett beletenni a végterméket. Ezt is megmuttaták, h hogyan kell megcsinálni. Az amokot szimplán rizzsel eszik. Az íze kicsit édeskés a kókusztejtől, nagyon finom!

Íme: teszti főétel!

Ízlett a saját főztöm, még a tavaszi tekercs is!!! :) Pedig tartottam tőle, h milyen ízek fogadnak, de be kell ismerni, h eredeti khmer felügyelettel, nagyon rosszul nem sikerülhettek ezek az ételek! A szakács lányzó mindenkire nagyon odafigyelt, segített és válaszolt a kérdésekre. Senkit nem hagyott magára főzés közben. Sokszor egyszerre két embert vezényelt le. Úgyh végül úgy jöttem ki, h nagyon jól éreztem magam és szórakoztató volt megtanulni khemrül főzni.

A csapat :)

Ausztrál néni, japán srác, magyar ismerős lányzó, britt csaj, még egy magyar és ausztrál

(balról)

A szakácsok (a jobb oldali az, aki vezette a tanfolyamot)

A legjobban mégis az tetszett, mikor az igazi konyha részbe nézhettem be! :) Többször voltunk már itt és megnyugtató volt látni, h a helyiekhez képest steril körülményekből kapjuk az asztalunkra az ételt. Érdekes volt látni a sok kis szakácsot serénykedni és hogy milyen a helyiség fala vagy hogy vannak kikészítve az alapanyagok az asztalon.

Mikor mindenki elkészítette a saját kis menüjét, akkor az étteremben leültünk elfogyasztani azt. Ment a körbeajánlgatás. Ahogy láttam mindenki elégedett volt a főztjével. Desszertnek pedig sticky rice-t kaptunk. Nem láttam pontosan, h hogyan készült, de azt hiszem annyi, h kókusztejben megforgatják a rizst, jó sok pálmacukorral. Ettől összeáll, innen a sticky, ragadós név. Tortaformára lapogatják egy tányéron, mangóval és kókuszreszelékkel tálalták. Isteni finom volt! Nyami!

Mmmm...sticky rice!

Képzeljétek a végeredmény, még MAn-nak is ízlett, pedig ő nincs oda az édeskés Amokért! :)

Ha már kajáról beszélünk! A mai nap csúcspontja volt, h főtt csemegekukoricát ehettem! Megláttam az egyik utcai árusnál és lecsaptam rá! Húúúúúú, vmi leírhatatlanul finom volt!!!! Hazai ízek!!!

Na jó, most jött el a pont, h abbahagyom! Éhes lettem! Ma estére indiait tervezünk! Mmm...megyek megsürgetem MAn-t, h lassan indulnunk kellene! :D

A csíkos ellenség

Megcsípett az a fránya szúnyog! Ej!!! De lecsaptam az összes mintájával együtt! Igaz ez mégsem volt elég ahhoz, h ne adja át nekem a mérgét. A dagadtcsíkosmindenitneki!!!! Úgyh elkaptam a dengi lázat. Ott álltam Koh Ker közepén, emberekkel körülvéve, egy kiterült, véres szúnyogpacával a kezemen és csak reménykedtem, h rosszul láttam, amit láttam. Eleinte senki nem vette komolyan, mikor kérdeztem, h hogy is néz ki az a bizonyos, sokat emlegetett és rettegett dengi szúnyog, mert mintha az utamba akadt volna egy. A tolmácsunk is csak mosolygott rajtam, h "ugyanmár! nincs itt tigris szúnyog!". Én meg igyekeztem elhesegetni a gondolatot és nem játszani hipohondert. Hát nem kellett! Egy hét elteltével jöttek a jelek, szépen, napról napra: gyengeség, bőr-, és izomfájdalom (mint mikor inflúenzánál tör a láz), erős fejfájás, magas láz, az ízlelés megváltozása, piros pöttyök a lábamon. Az eredmény kb. 2-2,5 nap kórház, infúzió (már megint!) és egyéb nyalánkságok. Eleinte az orvosok sem hittek nagyon nekem, h láttam volna, amint egy tigris szúnyog megcsíp, így elvoltak napokig a találgatásokkal, h mi lehet a bajom. Olyan ügyesen csinálták, h a végén, az egyértelmű jelek ellenére is, kezdtem elhinni, h mégsem dengi. Aztán a 3. napon a véremben kimutatták. Ez a trükkös ebben a betegségben, h idővel mutatja csak ki a foga fehérjét. Szépen haladtam tovább a forgatókönyv szerint. Kb.  félidőben, hiába tolták le a lázamat, elkezdett újra visszamászni. Így jött a 2. kórházi és egyben hosszabb etap. Utáltam! Megint azok a ronda zöld falak, szúrkálások, ugyanazok az ápolói arcok és kérdések. Az állandó vérnyomás-, és lázmérés. Az orvosok is ugyanazt hajtogatták, de szinte mindig más analizált. Sajnos, nem lett jobb kedvem odabenn és nem tett jót a túl sok szabadidő sem. Ilyenkor elmélyül az ember a hülye önhibáztató és marcangoló gondolatokban. Ez hiányzott a legkevésbé. MAn közben munkája egyik legzűrösebb időszakát élte. Programok hada és pluszban ott voltam neki én. Lényegében a fején pörgött, h minden meglegyen mind a két fronton. Nem volt jó érzés ilyen áron kiszolgálva lenni, főleg, h a végén ő is kicsit belázasodott és kiütései lettek. De szerencsére, nem dengi! Ő ennél erősebb! Hamar legyűrte a bacikat! Végül a 10. napon kimondták az orvosok a tutit: a vírus távozott a véremből! Juhé!!!! A vérképem olyan szépen visszaállt az eredeti értékekre, mintha sosem lett volna rekordalacsony, mint kb. 2 nappal előtte! Sőt, azt is megtudtuk, h csak akkor veszélyes a dengi másodszor, ha közel van a két fertőzés egymáshoz. Egy év távlatában a betegség lefolyása már ugyanaz, nem életveszélyes. Ez megnyugtató! Tudom, most felhúztátok a szemöldökötök, h én mi a fenén nyugodtam meg. Hát azon, h nem kell leírnom Ázsiát! Ez el sem hiszitek, h mekkora megkönnyebbülés nekem! Eleinte azt hittem, h kész, vége, ennyi volt, soha többet nem mehetek semmilyen trópusi országba, mert attól kell félnem, h szembetalálkozok egy dengi szúnyoggal és végem! De nem így van! Most viszont nagyon vigyázok magamra! Ha kimegyek a házból kenem és sprézem magam szúnyogriasztó kencékkel. A táskámban kettő is van folyamatosan ezekből. A házban tele vagyunk elektromos kütyükkel és rovarriasztóval fújunk mindent folyamatosan. Úgyh remélem, mindenki számára megnyugtató, h védve vagyok! Plusz, még egyet tudok tenni az ügy érdekében: azt hallottam, a szúnyogok nem szeretik a vérben az alkoholt... :D