Új képek!

Rendhagyó bejegyzés következik :)

Feltettem új képeket a Picasa-ra és mivel sok kritika ért, h én nem szerepelek sehol, ezért pár korábbi mappát is frissítettem 1-2 új szerzeménnyel MAn-tól.

Új mappák (Angkor templomok)

- Bayon
- Bakheng & Angkor sunset
- Banteay Srei

Frissített mappák

- Phnom Penh
- Sihanouville
- Khmer wedding
- Életképek

A linket megtaláljátok a bal oldalon legfelül, a bejegyzés mellett.

Srayong, az első 5 nap

Kinézek a srayongi házunk teraszán és amit látok egyszerre tölt el végtelen örömmel és félelemmel. Örömmel, mert annyira tetszik a táj, h könnyeket csal a szemembe. Ha jobbra nézek látom, amint a zöld pálma -, és kókuszfákkal szegélyezett vörös homokos úton, a cölöpökre épült fa házak között egy koszoska-rongyos khmer kislány fut hazafelé. A levegőben röpköd a két kis copfja és csámpásan teszi egyik lábát a másik elé. Ha balra nézek zöld rizsmező előtt egy összetákolt fa-bádog ház, szembe vele, vagyis mellettünk, a főbérlőnk különösen szép háza szintén zöld pálma-, és kókusz fákkal körülölelve.

A főbérlők háza

Annyira sajátos hangulatot áraszt a vörös-zöld-barna (homok-fák-házak) színek harmóniája! Föntről pedig a kék ég és a lemenő nap fényeivel csak fokozza a leírhatatlan hangulatot. Innen, a teraszról nézve annyira idillinek tűnik minden és arra gondolok, h mennyire kivételes helyzetben vagyok, h itt lehetek! Láthatom hogyan élnek a falusi khmerek, beleláthatok életük apró részleteibe anélkül, h különösebb erőfeszítéseket kéne tennem. Olyasminek lehetek szemtanúja, amit egy turista sosem láthat! Mindig bosszantott, ha elutaztam külföldre, h csak a nevezetességekre van időm semmi másra! Utálok rohanni, mert úgy érzem, kimarad a lényeg! Nem érzem át igazán az országot, ahogy ott élnek az emberek, a hangulatát, az illatokat, az ízeket, a helyi életérzést. Pedig ez lenne a lényeg, nem? Egy ideje arra törekszem, ha elutazom, h szépen lassan nézzek körül egy új országban. Inkább nyugodtan üljek ki egy kávézó teraszára és figyeljem az embereket, mint megnézzek futószalagszerűen egy újabb nevezetességet! Így igazán úgy térek haza, h beszippantottam egy kicsit a helyi hangulatból és a részemmé vált. Ez az örömöm egyik oka, h megadatott nekem az idő Kambodzsában! Amikor mély levegőt veszek, a teraszon állva, benne van az is, h „van időm!”, „nem sietek sehova!”. Hogy nem kell arra gondolnom, már csak 1 hét, 5 nap, 1 nap van hátra és utána vissza a mókuskerékbe! Minden lehetőség adott, h magamba szívjam ezt az országot, megemésszem és beépítsem az élményeket. Fogom még szidni, morogni a helyzetet, h itt vok, de tudom, h soha egy pillanatra nem fogom megbánni, h úgy döntöttem eljövök ide. Anno, a multi világban, az asztalomnál ücsörögve, hányszor kalandoztak el a gondolataim egy távoli világ felé, ahol mindig süt a nap, meleg van és szabad lehetnék! Még egy képet is kiragasztottam, amin nem látható más, mint a végtelen kék tenger, ami fölé szinte a semmiből benyúlik egy pálmaág, amiről két láb lóg le szabadon. Mindez egyszerre fut végig az agyamon még mindig a teraszon állva, ahogy szétnézek Srayongban, újdonsült lakhelyemen, és próbálom magamba szippantani a közeledő este illatát és beleégetni az emlékezetembe a lemenő nap kambodzsai színeit. Hiszen van rá időm és kiélvezhetem.

A teraszunk küszöbén a kambodzsai légkört átérző kutyus

Ugyanakkor ott munkálkodik bennem a félelem is. Tudom, h innen, fentről minden szebbnek tűnik, akár egy festmény a falon. Minél messzebb állsz, annál szebbnek látod. Így van ez itt is. Az elmúlt 5 nap bővelkedett kellemetlen élményekben is, olyanokban, amik nem csak egyszeri negatív események, hanem bármikor újra megtörténhetnek és tudom, h nehezen kezelem őket. Például kommunikáció a helyiekkel, nyelvi korlátok és kulturális különbségek. Mikor mit illik tenni, mondani. Hol a határ, ahol félre kell tennem és ahol nem ’nyugati’ beidegződéseim. Tudom, h ennek idő kell, de mindannyian ismerjük az első benyomás fontosságát. Meg kell szoknom, h mindenhol megnéznek, megbámulnak minket. Figyelik minden mozdulatunkat, az arcunkat, a bőrünket, a ruhánkat. Igen, ezt is meg lehet szokni, de nehéz elsőre kezelni a zavaromat, mikor megrohannak a gyerekek egy helyi ünnepség kellős közepén kivonva szinte minden résztvevőt magáról az eseményről. Mindenki ránk figyel, még a hangosbemondóból is azt halljuk visszhangozni, h ’barang, barang, barang” (fehérek, külföldiek). Van, aki csak meg akar érinteni, de olyan is van, aki alkoholt, cigit, drogot kér. Hogy kell ilyenkor helyesen viselkedni? Lehet adni az ártatlant, de csak egy bizonyos határig… Tudjuk, h alapvetően ők sem tudnak minket hova tenni. Ők is zavarban vannak. A fiatalok többnyire érdeklődően vizslatnak minket és mosolyognak, az idősek pedig rezignáltan veszik tudomásul a felbukkanásunk. Bízom benne, h a pagodába tett látogatásunk khmer újév ünnepén segít ezen, vittünk egy kis áldozati banánt, füstölővel és MAn unszolására a pénzt adományozó szertartáson is részt vettünk, annak ellenére, h egy szót sem értettünk belőle. Le kellett ülni egy mantrákat ismétlő öregúr elé, a pénzt elosztani két aranyozott tál között és összetett kézzel hallgatni, amit mond. Utána az ég felé emelni az összetett kezet és ennyi. A lelkesebbek még háromszor meghajoltak ültükben. Mikor az öregúr meglátott minket hallatott egy tipikus khmer ’Óóóóó’-t (vagyis „Jesszus, ezek meg mit keresnek itt!”), elmosolyodott és halk susmusolás futott végig a termen, ami tele volt helyiekkel. Sőt, Koh Kerben még táncoltunk is a falusikkal! Pont akkor értünk oda, mikor az utcán zenélve ünnepeltek és az egyik idős férfi megragadta a kezemet és nem volt más választásom…adtam a közösségfejlesztésnek! Közben persze minden alkalommal éreztem, h áthatóan figyelnek minket, fokozva zavaromat, arról nem is beszélve, h forgalmam sem volt, mi jár éppen a fejükben!

A táncba rángatás pillanata Koh Kerben :)

Eszter khmerül ropja...legalábbis próbálkozik

Van a falulakóknak egy speciálisabb csoportja is, akikre azt hiszem, kicsit erőteljesebb benyomást tettünk. Őket úgy hívják, h „kambodzsábanőshonosdeszámunkraijesztő” állatok, mint például óriás hangya, vaskos pók, extra hosszú fekete ezerlábú, mega cincér és giga gekkó.

Mind közül a legártatlanabb: giga gekkó

Én nem tudom, h a falusi levegő teszi-e, de itt minden sokkal nagyobb, mint amire számítottunk! Elméletben számoltunk azzal, h ér minket majd némi meglepetés ezen a téren, de a gyakorlat messze felülmúlta a várakozásainkat. MAn persze hősiesen küzdött a betolakodók ellen, és szinte összebarátkozott áldozataival, míg én sikítva rohantam el a ház ellenkező végébe vagy rémült képpel kuporodtam az ágyra. Brrr….Minden napra jutott valami izgalom és egy újabb ismertség. Azt hiszem, h  a higiéniás hátrányok sem ennyire taszítanak minket, mint ezek az állatok! Ha erről az oldalról gondolok bele, h még mennyi idő van hátra, akkor rosszul leszek. Írtózom a bogaraktól! Ami meggátol abban, h pakoljak egyrészt MAn, de ezt már mindenki biztos kivülről fújja :), a másik pedig, h azért piszok jó dolog felmenni arra a teraszra és körbenézni. Per pillanat az a vizuális és lelki élmény többet ér minden rekordméretű cincérnél vagy gekkónál. Úgyhogy még maradok! :)

Nyuszi ül a fűben

Ma nagyon termékeny vagyok! :) Biztosan a Húsvét teszi! Itt nem kell se sonkát főzni, se tojást festeni, mert egyszerűen nincs húsvét. És valahogy fura. Két okból is. Egyrészt, ha nem beszélnék az otthoniakkal, ez ugyanolyan nap lenne, mint a többi. Nagyban csodálkoznék, h miért senki sem elérhető a dumcsizós portálokon és miért nem dolgoztok! :) Másrészt pedig vhogy ott van bennem, h ünnepeljünk itt, de eszközök nem állnak rendelkezésünkre. Otthon sem folytam bele soha különösebben az előkészületekben. Mindig Anyukám sürgött-forgott a konyhában én max megterítettem az asztalt. De mégis most hiányzik. Mert az olyan alap volt mindig, h ilyenkor otthon vagyok, a szüleimmel, Pécsett vagy éppen nővéreméknél, Érden. Izgalommal kerestük a nyuszi ajándékait a kertben vagy csak átmentünk a rokonokhoz. Mmmmm...az a sok finomság! Anyukám sütijei, tesóm salátái! Ilyenkor még én is félreteszen a húsellenességemet és eszem sonkát főtt tojással, céklával, vagy savanyú uborkával! Mmmm...és a sárga túró!!!!!!!!!!!!! Vagy Apukám által nagy élvezettek kitöltött villányi bor ebéd előtt! Abbahagytam! 1. Éhes leszek. 2. Könnybe lábad a szemem. No a lényeg, h mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánk odahaza és bmilyen egyszerű is, most helyettem is értékeljétek kicsit jobban! :)

Az én aprócska ajándékom az, bár lehet, h nem éppen a legidevalóbb, de az lenne, h elárulom Nektek, mik a kedvenc pillanataim itt, Kambodzsában. Ez épp arra jó, h elterelje a figyelmem otthonról és a csoki nyusziról, ugyanakkor számomra kedves és szép életképeket oszthatok meg Vektek onnan, ahol én most vok.

1. Amikor gekkó fut végig a házak falán. Esténként látni főleg, h több gekkó is pihen a házak oldalán vagy akár a plafonon vagy egy étteremben a lámpa búráján. Érdekes, de vmi miatt ez nyugtatólag hat rám.

2. Egyszer történt, h hazafelé menet, már esteledett, a nap elindult lefelé és narancssárgán világította be az utat, amin egy nagy csoport gyerek uniformisban (fehér ing, sötétkék nadrág fiúknak, szoknya lányoknak) biciklin hazafelé tekert. Olyan szép volt és egyedi hangulatú, ahogy özönlött a sok gyerek a pálmafák alatt hazafelé a naplementében, a háttérben a vörös homokos tájjal. Azóta is ahányszor diákokat látok, mindig ez jut eszembe.

3. Esténként, ha tuktukal megyünk haza a belvárosból és a sebességtől csapkodja az arcom, a hajam a szél. Sokszor írtam már, tudom, h a tuktukozásnak van egy sajátos érzése, hangulata. Ahogy onnan látod ezt a világot, Kambodzsát, Siem Reap-ot. Más, mint egy akármilyen autóból, buszból. Kicsit jobban benne érzed magad a helyi kultúrában, ázsia részévé válsz.

4. Naplemente Angkor mögött. Nem is tudom, mit fűzhetnék még ehhez hozzá. Este fél hatkor kiküldenek mindenkit Angkorból, nincs tömeg (de csak f7 körül kergetnek ki végleg, csak nem mindenki tudja), jó a levegő és látvány egyszerűen gyönyörű! A vörös, narancs, rózsaszín, kék, zöld minden árnyalata megjelenik a szemünk előtt.

5. Bayon és a faragott arcok. Azt hiszem, ha nem olvadnék szét a napon, órákon át állnék egy helyben az ámulattól, ahogy ezt a templomot felépítették. Minden tornyán egy hatalmas, faragott arc látható és egyik sem egyforma. Minden tiszteletem az ősöké!

6. Ahogy a khmerek alkudozáskor hallatnak egy különös hangot: 'Óóóóóóóó!!' Közben pedig csücsörítenek és rázzák a fejüket, kezüket. Ez az a pillanat, mikor sokallják az árat, amit mi mondunk egy áruért. Édesek. Persze, ez csak a játék része.

7. Sok olyan árus van, akik mobilisak és tolják a saját standjukat az utcán. Mindenhol ott vannak és kerülgetni kell őket. Ők is hozzájárulnak ehhez a nagy egészhez, a városi hangulathoz. Szerves részei. Én amolyan gyorsétkezdéknek hívnám őket. Náluk lehet kapni gyümölcsöt, szendvicset, nádcukorból készült édességet és italt.

8. Ahogy a khmer nők védik magukat a naptól. Teljesen beöltöznek és számomra ez abdszurd látvány. Elsőre dupla annyit izzadtam mikor megláttam, h kesztyűt húznak, sálat tesznek a nyakukra és zokniban húzzák fel a vietnámi papucsot, a fejükre sapka kerül, sokszor pedig az arcukra vászon maszk. Sőt, a hosszú ujjú pulcsira még húznak egy inget vagy vastag pulóvert. Ma már megmosolygtat, mert megszoktam. Mókásnak találom, h én barna szeretnék lenni, ők pedig fehérek (fehérítő krémeket is használnak!)

9. Belenézni egy khmer kisgyerek szemébe. Én még ilyen szép mélybarna szemeket nem láttam sehol! Mindez párosul a barna bőrükkel és sötét hajjal is, ami végképp levesz a lábamról. Egyszerűen gyönyörűek!!

10. Mindent hamisítanak, amit lehet! Nagyon szórakoztató látni a piacokon az eredetihez megtévesztően hasonlító termékeket. Ma felfedeztem a Sumsang telefont, de van itt rengeteg cd, dvd, elektronikai termék, ruha márka. A legújjabb felfedezésem, h a zenében is másolnak, ezt látnotok kell! Mindig újabb és újabb örömforrás számomra, mikor felfedezek vmi ismert dolgot, csak khmer kiadásban!

Az egyik kedvenc számom volt mostanában Pitbull-tól az 'I know you want me' c. zenei 'alkotás'.

Az eredeti (h legyen összehasonlítási alap): http://www.youtube.com/watch?v=oFryG9ON7Tw

A khmer feldolgozás: http://www.youtube.com/watch?v=9PplrOuaJVM&feature=related

Naaa??? Milyen??? :DDD

Az is egy jó érzés már önmagában, h tudom, a közeljövőben még sokszor ennyi jó élmény és pillanat fog rámtalálni itt, ebben az országban! Ahogy minden embernek, úgy minden országnak is megvan a maga stiklije, de ezzel együtt szerethetőek. Én még csak ott tartok, h kezdem elfogadni, h Kambodzsa más, h itt nem élhetek ugyanúgy, mint otthon. De ettől még nem rosszabb, csak meg kell látni benne a szépet és nem engedni elhatalmasodni a rosszabb pillanatokat. Ki tudja...lehet, h egyszer azt is kimondom, h szeretek itt élni!

"Ember tervez Isten végez"

Ázsiában eltöltött hónapok száma: 2

Ebből Srayongban töltött napok száma: 1

honvágy pillanatok:  2 (tavaszhiány :) 

kezdem megszeretni Kambodzsát pillantok: egyre több, már számolni sem tudom (tengerpart!!!!)

kultúrsokk: 1 (de már a végéhez közeledik)

komolyabb rosszullétek: 1 (az a fránya vodkás megfázás!)

találkozás extrém állatokkal: 0 ( még mindig huhh!)

khmer órák száma: 15

falu para: tich tich (= kicsit még van)

higiénia mánia: ?? mi is az ??

'amindenitdemelegvan!!' pillanatok:  egyre több!

család és barátok iránti hiányérzet: ÁLLANDÓ

otthonról hozott és ázsiában megtartott, ma fél éves, kapcsolatok száma: 1

Úgy gondoltam, folytatom az első hónapban megkezdett nyitányt és maradok a bridget jones-os összesítésnél. Megtetszett nekem! :) Remélem, nem bánjátok! Ha bkinek eszébe jut egyéb mókás kategória, csak dobjon egy megjegyzést! :)

Az elmúlt pár nap nagyon viccesen és tele iróniával telt. Én jót szórakoztam rajta, kínomban mást nagyon nem is tehettem. Szépen megterveztük, h pénteken lemegyünk Srayongba és eltöltünk kezdetnek pár napot attól függően, h mennyi munka van a házzal. El is indultunk, az autót jól megpakolva! Mindent, amit a piacon vettünk az elmúlt napokban, kegyetlenül bepréseltük és felkerekedtünk! Persze én is vittem magammal a szokásos kis gondolati csomagomat, amit szintén nyomott annyit, mint a felszerelésünk! Továbbra is vegyes izgalommal közeledtem a falusi léthez, de bíztatott az, h most úgyis sűrű napok lesznek a takarítás miatt és, h nemsokára visszatérünk Siem Reap-ba. Ugyanakkor az is ott mocorgott bennem, h vajon bejönnek-e a várakozásaim? Hogy lesz egy kettős életünk: a városban a Pub street, jobbnál jobb éttermek, a kényelmes, minden jóval felszerelt villa, ahol lakunk, tuktukozás. Ezzel szemben pedig ott lesz a falu, a nyugalom és a csend birodalma. Ahol mindketten átgondolhatjuk az életünket, h merre tartunk és meditálhatunk a jövőn, a terveinken. Közben pedig MAn megvalósítja önmagát és belemélyedhet a helyszíni munkába. Én pedig remélem, h elkezdek írni, itt lenne az ideje! Talán ott lenne idő arra, h az elmúlt időszakban felgyülemlet sok élmény a helyére kerüljön és leülepedjen. Ki tudja, lehet, h kikerekedhet belőle vmi, ami mások számára is érdekes és értékes! Tehát ezek lennének az elvárások! :) Ez járt a fejemben az autóban is, Srayong felé tartva. Mikor megérkeztünk az első meglepő benyomás az volt, h az utat építik! Ezen a részen már vörös homok út van, nincs leaszfaltozva. Kellemes benyomás volt ez, addíg míg meg nem láttam, h a főmunkálatok éppen a házunk mellett folynak! :) Igen, a házunk amúgy nagyon jó helyen áll! A főút mellett egy kis utcában, a piactól 5 percre! Persze, ez csak átmeneti, de a párhuzam vicces, ugyanis Siem Reap-ban is egy építkezés mellett lakunk, tehát per pillanat nem a legcsendesebb helyen (vasárnap a flex dallamára ébredünk reggel 6kor :)). Vagyis ez is átmeneti, csak nem tudjuk meddig. A következő meglepetés az volt, h kiderült az ágyakon nincs matrac, mi pedig nem hoztunk, reménykedve, h ez majd a második körbe fér bele, és addig alszunk azon, amit a család hagy ott. Rosszul emlékeztünk, mert ők gyékényt terítettek az ágy vázára és azon aludtak, tehát ezt rendesen bebuktuk. Mondjuk, itt még nem engedtük, h boruljon a terv, arra gondoltunk kipróbáljuk a függőágyas alvást, no problem! Ezután kiderült, h az ottani használatra szánt autónk kulcsa kimaradt a nagy pakolásban és vhol a siem reapi szekrényünkben pihen éppen, vagyis nem tudunk közlekedni Srayong és Koh Ker között. Erre is még azt mondtuk, h áthidalható, így tényleg csak a takarítással foglalkozunk majd. Aztán a ház tulaja kibökte, h valójában nincs áram a házban. Ellopták a vezetékeket és nem lehet tudni, h mikor javítják meg. Itt már éreztük, h rezeg a léc a lábunk alatt, mert oké, h nincs villany egész nap, de épp ezért este 6 és 10 között életmentő lenne! Kambodzsában elég hamar sötétedik, nem úgy, mint otthon, nyáron. No ez volt az a pont, ahol már vakartuk a fejünk, h mi legyen!  Végül pedig úgy döntöttünk, h ebédelünk egyet a Prasat Thomnál, a szokásos étteremben (a helyi rendőrkapitány felesége üzemelteti, a többi projekt tag után szabadon Mamma-nak hívjuk) és utána hazaindulunk. Nem volt sok hátra sötétedésig, dolgozni egyáltalán nem tudtunk volna, így azt tűnt a legjobb megoldásnak, ha visszajövünk és megvesszük a még hiányzó dolgokat. És itt jön a poén! Mire Siem Reap-ba értünk, a házban már alig volt áram, hol volt, hol kihagyott, végül két napra teljesen elhagyott minket...A sors iróniája! Amin már csak nevetni lehet! :) Persze, azért még így is kényelmesebb volt a városban lenni, de net és áram ugyanúgy nem volt, mint a faluban. Este 6 után már sötétben botorkáltunk a házban, és légkondi, ventillátor nélkül levegőt kapkodva masszívan izzadtunk. Szerencsére MAn addig addig hajkurászta az itteni Elműt, h kijöttek és megjavították vasárnap estére a kiégett kábeleket. Mostmár szerencsére, minden rendben, de ugyanúgy közbejött más, így még mindig nem tudunk visszamenni Srayongba. Talán szerdán vagy csütörtökön, de az is lehet, h még később! Ez van, mikor az ember gondosan tervez! :)

Eljött az idő! :)

Mit is mondhatnék? :) Mindenki tudja, h ennek az egy évnek a számomra legnagyobb kihívást tartogató része, h kiköltözzek Srayongba, egy igazi khmer faluba. Érdekes, mert egyszerre tartok tőle és érzek egyfajta kellemes izgalmat is. Bevallom, picit várom is. Nagyon kíváncsi vok, h hogy fogok megbírkózni a körülményekkel és hogy fogok tudni alkalmazkodni, én a nagyvárosból ideköltöző lány, egy tőlem teljesen távol álló életmódhoz. Olyan ez, mint egy kísérlet. Pedig nem kéne, h idegennek érezzem ezt a dolgot, hiszen éltem én már falun korábban! Igaz, még gyerekként és ahogy kamaszodtam egyre nehezebben bírtam, mondjuk nem is volt más választásom, mint ott lenni. Kisebbként élveztem, bár akkor sem a kertészkedés miatt! :) Tény, h finnyás mivoltom ott is előjött olykor! Szüleim tudnának mesélni! Na de mostmár felnőttem és jókora önkontrollal rendelkező egyén lettem. Aki ráadásul nem is kényszer hatása alatt cselekszik, hanem önmaga belegyezéséből. Épp ezért muszáj megbarátkoznom a helyzettel és bebizonyítani nyafka Esztinek, h márpedig ilyen is tudok lenni! Szóval hajrá! :)

Mindenesetre az nagyon jó volt, h két hónapig itt lehettünk, Siem Reap-ban! Hálás vagyok a sorsnak és MAn feletteseinek, amiért megkaptuk ezt a lehetőséget! Elsőre a falu túl nagy falat lett volna, így viszont kaptam időt a barátkozásra és ez mindent megért! Persze, a kiköltözésünk nem jelenti azt, h innentől kezdve ottragadunk és  3 havonta egyszer jövünk fel! Szerencsére, van olyan jellegű munkája is MAn-nak, ami a nagyvároshoz köti, nem is beszélve az internet elérhetőségről! Úgyh most elsőre is úgy néz ki, h lemegyünk 3-4 napra és majd jövünk vissza. Huhhh...gördül a kő!

Ezek a napok pedig biztosan gyorsan fognak tellni, mert rengeteg munkám/munkánk lesz a házzal, amit kibéreltünk. Két emeletes hodály és ki kell festeni, takarítani, berendezni, szépítgetni.

A ház

Tegnap a nap felét piacon töltöttük, h megvegyük az alapfelszereléseket. Olyan déja vu-m volt! Ha jól emlékszem, nekem ez volt a 3. ilyen jellegű nagybevásárlásom. Az első annak idején, mikor felköltöztem Pestre és az első albérletembe vettünk pár dolgot, majd a sokadik albérlet, ahol már egyedül béreltem egy kis lakást és végül a sajátom. Persze, mindig egyre kevesebbet kellett vennünk, de valahogy maga az érzés ugyanaz. Lista, lista hátán és tanakodás a bolt közepén! "Akkor még mi kell? Eszter, gondolkozz, most vagyunk itt!" :) Ezúttal a helyszín volt merőben más: ázsiai piac, szűk átjárókkal, keresztbe-kasul mászkáló khmerek, folyamatos alkudzás és nagy árukupacok. Mindent egymásra halmoznak, vagy lógatnak, de egy stand roskadásig tele van tömve az árus portékájával, minden tiszta por. Maga a helyiség pedig élettér is egyben: ott esznek, siestáznak, néha főznek is. Fény pedig nem sok van. A piac pedig a sok sok standdal egy kész labirintus, ha sokáig tekeregsz a szűk utcácskákban egy idő után nem egyszerű onnan kikavarodni. Felér egy kalandtúrával! Tehát ilyen körülmények között ejtettük meg életem 4. nagy 'szereljük fel a lakást/házat' akcióját. MAn-nal folyamatosna törtük a fejünket, h mit kell még vennünk, mi az, ami itt nincs, és mit legyen helyette. A fő csapásvonal az volt, h amennyire lehet a saját stílusunknak megfelelően vásároljunk és ne adjuk meg magunkat a khmer ízlésnek! Sajnos, nem minden esetben sikerült. Nehéz elkerülni a harsány szineket és mintákat! Valahogy az ázsiaiak a szépet abban látják, ha vmi nagyon észrevehető, minimum arany és rózsaszín vagy piros egyszerre, de nem árt, ha van még benne zöld, kék, sárga. Ahhoz, h ne legyenek rémálmaim, rendesen a kínálat mélyére kell túrni, h szép és számunkra elfogadható ágyneműt kapjunk. Ha olyanban aludnék, mint a helyiek, biztos, h éjszaka felébredve sokkhatás érne a párnámra nézve. Szerencsére, ezt sikerült elkerülnünk! Igaz, a piac élmény óta, még 1 nappal később is fáradtak vagyunk. Azt azért el kell mondanom, h nem volt könnyű alkudni! Sokszor már az a taktika sem válik be, h úgy teszünk mintha elmennénk, de közben várjuk, h utánunk szaladjon az árus, h jó a mi árunk. Nagyon makacsok és minimálisan engednek. Persze MAn-t sem kell félteni! Megejt egy hitetlenkedő sármos mosolyt és esnek az árak (csak nem mindig úgy ahogy mi szeretnénk! :) ) ! Én óvatosan alkudozok, mert nem vok elég határozott a folyamathoz, de ha vmi tényleg nagyon drága, akkor igyekszem MAn-t támogatni legalább annyiban, h nagyon bosszúsan rázom a fejem vagy nevetek az áruson, h nem gondolhatja komolyan ezt a magas árat. A jó az egészben az, h ha egy ember nem enged az árból, amit kér, akkor egész nyugodtan mehetünk tovább, mert többnyire a kínálat ugyanaz minden standon. Amit itt extra nehéz beszerezni: zuhanyfüggöny és edényszárító. Az utóbbit sikerült végül, az előbbit szinte lehetetlen! :)

Most, h a házba való apró tárgyak egy része már megvan, már csak össze kéne pakolnunk a saját dolgainkat. Ez még hátravan...és ezen kivül még jó pár teendő. Remélem, tudok majd aludni! :)

Nagyon izgulok...olyan mintha holnap mennék először suliba és tele vagyok kérdésekkel. Vajon milyenek lesznek a falusiak? Mennyire befogadóak? Milyen lesz a falu esős időben? Hogy birom majd a port vagy épp a sárt? Tudok-e majd főzni magamnak? Megkapok-e mindent a piacon? Lesznek-e bogarak? Milyenek??? Egyáltalán mit tudok majd kezdeni magammal, ha abba kell hagynom a pötyögést mert lemerül a laptopom és még nincs este 6, h elindulna az áram (a laptopom max 0,5 órát bírja... :D)? Menni fog a khmer? Hogy fogom megérteni őket? Éjszaka milyen zajok lesznek?  Biztos vok benne, h elalvás előtt, még jön majd pár gondolat! :)

Bye-bye 24 órás internetelérhetőség!!! Pub street!!!!Minden napi khmer órákra bicajozás!!!!! Angol klotyó!!!!!! Folyóvíz!!!!!!! Áram!!!!!!!! Légkondi, ventillátor!!!!!!!!! Hűtőszekrény!!!!!!!!!!Takarítónő!!!!!!!!!!!

Na jó, nem temetem magam! Ne felejtsetek el nagyon! Mert pár nap és újra itt vok!!!!!!! :)

Senteurs d'Angkor_ilyet is lehet Kambodzsában!

A múltkori kellemetlen élmény után, szeretnék egy jó példával szolgálni ma Nektek. Kambodzsáról alapvetően otthon nem sokat hallunk. Elvétve közölnek le híreket az itteni eseményekről vagy mutatják be az országot. Az emberek többsége számára ez az ország rejtve marad és párosul a fejltelten, elmaradott jelzőkkel. Esetleg Pol Pottal. Ilyen előítéletek közepette csöppentem én is ide. Talán már korábban is említettem, h nem sokat tudtam arról a helyről, ahova MAn visz. Amikor kapcsolatunk első hetében megmutatta a képeket az országról és láttam az emberek, gyerekek arcát, a zöld környezetet, éreztem egy erős vonzást, de akkor még bele sem mertem volna gondolni, h cirka 3 hónap leforgása alatt itt is találom magam! Persze, később már kutakodtam és mire idértem egy fokkal felkészültebb voltam, de megerősítem a mondást, h a puding próbája az evés! Ez a puding pedig elég méretes és hol édes, hol keserű. Mindig ingadozom a két íz között. Amit biztosan tudok, h nem bántam meg a döntésem egy percig sem és szívesen vagyok itt. Egyre nagyobb és nagyobb részét szeretném megkóstolni ennek a pudingnak, mert érzem, h ahogy egyre többet ízlelek belőle, úgy nő az étvágyam iránta. Ez egy igenis élhető világ, mégha onnan, Magyarországról kezdetlegesnek is tűnik! Pedig nagyon sok külföldi telepedett itt le és most éli a világát, haza sem akar menni! Rengeteg lehetőség van és akinek van ötlete és megfelelő kreativitása, az élet császára lehet Kambodzsában! Na jó, természetesen, van még egy tényező is, ez a pénz! Bár ez amolyan alap, anélkül különben sem megy semmi! A lényeg, h itt is meg lehet teremteni a kényelmi környezetet. Az egy dolog, h a khmerek hogy élnek, ezt nem kell követni! Ők is emberek, ésha kedves vagy velük, ők is kedvesek lesznek veled. Persze, az ellenkezője is igaz. Bár szerintem semmi olyat nem tettem, amivel kiérdemeltem volna a táskalopást, de tény, h ez az egy dolog, nem is ilyen alapon működik, tehát nem lehet egy kalap alá venni a kölcsönös jól bánással. Csak azt akarom mondani, h más ez a kultúra, de alapvetően az ember mindenhol ember marad, ugyanazokkal az igényekkel és viselkedési formákkal. Ezen felül pedig tiszteletben kell tartani az itteniek hagyományait és szokásait, elvégre is Te vagy a vendég. Én legalábbis így gondolom. Amit látok, h nem vagyok ezzel egyedül! Ezért is volt ez a viszonylag hosszú 'előjáték', mert egyrészt szokás szerint, szómenésem van, másrészt pedig el kell dicsekednem egy nagyon szép hellyel, amire szombaton bukkantunk MAn-nal és az előbbiek ékes példája. Igazából azt terveztük, h elmegyünk a hétvégén megrendezésre kerülő helyi Foodapestre. Erről viszont úgy megfeledkeztem, h szombat reggel nagy lelkesen álltam elő az ötlettel, h nézzünk meg egy selyemkészítő műhelyt. Nem messze tőlünk már többször kiszúrtuk, h van egy ilyesmi hely, gondoltam jó lesz kicsit 'túristáskodni'. Mikor odaértünk, derült ki, h kissé mellélőttem. A helynek a selyemhez, azon túl, h a hostessek selyemruhát viselnek, semmi köze sincs. Viszont ennél nagyobb volt  a hatása ránk és letaglózott, amit ott láttunk.  A váratlan meglepetés előnye! A hely neve: Senteurs d'Ankor (nem tudom, sajnos, h mit jelent).

A főépület

Lényegében egy nagy kézműves műhely. Az alapgondolat, h helyi munkaerő, kambodzsára jellemző ajándéktárgyakat készít, helyi alapanyagokból, így a pénz is az országon belül marad. Az egész hely nagyon szépen van felépítve, berendezve. Minden munkafázisból láthat a látogató egy kis szeletet. Egy kedves hostess visz körbe és mutatja be, h hogyan készülnek a termékeik, a saját kertjükben pedig, h milyen növényből. Ilyen szép és rendezett helyet még nem láttam itt! Nagyon jó ötlet és szuper megvalósítás!

Dobozok pálmalevélből

Száradó szines pálmalevelek

A tulaj egy francia férfi, aki 14 éve él Kambodzsában, még a békefenntartókkal jött ide és itt is maradt. A felesége is khmer. Annyi kérdésem lett volna hozzá! Ő is ott volt, de sajnos, vendége volt és nem így nem akartuk lerohanni, pedig mind a ketten le voltunk nyűgözve és szerettük volna ezt elmondani neki. Viszont megvan a névjegykártyája! Mióta ott voltunk sokat jár a fejemben, nagyon megfogott a hely! Épp ez az, mit meg akartam mutatni Nektek! Ha vki leleményes és ügyes, akkor itt nagyon szép és hasznos, arról nem is beszélve, h jövedelemező dolgokat lehet véghezvinni. A pasi még az alkalmazottairól is gondoskodik: havi 10 dollárért (szinte semmi!) fejenként főz rájuk egy szakács. Sőt, nagyon sok hátrányos helyzetű, fogyatékos nőt is alkalmaz. Tényleg látni kell a helyet! Minden olyan tiszta és rendezett! Egy igazán precíz vállalkozásnak tűnik! Mintha egy külön világba lépnél be a kapun keresztül! Mindezért pedig semmit sem kell fizetni. Igaz, ha már a kedves idegenvezető hölgy körbekísért, illik vásárolni a boltban. Az árak pedig...hmm...otthoni viszonylatban is húzós, de úgysem tudsz ellenállni! :) Még a csomagolást, cimkézést is ők készítik! Hihetetlen világ ez! Még, még, még szeretnék látni ilyet Kambodzsában! :)

A hely netes elérhetősége: http://www.senteursdangkor.com/html/en/our_history.php

A katalógust ne hagyjátok ki! :)

A csábító kínálat

Búcsú a piros táskától

Ahogy nézelődtem a haza hírportálokon, láttam, h 21 fok lesz ma! Hjajjjjjjjj!!! Elképzeltem, h milyen lehet az idő! Úgy szeretem, amikor még nincs az a nagy meleg, de már télikabát sem kell. Amikor kilépek az ajtón és érzem a levegőben a tavasz illatát! Amikor a fák elkezdenek rügyezni és minden újraéled a téli álom után! Egyre több a program a városban és nagyokat lehet sétálni a parkokban! Hmmm...ez most egy kicsit hiányzik, bevallom öszintén! A tavasz olyan mámorító tud lenni, a levegőben van, h jön a jó idő, a kevesebb ruha időszaka és szinte szerelmes lesz az ember a friss természetbe és lelkes a morcos szürke téli hónapok után! Szentimentális vagyok, tudom. Biztos, ez a sok ezer kilométer az oka! :)

Azért nem panaszkodom! Végre Kambodzsa időjárása is úgy döntött, h az elmúlt napok nehézségei után megajándékoz minket egy kis esővel és friss hűvős levegővel! Lehet mélyet lélegezni, élvezni a hűs szellőt a bőrömön! Olyan jó volt reggel khmer órára bicajozni, mert szinte lubickoltam az érzésben, h akár fázhatnék is! MAn csak nevetett rajtam, h mennyire tetszik, h felhős az ég és szemerkél az eső! Teljesen felvillanyozódtam a korai óra ellenére! Mondta is, h jól raktározzam el magamban ezt a pillanatot, mert az elkövetkezendő 1 hónapban ritka lesz az ilyen! :( Úgyh ma elég gyakran lehet látni engem az erkélyünkön 'hűsölni'! :)

Igaz, ezúttal Kambodzsa nem csak a mai, hűvös idővel lepett meg. Két nappal ezelőtt úgy döntött, kicsit megmutatja nekem a rosszabbik felét. Persze csak meglegyint, h ne menjen el a kedvem, de figyelmeztet, h legyek körültekintőbb. Őszinte leszek, teljes biztonságban érzem itt magam. Annak idején, mikor bejelentettem, h hova készülök 1 évre, sokak reakciójában vagy tekintetében ott volt, h féltenek, h milyen körülmények várhatnak itt rám, mennyire biztonságos ez az ország. Én mindig azt mondtam, h bűnözés mindenhol van, nem hiszem, h csak azért, mert van egy bizonyos múltja ennek az országnak, a mai napokban is veszélyes lenne. Annyira kell itt vigyáznia magára mindenkinek, mint bárhol máshol. Sok a túrista, így itt is kialakult, h minél olcsóbban húzzanak hasznot belőlük. Ugyanakkor azt is látni, h aki az idelátogatókból él ad arra, h a környéke biztonságos legyen. A legtöbb étterem, bár, szálloda, bolt előtt mindig van egy őr. Ez ad egy biztonságérzetet. Vhogy ha az első napokban még tartottam lopástól vagy zsebtolvajoktól, mert a hely maga idegen volt, de egy idő  után már jobban bíztam az itteni rendben, mint az otthoniban.

Tegnap előtt este viszont ez a bizalom megrendült. Bent voltunk, a Pub streeten, helyi magyarokkal találkoztunk, egy kis tapasztalatcsere céljából. Mostanában mindig mindenhova biciklivel járunk, esténként is és MAn spéci lámpáit szoktuk magunkra aggatni, h láthatóak legyünk az úton. Ezen persze a khmerek mindig jót mulatnak. Nem hagyományos dolog, h vkinek a feneke világít...a kislápmák a nadrágunk övére vannak rögzítve. Pláne, ha az még villog is, akkor végképp gurgulázó nevetéssel hajtanak el mindig melletünk! :) Tehát szerda este is így volt. Már hazafelé tekertünk, egymás mellett haladva. Így szoktuk, mert viszonylag hosszú az út és ilyenkor már álmosak vagyunk, úgyh beszélgetéssel tartjuk egymásban az éberséget. :) Mivel a táskám olyan, aminek hosszú a szára és ezért keresztbe vetve hordom a hátamra csapva, ezúttal előre tettem a biciklikosárba, h ne takarja el a lámpámat. Többen így csinláják itt, meg sem fordult a fejemben, h ez rossz döntés is lehet. Aztán egyszercsak megközelített a jobb oldalamon egy motoros és azt láttam, h nyúl felém! Nagyon megijedtem, h úristen mit akarhat, olyan volt, mintha el akarna rántani! Még ekkor sem kapcsoltam. Csak mikor láttam, h 'jesszusom' a táskámat fogja meg, kirántja és száguld is vele tovább!!!!!!! Amit éreztem, elmondhatatlan! Még sosem történt ilyen velem és szinte megállt bennem a szusz! 'Most ez komoly? Mi van??' Értelmesebb kérdés nem ötlött fel bennem. MAn viszont jobban magánál volt, üvöltött egyet és mindent beleadva elkezdett tekerni a motoros után. Egy ideig tudta követni, de nem volt kivilágítva, így egy idő után beleveszett a sötétbe. Végül a mi utcánknál fogott egy motorost és úgy próbált a tolvaj nyomába eredni. Én a járműváltásnál értem utol, addig képtelen voltam tartani a tempóját, ráadásul így is alig bírtam lábon maradni úgy remegtem! Csodáltam a bátorságát, ugyanakkor kicsit megrémített az erő, ahogy belevetette magát az üldözésbe. Nagyon féltettem!  Ráadásul rám teljesen másképp hatott az ijedelem. Még mindig nem hittem el, h ez megtörtént! Ezen voltam leragadva. Párhuzamosan pedig kezdett pörögni a lista az agyamban, h mi volt a táskámban...azok a híres női táskák! A szerencse a szerencsétlenségben, h ha ez otthon történik velem, a fél életemet viszi magával egy tolvaj, holott ennek a nagy része számára értéktelen, ezúttal viszont csak a negyedét, bár fontos negyedét...Miközben MAn a hajtóvadászatot vezette más segítőkész khmerekkel együtt, én hazabotorkáltam a kocsonya lábaimmal és a könnyeimmel küszködve elkezdtem összeírni a veszteséget...új mobil, életem első digitális fényképezője (szüleimtől kaptam évekkel ezelőtt és imádtam! mindig nálam volt, h ha meg kéne örökíteni vmit érdekeset, hiszen itt sosem lehet tudni! arról nem is beszélve, h mennyi mindent túlélt már mellettem!), egy éves Angkor belépő (kb 1 hónapba telt, mire megkaptuk, személyre szóló), bankkártya, egy nem mindennapi női tükör (WAMP szerzemény), az egyik fő jelképemmé vált kókuszos parfümöm, a naptáram (ebben volt felírva minden számomra fontos ember születésnapja, névnapja, más jellegű adatok, amikre emlékeznem kell), és még nagyon sok apró dolog. A táskám önmagában egy életmentő felszerelésem volt, amiben végszükség esetén megvolt minden szükséges alap kellék: fésű, gyógyszer, folttisztító, kézfertőtlenítő, frissítő kendő és így tovább...Persze, nem ezek hiánya bánt a legjobban, egyszerűen csak az évek alatt kitapasztaltam, h mire lehet szükségem egy táskában és az most fuccs. Kezdhetem előről a gyűjtögetést. Ugyanakkor tudom, h nem szabad ezt tragikusan kezelni, sokkal rosszabb vége is lehetett volna. Ez csak a gyász része! :) Bele kell törődnöm, h nem látom viszont többet a szeretett fényképezőmet és eladják vkinek, akinek foggalma sincs róla, h ez lopott és vkinek milyen fontos. Megveszi olcsón és kész. Csak egy használati tárgy neki. Többet nem fogom nyúzni az érintő képernyős telefonom és szidni, h milyen használhatatlan! :) Bár tudtam, h úgyis megszokom, csak élveztem a morgolódást. És nem hagyhatom ki a piros táskám! Szerelem volt első látásra, olyannyira, h Kambodzsába szinte csak őt hoztam hétköznapi használatra. Aki ismer tudja, h ez nagy dolog! Táskaimádó vagyok! (persze, melyik nő nem? :))

Viszont itt, nagyközönég előtt szeretném megragadni a lehetőséget és kifejezni a köszönetemet MAn-nak! Tudom, h ő minden tőle telhetőt megtett, h megkeresse lökött barátnője kacatjait. Kimondhatatlanul hálás vagyok neki! Értem még senki nem tett ilyet! Ha magam ellen beszélek is, örülök, h nem talált rá a tolvajra, mert láttam benne a dühöt ahogy utána eredt és bmennyire is hízelgő számomra, h védeni akar, de ha neki baja esett volna, na azt nem viselném el. Főleg, ha egy táska miatt, ami ebből a szempontból nézve értéktelen! 

Köszönettel tartozunk annak a pár ismeretlen khmernek is, akik segítettek. Tompították a bennem az egy pillanatra felmerülő rossz érzést velük szemben! Rendőrt is hívtak és kaptunk egy telefonszámot a külföldiek számára fenntartott rendőrörs vezetőjéhez, aki este 11kor is állt a rendelkezésünkre! Egyik ámulatból estem a másikba, h mindenki milyen rendes volt és együttérző. A sofőrünk is annak ellenére, h felébresztettük, 5 percen belül ott termett és jött tolmácsolni, ha kell. Sőt! A házunkra vigyázó őr főnöke is befutott. Úgyh volt segítség több szálon is!

És a drága szüleim! Akikre a frászt hoztam, mert egyszercsak bejelentkeztem, h 'Anyu, ellopták a táskám. Hívd a bankom, segíts letiltani a kártyám!' Szegény, nem mert szólni sem, csak tárcsázott. Ez volt az egyetlen hasznos tett, ami eszembe jutott, míg MAn üldözte a rablót. Vmit muszáj volt csinálnom, mert nem volt ugye telefonom és baromira aggódtam. Mielőtt elmondhattam volna részletesen szüleimnek, mi történt, visszaérkezett MAn egy rendőrrel és kiléptem. Szegények csak egy óra múlva tudták meg végre, h mi is a teljes történet. Végül persze mindenki megnyugodott és csak emésztette a történteket. Szüleim, féltettek és aggódtak. MAn-t bántotta, h nem érte utól a tolvajt, én előttem pedig milliószor lefutott a kép, ahogy elemeli a táskámat. Nem gondoltam volna, h nincs ott biztonságban! Hiszen volt rálátásom, elérhető távolságban volt. Mégis a történések közben leblokkoltam, nem fékeztem, nem nyúltam előre, nem néztem a rendszámtáblát. Igen, ez a legbosszantóbb, h a táskám önmaga és benne megannyi apró értékem, mennyire fontosak számomra, mégis vannak pillanatok, mikor az ember elengedi magát és elhiszi, h vigyáz magára, az értékeire. Ezt pedig egy szemfüles tolvaj azonnal kiszúrja...

No, végeztem. Befejezem az önsajnáltatást! Szerencsésnek mondhatom magam, h ilyen könnyen megúsztuk. Nekem és MAn-nak sem lett baja, és ez a legfontosabb! Az útlevelem és minden személyes papírom a házban van, gondosan eltéve. Sosem hordom magamnál, ahogy nagyobb pénzösszeget sem. Így könnyen mondhatom most azt, h megfizettem a tanulópénzt!

Nem szeretném, h bki azt gondolja egy nyafis liba vok, h ennyi soron keresztül siratja a szájfényét! Vannak helyzetek, amikor ezt én mondanám magamra, de most más. Egyszerűen csak itt, ahol távol vagyok az otthonomtól és a személyes dolgaimtól, minden egyes apró tárgy eszmei értéke megtriplázódik. Jól esik olyan dolgokhoz nyúlni, megérinteni őket, amin még van egy kis hazai por. Az érzés, h magamnál tudhatom őket picit olyan, mintha Magyarországot, a családomat, a barátaimat, a lakásomat, a régi megszokott környezetemet kicsiben magamnál hordanám...és ez a kör most jócskán leszűkült.