Aussie élményegyveleg

A két hét alatt, Sydney-ben minden nap végén, általában lefekvés előtt, levágódtam az ágyunkra és elővettem a jegyzetfüzetem. Leírtam, h aznap merre jártunk és milyen élmények értek. Nem akartam, h a végén egy nagy maszlag legyen a fejemben, hanem tudjam, h mikor, mit láttam, éreztem. Elvégre is Ausztráliában voltam!!!! Az emlékek nem lehetnek kuszák! Nem is beszélve arról, h számon is kérik rajtam! Mindehhez pedig alap, h grafomán vagyok és azt gondolom, h ha vmit nem írok le, akkor azt elfelejtem és kiesik a fejemből, h vha megtapasztaltam. Ennek ellenére mégis azt éreztem, h nem tudom összeszedni az élményeim egy rendszerbe és azt úgy elmondani Nektek, h összefüggőnek tűnjön. Kavarog bennem a sok benyomás, beszélgetés és infó, amit hallottam. De mostmár nem húzhatom tovább, így is le vagyok maradva magammal szemben! Jöjjön, aminek jönnie kell! Kedves Családom és Barátaim, olvasásra felkészülni! :) 

Még az utazás előtt volt egy pár nap, amikor a netet bújtam órákon át és kutattam, h mit érdemes megnézni Sydney-ben. Őszintén szólva, az Operaházon kivül foggalmam sem volt, h mit tartogathat számunkra ez a város. Mikor megérkeztünk és útban a szállásunk felé elmentünk a fehér hullámszerű tetők előtt, elsőre szinte csalódottan állapítottam meg, h mennyire kicsi! MAn rokona, aki kijött elénk, csak nevetett, h elsőre mindenki ezt mondja! :) Aztán megláttam mögötte a Harbour Bridge-t és esett le, h "Jéé, tényleg! Ez is itt van mellette!" Szóval hiába készültem fel, azért értek meglepetések! Mire odaértünk, volt egy listám, h mik a nevezetességek, de foggalmam sem volt arról, h ezek hogy állnak össze, merre vannak valójában. Csak egy papírfecni kívánságlista képében éltek bennem. Alig vártam, h mindez a szemem előtt kelljen életre!

Az utazás

Az útvonalunk a következő volt: Siem Reap -> Bangkok -> Melbourne -> Sydney. Végig repcsivel. A Bangkok Airways-ben (SR-Bangkok) kellemesen csalódtunk, a Jetstar-ban viszont kellemetlenül nagyot! A pech az, h az utóbbival repültünk többet. Ott kezdődtek a gondok, h az említett légitársaság nem gyűjti össze a csomagokat, tehát Bangkokban át kellett verekednünk magunkat a vámon és ezer fajta ellenőrzésen, vízumigénylésen, h ezt mi tegyük meg helyettük, majd újra be kell csekkolni, h felszállhassunk a gépre. Ehhez hozzáadódik, h a bangkoki hernyó alakú reptér baromi nagy, így baromi sokat kell sétálni, miközben baromira fel tudod húzni magad a szerencsétlenségeden! :) Mire kiérsz, h összegyűjtsd a csomagod elfelejted, h nyaralni indultál és csak úgy cikáznak a fejedben a szebbnél szebb kifejezések. Ami csak fokozódik, mikor nem találod a bőröndöd és egyik angolulsemmitsemtudó reptéri alkalmazottól mész a másikig, h felkutasd a cuccod. Kiderült, h csak 1 órán át keringetik a podggyászokat, utána vki összegyűjti és elviszi vhova. Az már a Te dolgod, h megtaláld ezt a helyet. Kiírás persze semmi. Úgyh ha vki netalántán arrafelé tévedne, fapadossal utazik, és át kell szállnia egy másik járatra, szánjon rá időt! És lelkierőt! :)

Mikor végre minden megvolt és megkönnyebbüléssel szoríthattuk magunkhoz a csomagjainkat elindultunk megkeresni a Jetstar pultot, ahol becsekkolhatunk a melbourne-i járatra. Itt kiderült, h kb 1,5 órával később indulunk. Itt sem lettünk boldogabbak! :) A végén már egész jól kiismertük magunkat a legújabb könyvmegjelenéseken és kiszúrtam vagy 30 fincsinek ígérkező olvasnivalót, amit kapásból meg tudtam volna venni. Végül elérkeztünk a nagy pillanathoz, bemondták, h nyitva van a kapu, be lehet szállni. Ez sem sikerült zökkentőmentesen, mivel még várattak minket. Majd végre beszállhattunk és el is indultunk, de vmi elég hangosan kattogott a hátsó részben, így a kifutópályáról kellett visszafordulni, h a mérnökök megnézhessék. Tudnám mit csináltak az alatt a 1,5 óra miatt, amikor már alapból késtünk! Nah, hát újra ki a gépből... várakozás, megint. Csak vhogy kevésbé nyugodt várakozás volt ez. Mindenki arcára kiült a nyűg és az aggodalom. Késő este volt, az utasok nagy része már nem tervezett mást, mint alvást.

Ilyen géppel utaztunk

Kb. 3 óra összkéséssel és egy megmaradt kattogással indultunk neki a 8 órás útnak vmikor hajnali 1kor. Úgy éreztem, sosem érkezünk meg. Álmos voltam, de úgy be voltam tojva, h bmikor lezuhanhatunk, h olvasni is alig tudtam. Szépen lassan megnyugodtam, de így is csak bóbiskoltam, a mélyalvás szintjét nem sikerült megütnöm. A Jetstar másik szépsége, h még egy ilyen hosszú úton sem adnak enni. Kivéve, ha veszel vagy előre megrendeled a párnás-takarós-kajával-piával-mindennel-ellátunk csomagot. Mi ezt nem tettük meg, de végül így is olcsóbban úsztuk meg, mert csak 1szer vettünk enni és az elég volt.

Megérkezni Melbourne-be duplaöröm volt! :D Igaz, borús volt az idő és hideg, de nagyon jóóó!!! Ezután már csak 1 óra út volt hátra Sydney-ig és fokozódott az eksztázis! Ahogy említettem MAn egyik rokona jött ki elénk és nagyon aranyos volt, meginvitált minket magához. Útközben felnyaláboltunk egy nagy adag pizzát, olyat, amire te magad válaszhatod az összetevőket! Nyami! A lakás, ahol Greg lakik vmi hihetetlen helyen van. Az erkélyről eléd tárul az egész sydney-i belváros! A lábunk előtt hevert, esti fényekben, az Operaház, a Harbour Bridge és az üzleti negyed! Ennél szebb belépőnk nem is lehetett volna!!! Tátva maradt a szám! Ezután átmentünk a másik rokon lakására, aki épp Európában volt és felajánlotta, h a két hét alatt lakjunk nála. Mikor végre kettesben maradtunk, kinyitottunk egy üveg bort, bekucorodtunk a nappaliba és nem csináltunk mást csak örültünk, h megérkeztünk!

Ahogy látom, hosszú lesz ez a bejegyzés! :) Még az első napot el sem kezdtem! :)

Richmond

Az első napokban a családon volt a hangsúly. Megérkezett MAn anyukája is, Erzsi és Abbotsfordból-ból áttettük a székhelyünket pár napra Richmondba, egy másik külvárosba a több száz közül. Itt élnek Erzsi unokatestvérei. Nagyon tetszett az, h Sydney nem egy felhőkarcolókkal, irodaházakkal telezsúfolt város. Megvan annak is a helye a belvárosban, de alapvetően kertvárosokból áll össze egésszé. Annyira élhetőnek tűnt! Mindennek megvan a maga helye. Rendezett, tiszta, sok a zöld. Richmond pedig olyan, mint egy amerikai város.

Az ilyen tipusú házaktól volt amerikai hangulata Richmondnak

Legalábbis nekem nagyon hasonlónak tűnt, a filmekben látottak után. De tetszett!! :) Megvolt a sajátos hangulata. Nagyon jó volt, mikor kicsit egyedül sétálgattam egyik nap, sütött a nap, a fákról leesett falevelek sárgállottak az úton, picit fújt a szél, én pedig csak gyönyörködtem a házakban és néztem az embereket ahogy jönnek-mennek az utcán. Nyugi volt, senki nem rohant sehova. A városrészben van pár étterem meg egy nagy klub, ahova szórakozni járnak. Plusz kb. két bevásárlóközpont. Ennyi. A könyvesboltban én voltam az egyetlen vásárló. A környezet pedig gyönyörű. Dimbes-dombos füves részek, zöldellő golf klubok. Teljesen más ez, mint ahonnan mi jöttünk. Kambodzsa?? Olyan távolinak tűnt, mintha egy másik bolygón lenne!

"Dimbes-dombos" - háttérben a Blue Mountains

Blue Mountains

Egyik napon a közelben lévő hegyekbe vittek minket kirándulni a rokonok. Van egy hely a Blue Mountains-on belül, ahol kialakítottak egy nagyon profi turista központot. A szavam elállt annyira szuperül megcsinálták! Több fajta szállítóeszközzel lehet felfedezni a közelben lévő hegycsúcsokat és völgyeket. Még tériszonyosan is kár kihagyni, be kell valljam! :)

Mit lehet erre mondai? Szép!

Lehet sétálni az esőerdőben is és a régi bányásztelepet felfedezni. Hűvös volt az idő, de ennek ellenére nagyon jól esett barangolni és magunka szívni a friss levegőt. Annyira tetszett az, ahogy a környezetet védve kiépítették ezt a hatalmas komplexumot. Maga a sétány a völgyben, vagyis már az erdőben úgy van megtervezve, h egyrészt tolókocsival is megközelíthető legyen, másrészt két fajta útvonal közül lehet választani. Akik nem szeretnek sokat gyalogolni mehetnek a rövidebb úton, akik viszont szívesen töltenek több időt a természetben és nem bánják, ha többet kell a lábukat használni, egy hosszabb úton nézelődhetnek és élvezhetik a szép környezetet. A fából készült járda magasabban a föld felett vezet körbe, úgy, h még egy kidőlt fát sem tettek arrébb az építkezés során, nehogy megbontsák az erdő rendjét, inkább kikerülték vagy körbeépítették. Nagyon tetszett ez a tisztelet a természet iránt.

Úgy hallottam, h az egész vállalkozást egy család vezeti és még anno a nagyapa kezdte az üzletet a 40’s években. Ezen a területen korábban szénbánya volt, de a 20. század közepére a bánya business hanyatlani kezdett és már nem sokat lehetett kihozni belőle. A terület akkori bérlője, Harry Hammon pedig ihletett kapott egy turista központ felépítésére. Az ötlet úgy jött, h a szénszállító kisvasutat hétvégéken eleve arra használták, h érdeklődőket vitt le a bányákba, viszont egyszer pár amerikai katona hétköznap keveredett oda és eléggé csalódottak voltak, h hiába utaztak annyit, nem jött össze a látogatás. Így Harry bácsi elkezdte kipofozni a helyet és mára egy vonzó turista látványosság lett. Scenic World-nek nevezik, itten lehet elmélyülni a szolgáltatásokban:

http://www.scenicworld.com.au/

Van itt forgó étterem, több fajta libegő, vasút és mindehhez egy szuvernír bolton keresztül tudsz csak eljutni, tehát még csak el sem tudod kerülni, h ne vegyél vmit! :)

Mindegyik libegőn van egy utaskísérő, aki elmondja, h ahogy halad a gépezet a levegőben, mit láthatsz alattad, melletted. Az egyik pasas hihetetlenül lehengerlő volt! Pillanatok alatt családias hangulatot teremtett a kabinban és elfelejtetted, h milyen magasan is billegsz éppen. Mindenkit a saját anyanyelvén köszöntött!!!! Hiszitek vagy nem, mikor megmondtuk, h magyarok vagyunk, de Kambodzsában élünk, ezt mondta: „My madzsar is very weak but SZOKSZÁBÁJ TEJ? (khmerül: szia, mizujs)” Seggreültem! Olyan lelkesedéssel és vidámsággal adta elő, biztosan húszmillimodszor, h hol is vagyunk valójában, h csak ittuk a szavait! Sajnáltam, h ki kell szállnom a végén.

A Három Nővér sziklacsoport

A Blue Mountains specialitása, h elvileg, ha elnézel a távolba, akkor a fák fölött a levegőt kéknek látod. A képeken talán ez látszik is egy picit, de szerintem csak véletlen. Nekem élőben nem tűnt fel. Állítólag nem mindig észrevehető a kékség, mert nem mindegy milyen napszakban vagy ott, milyen az időjárás és a csillagok állása, a naprendszendszer kedve, stb. Mindenesetre kékség ide vagy oda, nekem nagyon tetszett a táj! Gyönyörű volt a sziklákkal a sűrű eukaliptusz erdővel, a vízesésekkel és a Három Nővérrel! Nehéz szívvel hagytam ott ezt a látványt…is…

Sydney

Kb. 3 napot töltöttünk Richmondban, majd visszatértünk a bázisra, Abbotsfordba.

Minden napra beosztottunk pár látnivalót. Sokat sétáltunk, ahova lehetett gyalog mentünk vagy ugye vízen! :)

Voltunk az állatkertben, ami egy lélegzetelállítóan szép helyen van Sydney-n belül. Láttam koalamacit olyan közelről, amennyire oda lehetet hajolni. Megfogni sajnos, nem szabad őket, mert annyira stresszesek lesznek a sok taperolástól, h hamarabb elpusztulnak a kelleténél. Ezt teszi ha az ember…ühüm…állat napi 20 órát csak alszik!

 

Hát nem zabálnivaló? :)

 

Az a szürke gombóc a bal oldalon egy koala. Max közelség :(

 

Ha már itt tartunk, elmentünk bálnalesre is. Életre szóló élményre sikeredett. Rájöttem, h én nem leszek soha se tengerész, se kalóz, se halász. A nyílt tenger a gyomrom ellensége. Eleinte nagyon tetszett minden, szép volt a hajóból a kilátás és lelkesített a bálnagarancia tudata…amíg az öbölben voltunk…Aztán jöttek a hullámok és már csak arra tudtam koncentrálni, h megtartsam a reggelim a helyén és egyben távozzak a hajóról. Hát volt, ami összejött és volt, ami nem! Viszont!!! Egy percnyi enyhülést hozott, mikor egy bálna egyszer csak kiugrott a vízből, megmutatta magát, fordult-perdült és visszazuhant a vízbe! Láttam a fehér pocakját! Vmi hihetetlen volt! Senki nem hitt a szemének, mindenki lefagyott. Kép se készült! Épph megérkeztünk a megfigyelő állásba és máris jött a produkció, még csak felkészülni sem lehetett rá! Ezután viszont már csak pár farok integetést kaptunk és kész. Én meg ültem a hajó belsejében az egyik legeldugottabb széken és könyörgően néztem a hullámokra, h „lécci kerüljetek ki”! Végül, úgy döntött a legénység, h ideje visszafordulni, én pedig megkönnyebbültem! Hirtelen újra jól lettem, mertem elmozdulni a helyemről és egyben a kuka mellől! :) Az az egy vígasztalt, nagyon minimálisan, h más arcára is kiült az, ami az enyémre, bár ők bátrabbak voltak, ki-kinéztek a fedélzetre, próbáltak aktívan túlélni! :)

Visszatérve a látottakra, voltunk az Operaházban is. Okkal nem említettem a szivemcsücskei között. Elég vegyes benyomásaim voltak. Elsőre csalódás, utána viszont rájöttem, h mégsem tudok szabadulni a látványtól és szétfényképeztem magam! Alig van olyan szög, ahonnan ne kaptam volna le a fehér tetőket! Azt kell, h mondjam, h gyönyörű és mégis ronda! Messziről nem tudsz betelni vele, ahogy megcsillan a nap a csempéken és maga a szerkezet hihetetlenül nagy remekmű!

Távolról a remekmű

Viszont közelebb mész és a barnás burkolólapok, valamint a beton épület kicsit elszomorít.

Közelről

Belül sem festették le, úgy hagyták, ahogy beemelték a beton tömböket. Szürke és lehangoló, még az előadótermekben is! Sajnos, az építkezés idején a tervező összetűzésbe került az ausztrál kormánnyal és elhagyta az országot, otthagyva félkészen a „gyermekét”. Ami hátra volt, azt helyi építészek fejezték be és ez meg is látszik az egész épületen kívül, belül.

Még közelebbről, beton tetőszerkezet

A jó hír viszont, h a tervező fiát felkérték édesapja munkájának folytatására, aki már sajnos, meghalt. Rendezték a kapcsolatot és ha minden igaz nemsokára elkezdik az Operaház kicsinosítását. Rengeteg izgalmas újítás van tervben! Hajrá! :) Jó lenne még látni ezeket megvalósulni!
Az érdekes a történetben, h egészen addig amíg el nem készültek az alapok az építkezést kivitelező cégnek és magának a tervezősek sem volt ötlete, h ezt a tetőszerkezetet hogyan építsék meg! El tudjátok képzelni, h az alapozás úgy folyt, h közben ekkora hiányosságok voltak? Felállt a szőr a hátamon! Mekkora rizikó! Végül, az utolsó pillanatban, persze, előálltak egy megoldással és nem bukott el a projekt. Ami még új volt számomra, h a tető nem egybefüggő, hanem apró csempékből áll, amik olyan bevonattal vannak ellátva, h az egész öntisztul. A tető szerkezete ugyanis nem teszi lehetővé, h emberi közreműködéssel tisztítsák. Éljen a kreativitás!

Egyik este felmentünk a Sydney Tower-be is, megnézni onnan a kilátást.

Hihetetlen mekkora ez a város! 360 fokban lehetett körbesétálni a toronyban és gyönyörködni a kilátásban. Kicsit szédítő volt, de kihagyhatatlan! Azt hiszem 3x-4x mentem körbe és kerestem a szememmel az ismerős helyeket. Azt hallottam, h a tartomány kormánya fizet az irodaházaknak, h ne kapcsolják le a villanyt bizonyos irodákban, h így megadják a város hangulatát esti fényekben. Extrém ötlet, de itt minden lehetséges! :)

A Maritime Museum egy nagy épületből áll, ami lényegében végigmegy Ausztália történelmén hajózási szempontból és ingyenes a belépés, úgyh nem érdemes kihagyni. Viszont, ami sokkal érdekesebb az a múzeum előtt parkoló hajóflotta! Meg lehet nézni egy hadihajót, egy tengeralattjárót és két 18. századi hajót. Mivel záróra előtt egy kicsivel értünk oda, csak egyet tudtunk választani, de őszintén szólva nem is baj, h így alakult. Mert ahogy láttam, igazán, mind a hármunkat csak egy hajó érdekelt igazán: Endevaour, James Cook kapitány hajójának replikáját. Itt viszont, minő meglepetés, már volt belépő! :)

Endevaour

Megint úgy éreztem magam, mint a The Rocks városrészben, h üt a történelem! Tény, h ez nem az eredeti hajó, de félelmetes volt látni, h anno milyen körülmények között hajóztak az emberek hónapokig vagy akár évekig! Borzongató érzés volt végiggonoldni, h Cook kapitány egy ilyen hajóval járta a világot és jutott el Ausztráliába. És a legkellemesebb része az volt, h önkéntes idegenvezetők meséltek a hajó történetéről és az egyes helyiségekről. Annyira vidáman és könnyedén adták elő az egészet, h megint csak azt vettem észre, h csüngök a szavaikon. A legénység úgy volt összenyomorítva egy kis helyen a legalsó fedélzeten. Ahol ettek, ott is aludtak, az asztalok fölé felfüggesztett ágyakban. A tisztek velük egy szinten laktak, a hátsó részben, mini szobákban. Mivel, tudósokat is szállítottak az új világba, h felmérjék az ottani élővilágot és kultúrát, nekik is szállást kellett biztosítani. Ők eggyel feljebb, a kapitányhoz közeli szobákban laktak. Volt olyan rész, ahol csak guggolva tudtunk közlekedni és még a hálóhelyiségbe sem lehet kiegyenesedve bemenni.

Belmagasság

Egy szoba: kb ennyi is, mint amit itt láttok

Mindent úgy képzeljetek el, h extrém kis terület állt mindenki rendelkezésére, hiába volt esetleg elkülönített szobája. Abban épphogy el lehetett férni és annyit tehettél, h levágódtál az ágyra aludni. De azt nem tudom elképzeldni, h hogyan fértek el odabenn és tudtak fordulni, esetleg felöltözni!

Ami számomra új volt, h a mellékhelyiség annyi volt, h a hajó orrában volt egy kitüremkedő rész egy lyukkal a közepén, a víz felett. Erre lehetett lecsücsülni és potyogtatni az óceánba. A klotyópapír pedig lényegében egy pamacs volt, mindenkinek ugyanaz. Ez volt aztán a publikus wc! Arról nem is beszélve, h kapaszkodni is kellett közben! :)

Piacolás: Mikor még Siem Reap-ban készültem az ausztrál látogatásra, azt vettem észre, h az ausztrálok szeretnek piacolni. Szinte minden városnegyedben van egy piac hetente és mindegyik híres vmiről. Nekem ez nagyon tetszett, úgyh mindenképpen szerettem volna elnézni egyre. Végül úgy alakult, h kettőt tudtunk megnézni, egyet Richmondhoz közel, egyet pedig Sydney központjában (Paddy’s Market). Mindkettő inkább mondható kínai piacnak, mint helyi kézműves, standos, hangulatos vásárnak. Nagy előnyük volt, h sokkal oclsóbban tudtunk szuveníreket venni, mint bárhol máshol. Másrészt pedig nagyon vicces volt, h a megszokott ázsiai arc ezúttal folyékony ausztrál nem pedig, hablatyoló khmer angolsággal szólalt meg. Sajnos, a többire nem volt időnk, de a The Rocks-ban egyik este láttunk kirakodóvásárt és az nagyon tetszett! Mindenféle kütyüt, ékszert, ruhát lehetett venni kezdő tervezőktől, ékszerészektől vagy olyantól, aki így kezdi az üzletét. Közben pedig önjelölt előadóművészek szórakoztatták az arra sétáló közönséget. Aki meg éhes volt, ehetett a lacikonyhán.

Jártunk még a Chinese Friendship Gardenben, ami egy kínai kert szintén a városközpontban. Egy kis nyugalom-sziget az irodaházak között. Szép, zöld, tele pihenő pavilonokkal.

Részletek a kertből

Kína ajándékba adta Sydney-nek ezt a kertet a bicentenárium alkalmából. Lényegében a Darling Harnour-on belül található, ami egy ex kereskedelmi kikötő átalakítva modern városközponttá. Nagyon szuper és hiába sok az üveg és a fém az épületekben, ami nekem általában nem tetszik, beleillik a környezetbe. Rengeteg étterem, bár van ezen a környéken, bevásárlóközponttal, parti sétánnyal, mozival és minden féle állatos kiállításokkal. Szóval egyben egy szórakoztatóközpont is. A VB idejére itt állítottak fel egy hatalma kivetítőt, ahol a meccseket lehetett nézni.

Ami nagyon megfogott Sydney-ben, azon túl, h egy élhető nagyvárosnak tartom, h annak ellenére, h akkora amekkora, minden elérhetőnek tűnik. Persze, számomra a legvonzóbb része, h vízparton fekszik és egyszerűen nem tudok betellni azzal, h itt bmikor lemehetnek a partra az emberek a homokban sétálni vagy az Operaházhoz és végig tudnak mászkálni a sétányon. Ott van a Royal Botanic Garden, a londoni mintájára, a Hyde Park. Sok a zöld, a park, és szépen rendbe van tartva. El tudtam magam képzelni, ahogy kiülök az egyik padra egy napos hétvégi napon és egy jó könyvet olvasok, néha fel-felnézve, elmerengek a vizen és nézem, ahogy jönnek-mennek a hajók. A másik, h épp, mikor ott voltunk, volt egy kis fesztivál kortárs művészeti kiállítással. Egyik este az egyik kikötőben egy kisebb színészekből álló csoport színpadnak használva a stéget előadott egy darabot. Egy indiai férfiról szólt és kalandos útjáról, ahogy eljutott Sydney-be a 18-19. században. A fények, a zene mind nagyon monumentális volt és hozta a tipikus indiai kavalkádot, hangulatot. Ott éreztem azt, h ez is mennyire hiányzik! Elmenni egy koncertre, egy kiállításra. Bár a sydney-i barátok azt mondták, h Melbourne az igazi kulturális központ, nekem mégis ez a kevés élmény is olyan volt, mint egy falat kenyér. Egy pillanatra otthon éreztem magam! És ez volt az az, amikor úgy éreztem, először igazán a két hét alatt, h tudnék Sydney-ben élni. Nehéz leírni, h miért is, és valószínű, h köze van ahhoz, h otthoni érzések rohantak meg. Abban a pillanatban ott, jó volt lenni és elragadott az emberek stílusossága, az utcák, a belváros hangulata. A boltok, a sok beülős hely, a világraszóló látvány, mint az Operaház és a Harbour Bridge. Plusz a tény, h ez AUSZTRÁLIA és mekkora dolog lenne itt lakni, dolgozni, ha lenne lehetőségem jobban felfedezni. Na de ez a jövő zenéje! Mindesetre, ha lenne alkalmam, élnék kint úgy 1-2 évet. De nem többet. Ahogy láttam, azért ott sem kolbászból van a kerítés. Politikai botrányok és elégedetlenség ugyanúgy van, mint nálunk. Komoly problémát jelent a sok bevándorló (főleg Ásziából, Indonéziából). Az árak vmi hihetetlen magasak! Hátast dobtunk, mikor megtudtuk, h egy fél literes víz kb 3 míg itt, Kambodzsában negyed dolcsi. Bár ahogy láttam, ezt inkább, mi turisták szenvedtük meg, úgy néz, h akik ott élnek, dolgoznak, tudatában vannak az áraknak, és a fizetésükből meg tudnak élni. Mindenki azt mondja Kamboföldre, h ide csak eljutni drága, utána már könnyen boldogulsz. Én ezt Ausztráliára úgy fordítanám át, h eljutni és megélni is drága. Nem fer! :) Ezen kívül a másik dolog, ami nekem nehezen emészthető volt, h kicsit a negatívumokról is beszéljek az az, h a helyiek nagyon szinpadiasak. Mindent túláradó érzelemmel reagálnak le. Egy női öröm állapot kifejezése olyan mimikai és hang eszköztárral párosul, h majdnem nevetésben törtem ki, h ez most komoly vagy csak viccel a csaj. Elvittek minket egy helyi házibuliba, ahol volt alkalmam tanulmányozni az „igazi” fiatal ausztrálokat. Nekem felszínesnek tűntek ezzel az erős törekvéssel, h minél kifejezőbben tudassák veled a meglepettségüket vagy éppen szomorúságukat. Nehezen fogadtam ezt be. Nem tűnt őszintének. De az is lehet, h csak nagyon szokatlan volt mindez a visszafogott, zárkózott ázsiai világ után. Mesélték a többiek, h ha egy állást szeretnél megkapni, akkor neked kell hajtanod érte, hívogatni a fejvadászt, érdeklődni és előadni, h ez álmaid állása és Te vagy a legalkalmasabb, még ha utcaseprésről is van szó. Valószínűleg, ha ebben a környezetben élsz és akarsz is élni, akkor ezt így kell elfogadnod, ahogy van és alkalmazkodni kell. De csak annyira, amennyire ez a változás még belefér, és magadban el tudsz vele számolni.

Mindent összevetve kimondhatatlanul és leírhatatlanul nagy élmény volt Sydney-ben lenni!

Annak ellenére, h ’csak’ egy várost láttunk a hatalmas kontinensből úgy érzem, h kerek volt az élmény! Nem maradt bennem hiányérzet, h annyi mindent nem láttunk még. Nagyon örülök, h ennyiben részem lehetett, és ha valaha adódik egy alkalom, h visszamenjek, csak bónusznak fogom megélni!

Egy dolog viszont biztos, h Watsons Bay szerelem és oda határozottan visszavágyom! :D