28, 1 és a nyuszi

Az elmúlt egy hét nagyon eseménydúsan telt. Kezdődött velem, akinek sikerült egy évvel közelebb kerülnie a bűvös 30-hoz (Jesszus!). Nem terveztem/terveztünk semmi nagy hepajt. Annyi volt fix, h új keletű sushimániámnak engedve leteszteljük az új éttermet, ami a Pub street-en nyílt. Ráadásul a nagy napon nem is tudtunk volna menni, mert mozim volt és 9ig dolgoztam, úgyh MAn szerdára foglalt asztalt. 

Kedd este munka után hazaesve ember nagyon aranyosan belelkesült, h azért ünnepeljünk aznap is, ne csak az étteremben. Nem igazán értettem, h ezt hogy akarja kivitelezni, de mikor véletlenül a bevásárlás eredményeit a hűtőbe akartam pakolni és egy pillanatra megláttam egy fura fehér dobozt, amikor is ő elém ugrott, h minek kell nekem a hűtőbe néznem, elkezdtem gyanakodni. Megvacsoráztunk és ő elkezdett matatni a gardróbban és a hűtő körül. Nekem nem volt szabad odanéznem. Majd elém állt és elérkezett a köszöntés ideje. A kezében egy csodaszép fekete erdő torta volt és a vállán meg egy nagy táska lógott. Nem tudtam eldönteni, h most megzabáljam ezt az embert vagy elsírjam magam. Egyáltalán nem számítottam ajándékra (na jó, icuripicurit, de elhessegettem a gondolatot, na meg nem is tudtam mikor készülhetett volna így elő, hiszen szinte állandóan együtt vagyunk). 

A táska pedig tele volt minden jóval: könyvekkel (köztük az Eat Love Pray, amire hónapok óta csorog a nyálam), fülbevalóval (amit szintén kinéztem ezer éve), helyi evőpálcikás bambusz levesestányérral. A táska maga szintén régi vágyam volt, speckó helyi design, újrafelhasznált, építkezésekről kidobált hálóból. Nagyon guszta dolgokat tudnak készíteni, itt lehet megtekinteni a választékot: Smateria. Igazi kambó termék, olasz design-nal. :) Imádom, azóta le sem lehet vakarni rólam. Úgy éreztem, meg sem érdemlek ennyi mindent, nagyon meghatott, h MAn így készült és nekem még csak sejtésem sem volt minderről.

Másnap már úgy éreztem, h akár ki is hagyhatjuk a sushit, hiszen elég volt az előző napi ünneplés, ennél több úgy sem kell. De MAn kitartott, h de, kell az és hát a sushi iránti éhségem is ellenkezett, h lemondjam. 7re volt foglalva az asztal, mi teljesen időben elindultunk. Viszont előtte elmentünk még 1-2 helyre és mikor már indultunk volna az étterem felé MAn egyszercsak kitalálta, h a közelben van egy bolt, amit régóta meg szeretnék nézni, miért nem teszzük ezt meg most. Felhúztam a szemöldököm, gondolván, h nem késünk-e el, de mivel nem volt rajtam óra, gondoltam, ő biztosan tudja, h van e még időnk vagy sem, mert közben meg azon parázott, h vajon megtartják-e az asztalunk. A boltban nézelődtünk, a kezembe nyomott ruhákat, h próbáljam fel...nem győztem álmélkodni magamban, h mi a fene ütött belé, h hirtelen Ő visz el engem vásárolni! Ilyen még nem nagyon fordult elő...De nem törődtem a dologgal túlzottan, gondoltam, biztos ez is hozzátartozik a szülinapi kedves bánásmódjához, inkább élveztem a helyzetet. Végül elindultunk a végállomásunk felé. Ahol leültem a lefoglalt asztalunkhoz, legalábbis ahhoz, ahova mondtam, h foglalja a helyet, ő eltűnt, mondván, h hoz menüt. Ezt sem értettem igazán, mert a kis felszolgálócsajszi épp a kezembe nyomot egyet. Aztán fordultam volna MAn után, h kérdezzem, miért pattog ennyit, amikor is fennakadt a szó...szembetaláltam magam a helyi barátainkkal, akik nagy vidáman kiabálták, h boldog szülinapot! Paff voltam. Sosem volt még meglepi bulim, nem vok az a tipus, aki tudja magát ünnepeltetni, nem is tudom, mit kell ilyenkor csinálni. Hát meglepetésemben kis híján megint majdnem elsírtam magam. Egyszerre pofoztam volna fel és nyomorgattam volna meg MAn-t. Világossá vált, h miért voltak furcsa telefonjai, amikor felpattant és elrohant a közelemből vagy miért hurcibált a boltba nézelődni. A hab a tortán az volt, h az épp akkori barát mennyiség az este folyamán csak bővült. Folyamatosan érkeztek emberek, az amcsi család, a magyar kolónia kedves tagjai, a khmer barátunk (extolmács az exprojektben), főnököm, barátnője és kollégák. Plusz sms-ben páran jelezték, h nem tudnak jönni, de lényegében ez az ember mindenkit meghívott, akivel vha barátságba kerültünk Siem Reap-ban. Amikor rázendítettek a "Happy Birthday"-re én már készen voltam és komoly harcot vívtam a könnyeimmel. Felejthetetlen estém volt és a sushiról még nem is beszéltem! Vmi isteni finom volt, pukkadásig ettem magam. Nem akarok a végtelenségig ömlengeni, csak szerettem volna megosztani veletek, h milyen szép ajándékot kaptam és húszmilliomodszor is megköszönni MAn-nak, h így készült, h örömet okozzon. KÖSZÖNÖM! (bár még mindig nem árulta el a kis simlis, h hogy hozta össze azt a sok ajándékot, úgy h szinte mindig együtt vagyunk :P)

Na de vissza földre, volt itt más is...például 5-én volt az évfordulónk Kambodzsával is. Nem semmi egy év van mögöttünk, folyamatosan gyűlik bennem egy évértékelő beszéd jellegű blogbejegyzés is. Lehet, h amiatt, h tudom, h megyünk haza, visszatért a szívembe a melegség, ha erre az országra gondolok és már várom azt, h visszatérjek egyszer. Azt tudom, h hosszú távon nem ez az én világom, de szeretek itt lenni és egyszer megtapasztalnám átutazóként is. Talán pár év múlva. De akkor már jó lenne bejárni több országot is, Burmát, Laoszt, Vietnámot, Malajziát, csak h a legközelebbieket említsem. Még nem érzem, továbbra sem, h változtam volna, de már nem követelem ezt magamtól. Elfogadtam, h ez nem egy ilyen egyszerű dolog és valószínűleg otthon fogom jobban látni, h milyen hatással volt rám az elmúlt egy év. Persze vannak dolgok, amiket már most látok, de mindez csak halovány. Amikor még itt van az ember, benne éli ebben a világban a hétköznapjait, sok minden adott és alap. De majd, ha hazamegyünk, és igazán érzékelni fogom, h mit hagytam magam mögött, akkor fogok ráébredni az igazán nagy érzésekre és gondolatokra, végkövetkeztetésekre. Úgyh kivárom! :)

Bármilyen furcsa, de nem csak körülöttem forgott a világ ezen a bizonyos héten...Nagy volt a városban a készültség. A kínai új év közeledte tartotta izgalomban Kambodzsa lakosságát. Kikerültek a piros-arany díszítések a házakra, lampionok, szélben lengedező szalagok, fákra aggatott aprópénz és áldozati ételek az oltárok köré. Szinte mindenkinek van vmilyen kínai rokoni szál a vérében, úgyh a legtöbb khmer ünnepelt. A pagodák megteltek. És bárhova mentünk az emberek köszönésképpen boldog új évet kívántak egymásnak. El vagyunk itt kényeztetve. Egy évben háromszor van új év. Az első a miénk, majd a kínai és áprilisban a khmer. Mondom, én, h ez a nép tud ünnepelni! :)

Február 3-tól véget ért a tigris éve és kezdetét veszi a nyúl időszaka.

Pozitív és ösztönző hatással lesz mindegyikünkre, több országban élénkül a gazdaság. Nagyobb figyelmet kap a kultúra, fantasztikus előadások élvezői lehetünk, és sokkal fogékonyabbá válunk a szépség és a szerelem iránt, mint máskor. A családi kapcsolatok közül érdekes módon lesz, amely már a szakadék szélén táncolt, de új erőre kap, míg lesz, amelynek lejárt az ideje, és nem folytatják tovább.

A nagy változások éve lesz ez! :)

Nekem, mint kutyának, a következő a jóslat:

Tovább tart a magánéleti harmónia, amely a Tigris évében jellemezte a Kutyák életét. Még az is előfordulhat, hogy gyarapodik a család. A költözés szinte biztos, új lakásban találtok otthonra, és ez megfelel a vágyaitoknak még akkor is, ha nem önszántatokból teszitek, hanem kényszerűségből. A szerencsejátékokat felejtsd el, ismered a mondást: akinek szerencséje van a szerelemben, annak pechje a szerencsejátékokban. És ez most igaz rád. 

Hmm...gyarapodik a család? MAn, akkor veszünk egy kutyust? :)
Ami meg a szerencsejátékot illeti, sosem volt szerencsém...nem meglepő, h ezután sem lesz...

Boldog Új Évet! Megint!!! :D

Bangkok intenzív

Kambodzsába is elért a "Menni vagy Maradni?" láz, az önkéntes nyugdíjpénztár kontra állami nyugdíj dilemma. Nem lehet elég messzire elmenekülni az otthoni kavarás elől, utolér. És ez már nem az a téma, amit egy vállrándítással elintéz az ember. Kicsinyke magyar kolóniánk egy viszonylag hosszabb eszmecsere után úgy döntött, h nem hagyja magát. Sok lehetőségünk nem volt: vagy Hanoiba repülünk vagy Bangkokba buszozunk. Az olcsóbb megoldást választottuk: Bangkok. Annak ellenére, h mi MAn-nal korábban elhatároztuk, h ha lehet elkerüljük ezt a várost és egyáltalán az országot. Leperegtek előttem a rossz emlékek és görcsbe rándult a gyomrom. Na de ezúttal mindezen túl kellett lépni, elvégre is a nyugdíjam a tét és egy szép kis összeg a magánnyugdíjpénztáramban, amit nem feltétlenül szeretnék beleolvasztani egy nagy tégelybe. A terv az volt, h csütörtökön indulunk és pénteken vissza, mindezt a lehető legkevesebb költségvonzattal. Az egyik helyi barátunk, aki utazási irodát vezet boldogan újságolta nekünk, h nem kell előre vízumot sem igényelnünk, ha bizonyítani tudjuk, h 15 napon belül elhagyjuk Thaiföldet. Hmm...állítólag ez egy új szabályozás, ami még a magyar nagykövetség honlapjára sem került fel, ahol még mindig vastag betűkkel hívják fel a magyarok figyelmét arra, h szárazföldön Kambodzsa-Thaiföld irányban nem kapunk vízumot. De kedves ismerősünk még a határon dolgozó barátját is felhívta előttünk, megerősítésképpen. Nem mertem ellenkezni, biztosnak tűnt. Megvettük a 8 dolcsis buszjegyünket és csütörtök hajnali fél 9kor nekiindult a bagázs. Kb. 12 óra alatt vánszorogtunk föl, Bangkokba. A buszon kis híján hibernáltak minket és csigatempóban haladt, h jobb legyen a hatás. Sajnos, a farcsontom se viselte jól az utat, pedig már rég volt, ami volt. A határon pedig 3,5 óra alatt jutottunk át! Rengeteg ember, tolongás, folyamatos sorban állás. Még a buszon kaptunk egy színes matricát a ruhánkra, h be tudjuk azonosítani utastársainkat és persze, h a kijáratnál megtaláljanak minket a busztársaság emberei és elirányítsanak a szállítóeszközünkhöz. Egész jól ment minden, amíg nem mi kerültünk sorra a thai oldalon. A pult mögött ülő határőr sajnos, nem hallott még erről az új rendelkezésről és vízum nélkül szóba sem állt velünk. A kétségbeesés és a felháborodás vegyes érzése söpört végig 4 fős csoportunkon. Kiderült, h az egyik sor, amit "visa on arrival"-nak kereszteltek el, nyújthat megoldást a problémánkra. És láss csodát! Kb. 30 perc alatt kaptunk is vízumot! Egy szót nem szóltak, h erre amúgy nem lenne lehetőség, mint ahogy a magyar követség írja. Persze, h nehogy leomoljanak a thaiokkal szembeni előítéleteink a kis ügyintéző csajszi lenyúlt minket 200 baht-tal, h lefénymásolja az útleveleinket!!!! No comment. Ekkora már, talán mondanom sem kell, h szinte az összes piros matricás külföldi átverekedte magát a határőrökön és mi kullogtunk ki utolsóként a buszhoz. Ennek köszönhetően viszont, nem kisbuszba pakoltak minket, hanem egy nagyobb-ba, ahol rendesen volt hely és nem kellett nyomorognunk. Mindennek megvan a jó oldala! :) És ekkor jött a java! A busz a Khao San road-on tett le minket, ami számunkra a város egy teljesen új oldalát mutatta meg. Boca és Anna már otthonosan mozgott ezen a részen, tavaly már jártak itt, mi viszont vhogy elkerültük. Írtó nagy nyüzsgés és élet volt az utca körül. Éttermek, hotelek, sok árus, rengeteg külföldi. Meglepett, h mennyi édes kis hangulatos beülős-beszélgetős hely van errefelé! Nem győztem ámulni és persze, csorgatni a nyálam az árusok mellett elhaladva. Kb. este 8 volt és szállást kellett találnunk, üres bendővel, amiből közös megegyezéssel az lett, h beültünk vhova enni. Utána nekiálltunk olcsó szállodát keresni, ami nem volt egyszerű, mert egyrészt azon a részen nem nagyon van ilyen, másrészt, mert minden tele volt. Végül egy nagyon béna helyet találtunk, viszonylag drágán. A lepedő koszos volt és a szoba plafonja olyan alacsony volt, h inkább éreztem magam ketrecben, mint hotelszobában, nem is beszélve arról, h a légkondi sem volt topon. Persze, egy éjszakára megfelelt. Másnap felkerekedtünk a magyar nagykövetség felkutatására. Azt hittük, h tudjuk merre van, de végül egy taxiban kötöttünk ki. :) Egy hatalmas felhőkarcoló komplexum előtt találtuk magunkat. Elég szép környék volt, itt is csak enyhült bennem a Bangkok iránt érzett ellenszenv. Micsoda fejlődés, nem? Felbaktattunk a 20. emeletre és elindult az otthonról oly nagyon hiányolt bürokratikus procedúra. Fénymásolás, nyomtatványok hada, aláírás és a kicsit sem meglepő bonyodalom, ami végül a konzul úrnak köszönhetően megoldódott. Emiatt viszont nem végeztünk időben ahhoz, h visszainduljunk Kambodzsába, így adódott még egy esténk Bangkok felfedezésére.  Hajókáztunk egy kicsit a folyón, amolyan gyorsított városnézésként. Olcsó volt felszállni az egyik helyi járatra és menni pár megállót. Tömeg volt, nem nagyon fértünk el, de hangulatos volt. Akaratlanul is párhuzamot vontam a sydney-i hasonló élménnyel, amikor reggelenként mindig komppal mentünk be a városközpontba. Hm...van egy kis különbség! :) Majd nem messze a Khao San road-tól, Boca és Anna megint a város egy újabb részét mutatta meg nekünk. A szálláskeresés okozott némi fejtörést, de végül találtunk egy nagyon jó és olcsó helyet, ami sokkal jobban tetszett, mint az előző esti lyuk. Miután kipipáltuk ezt a feladatot is, elindultunk vacsorázni. Kb. egy saroknyira leltünk rá egy picike kis étteremre, ahol még wifi is volt, úgyh lecsaptunk az egyetlen szabad asztalra. Ahogy épp arról beszéltünk, h milyen kis édes az étterem, a thai tulajdonos egyszer csak megkérdezte az elképzelhetetlent: "Magyarok?". Mind a négyünknek leesett az álla, mert a kérdés nem angolul hangzott el! És itt a pont, ahol Bangkok megmutatta a mókás oldalát. Kiderült, h a néninek van egy thai masszázs szalonja Pilisvörösváron!! Elhiszitek ezt? Tudott pár szót magyarul és egész este csillogó szemekkel mondogatta, h "Boldog vagyok, nagyon.". Én olvadoztam, annyira édes volt. Még a magyarországi üzletfelét is felhívta nekünk! Kaptunk kedvezményt is a végén és én pár hangyát a kajámba, de az már annyira nem számított (főleg, h kicserélték és a 2.-ba már hagyma sem került :)) Amitől pedig végleg eldobtuk magunkat, h a néni egyszer csak előrukkolt egy demizsonnal és levágta az asztalra, h akkor most iszunk! Mi volt benne? Unicum Next! :D Abszurd helyzet volt, de nagyon jól éreztük magunkat! A gyötrelmes határátkelés, a 12 órás buszút és az izgalmak a követségen mint elhomályosultak a néni kedvessége és vendégszeretete mellett. Amennyire könnyű pár rossz élményből általánosítani egy egész országra, mint  mumus, olyan könnyen, egy apró jó élménytől az egész az ellenkezőjére is fordulhat. Élveztem ezt a tapasztalatot, bár Bangkok továbbra sem a szívem csücske, de legalább vegyesek az élmények.
A hazaút már simábban ment. a határon is gyorsan átjutottunk és taxit béreltünk Siem Reapig, egészen az indiai étteremig! :) Igen...erről továbbra sem tudok/tudunk lekattanni... :)

A nagy döntések ideje

Most, h végre túlvok a nagy bejegyzés sorozaton, térjünk vissza a mi kis hétköznapjainkra, mert közben zajlottak itt az események dögivel.

Tovább erősödik bennünk az az érzés, h bmilyen szuper helyen élsz, ha a munkád nem tesz boldoggá és csak még jobban szürkíti az amúgy is borús hétköznapokat, akkor még Hawaii is tud szar lenni. Nem sajnáltatni szeretném magam/magunkat, ez csupán egy konklúzió. Mert persze, azon túl, h a munkánktól egyikőnk sincs elájulva, nagyon szeretjük Kambodzsát és jó itt lenni. De sajnálatos módon az iroda teszi ki a hétköznapjaink kb. 85%-t...és egyben korlátozza, h úgy igazan kiélvezzük a kiváltságos helyzetünk. Keresni sem keresünk olyan jól, h mindez megérné. Nekem, konkrétan miután hazajöttünk úgy kellett vadásznom arra, h lefoglaljam magam végre vmivel. A végén már kiolvastam az összes hírportált és tudtam, h mit mikor csinált VVAnikó. Aztán egy-két hete végre, elkezdett javulni a helyzet és a mozin kivül kaptam új feladatot, az utazási iroda egy új szolgáltatásáért vagyok felelős. Fogadom a bejövő ajánlat kéréseket, válaszolgatok és ha valaki velünk utazik, akkor szervezem, amit szervezni kell. Úgyh ezzel egy kicsit nőtt a hasznossági indexem, amitől a kedvem is jobb, de még mindig nem 100%-os a leterheltségem. Nagy felismerés ez nekem, bár mindig is éreztem, h folyamatosan kell vmi, amivel működhetek, pöröghetek. Mert, ha leállok, akkor ellustulok és nem tesz jót  sem az önbecsülésemnek sem a közvetlen környezetemnek. Mozgásban kell lennem, különben megzakkanok. Persze, tudom, mindenki úgy ismer, mint Garfield közvetlen leszármazottja, de lustálkodni csakis akkor élvezetes, ha úgy érzem, h megérdemlem. Ha azért teszem, mert éppen nincs jobb dolgom, munka közben, akkor az nem esik jól és haszontalannak érzem magam. Úgyh ezzel eggyel beljebb kerültem az önismereti ösvényen is. :) Ugyanakkor arra is ráébreszt, h légkondis irodában teperni heti 6 napban és belülről vágyni ki, a melegbe, a hideg sör mellé, olyasmi, amit otthon is lehetne csinálni és nem feltétlenül több ezer kilométerre a családtól és a barátokról. Amiért mi anno idejöttünk, az már ugye egy jó ideje megszűnt és azóta nem akadt más jobb lehetőség az utunkba, igaz nem is kerestünk eszeveszetten. Aminek persze, oka van, tudatosan és tudattalan szinteken is. Kambodzsa egy hihetetlen élmény és nagyon szerencsésnek érzem magam, h itt lehetek. Szeretem. Fogalmam sincs, h milyen lesz nélküle. Most még itt vagyok, benne élek, minden olyan kézenfekvő. De biztos vagyok benne, h majd a távolból nagyon fog hiányozni és vissza fogok vágyni olykor-olykor. Mert a munka nem a szívem csücske és volt pár kellemetlen élményünk, de talán pont ettől lesz olyan mély a kapcsolatunk ezzel az országgal. Mert nem volt felhőtlen és cukormázas, hanem nagyon is megütött az ittlét. Megtapasztaltam milyen a burkon kívül élni. Szerintem, nagyon emberire sikeredett ez a történet, bár továbbra is tartom, h szerencsések vagyunk, h mindenből jól tudtunk kijönni.

A pre-nosztalgikus hangulat csakis annak köszönhető és valószínűleg sejtitek is, mert eldöntöttük, h hazaköltözünk. Hosszú távra sosem terveztünk Kambodzsával és úgy hozta a sors, h most másnak van itt az ideje. Magyarországnak. Biztos sokan bénának fogtok tartani, h most, mikor mindenki rohan el ebből az országból, mi éppen visszaköltözünk. Sebaj! Valakinek biztosítania kell a megfelelő létszámot... :)

Mikor decemberben otthon voltunk és meglátogattam a munkahelyem (ahonnan fizetés nélküli szabadság jogcímén vagyok távol lassan egy éve), akkor a főnökeimmel történt beszélgetés során kiderült, h van egy pozíció nyitva, ami engem érdekelne. Pontosabban, amikor még asszisztensként dolgoztam, mindig ilyesmi irányba képzeltem el az előremenetelem és ez most  beérett. Amikor ez szóba került, mi még, MAnnal Nyugat-Európában képzeltük el magunkat, úgyh annyira komolyan nem gondolkodtam el rajta. De aztán beszélgettünk, beszélgettünk a terveinkről, a vágyainkról és rájöttünk, h most hazavágyunk. Ennek van itt az ideje. Úgyh adunk neki egy esélyt és meglátjuk! :)

Amint megkaptam a megerősítést otthonról, felmondtunk az utazási irodában. Elég vicces helyzet állt elő. Mikor MAn szólt a főnöknek, h szeretnénk beszélni vele, ő nagyon megörült, nem sejtve, h mi van a háttérben és kitalálta, h oké, akkor menjenek el kettesben a fiúk sörözni, amolyan kanbuliként. Fogtuk a fejünket, h ebből hogy fogunk jól kijönni. De ő kitartott amellett, h nekem ott nincs helyem...Erre az ő ex vagy éppen jelenlegi barátnője (már nem tudom követni) kitalálta, h szuper, akkor mi, lányok is elmegyünk iszogatni valahova. Na bummm...Arról szó sem lehetett, h vegyesen üljünk le. Beletörődve a helyzetbe, megegyeztünk, h akkor mindenki a maga "párjánál" mond fel (én a barátnővel dolgozom többet a mozi és a marketing kapcsán). Napközben a csajszi már elkezdett viccelődni, h "hehe, ugye nem azért akartok beszélni velünk, mert elmentek? hehe". Válaszom: kényszeredett mosoly és a feladatszortírozás közben "Ööö, a névjegykártya készíttetés nekem és MAn-nak annyira nem is prioritás, ráérünk...eddig is megvoltunk nélküle...". Este kiválasztottunk a város két végében lévő vendéglátóipari egységet és a  függöny felgördült. Nem tudom, mi volt MAn módszere, de én a következőképpen készítettem elő a gördülékenyebben kommunikáció menetét: rábeszéltem a partnerem, h nekünk most jégermacira (Jagermeister) van szükségünk. Örült neki, mert még nem próbálta, én meg azért, mert így talán én is könnyebben hozom elő a témát, ő pedig könnyen fogadja. Úgyh jégermaci le, felmondás ki. Jól fogadta a csajszi, teljesen megértő volt és ahogy tapasztaltam később, a főnök is. Ezen is túlvoltunk. Március 1-ig maradunk a cégnél, utána kicsit utazgatunk Kambodzsában, aztán hazacuccolunk. És véget ér a nagy kaland.  :) Nem könnyű, egyik szemem sír, a másik nevet.

Az élet fintora, h mikor már eldöntöttük, h hazamegyünk, akkor kezd a társasági életünk Siem Reap-ban életre kelni. Van az amerikai család, akikkel hetente legalább kétszer összefutunk (chimichanga klub mangó margaritával a mexikói étteremben). Nagyon szeretünk velük lenni, mindig jókedvűek és nagyokat tudunk nevetni együtt. Annak ellenére, h legalább 30 évvel idősebbek a szülők, írtó jókat lehet velük beszélgetni, jók a meglátásaik és egyáltalán nem érezni a korkülönbséget. Elég lazák, nagyon!! :) A lányukkal, aki 18 éves, érdekes módon kevésbé boldogulunk, de neki is megvan a maga világa, a khmer barátjával és társaságával. Bár ő kapcsolódik egy másik kialakulóban lévő társaságba is. A karácsonyi bulijukon ismerkedtem meg azzal a párral, akiket később szilveszterkor is meghívtunk magunkhoz, a fülöp szigeteki-belga párosítás. A lánnyal elég hamar egy hullámhosszra kerültünk és megbeszéltük, h össze kell hoznunk egy csajos bulit, amit korábban már a 18 éves amcsi csajszival is pedzegettünk. Jövő héten lesz a második ilyen lányos buli. Az első mondjuk elég nyugisra sikeredett, csak vacsoráztunk és beszélgettünk, de jó volt. Végre, kicsit leszakadhattam MAnról és volt külön kis élményem = csacsogás pasikról, könyvekről, az élet nagy női kérdéseiről. Ez már nagyon hiányzott.

És persze, hogyan is hagyhatnám ki a kis magyar kolóniát! :) Akikkel megbeszélhetjük az otthon folyamatban lévő változásokat és akikkel együtt kerekedhetünk fel Bangkokba, h nyilatkozzunk bizonyos kérdésekben. :) Bár ő értük annyira nem fáj a szívem, mert kb. egy időben indulunk haza és remélem, h otthon ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, csak kicsit drágább sörárak mellett. Annával, Boca barátnőjével megbeszéltük, h addig is, megtanítjuk egymást egy-egy új nyelvre. Előre szólok, h nem olvastátok mellé, én a franciában segítek majd neki, ő pedig a spanyolban nekem. :) Rá kellett beszélnie, ez igényelt egy kis időt, de végülis a kezdetekben még tudok segíteni, azzal nincs gondom...csak ha valóban meg kell szólalnom és összefüggő mondatokat kreálnom. Bár ki tudja, talán  ez is segít abban, h leküzdjem a "nem tudok beszélni franciául, pedig tizenvalahányéve tanulom" félelmem.

Amit mindig nagyon szeretek a kambolétben, azok az átutazók. Ez biztosan nagyon fog hiányozni. Amikor megkeresnek otthonról magyarok, h Kambodzsába jönnek látogatóba és adjunk tanácsot, h mire készüljenek Ez mindig olyan jó. Segíteni megtervezni az útvonalat, találkozni velük, beszélgetni, hallgatni a történeteiket. Olyan színkavalkádot kaptunk ezzel mindig otthonról, ami űrt hagy majd maga után. Sokszor megfordult már a fejemben, h lehet, h kéne itt csinálni vmi infópontot Kambodzsába érkező magyarok részére. :) Persze, ez is egy olyan dolog, h addig jó amgí szívből csinálja az ember és nem megélhetősből. Az már nem lenne ugyanaz. 

Na de elég volt a temetésből...még itt vagyunk!!! Ébresztő! Van még hátra egy hónap munka és aztán két hét csavargás! Nagyon nagyon várom már!!! :)

Úticél: Kambodzsa III. rész - Kambolét

Ha már túl vagyunk a nehezén, repülőút Siem Reap-ig vagy Bangkok-bol busz, akkor már csak tényleg a lazítás maradt! 

Szállást találni viszonylag könnyű errefelé, a város tele van szállodákkal és guest house-okkal (olyan mint egy szálloda csak a csillagait ne keressük). Persze, érdemes előre lefoglalni, mert általában ingyen vállalnak transzfert a reptérről vagy ahol a busz kiteszi az utasokat. Ez azért nagyon kényelmes és nem kell vesződni a tuktukossal sem, h hova vigyen, mert esetleg nem ismeri a címet sem ő, sem mi…Arra kell csak vigyáznia azoknak, akik Bangkokból érkeznek, h előfordul, h a várostól messzebb szállítják le a buszok az utasokat és rájuk kényszerítik a „véletlenül” éppen ott tébláboló tuktuk-osokat irgalmatlan magas áron (plusz az ismerőseik által üzemeltett vendégházakat). Ilyenkor jól jön, ha a már előre lefoglalt szállást felhívjuk vagy már korábban megbeszéltek alapján odarendeljük. Kulcsszavak a keresésnél a Psar Chas vagy Sivotha road, ezek vannak a belvárosban. A többeik kicsit messzebb, már tuktuk távolságra. A reptérről, ha nincs előre fuvar, egy transzfer ára kb 3-4 dolcsi a belvárosba tuktukkal, taxival 6-7.

A TripAdvisort nagyon tudom ajánlani mindenkinek. Nekünk eddig mindig bejött, praktikus és le vannak írva a jó és a rossz vélemények is, nem érhet meglepetés (bár Ázsiában ezt talán elhamarkodott kijelentés). Mivel nem szeretnék részlehajló lenni, nem írnék ki konkrét szálláshely javaslatokat, de ha bki elakad ilyesmiben és felkeres, akkor szívesen segítek.

Általában a 7-8 dolláros helyek is jók arra, h az ember este beessen az ágyba. Tiszták, csak nem fullosak felszerelésben. Úgyh, nyugodtan be lehet vállalni őket. Sőt vannak olyan helyek is, ahol napi 1 dollárért lehet megszállni, ami annyit jelent, h kapsz egy matracot és egy szúnyoghálót és többedmagaddal szenderülsz álomba. A másik véglet pedig a sok ötcsillagos szálloda, minden jóval és kényelmi tényezővel felszerelve 100 dollár per éjszakától kezdve 3000-ig. 

Közlekedés

 

Turisták számára a következő eszközök elérhetőek: bicikli, motor (khmer sofőrrel max ketten férnek mögé, khmerek persze még 2-n :)), tuktuk, taxi, minibusz, old timer. Az áruk is kb. ebben a sorrendben nő. Biciklit pár dollárért lehet bérelni, bár el kell mondanom, h aki Angkort bejárja kétkerekűn, azelőtt megemelem a kalapom. Nap, mint nap látok turistákat tekerni és főni a napon. Nem tudom, hogy csinálják, én képtelen lennék rá. Egyrészt, mert a városból ki kell kerekezni a templomokhoz, amik egymástól is elég nagy távolságokra helyezkednek el. Én az első 1 km után lógó nyelvvel állnék meg az első étteremnél egy jó hideg sörre vagy kólára. Naplemente után ráadásul, ha nem vagy kivilágítva még veszélyesebb. Na de nem szeretném senki kedvét ettől a variációtól elvenni, mert kivitelezhető, csak formában kell lenni ÉS vigyázni a csomagjainkra! Plusz sok sok naptejet kell használni!

Tuktuk: a belváros és a szállás között közlekedni nem kell, h többe kerüljön, mint 1-2 dollár, e fölött már kifejezett rablás, ne hagyjátok magatokat. Persze ez az ár kb. 1-2 főre vonatkozik, együtt. Angkorba kimenni két fajta variáció van: 1. Kis kör (piros színű vonal a térképen) 12 dolcsi, 2. Nagy kör (zöld színű vonal) 15. Plusz vannak a távolabbi, Angkoron kívül eső templomok, ahova el lehet jutni tuktuk-kal is, csak több idő és pénz, kb. 20-30$.

Motor: ez az a fajta közlekedési mód, amire én nehezen vettem rá magam, mert őrölten tudnak vezetni és kicsit kényelmetlen, de végül megszoktam, h általában egy khmer pasi és MAn közé passzírozódva „szendvicsben” száguldozunk. Vicces, ilyenkor még jobban megnéznek minket, pláne, ha mi szállítunk még vkit a saját motorunkon és három fehér embert látnak nyomorogni egy gépen. Ilyenkor minden khmer megmosolyog minket. Szóval így is lehet a városon belül és a templomokhoz közlekedni. Ez olcsóbb, viszont kényelmetlenebb is. Városon belül kb. 1 dolcsi egy menet, Angkorba, körtől függően 8-10 dolcsi. A hátránya annyi, h a sofőrök még kevésbé tudnak angolul, mint tuktuk-os társaik és nem biztos, h annyira jól ismerik a templomokat (sokszor számít, h hol várnak rád, nem mindig ugyanaz a bejárat, mint a kijárat).

Taxi: abszolút kényelmes, légkondis, rugalmas megoldás. Városon belül túlzás, de Angkorba sokan így mennek. Drága, kb. 20-25 dolcsi körül van egy napra.

Old timer/vintage car: ez már az a kategória, ami valóban csak egy kifejezett rétegnek szól, DE ha vki bevállalós és azt mondja, h szeretne pár különleges órát Angkorban eltölteni, akkor 45 dolcsiért óránként ki lehet bérelni a Victoria Hotel 1928-s szépségeit. Nagyon tudom ajánlani, ha nem sajnáljátok rá a pénzt (mézesheteseknek különösen!). (Én MAn-t leptem meg a szülinapjára és telitalálat volt!)

Nem rossz, ugye? :)

Bármelyik módot is válasszátok, mindig előre le kell egyeztetni, h mikor szeretnétek indulni és merre. a lehető legpontosabban. Telefonszámot kérjetek.

Mobil, internet

Aki hosszabb időt tölt Kambodzsában érdemes, ha vesz egy előfizetést és hozzá egy feltöltős kártyát. Haza sokkal jobban megéri ezekkel telefonálni, alacsonyak a percdíjak és a sim kártya is kb 1-5$-os síkon mozog. És nem utolsó szempont, h a sofőr/tuktukost is el lehet így érni.

Internet pedig szinte mindenhol van netkávézó vagy wifi képében, legalábbis Siem Reap-ban. Vidéken már az áramellátás is gondot okozhat, bár mobilinternettel már arrafelé is lehet boldogulni.

Étkezés

Nah, hát erről a témáról órákat tudnék mesélni! Nagyon sok a jó étterem. A belvárosban, a Pub Street környékén, főleg a fehér emberek részére kialakított éttermek vannak, elég vegyes áron. Érdemes körbemászkálni és felfedezni. Sőt, a Pub street-tel párhuzamosan mindkét oldalon van egy-egy passage, ahol szintén érdemes körbenézni. Amit tudok ajánlani, h a szállásokon általában be lehet szerezni két fajta kiadványt: az egyik a Siem Reap Guide, a másik a DrinkingDining (pocket guide). Mindkettőben találhatunk ajánlásokat.

Amit ki kell próbálnia mindenkinek az az Amok, egy kókusztejjel készített, általában halas étel (de tálalják csirkével és tofuval is), ez kifejezetten helyi különlegesség. A leghangulatosabb, ha közben egy Apsara táncelőadást néztek (Temple Bar, Pub street, minden est f8tól f9ig). Ez egy tuti kombináció.

Ha igazán autentikus helyekre vágytok, akkor érdemes a szállásadót kérdezni vagy a Pub street végében lévő olcsó utcai kajáldákba leülni.

Ami mindenkinek elsőre fel fog tűnni, h minden étteremnek van szinte Happy Hour-ja, amikor az italok féláron vannak. Élni kell a lehetőséggel! (Egy kiemelt ajánlat tőlem: FCC Angkor, egy nagyon szép koloniális épület, nagyon hangulatos itt meginni vmit este 5 és 7 között, mert általában eléggé egy pénztárcagyilkos hely)

Víz

Nagyon fontos, h a csapból nem szabad inni. Ezért mindig legyen nálad víz éjszakára és fogmosáshoz. A nyugatiakat kiszolgáló éttermekben a jég miatt nem kell aggódni (henger alakú lyukkal a közepén). Ha khmer helyen iszunk, akkor jobb óvatosnak lenni. Ha nagyon összeforgácsolt a jég, akkor az gyanús, érdemes rákérdezni, h ez jó-e.

Bulik

Nem lenne igazi turista város Siem Reap, ha nem lennének bulik. Hol máshol, mint a Pub street-en! Két ilyen hely van, az Angkor What? és a Temple Bar alsó szintje. Szép szál fehér legények, akár egy-egy helyi gyönyörűséget is foghatnak errefelé (kb. 25 $ per óra, bár, gondolom, kívánságtól függ ;)).

Ha vki vmi különlegesebbre vágyik, akkor irány a helyi klubbok egyike vagy a karaoke. Az előző nagyon mókás, dübörgő zene, lassú-szerelmesdalos blokokkal váltakozva (Zone One, Hip Hop Bar), a másik pedig kis privát szobákban történő kornyikálás viszonylag limitált választékból. viszont annál több sörrel. Én azt mondanám, h ha az időbe belefér és van hozzá társaság, akkor ki kell próbálni.

Vásárlás

Night Market, Psar Chas – alkudozás. Mi mást mondhatnék? :)

Ha szeretnétek egy kevésbé turista-látogatott piacot látni, akkor korán reggel menjetek ki a Psar Lieu-re (pszá lő). Nagyobb, több fajta termék, színesebb élet található itt, de nem szuvenírek. Ha ilyesmit szeretnétek venni, de a helyiek vásárlási szokásait is szemügyre venni, akkor a Psar Chas-t  vagyis az Old Market-et ajánlott, az amolyan kettő az egyben. Ha vmi hangulatosabbat, akkor a Night Market-et ajánlom, főleg az Island Bar-t a közepén! :) Alkudni kell, nincs mese, a pénztárcád a tét. Ez nem olyan, mint az arab országok, ahol ha ezt nem teszed sértésnek veszik, egyszerűen csak jól járnak, Te meg a tízszeresét fizeted. Általában igaz ez ilyen helyzetekre, h érdemes a felénél kezdeni, aztán közelíteni egymás árai felé. De igazából mindenki maga érzi, h mennyit hajlandó kifizetni egy áruér

t.

Érdemes kipróbálni a különböző gyümölcsöket a piacokon. Venni mindenből egy-két darabot és a szálláson megkóstolni: mangó, licsi, sárkánygyümölcs, sárkányszem, durian, bár  az utóbbit zárt térbe nem érdemes/szabad vinni felebaráti szeretetből, annyira büdös, csillaggyümölcs, pomelo és még sorolhatnám…)

Látnivalók

Hmmm…na ez az a rész, ahol abba kell hagynom. Nem, nem gonoszságból, hanem mert végképp senkinek nem lenne türelme többet a blogomat olvasni annyira hosszúra sikeredne…

Ráadásul senkit nem szeretnék befolyásolni. A blog jobb oldali menüjében, már korábban, megpróbáltam összeszedni, h mi látnivaló van errefelé. Azt pedig mindenkire rábízom, h mit nézne meg, ez is annyira ízlés kérdése. Ebben az esetben is azt mondanám, h ha vki tanácsot szeretne kérni, akkor személyesen megteszem, de a közízlést nem szeretném befolyásolni.

Az egyértelmű, h Angkort kihagyni vétek! De türelem kell hozzá. Hamar telítődhet az ember. Én mindig azt mondom, h inkább kevesebbet, de rendesen megnézni, mint rohanva sokat és csak pipálni a listán. Mert Angkor gyönyörű, de nem biztos, h mindenkinek elsőre átjön. Át kell adnod magad és nyitni a templomok felé. Elsőre nekem sem esett le, h mivel is állok szemben, h mekkora érték és csoda az, h mindez még életképes és láthatom. Rá kellett jönnöm a különbségekre és felfedezni az apró szépségeit minden templomnak és értékelni azt. Pedig meg egyet sem láttam kétszer. Még mindig van hátra nekem is. Pedig lassan egy éve vagyok itt. Úgyh senki ne száguldja végig Angkort, az nagyobb vétek, mint kihagyni. Tessék időt szánni rá, hangolódni, esetleg megnézni a híresebbeket, és ha marad idő a kisebbeket. Csak arra kérek, mindenkit ne essen áldozatul ez a csoda is a fogyasztásmániának. Nyugi, szépen, sorban, nem baj, ha kettőt láttál. De az hasson rád, égjen beléd, h érezd a történelem súlyát.

Nagyon örülnék, ha nem csak Angkor miatt érkeznének ide a látogatók. Annyi minden van még ezen kívül, h nem is gondolnátok. Mindenki a környező országokba megy több időre, pedig Kambodzsában is lenne bőven lehetőség felfedezni. Ráadásul még érintetlenebb is minden. Ott van Koh Ker (szívem csücske), Rattanakiri, Mondulkiri, Kep, Kampot, a Bokor hegy, Sihanoukville és a szigetek. Lehet, h nincsenek a vendéglátás topján, de még most kell látni, ebben az állapotukban, nem akkor, amikor már egymást érik a szállodák.

Úticél: Kambodzsa II. rész - készülődés, utazás

Akkor csapjunk is bele a lecsóba! Mire is számítson az, aki Kambodzsába utazik:

Ruhanemű (mi mással is kezdeném... :))

Az idő meleg. Tehát nem érdemes túl vastag pulcsikkal készülni, se bakanccsal. Mivel a repülőn általában az emberek hibernálására törekednek, ezért amúgy is visz magával mindenki egy melegebb felsőt. Ez elég lesz. A legmelegebb időszakban még erre sem lesz szükség. Viszont az esős évszakban és utána, az itteni „nagy hidegben” esténként jól jön vmi, amivel betakarhatjuk magunkat, főleg tuktukon vagy motoron száguldás közben. Zárt cipőt csak akkor hozzon bki is, ha dzsungeltúrára készül, a templomokat vietnami papucsban is meg lehet mászni es legalább nem kell belesülni a zokniba.

Évszakok:

December-február = hűvősebb/száraz

Március-május = meleg/száraz

Június-augusztus = meleg/esős

Szeptember-november = hűvősebb/esős

A többi kiegészítő mindenki szíve ügye. Kényelmes, nyúzható, pamutcuccok előnyben, úgyis beleizzadsz, koszos lesz a porban es ha meg mosodába is küldöd vhol, akkor pláne nem érdemes a legjobb ruhaneműket hozni. Ráadásul mindent meg lehet kapni a piacokon.

Tanácsos a bőrönd felét, nőknek a negyedét üresen hagyni (tudom, hogy működik). Aki betéved a piacokra, úgy sem tud majd ellenállni a sok csábító portékának. Ezzel mindenkinek érdemes számolnia. Vagy olyan ruhákat hozzatok, amiket nem sajnáltok itt hagyni.

Könyvek

Egy elég. Ha kiolvastad a legtöbb szálláshelyen vagy étteremben el tudod cserélni egy másikra vagy venni egy másolt példányt jó olcsón az egyik könyvesboltban. Bmelyik utcai könyves árusnál tudsz olcsón angkoros útikönyvet venni, úgyh azt sem kell hozni.

Pipere

A szupermarketben a fogkefétől kezdve a tusfürdőig mindent lehet kapni, ha a szálláson nem adnának.  Úgy csak a legszükségesebbeket érdemes hozni. A legtöbb szálláshelyen mellékelnek a szobába egy mini szappant, tusfürdőt, fogkefét és törölközőt. (Egy amolyan utazós mindent-magába- szívó türcsit azért be lehet tenni, az nem foglal sok helyet, de nagyobbat, semmiképpen és végszükség esetére egy szappant).

Védelem

Szúnyogriasztó magas DEET százalékkal nagyon jól tudni jönni, csak úgy, mint a magas faktorszámú naptej.  Ezek alap dolgok, de nem gond, ha kimarad a bőröndből, mert itt is beszerezhetőek. Csak ne maradjanak le a mindennapi használat során, mert különben marad a vakarózás égett bőrön…

Utazás

a) Levegőben

Nagyon sok irányból lehet repülővel Siem Reap-ot megközelíteni (Vietnám, Thaiföld, Malajzia, Szingapúr). A legolcsóbb, eddigi tapasztalataink alapján, Egypt Air-rel Kuala Lumpur felől. Két fapados száll le mifelénk a Jetstar és az AirAsia. Ha Bangkok felől jönnétek, akkor érdemes tudni, h onnan egyetlen egy légitársaság szállít csak utasokat, ez a Bangkok Airways, helyzetéből fakadóan borsos áron. 

b) Száraföldön

Bangkok felől sokan inkább busszal közelítik meg Siem Reap-ot. Ezt a verzót mi még csak egyszer próbáltuk és akkor a Morchit nevezetű buszállomásról fejenként kb. 4 dolcsis jeggyel jutottunk el a határra (Aranyaprathet/Poipet), onnan pedig ketten 30 dolcsiért taxival (csökken az ár, ha más turistákkal is hajlandók vagy megosztani az autót) a végállomásunkra. PoiPet-ből van buszjárat is.

Bangkokban lehet olyan buszjegyeket is venni, utazási irodákban, amivel előre megváltod a szállításod a határra, majd onnan SR-ba, de azt nem tudod elkerülni, h végigvigyenek. Mindig le kell szállni a thai határon, átmászni a két ország között a határon, majd felszállni a kambodzsai oldalon a másik buszra, ami végigvisz.

Az egész út a határig kb. 4-5 óra (bangkoki forgalomtól függően), majd onnan még 2,5-3 SR. A határátkelés ideje embermennyiségtől függ.

Vietnám felől, Saigonból indulnak buszok a fővárosba, Phnom Penh-be, kb. 10-12 dolcsiért, az út, ha minden jól megy, 6 óra. Itt nincs szükség buszcserére, mint a thai határon.

Laosz felől már nehezebb dolga van minden turistának. Nincs egyenes buszjárat Siem Reap-ba, több átszálláson keresztül lehet csak ide eljutni (Stung Treng/Kratie - Kampong Cham – SR). Vigyázat, átverés-veszély előfordulhat a határon.

Megjegyzés: Kambodzsát elhagyva a repülőtereken 25 dolláros reptéri illetéket kell fizetni.

Vízum

Nem kell előre igényelni, a reptereken és a szárazföldi határátkelőkön mindenhol van lehetőség a vízumügyintézésre. Egy igazolványkép legyen nálad. Létezik online vízumigénylés is, de eddig csak azt hallottam, h gond van vele, nem fogadják el, pedig kéne (a reptereken talán nincs vele gond).

Akik szárazföldön lépnek be Kambodzsába thai földön, jó, ha tudják, h van pár megátalkodott, akik kedvesen felajánlják szolgálataikat, h segítenek elintézni a vízumot, soron kívül. Nem szabad engedni nekik bármennyire is hitelesnek tűnnek! Ez mind átverés! Először át kell jutni a thai útlevél ellenőrzésen, majd átsétálsz a határ egyik oldaláról a másikra, ahol a kambodzsai bevándorlási hivatal van. Ennyi, nincs szükség egyéb közreműködőkre.

A turista vízum 20 USD (egyszeri belépésre jogosít, nem megújítható), az üzleti pedig USD 25 (egyszeri belépés, megújítható).

Megjegyzés: magyar állampolgároknak, ha szárazföldön utaznak Kambodzsából Thaiföldre, ill. Laoszba (ide mindenkinek) vízumot előre kell igényelniük, a határon nem lehet venni. 

Folyt.köv...

Úticél: Kambodzsa I. rész - hangolódás

Rám nézve kínos, de valahogy ritkán kerül sor arra, h a blogomban megemlítsem, h mennyi átutazóval találkozunk itt. Nem, nem a külföldiekre gondolok, hanem szép kis hazánkból a világ eme tájára is kíváncsi kalandorokra. Általában, még otthonról felveszik velünk a kapcsolatot és beszéljük meg, h hogyan érdemes készülni Kambodzsára. Ha hiszitek, ha nem, de elég sokan vannak, szinte már kezdetektől. Ha azt mondanám, h minden hónapban egy magyar erre téved, nem állnék messze a valóságtól. Emiatt is gondoltam azt, h összeállítom egy vagy több bejegyzésben mindazt, amit érdemes tudnia azoknak, akik szeretnének ideutazni vagy ezzel buzdítani mindenkit arra, h tessék jönni! Félre lehet tenni minden előítéletet ezzel az országgal szemben. Nem kell megrettenni a múlttól. Ők is azon dolgoznak, h lezárják és az embereknek ne csak Pol Pot és a polgárháborús Kambodzsa jusson eszükbe elsőre, ha ránéznek Dél-Kelet Ázsia térképére. Manapság ez már egy békés és biztonságos ország, nincs több bűneset turistákkal szemben, mint bárhol máshol (őszintén szólva én még nem is hallottam ilyesmiről, ez csupán feltételezés). Ami meg az aknákat illeti, a legtöbb területet megtisztították. Ha van is valahol még aknaveszély, az biztos, h eldugott terület, ahova fehér ember nem jár.  A nagyvárosokban van folyóvíz (meleg is a szálláshelyeken), áram, boltok nyugati termékekkel, internet, sot KFC is! Tehát nem a világ végéről beszélünk. Az emberek pedig zabálnivalók! Mosolyognak, kedvesek, segítőkészek, viccesek és érdeklődőek. Ez még nem Thaiföld. Ahogy annak lennie kell, itt is megpróbálnak minél jobban lehúzni egy turistát, de szerintem mindenki, aki már itt járt, elmondhatja, h a legédesebb és cukibb módon teszik, ráadásul nem is olyan mértékben, mint a szomszéd országban. Az pedig már rajtad múlik, h mennyire hagyod magad...Imádom a rugalmasságot, ami bennük van. Itt még tényleg Te vagy az első és ha az étterem közepén akarsz egy tíz fős asztalt, úgy, h a pincérek alig férnek el melletted, ők megcsinálják és nem kérdőjelezik meg. Ha egy ételben az étlapon nem tetszik vmi, szó nélkül kicserélik arra, amit szeretnél és ritkán számolnak fel ezért többet. Ha többször visszamész egy helyre, megismernek, tudják, mit szeretsz, mit nem és nagyon hálásak. "I give you best price because you come back" - a szavajárásuk ilyenkor. A pincér lányok mindig alaposan megvizsgálnak és édesen összesúgnak, h mi tetszik nekik az adott külföldin. De ezt olyan kis huncutul teszik, h nem tudsz haragudni rájuk, vagy kínosan érezni magad, h figyelnek. Persze, szegény ország és sok a kéregető, de ezt el kell fogadni. Te döntöd el, h adsz-e pénzt vagy sem vagy csak elbeszélgetsz velük, meghívod őket egy italra. Mindegyikért hálásak és akár pár jó sztorit is hallhatsz. Ami az angolságukat illeti...Nos, öhöm...van még mit tanulniuk. Mélyenszántó, filozofikus beszélgetéseket nehéz összehozni, bár az sem kizárt. Mindent többször el kell magyarázni, elég felületes a tudásuk, a megszokott frázisokat értik és mondják. Ha azon túl mondasz vmit, akkor megakad a fogaskerék és pár percnyi kézzel lábbal, szóval magyarázás következik. Activity-ben gyakorlottak előnyben! :) A tuktukosokat nem szabad összetéveszteni az otthoni taxisokkal. Nincs beépített, se a szélvédőre cuffantott GPS, úgyh koordinátákkal kár készülni. Ha egy ismertebb helyen szállsz meg, akkor nincs gond, ha nem, akkor érdemes vmi jellegzetességet kiszúrni a közelben vagy egy nagyobb szállodát és azt mondani a tuktukosnak. Ja igen, utcanevek itten nem nagyon vannak, ha előfordul, akkor a sofőr úgy sem fogja tudni. Kivéve a főutakat. Ha többször megkérdezed, h érti-e, amit mondasz és ő bólógat, ne tévesszen meg, ha lövése sincs, akkor is ezt fogja tenni és elindul vmerre. Nem mondanak nemet. Ha az étteremben elfogyott egy hozzávaló, ahhoz amit kérsz, pl. banánshake, akkor az egyik pincér szépen elcsattog a piacra vagy a szomszéd étterembe és hoz egy fürt banánt. Ennyi. Az élet szépségei! :) Nem mondom, vannak nehézségek, de ezek egyben nagy élmények is. Ilyenkor mindig ráébred arra az ember, h milyen jó dolga van otthon. :) Nincs értetlenkedés, ilyen nagy mértékben legalábbis, állandó alkudozás, nem hallod folyamatosan, h "Hey lady, tuktuk?", "Want massage?" vagy "Hey Lady, buy something!". Tud nyűg is lenni végigmenni az utcán. Ugyanakkor kihagyhatatlan élmény. Hihetetlen módon kitágul a világ és rengeteg új dolgot látsz és tapasztalsz meg. Minél jobban kimész a városból, annál jobban emberközelibb minden, a szó szoros értelemben. A falvakban az emberek tartózkodóak, de kedvesek, ott már nincs lehúzás, csak nyugi. Én mindenképpen azt mondom, h ha vki 3 napra vagy annál többre jön, akkor mozduljon ki Siem Reapból és pláne Angkorból. Kell egy kis szünet és látni azt, h hogyan élnek a mesterművet építők leszármazottai. Gyönyörű képeket lehet készíteni, az emberek hagyják magukat lefényképezni (bár az ázsiai módi, h "victory" jelet mutatnak ilyenkor, sajnos már a legeldugottabb vidékre is elért). És látni kell, h mi is az a "máshogy élnek" igazán, villany, víz nélkül. Érdemes ellátogatni egy helyi piacra, sétálni, nézelődni. Az a velejárója, h megbámulnak majd mindenhol, ezzel számolni kell.

Annyi mindent tudnék még írni! Ráadásul nem is úgy sikerült ez a bejegyzés, ahogy szerettem volna, pontonként végigmenni a felkészülés részein. Végül úgy döntöttem, h ez lesz a kedvcsináló, remélem, elérem a célom! :) Soha az életben nem gondoltam volna, h ÉN, egy finnyás, válogatós kis liba, egyszer arról fogok blogot írni, h milyen Kambodzsában élni és arra fogok buzdítani mindenkit, h ne hagyják ki és ne csak Thaiföldre izguljanak rá, mert az már lerágott csont. Még mindig hihetetlen sokszor, h itt vok. DE, ez is bizonyíték arra, h érdemes felvenni ezt az országot is az úti célok listájára, ha egy ilyen lány is így meg tudta szeretni, mint én. Mert akkor kell itt lennie vminek, ami ennyire megfogja az embereket. Nem szeretném a saját szerepem túlértékelni, de nem csak én vok ezzel így. Eddig még nem hallottam olyat senkitől, aki itt lett volna, h ne azt tervezné, h mikor jön vissza. Nekem sem sikerült még megfogalmaznom magamnak, h mi az, ami ennyire rabul ejtő, nem is tudom, h lehet-e. Gyertek minél többen és segítsetek megfejteni a rejtélyt! :D

(A következő bejegyzésben már lesznek valóban hasznos, segítő tanácsok is, ígérem! :) )

A BULI

Hűűűű…úúúúúú….haaaaaaa!!!! Ez a rövid és tömör véleményem a szilveszterről Siem Reap-ban! Életem egyik legjobb bulija volt! Hihetetlen nagy élmény volt, és ha az előző bejegyzésemben azt írtam, h a karácsonyhoz hozzátartozik a hideg, a hó és a család, tehát otthon kell tölteni, akkor most azt mondom, h a szilveszter = meleg, rövid gatya, hideg pia! Utalhattok, de ez az igazi!!! Otthon is nagyon jó bulik vannak és fergeteges lehet a szilveszter, de ez az igazi!!!! Na jó, abbahagyom az ömlengést, bár nem garantálom, h ne bukna még ki belőlem a későbbiek során...

31-én is dolgoztunk, ahogy szorgos hangyákhoz illik. Egész nap alig vártam, h este legyen és készülődjünk a bulira. Meghívtunk pár barátot, h „bemelegítésképpen” beavassuk őket a pálinkaivás rejtelmeibe. Sajnos, magyar barátaink mind elutaztak (Ádám dél-kelet ázsiai felfedezőkörútra, Boca és párja, Anna pedig Vietnamba), úgyh nem volt meg a támogató apparátus és hiányuktól folyamatosan küszködve nélkülük próbáltunk boldogulni eme nemes feladat végrehajtásában. :) 11-n próbáltunk meg a 30 nm-n hangolódni. Nagyon jó volt! A társaság, lényegében, hasonló összetételű volt, mint karácsonykor: az amerikai házaspár, akik akkor a házigazdák voltak, lányuk és khmer barátja, az ő new yorki barátaik, MAn volt kollégája (a tolmács) és egy új barát-pár fülöp szigeteki-belga összetételben. Ami pedig a bemelegítés részét illet: a pálinka egyöntetű sikert aratott, senkinek nem kellett kétszer mondani, h igyon még egyet belőle! A legrosszabb a dologban az volt, h csak egy üvegünk volt. ;) Nagyon dicsérték a libamájast is, amit tunkolósnak készítettünk ki (sós kekszféleséggel). Majd jött az Unicum! Ez a kör kevésbé volt népszerű, de mindenki tisztességesen legyűrte, gondolom a kedvünkért. A grimaszokat azért megérte volna megörökíteni! :)

Hangolódás közben

Miután mindenki átesett a beavatáson, nekiindultunk az estének. Sejtettem, h sokan lesznek a belvárosban, mégis meglepetésként ért, amit láttam. A Pub Street, az utca, ahol végig csak éttermek sorakoznak, tele volt emberrel, egy tűt nem lehetett leejteni. Hatalmas hangfalak tornyosultak a tömeg fölé és tombolt a zene. Hihetetlen nagy hangulat volt! Még hihetetlenebb arcokkal! Sokan aggattak magukra vmiféle díszítést, vagy jelmezt. 

(Bocsi az el nem fordított képekért, de a Blogger nem engedelmeskedik és nem hajlandó állított képeket betölteni a blogba, úgyh egy kis nyaktorna következik...)

Ugyanez az utca egy hétköznapon...

 Ami a legjobban tetszett, h nem csak barang-ok voltak a tömegben, hanem khmerek is vegyesen, az utcagyerekektől kezdve az éttermek felszolgálójáig. Hatalmas érzés volt a tömeg közepén táncolni. Mindenki vidám volt, barátságos és együtt bulizott ismerős és ismeretlen. Nagyon nehéz és szinte lehetetlen leírni a hangulatot. Tény, h kívülről nézve egy sima utcabál az egész, de mégsem az a szokásos. Lehet, h csak azért volt nekem ez ekkora élmény, mert életemben először szilvesztereztem külföldön, ráadásul meleg éghajlaton, és szinte egy álom valósult meg ezzel. Fergeteges volt! Igaz, a visszaszámlálást eléggé elmaszatolták és csak az tűnt fel, h a DJ motyorászik vmit, majd hirtelen mindenki elkezd ujjongani. Akkor sejtettük, h ez lehet a „pillanat”, úgyh a mi társaságunkban is mindenki gyorsan elkezdett örülni, összeborulni. Ezután mindenki visszarázódott tánc üzemmódba és ropta, amíg bírta. A mi elemeink kb. hajnali 3 körül kezdtek merülni, úgyh elindultunk haza, koszos, összetaposott lábbal, de vidáman, magunk mögött hagyva a javában bulizó tömeget…ilyet szeretnék még még még!!! :)

Pillantok&Arcok válogatás 

Egy kétméteres pasi új sörtárolóra talált...

 

Vidám csajok (a kezükben a pitcher=bödön található, pohárból inni snassz, pláne ilyen alkalomból!)

 

Annyira édes pofija volt ennek a csoki csajszinak!

 

Menő csávó igazi buliszerkóban

MAn és a törzshelyünk pincércsajszijai (zárás után ők is kivették a részük a buliból)

Csak, h lássátok még van közünk egymáshoz... ;)

Így nézett ki a lábunk a végére

Az abszolút kedvenc, Boldog Új Évet! :)