28, 1 és a nyuszi

Az elmúlt egy hét nagyon eseménydúsan telt. Kezdődött velem, akinek sikerült egy évvel közelebb kerülnie a bűvös 30-hoz (Jesszus!). Nem terveztem/terveztünk semmi nagy hepajt. Annyi volt fix, h új keletű sushimániámnak engedve leteszteljük az új éttermet, ami a Pub street-en nyílt. Ráadásul a nagy napon nem is tudtunk volna menni, mert mozim volt és 9ig dolgoztam, úgyh MAn szerdára foglalt asztalt. 

Kedd este munka után hazaesve ember nagyon aranyosan belelkesült, h azért ünnepeljünk aznap is, ne csak az étteremben. Nem igazán értettem, h ezt hogy akarja kivitelezni, de mikor véletlenül a bevásárlás eredményeit a hűtőbe akartam pakolni és egy pillanatra megláttam egy fura fehér dobozt, amikor is ő elém ugrott, h minek kell nekem a hűtőbe néznem, elkezdtem gyanakodni. Megvacsoráztunk és ő elkezdett matatni a gardróbban és a hűtő körül. Nekem nem volt szabad odanéznem. Majd elém állt és elérkezett a köszöntés ideje. A kezében egy csodaszép fekete erdő torta volt és a vállán meg egy nagy táska lógott. Nem tudtam eldönteni, h most megzabáljam ezt az embert vagy elsírjam magam. Egyáltalán nem számítottam ajándékra (na jó, icuripicurit, de elhessegettem a gondolatot, na meg nem is tudtam mikor készülhetett volna így elő, hiszen szinte állandóan együtt vagyunk). 

A táska pedig tele volt minden jóval: könyvekkel (köztük az Eat Love Pray, amire hónapok óta csorog a nyálam), fülbevalóval (amit szintén kinéztem ezer éve), helyi evőpálcikás bambusz levesestányérral. A táska maga szintén régi vágyam volt, speckó helyi design, újrafelhasznált, építkezésekről kidobált hálóból. Nagyon guszta dolgokat tudnak készíteni, itt lehet megtekinteni a választékot: Smateria. Igazi kambó termék, olasz design-nal. :) Imádom, azóta le sem lehet vakarni rólam. Úgy éreztem, meg sem érdemlek ennyi mindent, nagyon meghatott, h MAn így készült és nekem még csak sejtésem sem volt minderről.

Másnap már úgy éreztem, h akár ki is hagyhatjuk a sushit, hiszen elég volt az előző napi ünneplés, ennél több úgy sem kell. De MAn kitartott, h de, kell az és hát a sushi iránti éhségem is ellenkezett, h lemondjam. 7re volt foglalva az asztal, mi teljesen időben elindultunk. Viszont előtte elmentünk még 1-2 helyre és mikor már indultunk volna az étterem felé MAn egyszercsak kitalálta, h a közelben van egy bolt, amit régóta meg szeretnék nézni, miért nem teszzük ezt meg most. Felhúztam a szemöldököm, gondolván, h nem késünk-e el, de mivel nem volt rajtam óra, gondoltam, ő biztosan tudja, h van e még időnk vagy sem, mert közben meg azon parázott, h vajon megtartják-e az asztalunk. A boltban nézelődtünk, a kezembe nyomott ruhákat, h próbáljam fel...nem győztem álmélkodni magamban, h mi a fene ütött belé, h hirtelen Ő visz el engem vásárolni! Ilyen még nem nagyon fordult elő...De nem törődtem a dologgal túlzottan, gondoltam, biztos ez is hozzátartozik a szülinapi kedves bánásmódjához, inkább élveztem a helyzetet. Végül elindultunk a végállomásunk felé. Ahol leültem a lefoglalt asztalunkhoz, legalábbis ahhoz, ahova mondtam, h foglalja a helyet, ő eltűnt, mondván, h hoz menüt. Ezt sem értettem igazán, mert a kis felszolgálócsajszi épp a kezembe nyomot egyet. Aztán fordultam volna MAn után, h kérdezzem, miért pattog ennyit, amikor is fennakadt a szó...szembetaláltam magam a helyi barátainkkal, akik nagy vidáman kiabálták, h boldog szülinapot! Paff voltam. Sosem volt még meglepi bulim, nem vok az a tipus, aki tudja magát ünnepeltetni, nem is tudom, mit kell ilyenkor csinálni. Hát meglepetésemben kis híján megint majdnem elsírtam magam. Egyszerre pofoztam volna fel és nyomorgattam volna meg MAn-t. Világossá vált, h miért voltak furcsa telefonjai, amikor felpattant és elrohant a közelemből vagy miért hurcibált a boltba nézelődni. A hab a tortán az volt, h az épp akkori barát mennyiség az este folyamán csak bővült. Folyamatosan érkeztek emberek, az amcsi család, a magyar kolónia kedves tagjai, a khmer barátunk (extolmács az exprojektben), főnököm, barátnője és kollégák. Plusz sms-ben páran jelezték, h nem tudnak jönni, de lényegében ez az ember mindenkit meghívott, akivel vha barátságba kerültünk Siem Reap-ban. Amikor rázendítettek a "Happy Birthday"-re én már készen voltam és komoly harcot vívtam a könnyeimmel. Felejthetetlen estém volt és a sushiról még nem is beszéltem! Vmi isteni finom volt, pukkadásig ettem magam. Nem akarok a végtelenségig ömlengeni, csak szerettem volna megosztani veletek, h milyen szép ajándékot kaptam és húszmilliomodszor is megköszönni MAn-nak, h így készült, h örömet okozzon. KÖSZÖNÖM! (bár még mindig nem árulta el a kis simlis, h hogy hozta össze azt a sok ajándékot, úgy h szinte mindig együtt vagyunk :P)

Na de vissza földre, volt itt más is...például 5-én volt az évfordulónk Kambodzsával is. Nem semmi egy év van mögöttünk, folyamatosan gyűlik bennem egy évértékelő beszéd jellegű blogbejegyzés is. Lehet, h amiatt, h tudom, h megyünk haza, visszatért a szívembe a melegség, ha erre az országra gondolok és már várom azt, h visszatérjek egyszer. Azt tudom, h hosszú távon nem ez az én világom, de szeretek itt lenni és egyszer megtapasztalnám átutazóként is. Talán pár év múlva. De akkor már jó lenne bejárni több országot is, Burmát, Laoszt, Vietnámot, Malajziát, csak h a legközelebbieket említsem. Még nem érzem, továbbra sem, h változtam volna, de már nem követelem ezt magamtól. Elfogadtam, h ez nem egy ilyen egyszerű dolog és valószínűleg otthon fogom jobban látni, h milyen hatással volt rám az elmúlt egy év. Persze vannak dolgok, amiket már most látok, de mindez csak halovány. Amikor még itt van az ember, benne éli ebben a világban a hétköznapjait, sok minden adott és alap. De majd, ha hazamegyünk, és igazán érzékelni fogom, h mit hagytam magam mögött, akkor fogok ráébredni az igazán nagy érzésekre és gondolatokra, végkövetkeztetésekre. Úgyh kivárom! :)

Bármilyen furcsa, de nem csak körülöttem forgott a világ ezen a bizonyos héten...Nagy volt a városban a készültség. A kínai új év közeledte tartotta izgalomban Kambodzsa lakosságát. Kikerültek a piros-arany díszítések a házakra, lampionok, szélben lengedező szalagok, fákra aggatott aprópénz és áldozati ételek az oltárok köré. Szinte mindenkinek van vmilyen kínai rokoni szál a vérében, úgyh a legtöbb khmer ünnepelt. A pagodák megteltek. És bárhova mentünk az emberek köszönésképpen boldog új évet kívántak egymásnak. El vagyunk itt kényeztetve. Egy évben háromszor van új év. Az első a miénk, majd a kínai és áprilisban a khmer. Mondom, én, h ez a nép tud ünnepelni! :)

Február 3-tól véget ért a tigris éve és kezdetét veszi a nyúl időszaka.

Pozitív és ösztönző hatással lesz mindegyikünkre, több országban élénkül a gazdaság. Nagyobb figyelmet kap a kultúra, fantasztikus előadások élvezői lehetünk, és sokkal fogékonyabbá válunk a szépség és a szerelem iránt, mint máskor. A családi kapcsolatok közül érdekes módon lesz, amely már a szakadék szélén táncolt, de új erőre kap, míg lesz, amelynek lejárt az ideje, és nem folytatják tovább.

A nagy változások éve lesz ez! :)

Nekem, mint kutyának, a következő a jóslat:

Tovább tart a magánéleti harmónia, amely a Tigris évében jellemezte a Kutyák életét. Még az is előfordulhat, hogy gyarapodik a család. A költözés szinte biztos, új lakásban találtok otthonra, és ez megfelel a vágyaitoknak még akkor is, ha nem önszántatokból teszitek, hanem kényszerűségből. A szerencsejátékokat felejtsd el, ismered a mondást: akinek szerencséje van a szerelemben, annak pechje a szerencsejátékokban. És ez most igaz rád. 

Hmm...gyarapodik a család? MAn, akkor veszünk egy kutyust? :)
Ami meg a szerencsejátékot illeti, sosem volt szerencsém...nem meglepő, h ezután sem lesz...

Boldog Új Évet! Megint!!! :D