Hon(vágy)vihar

Mindenki ismeri azt a fajta vihart, ami hirtelen bukkan fel az égbolton. Egyszer csak sötét felhők kúsznak fölénk a semmiből, feltámad a szél. Körülöttünk minden egyik pillanatról a másikra borús és szomorú lesz. Aztán megérkezik az eső és vízesésként zúdul le ránk, elárasztva mindent. Majd amilyen gyorsan érkezett olyan gyorsan el is múlik. A csapot elzárták és újra kisüt a nap, percek alatt felszárítva a vihar nyomait, a természet pedig újjáéled, és friss illatot áraszt. Ez nem az esős évszak felvezetése akar lenni, habár május, vagyis a száraz évszak, ellenére elég sokat esik itt, de ezúttal inkább a lelkiállapotomat szerettem volna virágnyelven körülírni. Valószínűleg mindenki számított arra, h egyszer ez a pillanat is eljön és nem csak Kambodzsa pozitív oldaláról fogok írni. Hiszen nagyon sok levelet kapok a barátoktól, amiben kérik, h őszintén válaszoljak a kérdésre, h jól vagyok-e. Bármilyen hihetetlen is, de tényleg jól vagyok! A mai napon volt, a kezdeti kultúrsokkos időszak után, az első olyan pillanat, h úgy éreztem, érkezik a kiborulás. Éreztem, ahogy elhatalmasodik rajtam az érzés, h hirtelen, bármennyire is emberekkel vagyok körülvéve, egyedül érzem magam. Csak egy apró, de annál szívbemarkolóbb érzés váltotta ki mindezt: elfelejtettem az anyák napját. Hiába volt eszemben múlt héten, h meglepetéskén felhívom anyukámat, az adott pillanatban elfelejtettem. Mikor erre ráeszméltem, dühöt éreztem és tehetetlennek magam az ellen, h kicsúszik a kezem közül az idő. Bosszantott, h a legjobb bnőmet egy nappal később köszöntöttem fel a szülinapján, h kimaradnak a névnapok és h ezek miatt görcsölök azon, h el ne felejtsem vmelyik szerettem fontos napját! Hiszen az, h ilyenkor felhívhatom őket, jelenleg az egyetlen eszközöm, h kifejezzem, fontosak nekem. Ha már ez sem megy, és nem tudom kontroll alatt tartani, félek, h elmerülök itt a kambodzsai meszességben, érzelmileg is a legtávolabb kerülve az otthontól. Mióta a piros táskámmal együtt a naptáramtól is búcsút kellett mondanom, bizonytalanul kezelem az időt és a fontos dátumokat. Nagyon nehéz elmondanom, h mit éreztem, h anyukámat 2 nappal később köszöntöm fel. Ez így már nem az igazi! Az egyetlen dolog, amit ezek után tenni tudtam, h próbáltam visszaszorítani a könnyeim, sikertelenül. Először, 3 hónapja! Az első pillanat, h nem egyszerű honvágyat érzek, hanem vágyat arra, h megöleljem a szeretteim és mellettük legyek, h beszélhessünk, h megmutathassam nekik, h hol élek most, milyen Siem Reap, milyen Srayong, a házunk, a körülményeink, h megnézzük együtt Koh Kert, a romokat és a falut. Olyan jó lenne, ha élőben látnátok, amit én! Velem együtt! Ma is feltették nekem a kérdést, h hogy bírom ki, h 1 évig nem látogatok haza. Már akkor éreztem, h erre a kérdésre egyre nehezebb válaszolni és vmi ismeretlen súly egyre jobban nehezedik a szívemre. Igen, talán ez az, amiért ez a vihar most ennyire elkapott engem. Hogy felismertem,  h egy jó darabig nem osztozhatok személyesen a családom és a barátaim örömében, bánatában és, h ők sem az enyéimben... maximum egy fránya blog sorain keresztül!

Ez lenne a vihar, amiről mesélni szerettem volna. Hagyni kell tombolni és utána mindig jobb lesz! Tudom és érzem is, h ez így van jól, át kell esni ezen is!

Ahogy Shrek mondja (igaz, nem teljesen ugyanebben a szövegkörnyezetben ;)): "Jobb kint, mint bent!" :D

Falusi életmód khmer-magyar módra

Mindig gondom van azzal, h hogy kezdjem el a blogírást. Így vagyok most is. Itt ülök a gép előtt és türelmetlenül dobolok a billentyűzeten. Várom az ihletet. Asszem kicsit megrekedtem. Szeretném élethűen lefesteni, h Srayongban milyen körülmények között él egy magyar pár és egy khmer tolmács, de nem tudom, hogyan fogjak neki...elkezdem, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle!

Kb. 5 naponta ingázunk a falu és a város, tehát Srayong és Siem Reap között. Mindig elég nehéz ráhangolni magam a pakolásra, mikor erre kerül a sor. Ilyenkor bevásárolunk előre egy csomó féle kaját, amit a helyi piacon nem lehet kapni. Plussz felpakolunk iható vizet. A kocsi mindig úgy néz ki, mintha egy többhetes túrára készülnénk! :) Bár ahogy egyre több dologgal szerelkezünk fel a házban, ez a mennyiség egyre jobban csökkeni fog, ebben biztos vok, most még előfordul 1-2 berendezési tárgy is a csomagtartóban. Az út Srayongba kb. 2 óra, úgyh ez nagyon jó! Az utat folyamatosan építik, akár az is lehet, h pár hónap és ez az időtartam még jobban csökkeni fog. Úgy kell elképzelni az egészet, h egy darabon rendes, aszfaltút van, aztán egyszer csak átvált vörös homokos földre, néhol szépen kiegyenlített, néhol meg kissé rázkódós. A mi házunk a falu főútja mentén van, egy kis utcában. Korábban raktam fel képet róla, talán emlékeztek rá, h kétszintes. Alul téglából van, felül pedig fa. Ami számomra szokatlan volt, h a ház falában a plafonhoz közel apró rések vannak egymás mellett és alatt, kb. 3 sorban. Gondolom, arra szolgál, h levegőzzön a ház, bár inkább a bogarak bevándorlásának kedvez, én oly nagy örömömre! ;) Az alsó részen pedig a falat, kb. 120 centi magasságban csempével borították, talán védelmi szempontból. Nekem 1,5 napomba került végigsuvickolni mindent, h levakarjam róluk a család által hátrahagyott mocskot. Nem volt semmi! Most legalább büszkén, jólesően nézek végig azokon a fránya csempéken! 'Igen, én ezt mind végignyaltam! Milyen szép tiszták!' - az élet apró örömei! :) Azt viszont nem tudom nem észrevenni, h hiába póktalanítottuk a sarkokat, nagyon ragaszkodóak ezek a helyi kis állatkák, állandóan visszatérnek. Úgyh ahányszor megérkezünk a házba két dolgom van: 1. felsepregetni a padlón felhalmozódott port és döglött óriás hangyákat, egyéb bogarakat, 2. pókhálótlanítani és kitessékelni a hívatlan gazdáikat. Ha ezzel indítok, utána mindig kicsit úgy érzem, h jobban visszarázódtam a falusi életbe. Ezek után már a főzés, mosogatás, fürdés és áram körüli macera olyan természetesnek tűnik, mint Pesten este hazaérve felkapcsolni az előszobavillanyt. Valahogy egy pár óra után átáll az ember agya arra, h most ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Tudom, h nem ez a megszokott és kényelmes számomra, de ilyenkor mindezen túl kell lépni, az európai kontinensen hagyni az érzést, át kell kapcsolni ázsiai üzemmódba. Ettől függetlenül bevallom, gyakran elhangzik bennem a további önbíztató mondat: 'Menni fog, nincs baj, ezzel csak erősebb leszek!' :)

Miután újra magamévá teszem a házat és kipakoltuk a cuccainkat, jönnek a már említett bonyodalmak. Főzni egy kis gázrezsón szoktunk, szerencsére hanyagoljuk a tradicionális kemencés-kályhás sütést. Ez így azért mégiscsak gyorsabb! A menü általában vagy zöldséges rizs vaaaagy zöldséges tészta. Ezt szoktuk variálni még néha konzerves szósszal. Fincsi! :) Ja, igen és kihagyhatatlan a jó kis zacsis leves. Ez itt szinte helyi hagyományos étel. Számunkra pedig a leggyorsabb kaja! :) Hogy táplálóbb legyen, ebbe is zöldségeket szoktunk tenni. Aszem joggal juthatok arra a következtetésre, h életemben annyi zöldséget nem ettem és nem fogok, mint az itt eltöltött idő alatt! :) Viszont nincs annál jobb, de tényleg, mint a teraszunkra kiülni és megenni a kajánkat! Szép kilátás, kényelmes fotel! Ezt nagyon élvezzük!

Az ételek, italok hűtését pedig úgy oldjuk meg, h van itt egy speckó láda, csakis narancssárga színben, amit fel lehet tölteni jéggel és ebbe tesszük, amit hidegen szeretnénk tartani. Egy idő után, ahogy olvad a jég, elég mókás, h szinte ki kell halászni, amit keresel a ládában! :)

Aztán leszáll a sötétség és kíváncsian meredünk a homályba, h vajon, mikor száll meg minket az áram-angyal, vajon ma este jön-e? Igen, sajnos, hiába napi 3-4 óra az engedélyezett villanyfogyasztás, nem mindig érkezik meg. Ilyen esetekre vettünk autó aksit és olyan lámpát, ventillátort, ami ezzel is tud működni! Nem semmi, mi? :) Leleményes tud lenni az ember, ha akar! :)

Miközben mindezt írom, azért meg kell jegyezzem, h magamban kuncogok. Hiába volt, akinek már mindezt skype-on esetleg elmondtam, de minden alkalommal nevetésre fakaszt, h ezt valóban én írom! :) Hogy tényleg én lakom ilyen körülmények között. Hihetetlen! Kicsit úgy érzem magam, mint a sablonos amcsi filmekben, mikor a nagyvárosi tipegős csinibaba leszakad vidékre és csak bámul a kapára, h mi lehet az.

A mosogatás vmivel macerásabb. A konyhának kinevezett részben van egy csap, aminek a vize a fürdő medencéjéből jön és sajnos, nem túl tiszta, legalábbis nem tudjuk mennyire nem az. A víz az udvarunkban lévő fúrt kútból jön, amit MAn harcolt ki nekünk, de még nem eléggé tisztult ki a víz. Szóval a mosogatás úgy néz ki, h guggolunk a csap előtt és mosogatjuk benne a tányérokat. Legutóbb vettünk egy ballont, amiben van egy kerámia szűrőbetét, majd ezzel szeretnénk a helyi vizet tisztítani, de még nem sikerült teljes mértékben beizzítanunk. Az első 3 alkalommal tisztított vizet még nem lehet felhasználni semmire. Tesztüzemmód.

A fürdés már egy kellemesebb dolog. A házon kívül van két kisebb helyiség. Az egyikben van egy nagyobb medenceszerűség. Nem, ez nem az, amiben úszni is lehet, azért annál jóval kisebb! Egy műanyag tállal lehet belőle meríteni a vizet és azt borítod magadra. Nem, meleg víz sincs. Bár nem is érzed szükségét! Amilyen meleg van, ez maga a felüdülés! A másik helyiség a klotyó. Ebben egy mini medence van és egy luk. Remélem, mindenki kitalálja, mi mire van, de a gyengébbek kedvéért mondom csak el, h a lukba célzol, a medencéből merített vízzel pedig leborogatod a mellékterméket. Eccerű, mint az egyszeregy! :)

A vacsora és a mosogatás, fürdés után jön az este legjobb része! Csak annyit mondok, h a legutóbb, 4 nap alatt (tehát 3 éjszaka), hárman a következő adagot termeltük be: 1 üveg khmer wiskhy, 1 üveg Smirnoff vodka, plusz sör és tonik. Meg kell hagyni, h khmer kollégánk elég rendesen állta a sarat. Köztudott, h az ázsiaiak nehezen bírják az alkoholt, ő viszont a 3-ból 1-szer lett csak spicces. De nagyon édes volt!!! Általában egy nagyon visszafogott, halk ember, de ezúttal szinte megnyílt! Végre kérdezett, érdeklődő volt és mesélt magáról! Nagyon örültünk neki, sikerült a csapatépítés, igazi multi módra! :D

Ha pedig már elég volt az alkoholból, szépen nyugovóra térünk, magunk fölé vonjuk a szúnyoghálót, és amíg el nem alszunk hallgatunk bele az éjszakába. Szokjuk a hely és a ház zajait. Van, h felpattanunk, h ez mi volt! De van, h már legyintünk, h most ez biztos azésaz a bogár volt. Az első megrázkódtatásokon túl voltunk az első 5 nap alatt! :) Azóta szerencsére, és remélem, nem kiabálom el, újfajta vendégünk nem akadt. Mi a ház felső, fából készült részében lakunk. A ciki akkor van éjjel, ha Esztikének pisilnie kell... nagyon nem akarlak bevezetni titeket a részletekbe, csak azt akarom, h igazán érezzétek, éljétek át velem, h hogyan is működik ez a srayongi élet! :) Ugyanis ebben az esetben ki kell menni a házból, le az alsó szintre és kívül elmenni hátra, a mellékhelyiségig, ekkor már villany nem szokott lenni. Szerintetek ezt végig tudom csinálni egyedül??? :) Úgyh, lehet MAn-nal kezet rázni, hősiességéért! Én minden alkalommal ezerszer elmondom, h milyen hálás vok a türelméért! :)

A reggelek tehát mindig megkönnyebbüléssel érnek minket, azon kívül, h megüt a meleg és kezdődik az izzasztókúra.

Ami még a mindennapokhoz hozzátartozik az a megfigyelés! Mivel szinte egy udvarban vagyunk a háztulajdonos családdal és belátunk egymás életterébe, állandó az egymás kukkolása, de maximálisan ártatlan szinten! :) Ők néznek minket: vajon mit csinál a barang pár, hogy viselkednek egymással, 'húú, most megölelte egyik a másikat!', stb. Aztán persze, én sem vok rest és nem tudom megállni, h ne lessek néha-néha át hozzájuk, h vajon ők hogy viselkednek egymással, mit csinálnak a nap egyes szakaszaiban. Látom, amikor a kútnál fürdenek (maguk köré tekert kendőben!), amikor a tükör előtt fésülködnek, siestáznak az udvaron, amikor főznek, esznek, a gyerekek játszanak és jó testvérek módjára egymás idegeire mennek, amikor a szomszédokkal összejönnek és megy a terefere, valamint a mi figyelésünk! :) Volt, h a nagyapa átjött és nézte, ahogy MAn az ablakot mosta vagy én a csempéket! Biztosan szokatlan látvány lehetett! :) Én is nagyon élveztem, h szakadt rólam a víz miközben minden erőmmel vakartam a koszt a házukról és még nézték is! :)

Remélem, mindenki kíváncsiságát sikerült kielégítenem a falusi életünkkel kapcsolatban. Talán túlzottan is! :) Tudom, a fényképek hiányoznak egyedül. Beismerem, elfelejtettem lefényképezni a házat, de legközelebb nem mulasztom el! Ígérem! :)

Most nyugovóra térek és elkezdem felkészíteni a lelkem a következő srayongi napokra. Vasárnap indulunk vissza. Szép álmokat Magyarország! :)

Új képek!

Rendhagyó bejegyzés következik :)

Feltettem új képeket a Picasa-ra és mivel sok kritika ért, h én nem szerepelek sehol, ezért pár korábbi mappát is frissítettem 1-2 új szerzeménnyel MAn-tól.

Új mappák (Angkor templomok)

- Bayon
- Bakheng & Angkor sunset
- Banteay Srei

Frissített mappák

- Phnom Penh
- Sihanouville
- Khmer wedding
- Életképek

A linket megtaláljátok a bal oldalon legfelül, a bejegyzés mellett.

Srayong, az első 5 nap

Kinézek a srayongi házunk teraszán és amit látok egyszerre tölt el végtelen örömmel és félelemmel. Örömmel, mert annyira tetszik a táj, h könnyeket csal a szemembe. Ha jobbra nézek látom, amint a zöld pálma -, és kókuszfákkal szegélyezett vörös homokos úton, a cölöpökre épült fa házak között egy koszoska-rongyos khmer kislány fut hazafelé. A levegőben röpköd a két kis copfja és csámpásan teszi egyik lábát a másik elé. Ha balra nézek zöld rizsmező előtt egy összetákolt fa-bádog ház, szembe vele, vagyis mellettünk, a főbérlőnk különösen szép háza szintén zöld pálma-, és kókusz fákkal körülölelve.

A főbérlők háza

Annyira sajátos hangulatot áraszt a vörös-zöld-barna (homok-fák-házak) színek harmóniája! Föntről pedig a kék ég és a lemenő nap fényeivel csak fokozza a leírhatatlan hangulatot. Innen, a teraszról nézve annyira idillinek tűnik minden és arra gondolok, h mennyire kivételes helyzetben vagyok, h itt lehetek! Láthatom hogyan élnek a falusi khmerek, beleláthatok életük apró részleteibe anélkül, h különösebb erőfeszítéseket kéne tennem. Olyasminek lehetek szemtanúja, amit egy turista sosem láthat! Mindig bosszantott, ha elutaztam külföldre, h csak a nevezetességekre van időm semmi másra! Utálok rohanni, mert úgy érzem, kimarad a lényeg! Nem érzem át igazán az országot, ahogy ott élnek az emberek, a hangulatát, az illatokat, az ízeket, a helyi életérzést. Pedig ez lenne a lényeg, nem? Egy ideje arra törekszem, ha elutazom, h szépen lassan nézzek körül egy új országban. Inkább nyugodtan üljek ki egy kávézó teraszára és figyeljem az embereket, mint megnézzek futószalagszerűen egy újabb nevezetességet! Így igazán úgy térek haza, h beszippantottam egy kicsit a helyi hangulatból és a részemmé vált. Ez az örömöm egyik oka, h megadatott nekem az idő Kambodzsában! Amikor mély levegőt veszek, a teraszon állva, benne van az is, h „van időm!”, „nem sietek sehova!”. Hogy nem kell arra gondolnom, már csak 1 hét, 5 nap, 1 nap van hátra és utána vissza a mókuskerékbe! Minden lehetőség adott, h magamba szívjam ezt az országot, megemésszem és beépítsem az élményeket. Fogom még szidni, morogni a helyzetet, h itt vok, de tudom, h soha egy pillanatra nem fogom megbánni, h úgy döntöttem eljövök ide. Anno, a multi világban, az asztalomnál ücsörögve, hányszor kalandoztak el a gondolataim egy távoli világ felé, ahol mindig süt a nap, meleg van és szabad lehetnék! Még egy képet is kiragasztottam, amin nem látható más, mint a végtelen kék tenger, ami fölé szinte a semmiből benyúlik egy pálmaág, amiről két láb lóg le szabadon. Mindez egyszerre fut végig az agyamon még mindig a teraszon állva, ahogy szétnézek Srayongban, újdonsült lakhelyemen, és próbálom magamba szippantani a közeledő este illatát és beleégetni az emlékezetembe a lemenő nap kambodzsai színeit. Hiszen van rá időm és kiélvezhetem.

A teraszunk küszöbén a kambodzsai légkört átérző kutyus

Ugyanakkor ott munkálkodik bennem a félelem is. Tudom, h innen, fentről minden szebbnek tűnik, akár egy festmény a falon. Minél messzebb állsz, annál szebbnek látod. Így van ez itt is. Az elmúlt 5 nap bővelkedett kellemetlen élményekben is, olyanokban, amik nem csak egyszeri negatív események, hanem bármikor újra megtörténhetnek és tudom, h nehezen kezelem őket. Például kommunikáció a helyiekkel, nyelvi korlátok és kulturális különbségek. Mikor mit illik tenni, mondani. Hol a határ, ahol félre kell tennem és ahol nem ’nyugati’ beidegződéseim. Tudom, h ennek idő kell, de mindannyian ismerjük az első benyomás fontosságát. Meg kell szoknom, h mindenhol megnéznek, megbámulnak minket. Figyelik minden mozdulatunkat, az arcunkat, a bőrünket, a ruhánkat. Igen, ezt is meg lehet szokni, de nehéz elsőre kezelni a zavaromat, mikor megrohannak a gyerekek egy helyi ünnepség kellős közepén kivonva szinte minden résztvevőt magáról az eseményről. Mindenki ránk figyel, még a hangosbemondóból is azt halljuk visszhangozni, h ’barang, barang, barang” (fehérek, külföldiek). Van, aki csak meg akar érinteni, de olyan is van, aki alkoholt, cigit, drogot kér. Hogy kell ilyenkor helyesen viselkedni? Lehet adni az ártatlant, de csak egy bizonyos határig… Tudjuk, h alapvetően ők sem tudnak minket hova tenni. Ők is zavarban vannak. A fiatalok többnyire érdeklődően vizslatnak minket és mosolyognak, az idősek pedig rezignáltan veszik tudomásul a felbukkanásunk. Bízom benne, h a pagodába tett látogatásunk khmer újév ünnepén segít ezen, vittünk egy kis áldozati banánt, füstölővel és MAn unszolására a pénzt adományozó szertartáson is részt vettünk, annak ellenére, h egy szót sem értettünk belőle. Le kellett ülni egy mantrákat ismétlő öregúr elé, a pénzt elosztani két aranyozott tál között és összetett kézzel hallgatni, amit mond. Utána az ég felé emelni az összetett kezet és ennyi. A lelkesebbek még háromszor meghajoltak ültükben. Mikor az öregúr meglátott minket hallatott egy tipikus khmer ’Óóóóó’-t (vagyis „Jesszus, ezek meg mit keresnek itt!”), elmosolyodott és halk susmusolás futott végig a termen, ami tele volt helyiekkel. Sőt, Koh Kerben még táncoltunk is a falusikkal! Pont akkor értünk oda, mikor az utcán zenélve ünnepeltek és az egyik idős férfi megragadta a kezemet és nem volt más választásom…adtam a közösségfejlesztésnek! Közben persze minden alkalommal éreztem, h áthatóan figyelnek minket, fokozva zavaromat, arról nem is beszélve, h forgalmam sem volt, mi jár éppen a fejükben!

A táncba rángatás pillanata Koh Kerben :)

Eszter khmerül ropja...legalábbis próbálkozik

Van a falulakóknak egy speciálisabb csoportja is, akikre azt hiszem, kicsit erőteljesebb benyomást tettünk. Őket úgy hívják, h „kambodzsábanőshonosdeszámunkraijesztő” állatok, mint például óriás hangya, vaskos pók, extra hosszú fekete ezerlábú, mega cincér és giga gekkó.

Mind közül a legártatlanabb: giga gekkó

Én nem tudom, h a falusi levegő teszi-e, de itt minden sokkal nagyobb, mint amire számítottunk! Elméletben számoltunk azzal, h ér minket majd némi meglepetés ezen a téren, de a gyakorlat messze felülmúlta a várakozásainkat. MAn persze hősiesen küzdött a betolakodók ellen, és szinte összebarátkozott áldozataival, míg én sikítva rohantam el a ház ellenkező végébe vagy rémült képpel kuporodtam az ágyra. Brrr….Minden napra jutott valami izgalom és egy újabb ismertség. Azt hiszem, h  a higiéniás hátrányok sem ennyire taszítanak minket, mint ezek az állatok! Ha erről az oldalról gondolok bele, h még mennyi idő van hátra, akkor rosszul leszek. Írtózom a bogaraktól! Ami meggátol abban, h pakoljak egyrészt MAn, de ezt már mindenki biztos kivülről fújja :), a másik pedig, h azért piszok jó dolog felmenni arra a teraszra és körbenézni. Per pillanat az a vizuális és lelki élmény többet ér minden rekordméretű cincérnél vagy gekkónál. Úgyhogy még maradok! :)

Nyuszi ül a fűben

Ma nagyon termékeny vagyok! :) Biztosan a Húsvét teszi! Itt nem kell se sonkát főzni, se tojást festeni, mert egyszerűen nincs húsvét. És valahogy fura. Két okból is. Egyrészt, ha nem beszélnék az otthoniakkal, ez ugyanolyan nap lenne, mint a többi. Nagyban csodálkoznék, h miért senki sem elérhető a dumcsizós portálokon és miért nem dolgoztok! :) Másrészt pedig vhogy ott van bennem, h ünnepeljünk itt, de eszközök nem állnak rendelkezésünkre. Otthon sem folytam bele soha különösebben az előkészületekben. Mindig Anyukám sürgött-forgott a konyhában én max megterítettem az asztalt. De mégis most hiányzik. Mert az olyan alap volt mindig, h ilyenkor otthon vagyok, a szüleimmel, Pécsett vagy éppen nővéreméknél, Érden. Izgalommal kerestük a nyuszi ajándékait a kertben vagy csak átmentünk a rokonokhoz. Mmmmm...az a sok finomság! Anyukám sütijei, tesóm salátái! Ilyenkor még én is félreteszen a húsellenességemet és eszem sonkát főtt tojással, céklával, vagy savanyú uborkával! Mmmm...és a sárga túró!!!!!!!!!!!!! Vagy Apukám által nagy élvezettek kitöltött villányi bor ebéd előtt! Abbahagytam! 1. Éhes leszek. 2. Könnybe lábad a szemem. No a lényeg, h mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánk odahaza és bmilyen egyszerű is, most helyettem is értékeljétek kicsit jobban! :)

Az én aprócska ajándékom az, bár lehet, h nem éppen a legidevalóbb, de az lenne, h elárulom Nektek, mik a kedvenc pillanataim itt, Kambodzsában. Ez épp arra jó, h elterelje a figyelmem otthonról és a csoki nyusziról, ugyanakkor számomra kedves és szép életképeket oszthatok meg Vektek onnan, ahol én most vok.

1. Amikor gekkó fut végig a házak falán. Esténként látni főleg, h több gekkó is pihen a házak oldalán vagy akár a plafonon vagy egy étteremben a lámpa búráján. Érdekes, de vmi miatt ez nyugtatólag hat rám.

2. Egyszer történt, h hazafelé menet, már esteledett, a nap elindult lefelé és narancssárgán világította be az utat, amin egy nagy csoport gyerek uniformisban (fehér ing, sötétkék nadrág fiúknak, szoknya lányoknak) biciklin hazafelé tekert. Olyan szép volt és egyedi hangulatú, ahogy özönlött a sok gyerek a pálmafák alatt hazafelé a naplementében, a háttérben a vörös homokos tájjal. Azóta is ahányszor diákokat látok, mindig ez jut eszembe.

3. Esténként, ha tuktukal megyünk haza a belvárosból és a sebességtől csapkodja az arcom, a hajam a szél. Sokszor írtam már, tudom, h a tuktukozásnak van egy sajátos érzése, hangulata. Ahogy onnan látod ezt a világot, Kambodzsát, Siem Reap-ot. Más, mint egy akármilyen autóból, buszból. Kicsit jobban benne érzed magad a helyi kultúrában, ázsia részévé válsz.

4. Naplemente Angkor mögött. Nem is tudom, mit fűzhetnék még ehhez hozzá. Este fél hatkor kiküldenek mindenkit Angkorból, nincs tömeg (de csak f7 körül kergetnek ki végleg, csak nem mindenki tudja), jó a levegő és látvány egyszerűen gyönyörű! A vörös, narancs, rózsaszín, kék, zöld minden árnyalata megjelenik a szemünk előtt.

5. Bayon és a faragott arcok. Azt hiszem, ha nem olvadnék szét a napon, órákon át állnék egy helyben az ámulattól, ahogy ezt a templomot felépítették. Minden tornyán egy hatalmas, faragott arc látható és egyik sem egyforma. Minden tiszteletem az ősöké!

6. Ahogy a khmerek alkudozáskor hallatnak egy különös hangot: 'Óóóóóóóó!!' Közben pedig csücsörítenek és rázzák a fejüket, kezüket. Ez az a pillanat, mikor sokallják az árat, amit mi mondunk egy áruért. Édesek. Persze, ez csak a játék része.

7. Sok olyan árus van, akik mobilisak és tolják a saját standjukat az utcán. Mindenhol ott vannak és kerülgetni kell őket. Ők is hozzájárulnak ehhez a nagy egészhez, a városi hangulathoz. Szerves részei. Én amolyan gyorsétkezdéknek hívnám őket. Náluk lehet kapni gyümölcsöt, szendvicset, nádcukorból készült édességet és italt.

8. Ahogy a khmer nők védik magukat a naptól. Teljesen beöltöznek és számomra ez abdszurd látvány. Elsőre dupla annyit izzadtam mikor megláttam, h kesztyűt húznak, sálat tesznek a nyakukra és zokniban húzzák fel a vietnámi papucsot, a fejükre sapka kerül, sokszor pedig az arcukra vászon maszk. Sőt, a hosszú ujjú pulcsira még húznak egy inget vagy vastag pulóvert. Ma már megmosolygtat, mert megszoktam. Mókásnak találom, h én barna szeretnék lenni, ők pedig fehérek (fehérítő krémeket is használnak!)

9. Belenézni egy khmer kisgyerek szemébe. Én még ilyen szép mélybarna szemeket nem láttam sehol! Mindez párosul a barna bőrükkel és sötét hajjal is, ami végképp levesz a lábamról. Egyszerűen gyönyörűek!!

10. Mindent hamisítanak, amit lehet! Nagyon szórakoztató látni a piacokon az eredetihez megtévesztően hasonlító termékeket. Ma felfedeztem a Sumsang telefont, de van itt rengeteg cd, dvd, elektronikai termék, ruha márka. A legújjabb felfedezésem, h a zenében is másolnak, ezt látnotok kell! Mindig újabb és újabb örömforrás számomra, mikor felfedezek vmi ismert dolgot, csak khmer kiadásban!

Az egyik kedvenc számom volt mostanában Pitbull-tól az 'I know you want me' c. zenei 'alkotás'.

Az eredeti (h legyen összehasonlítási alap): http://www.youtube.com/watch?v=oFryG9ON7Tw

A khmer feldolgozás: http://www.youtube.com/watch?v=9PplrOuaJVM&feature=related

Naaa??? Milyen??? :DDD

Az is egy jó érzés már önmagában, h tudom, a közeljövőben még sokszor ennyi jó élmény és pillanat fog rámtalálni itt, ebben az országban! Ahogy minden embernek, úgy minden országnak is megvan a maga stiklije, de ezzel együtt szerethetőek. Én még csak ott tartok, h kezdem elfogadni, h Kambodzsa más, h itt nem élhetek ugyanúgy, mint otthon. De ettől még nem rosszabb, csak meg kell látni benne a szépet és nem engedni elhatalmasodni a rosszabb pillanatokat. Ki tudja...lehet, h egyszer azt is kimondom, h szeretek itt élni!

"Ember tervez Isten végez"

Ázsiában eltöltött hónapok száma: 2

Ebből Srayongban töltött napok száma: 1

honvágy pillanatok:  2 (tavaszhiány :) 

kezdem megszeretni Kambodzsát pillantok: egyre több, már számolni sem tudom (tengerpart!!!!)

kultúrsokk: 1 (de már a végéhez közeledik)

komolyabb rosszullétek: 1 (az a fránya vodkás megfázás!)

találkozás extrém állatokkal: 0 ( még mindig huhh!)

khmer órák száma: 15

falu para: tich tich (= kicsit még van)

higiénia mánia: ?? mi is az ??

'amindenitdemelegvan!!' pillanatok:  egyre több!

család és barátok iránti hiányérzet: ÁLLANDÓ

otthonról hozott és ázsiában megtartott, ma fél éves, kapcsolatok száma: 1

Úgy gondoltam, folytatom az első hónapban megkezdett nyitányt és maradok a bridget jones-os összesítésnél. Megtetszett nekem! :) Remélem, nem bánjátok! Ha bkinek eszébe jut egyéb mókás kategória, csak dobjon egy megjegyzést! :)

Az elmúlt pár nap nagyon viccesen és tele iróniával telt. Én jót szórakoztam rajta, kínomban mást nagyon nem is tehettem. Szépen megterveztük, h pénteken lemegyünk Srayongba és eltöltünk kezdetnek pár napot attól függően, h mennyi munka van a házzal. El is indultunk, az autót jól megpakolva! Mindent, amit a piacon vettünk az elmúlt napokban, kegyetlenül bepréseltük és felkerekedtünk! Persze én is vittem magammal a szokásos kis gondolati csomagomat, amit szintén nyomott annyit, mint a felszerelésünk! Továbbra is vegyes izgalommal közeledtem a falusi léthez, de bíztatott az, h most úgyis sűrű napok lesznek a takarítás miatt és, h nemsokára visszatérünk Siem Reap-ba. Ugyanakkor az is ott mocorgott bennem, h vajon bejönnek-e a várakozásaim? Hogy lesz egy kettős életünk: a városban a Pub street, jobbnál jobb éttermek, a kényelmes, minden jóval felszerelt villa, ahol lakunk, tuktukozás. Ezzel szemben pedig ott lesz a falu, a nyugalom és a csend birodalma. Ahol mindketten átgondolhatjuk az életünket, h merre tartunk és meditálhatunk a jövőn, a terveinken. Közben pedig MAn megvalósítja önmagát és belemélyedhet a helyszíni munkába. Én pedig remélem, h elkezdek írni, itt lenne az ideje! Talán ott lenne idő arra, h az elmúlt időszakban felgyülemlet sok élmény a helyére kerüljön és leülepedjen. Ki tudja, lehet, h kikerekedhet belőle vmi, ami mások számára is érdekes és értékes! Tehát ezek lennének az elvárások! :) Ez járt a fejemben az autóban is, Srayong felé tartva. Mikor megérkeztünk az első meglepő benyomás az volt, h az utat építik! Ezen a részen már vörös homok út van, nincs leaszfaltozva. Kellemes benyomás volt ez, addíg míg meg nem láttam, h a főmunkálatok éppen a házunk mellett folynak! :) Igen, a házunk amúgy nagyon jó helyen áll! A főút mellett egy kis utcában, a piactól 5 percre! Persze, ez csak átmeneti, de a párhuzam vicces, ugyanis Siem Reap-ban is egy építkezés mellett lakunk, tehát per pillanat nem a legcsendesebb helyen (vasárnap a flex dallamára ébredünk reggel 6kor :)). Vagyis ez is átmeneti, csak nem tudjuk meddig. A következő meglepetés az volt, h kiderült az ágyakon nincs matrac, mi pedig nem hoztunk, reménykedve, h ez majd a második körbe fér bele, és addig alszunk azon, amit a család hagy ott. Rosszul emlékeztünk, mert ők gyékényt terítettek az ágy vázára és azon aludtak, tehát ezt rendesen bebuktuk. Mondjuk, itt még nem engedtük, h boruljon a terv, arra gondoltunk kipróbáljuk a függőágyas alvást, no problem! Ezután kiderült, h az ottani használatra szánt autónk kulcsa kimaradt a nagy pakolásban és vhol a siem reapi szekrényünkben pihen éppen, vagyis nem tudunk közlekedni Srayong és Koh Ker között. Erre is még azt mondtuk, h áthidalható, így tényleg csak a takarítással foglalkozunk majd. Aztán a ház tulaja kibökte, h valójában nincs áram a házban. Ellopták a vezetékeket és nem lehet tudni, h mikor javítják meg. Itt már éreztük, h rezeg a léc a lábunk alatt, mert oké, h nincs villany egész nap, de épp ezért este 6 és 10 között életmentő lenne! Kambodzsában elég hamar sötétedik, nem úgy, mint otthon, nyáron. No ez volt az a pont, ahol már vakartuk a fejünk, h mi legyen!  Végül pedig úgy döntöttünk, h ebédelünk egyet a Prasat Thomnál, a szokásos étteremben (a helyi rendőrkapitány felesége üzemelteti, a többi projekt tag után szabadon Mamma-nak hívjuk) és utána hazaindulunk. Nem volt sok hátra sötétedésig, dolgozni egyáltalán nem tudtunk volna, így azt tűnt a legjobb megoldásnak, ha visszajövünk és megvesszük a még hiányzó dolgokat. És itt jön a poén! Mire Siem Reap-ba értünk, a házban már alig volt áram, hol volt, hol kihagyott, végül két napra teljesen elhagyott minket...A sors iróniája! Amin már csak nevetni lehet! :) Persze, azért még így is kényelmesebb volt a városban lenni, de net és áram ugyanúgy nem volt, mint a faluban. Este 6 után már sötétben botorkáltunk a házban, és légkondi, ventillátor nélkül levegőt kapkodva masszívan izzadtunk. Szerencsére MAn addig addig hajkurászta az itteni Elműt, h kijöttek és megjavították vasárnap estére a kiégett kábeleket. Mostmár szerencsére, minden rendben, de ugyanúgy közbejött más, így még mindig nem tudunk visszamenni Srayongba. Talán szerdán vagy csütörtökön, de az is lehet, h még később! Ez van, mikor az ember gondosan tervez! :)

Eljött az idő! :)

Mit is mondhatnék? :) Mindenki tudja, h ennek az egy évnek a számomra legnagyobb kihívást tartogató része, h kiköltözzek Srayongba, egy igazi khmer faluba. Érdekes, mert egyszerre tartok tőle és érzek egyfajta kellemes izgalmat is. Bevallom, picit várom is. Nagyon kíváncsi vok, h hogy fogok megbírkózni a körülményekkel és hogy fogok tudni alkalmazkodni, én a nagyvárosból ideköltöző lány, egy tőlem teljesen távol álló életmódhoz. Olyan ez, mint egy kísérlet. Pedig nem kéne, h idegennek érezzem ezt a dolgot, hiszen éltem én már falun korábban! Igaz, még gyerekként és ahogy kamaszodtam egyre nehezebben bírtam, mondjuk nem is volt más választásom, mint ott lenni. Kisebbként élveztem, bár akkor sem a kertészkedés miatt! :) Tény, h finnyás mivoltom ott is előjött olykor! Szüleim tudnának mesélni! Na de mostmár felnőttem és jókora önkontrollal rendelkező egyén lettem. Aki ráadásul nem is kényszer hatása alatt cselekszik, hanem önmaga belegyezéséből. Épp ezért muszáj megbarátkoznom a helyzettel és bebizonyítani nyafka Esztinek, h márpedig ilyen is tudok lenni! Szóval hajrá! :)

Mindenesetre az nagyon jó volt, h két hónapig itt lehettünk, Siem Reap-ban! Hálás vagyok a sorsnak és MAn feletteseinek, amiért megkaptuk ezt a lehetőséget! Elsőre a falu túl nagy falat lett volna, így viszont kaptam időt a barátkozásra és ez mindent megért! Persze, a kiköltözésünk nem jelenti azt, h innentől kezdve ottragadunk és  3 havonta egyszer jövünk fel! Szerencsére, van olyan jellegű munkája is MAn-nak, ami a nagyvároshoz köti, nem is beszélve az internet elérhetőségről! Úgyh most elsőre is úgy néz ki, h lemegyünk 3-4 napra és majd jövünk vissza. Huhhh...gördül a kő!

Ezek a napok pedig biztosan gyorsan fognak tellni, mert rengeteg munkám/munkánk lesz a házzal, amit kibéreltünk. Két emeletes hodály és ki kell festeni, takarítani, berendezni, szépítgetni.

A ház

Tegnap a nap felét piacon töltöttük, h megvegyük az alapfelszereléseket. Olyan déja vu-m volt! Ha jól emlékszem, nekem ez volt a 3. ilyen jellegű nagybevásárlásom. Az első annak idején, mikor felköltöztem Pestre és az első albérletembe vettünk pár dolgot, majd a sokadik albérlet, ahol már egyedül béreltem egy kis lakást és végül a sajátom. Persze, mindig egyre kevesebbet kellett vennünk, de valahogy maga az érzés ugyanaz. Lista, lista hátán és tanakodás a bolt közepén! "Akkor még mi kell? Eszter, gondolkozz, most vagyunk itt!" :) Ezúttal a helyszín volt merőben más: ázsiai piac, szűk átjárókkal, keresztbe-kasul mászkáló khmerek, folyamatos alkudzás és nagy árukupacok. Mindent egymásra halmoznak, vagy lógatnak, de egy stand roskadásig tele van tömve az árus portékájával, minden tiszta por. Maga a helyiség pedig élettér is egyben: ott esznek, siestáznak, néha főznek is. Fény pedig nem sok van. A piac pedig a sok sok standdal egy kész labirintus, ha sokáig tekeregsz a szűk utcácskákban egy idő után nem egyszerű onnan kikavarodni. Felér egy kalandtúrával! Tehát ilyen körülmények között ejtettük meg életem 4. nagy 'szereljük fel a lakást/házat' akcióját. MAn-nal folyamatosna törtük a fejünket, h mit kell még vennünk, mi az, ami itt nincs, és mit legyen helyette. A fő csapásvonal az volt, h amennyire lehet a saját stílusunknak megfelelően vásároljunk és ne adjuk meg magunkat a khmer ízlésnek! Sajnos, nem minden esetben sikerült. Nehéz elkerülni a harsány szineket és mintákat! Valahogy az ázsiaiak a szépet abban látják, ha vmi nagyon észrevehető, minimum arany és rózsaszín vagy piros egyszerre, de nem árt, ha van még benne zöld, kék, sárga. Ahhoz, h ne legyenek rémálmaim, rendesen a kínálat mélyére kell túrni, h szép és számunkra elfogadható ágyneműt kapjunk. Ha olyanban aludnék, mint a helyiek, biztos, h éjszaka felébredve sokkhatás érne a párnámra nézve. Szerencsére, ezt sikerült elkerülnünk! Igaz, a piac élmény óta, még 1 nappal később is fáradtak vagyunk. Azt azért el kell mondanom, h nem volt könnyű alkudni! Sokszor már az a taktika sem válik be, h úgy teszünk mintha elmennénk, de közben várjuk, h utánunk szaladjon az árus, h jó a mi árunk. Nagyon makacsok és minimálisan engednek. Persze MAn-t sem kell félteni! Megejt egy hitetlenkedő sármos mosolyt és esnek az árak (csak nem mindig úgy ahogy mi szeretnénk! :) ) ! Én óvatosan alkudozok, mert nem vok elég határozott a folyamathoz, de ha vmi tényleg nagyon drága, akkor igyekszem MAn-t támogatni legalább annyiban, h nagyon bosszúsan rázom a fejem vagy nevetek az áruson, h nem gondolhatja komolyan ezt a magas árat. A jó az egészben az, h ha egy ember nem enged az árból, amit kér, akkor egész nyugodtan mehetünk tovább, mert többnyire a kínálat ugyanaz minden standon. Amit itt extra nehéz beszerezni: zuhanyfüggöny és edényszárító. Az utóbbit sikerült végül, az előbbit szinte lehetetlen! :)

Most, h a házba való apró tárgyak egy része már megvan, már csak össze kéne pakolnunk a saját dolgainkat. Ez még hátravan...és ezen kivül még jó pár teendő. Remélem, tudok majd aludni! :)

Nagyon izgulok...olyan mintha holnap mennék először suliba és tele vagyok kérdésekkel. Vajon milyenek lesznek a falusiak? Mennyire befogadóak? Milyen lesz a falu esős időben? Hogy birom majd a port vagy épp a sárt? Tudok-e majd főzni magamnak? Megkapok-e mindent a piacon? Lesznek-e bogarak? Milyenek??? Egyáltalán mit tudok majd kezdeni magammal, ha abba kell hagynom a pötyögést mert lemerül a laptopom és még nincs este 6, h elindulna az áram (a laptopom max 0,5 órát bírja... :D)? Menni fog a khmer? Hogy fogom megérteni őket? Éjszaka milyen zajok lesznek?  Biztos vok benne, h elalvás előtt, még jön majd pár gondolat! :)

Bye-bye 24 órás internetelérhetőség!!! Pub street!!!!Minden napi khmer órákra bicajozás!!!!! Angol klotyó!!!!!! Folyóvíz!!!!!!! Áram!!!!!!!! Légkondi, ventillátor!!!!!!!!! Hűtőszekrény!!!!!!!!!!Takarítónő!!!!!!!!!!!

Na jó, nem temetem magam! Ne felejtsetek el nagyon! Mert pár nap és újra itt vok!!!!!!! :)