Thmái

A 'thmai' szó magyarul annyit jelent, h új. Azért adtam ezt a címet a mai bejegyzésemnek, mert pár olyan történésről szeretnék beszámolni Nektek, amiket az utóbbi időben vittem véghez és elég nehézkesen szántam rá magam  az elkövetésükre, ilyen szempontból újítottam picit magamon. :)

Angkor napfelkelte

Aki ismer az tudja, aki pedig még nem, az most megtudja rólam a nagy igazságot: a koránkelés nem egészen az én műfajom. Egyszerűen nem megy. Álmos vagyok, nyűgös és lényegében, használhatatlan. Az én biológiai órám úgy lett beállítva, h átlag 10 órát igényel egy rendes alváshoz. Igaz, ezt nem mindig tudom tartani, de hogy ráadásul még hajnalban is keljek fel, az kivitelezhetetlen. Ennek köszönhetően kambodzsai tartózkodásom alatt végig ott lebegett a fejem felett, Damoklész kardjaként, h megnézni a napfelkeltét Angkor-ban illendő lenne, ha már a közelében vagyok. Eddig mindig kibújtam a kezdeményezés alól, legyintve, h 'ráérünk még erre!'. Sőt, már MAn is letett róla, h én erre rávehető lennék, megismerve, h hogyan is nézek ki korán reggel és mekkora tortúra az ágyból kiimádkozni. Végül, mégis csak utolért a végzet! :) Egy elgyengült pillanatomban felvetettem, ÉN!, h az egyik éppen átutazóban nálunk tartózkodó barátunkat kísérjük el napfelkeltét nézni. MAn szólni sem mert, csak bólintott. Így esett, h másnap hajnalok hajnalán, 3/4 5kor kipattanva az ágyból elindultunk megmászni a Bakheng nevű templomot (régebbi képek a Picasa albumomból). Én csodálkoztam magamon a legjobban, h milyen jól bírtam! Biztos, h kivételes alkalom volt az aktuális csillagállásnak köszönhetően és az óra csörgése sem épp a legalphább állapotomban talált ébreszteni. Annyira büszke voltam magamra, h miután hazaértünk, le sem feküdtem szundítani, sőt este kb. hajnali 2kor kerültem ágyba! 22 óráztam!!! Én?!!

Na de el az egoömlengéstől! Nagyon különleges érzés volt ilyen korán egy templom tetején sétálgatni. Sajnos, a csillagállás csak nekem kedvezett aznap, mert elég felhős volt az ég és így egy elég nehezen búj előt a nap, de mindenképpen megérte ott lenni! Jó volt látni ébredezni a világot, végigmotorozni Siem Reap-on, üresen látni Angkor Wat környékét és a magadénak érezni a Bakheng templomot. Alig voltunk 10-n fent, ami ritkaság! Nem rohantak meg karkötőt, könyvet, vizet, kólát árusító kislányok, nem kiabáltak tuktukosok felénk. Csend volt és nyugalom! Elég volt csak leülni a kövekre és bambulni a messzeségbe, várni a napot. Tagadhatatlanul szép kezdet! Csak ajánlani tudom! :)

Hajnali szinek

Fodrász

Ez mindig is egy nagy kérdés volt itt számomra. Ahogy elnéztem a helyi fodrász lányokat és a khmer nők haját, az aggodalom magas fokon söpört végig rajtam. Viszont ahogy telt az idő, a tükröm egyre jobban arra sürgetett, h szedjem össze magam és kezdjek vmit a hajammal. Addig húztam, míg rábukkantam egy ausztrál nő hirdetésére, aki az otthoni módszerekkel kopaszt meg. Azért mégsem mindegy! Neki köszönhetően rászántam magam és levágattam a hajam. Őszintén szólva egyáltalán nem az lett, amit szerettem volna és azóta sem tetszik, de elviselem. :) Hogy miért nem mentem vissza? Mert piszkosul drágán vág! Többet kért, mint az otthoni fodrászom, akit mellesleg aktívan visszasírok (nem csak emaitt)! Arról nem is beszélve, h megint ott tartok, h rá kell vennem magam, h elmenjek hozzá, ki tudja mi lesz a fejemből a következő vágás után! :)

Az új hajam és én a naplemente fényeiben

Fish massage

Ha végigmész a belváros utcáin egyszerűen nem tudod megúszni, h húszmillióhatszáztizenkétszer meg ne kérdezzék tőled, h szeretnél-e masszázst, tuktukot, enni, inni vagy betenni a lábad egy minimedencébe, tele hallal és engedni, h lerágcsálják a bőrt a lábadról. Ezt nevezik itt fish massage-nak. Mindig is ellenálltam. Undorítónak találtam, h betegyem a lábam ebbe a koszos vízbe, amibe előttem harminc másik koszos lábú turista is áztatta a csülkeit. Nem is beszélve arról, h mennyire higiénikus lehet, h ezek a halak egyik láb után a másikat nasizzák és ugyanebbe a vízbe engedik ki mindennek a végtermékét. No, remélem, ezek után kellően elvettem mindenkinek a kedvét! :) Végül, kipróbáltam! A történethez hozzátartozik, h pár pohár sör már puhított rajtam, mire a medence közelébe kerültem, plusz elég nagy csoportnyomás volt rajtam. Ha már a többiek bemerészkedtek, cikin nézett volna ki, h én meg kint ácsorgok. Úgyh szépen, óvatosan elkezdtem a vízbe beletenni a lábam. A sok apró halacska éhesen tömörült körém és elkezdtek nyammogni. Én meg röhögőgörcsben kaptam ki a lábam! Nagyon csiklandoztak! Eltelt kb 5 perc mire nagy hahotázás közben elértem, h bent tartsam a lábam egy ideig a vízben. Fürtökben lógtak rajtam és minden más lábon. Mókás volt. Végül megenyhültem a szerencsétlen halakkal szemben, bár nem lettem a dolog rajongója. A vicc kedvéért egyszer ki lehet próbálni.

Csikis!

Motorozás

Lassan már nem is emlékszem, h mikor került be a családba Dzsonni, a motorunk. Nap, mint nap nyúzzuk és ő hol lendületesen, hol kicsit akadozva állja a sarat. Én pedig mindig MAn mögött feszítek és élvezem a Daleim érzést! :) Eljött azonban az idő, h én is megismerkedjek a motorvezetés előnyeivel. Ebben az esetben persze több kedvem volt hozzá, mint az előzőekhez, viszont visszatartott az általános félelmem a közlekedési eszközökkel szemben. Mindig is úgy vélekedtem erről, h a vezetés nem nekem való. Én ehhez túl szétszórt, kapkodós és pánikolós vagyok, így hát a közjó érdekében inkább maradok az anyósülésen. Látva azonban, h itt, Kambodzsában szinte a motoron élnek, születnek az emberek és a világ egyik legtermészetesebb dolga azt vezetni, gondoltam talán mégis meg tudok birkózni ezzel a feladattal. Már megint az a fránya csoporthatás...

A tanárom, természetesen, MAn lett, magára vállalta ezt a kihívásoktól nem mentes feladatot. Egyelőre még nagyon az elején vagyok. Először megismerkedtem a különböző szerkentyűkkel, mint az indító, a váltó, a fék, stb. Utána megmutatta, h hogyan is kell elindítani, majd elindulni, hányasban és közben hogyan adagoljam a gázt. Ennek köszönhetően már az első óra végén kisebb köröket tudtam megtenni a gyakorlópályánkon belül (egy szálloda parkolója). Nagyon nagyon élveztem! De el kell ismerni, h nem olyan könnyű, mint látszik! Kezdve onnan, h a motor maga elég nehéz és így egyenesben tartani a kormányt sem könnyű. Közben ráadásul figyelni kell a tükröket, váltani, gázt adagolni és figyelni az útra! Nem is beszélve arról, h ugye itt mindenhonnan jöhet vki, akár szemböl is! Érzem, h jó sok idő el fog még telni ahhoz, h én forgalomképes legyek! :) Sebaj, nem is bánnám, ha erre nem kerülne sor. Már csak arra is jó ez az élmény, h kipróbáljam és érezzem, h milyen egy motort vezetni.

Ez a kis video demonstrálja motorvezetési szárnypróbálgatásaimat 
(a hangos pittyegés nem más, mint az index hangja)