Mit szóltok?

Hogy tetszik az új design? Úgy érzem, nagyon itt volt már az ideje egy kis változtatásnak! Ránéztem a szokásos bordó hátterű blogomra és még kevésbé volt kedvem nekiállni egy új bejegyzésnek. Így viszont máris megjött a kedvem! Sokkal frissebb, vidámabb lett, nekem nagyon tetszik! Bár tény, h azért szokni kell! :)

Az utóbbi hetekben igazából nem történt semmi extra. Bár az igaz, h egy percig sem unatkoztunk! :) Mindig van merre menni, intéznkedni. MAn jó szokása szerint dolgozik, de azért most nem olyan nagy tempóban, mint augusztusban. Én pedig...háát...elvagyok. Gyűjtögetem a nagy tanulságait ennek az elmúlt 7 hónapnak. Sajnos, az állások, amikre jelentkeztem, nem jöttek össze. A 3-ból csak egyre kaptam visszajelzést, a többinél semmit. Ez van, gondolom senkit nem lep meg a mai HR-sek utálatos szokásai. Persze, mondom ezt úgy, h még az életben nem dolgoztam ezen a téren! :) Úgyh most kicsit pangok, h merre tovább, de mindenképpen jó lenne vmi kis alkalmi munka, egy kis sikerélmény. De azért van még remény, egy aprócska. Beismerem, h ez a kultúrális sokk kicsit tovább tartott, mint én vártam vagy gondoltam volna. Azt éreztem, h nem lehet ilyen hosszú, erre senki nem készített fel! Mindig az volt bennem, h ha ilyesmi történik az emberrel, akkor az eltart kb. 2-3 hétig, max hónapig, de azért mégsem fél évig! Magát az egész folyamatot is kudarcként éltem meg. Egyre passzívabb lettem mindennel kapcsolatban. Nem túl jó állapot és ha ideje is van az embernek elmélkedni, akkor csak rosszabb lehet. Aztán egyszer vki, egy teljesen idegen ember, azt mondta nekem, h szerinte 2 év kell ahhoz, h vki teljesen beilleszkedjen egy új helyen, magáévá tegye az új kultúrát és ismerősen mozogjon mindebben. Megdöbbentett ez a kijelentés! Wow! Ilyen is lehet? Először fordult meg bennem, h talán nem bennem van a hiba, pontosabban, csak részben. Hogy talán nem is vok annyira érzelmileg csökött és strapabíró-mentes! Eszembe jutott, h mennyi időbe tellett, mire anno az új munkahelyemet megszoktam. Talán éles összehasonlítás, de nekem segített. Egyedül voltam egy nagy multiban, ahol nagy volt a rohanás és nagyok az elvárások. Én egy kis magyar cégtől jöttem, ahol elég lassan teltek a munkanapok. Ehhez képest hirtelen minden megváltozott. Kifejezetten jól emlékszem arra, h fél év után kezdtem el igazán élvezni az új feladataim és csak lassan kezdett beérni a beilleszkedés. Eleinte nehezebben barátkoztam a kollégákkal, ők sem közeledtek nagyon. Aztán szépen lassan minden kialakult és mire egy éve voltam ott az emberi kapcsolatok is alakultak. ;) 2 év után pedig már talán azt is mondhatom, h otthonosan mozogtam mind a munkakörömben mind a kollégák között. Jó, voltak nehézségek, nem tagadom és a vége felé már egyre nehezebben bírtam, de alapvetően szerettem a munkám és az embereket, akikkel dolgoztam. Tehát ha ezt nézem, akkor igen is elképzelhető az az átfutási idő, amiről az az idegen mesélt nekem, bár a 2 évet kicsit túl hosszúnak tartom. Mindesetre megnyugtatott, egy picit. Aztán megalkottam a fél éves bejegyzésem és teljesen váratlanul rengeteg pozitív visszajelzést és bátorítást kaptam. Ennek köszönhetően egy új barátra is szert tettem, ami a legjobb az egészben (ő is hasonló helyzetben van, mint én, hasonló érzésekkel)! Az ő és a régiek segítségével pedig kezdem be és felismerni, h valóban idő kell, h vki megszeresse Ázsiát, nem megy egyszerre. És nem csak Ázsiát, az új élethelyzetet is. Meg kell barátkoznom azzal a gondolattal, h valóban nem olyan egyszerű ez, mint én gondoltam. A változás pedig, amit annyira vártam jönni fog, el nem kerülhet, de nem feltétlenül most. Ez az év számomra a nagy lelki tanulás és fejlődés éve. Lehet, h szakmailag nem jutok előrébb, de mire odakerülök, már sokkal több leszek. Valószínűleg tévedtem azzal kapcsolatban is, h még ugyanaz lennék, aki 7 hónapja Ferihegyen elköszönt a családjától. Érzem belül, h változok, de ehhez el kellett jutnom oda, h elfogadjam, h nem úgy történtek a dolgok, ahogy én akartam és terveztem. Hogy a sors most más utat szánt nekem. Most tanulok és tapasztalok, csak nem egy külső, hanem belső vonalon. És tudjátok, mióta ez dereng bennem azóta sokkal jobban érzem magam. Kezd elmúlni a passzivitásom és érzem, h jön elő bennem a tettvágy. Hogy mennék és haladnék és adjatok vmi feladatot! Eljött az idő, h valóban lefoglaljam magam vmivel! Kérdés, h mi legyen az? Erre még nem tudom a választ, de most nem is akarok minden egyszerre megfejteni. Igyekszem kiélvezni ezt a pillanatot. Azért még hullámzok néha, de kifejezetten jobban vagyok. Talán ez az új design is mutatja kicsit azt, h mit érzek. Van egy letisztult alap vhol és erre kezdenek kirajzolódni most a szines vonalak, h majd egy egészt alkossanak. Engem. Ijesztő. Picit úgy érzem most, mintha előröl kellene kezdenem az önmegismerést, holott eddig azt hittem, már sokmindent tudok magamról. Hihetetlen, h mekkorát tud fordulni velünk az élet és hipp-hopp kiforgat önmagadból. Már nem elég az eddigi tudásod. Szépen bedobtam magam a mélyvízbe azon a szép októberi estén, amikor igennel válaszoltam arra a bizonyos kérdésre (Elkísérsz egy évre Kambodzsába? by MAn)...EGY PILLANATIG SEM BÁNTAM MEG! :D Annyi minden van, amit ezzel kapcsolatban leírnék most, de nem találom a szavakat. Nehéz megfogalmazni és átadni azt, amit most érzek belül. A felismerés lelkesedését. Még mindig érzek honvágyat és a család és a barátok hiányát, de már könnyebb. És naívan reménykedek abban, h talán majd vki erre vetődik és megmutathatom neki Kambodzsát. Ha már egy ilyen összejön, boldog leszek! :)
Elkezdtem sportolni is. Remélem, h ez még többet fog segíteni! Leküzdöttem a félelmem a futópaddal szemben és rá mertem állni, mozgó helyzetben! Rájöttem, h tetszik  a dolog és nagyon élvezem a magam nyüstölését. Az tetszik benne, h abban a napi 45 percben amíg a gépen mászkálok van egy célom és erős trappolással haladok felé. Érzem ahogy egyre erősebben ver a szivem, ahogy lüktet a bőröm, megfeszülnek az izmaim, és pirosodik az arcom. Hívhatjátok mazochizmusnak, de nekem tetszik! Ilyenkor magabiztos vagyok és jól esik kicsit szenvedni és kifáradni a cél érdekében. Eddig senki nem mondta nekem, h ez a kütyü jó is tud lenni! Persze a történethez hozzátartozik, h egyelőre nem futok a gépen, csak jó gyorsan masírozok. Mivel életemben nem csináltam még ilyet, a fokzatosság elve szerint haladok.
A társasági életben is haladgatunk. Voltunk a "Hogyan randizzunk egy vármpírral, majd hogyan tartsuk meg" elnevezésű worshop-on is, a múltkori zombis folytatásaként és másnap ugyanezzel a társasággal egy kertipartin. Plusz van még itt 1-2 ember, akikkel összejárunk. Nem mély barátságok ezek, amik igazán hiányoznak, de jót tesz, h nem mindig csak ketten mozdulunk ki. 23-án pedig lesz egy nagy kiállítás az egyik legszebb szálloda galériájában és alig várom, h kultúrálódjak is kicsit! :)
Úgyh alakulnak a dolgok és remélem, h jó úton haladok/haladunk.
Szeretném megköszönni, h ilyen sokan vagytok nekem és mellettem álltok! Többet jelent ez nekem, mint gondolnátok!
Akkun csrán! Lí háj! :D
/Khmerül: Nagyon köszönöm! & Pá! Sziasztok!/