Eső, élénkzöld, nyugi és 31

Megint kicsit hallgatóra fogtam, tudom. 10 napig voltunk Srayongban. Viszont közben alkottam Nektek egy bejegyzést, 23-án.  Jó olvasgatást!

Hiszitek vagy sem, de már egy hete Srayongban vagyunk!!! Lassan nem is emlékszem Siem Reap-ra! :) Ami pedig a legfurább, h élvezem a falusi életet! Vicces, h a nap fénypontja, mikor esik és a „fürdőben” megtelik a tank vízzel. Ha nem így lenne, nagy gondban lennénk! Hiába, elvileg, bevezették július elejétől a 24 órás áramszolgáltatást, a mi házunkhoz még nem ért el. A régi, napi 3-4 órás villanyelérhetőséget pedig már megszüntették. Átmeneti állapot nincs. Így a kutunkhoz tartozó pumpát nem is tudnánk életre kelteni. Viszont megtehetem, amit még sosem, h oridzsinál esővízben fürdethetem felfrissülésre vágyó testem! Pazar, nem? :)

A többi dolog változatlan: ronda százlábúk és társai. De szokom a helyzetet, most már tényleg egyre kisebbeket ugrom, ha meglátok egyet. Sőt, valamelyik este a wc felé simán elmentem egy ilyen élőlény mellett. Hagytam, nyugiban elsomfordálni, az összes lábával együtt, a fal tövében anélkül, h riasztottam volna bkit is! Büszkék lehettek rám! :) Egy másik nap pedig egy mini skorpió társaságában pisiltem. Hiába, a szükség nagy úr! ;) Bár utána, szegényke, likvidálva lett (MAn által). Az éjszakák is jól telnek, a hangokat megszoktuk, csak kevés újat fedeztünk fel. Az egyik, amikor a nagyra nőtt gekkó, amit takej-nek hívnak, vadászik. Eddig nem tudtuk, de ilyenkor dobbant egyet, gondolom, nekilendül az áldozatnak, majd szépen, csöndben elnyammogja. Egyszer, már sötétedés után, ültünk kint a teraszunkon és mindketten felugrottunk, ahogy a fejünk fölött vmi mintha nekiment volna a falnak. Ekkor vettük észre, h a házi takej-ünk éppen vacsorázik. Még pár ilyen dobbantás jött és mi inkább messzebb húztuk a fotelünket a faltól. Biztos, ami biztos.

A falusi élet szépségeihez tartozik, h itt sokkal jobban látni az esős évszak jelenlétét. Ennek köszönhetően a természet életre kelt. Anno MAn felkészített erre, de mégsem számítottam ekkora változásra! Az egy dolog, h a fák, a bokrok és a fű kizöldül. Ez van otthon is. Viszont, ami egyedi és megismételhetetlen, az a rizsföldek színe! Ilyet még nem láttatok! Ez az igazi harapnivalóan zöld szín! Szinte világít!

Mmmm...

Meglátod és órákig tudnád nézni! Nem tudom láttam-e vha ehhez foghatót! A rizsföldek kis parcellákra vannak osztva és vhogy sehol sem látsz teljesen egyforma színeket. A pálmafákkal és faházakkal a háttérben annyira meseszerű az egész! Reggelente a táj megtelik szorgosan dolgozó emberekkel, kis színes pontokként a zöld mezőben. 1-2 helyen vizibivajok dagonyáznak a földeken vagy tehenek legelnek, esetleg egy gazda szánt. Imádom ezt a látványt!

Megy a munka

Hétfőn felkerekedtünk és elautóztunk Preah Vihear szitibe. Egy apró közigazgatási infó, h Koh Ker Srayong közösség fennhatósága alá tartozik, Srayong pedig Kulen város körzetébe, Kulen pedig Preah Vihear tartományhoz, a tartományt magát pedig, minő véletlen, szintén Preah Vihear-nek hívják. Tehát, ha dolgozol egy faluközösséggel, akkor ezekkel a közigazgatási szervekkel is szükséges együttműködni, és informálni őket a munka terveiről és fejlődéséről. Így történt ez MAn-nal is, aki ezen okból kifolyólag tervezte be ezt az utat. Én pedig örültem, h végre felfedezhetem ezt a környéket is, eddig még nem jártunk errefelé. A Siem Reap-ból Srayongba vezető út folytatása ez az irány. Ez a rész már sokkal hegyvidékesebb és nekem valahogy rendezettebbnek is tűnt.

Dimbes-dombos táj

Kulen hiába központja egy körzetnek elég kis város. Srayong-hoz képest nekem tisztábbnak látszott. Úgy a helyén volt minden, még körforgalmuk is van! :) Innen vezetett tovább az út Preah Vihear-ba, ami szintén kellemes meglepetés volt. Ez a városka olyan élhető! Persze, tartalmazza a szokásos khmer elemeket, mint a bódékból tákolt éttermek és boltok, büdös-koszos piac, de mégis több volt benne a zöld, a rendezettebb terep. Az egyik főúton kialakítottak egy édes kis sétányt, a közepén egy műemlékkel, hasonlóan a fővároshoz, Phnom Penh-hez.

Sétány

Rengeteg régi, megszürkült faház van a városban, sőt még cölöpön álló téglaházat is láttam (ez ritka), elragadó volt! Ami még újdonságként ért, h a minisztériumok egy négyzetkilométerre jutó aránya minden átlagot meghaladó. Vagy, ahogy, most mellettem MAn mondta, bhol állsz, ha köpsz egyet biztosan eltalálsz egy minisztériumot! :DD

Itt töltöttünk egy estét és vacsorahelyként felfedeztünk egy eldugott, de nagyon kis hangulatos éttermet. Még saját kiszolgálólányunk is volt, aki egész este ott ült az asztalunknál, és ha legördült a torkodon az utolsó csepp sör, de Te szeretted volna még egy percig nyugiban kiélvezni ezt a pillanatot, ő nem hagyta, melletted állt, készen, h utántöltsön. Mókás volt! Főleg, mikor MAn-nak ebből elege lett és mutatta a csajszinak, h ne merjen felállni, aki ezek után percenként mégis megpróbálta volna megtölteni a poharát, de mindig csak egy ’nem’ intést kapott cserébe és visszahuppant a helyére. Itt találkoztunk azzal a pincérrel is, aki tudta, h Budapest Magyarország fővárosa és leállt velünk beszélgetni, csak hogy gyakorolhassa az angolt. Így szépen lassan kialakult egy khmer-magyar kerekasztal beszélgetés. Persze, kb. a 2. kérdés az volt felénk, h mi a kapcsolat köztünk, megjegyzem, ezt a kérdést a pincér srác tette fel…MAn-nak (:DD) úgyh azt is megtanultuk, h khmerül mi egymásnak „szongszá” vagyunk, ami azt jelenti, h járunk khmerül. :) Tanulságos este volt…

Másnap reggeli és egy megbeszélés után felkerekedtünk, h ha már errefelé vagyunk, útba ejtsünk egy kis néznivalót: Preah Vihear templomát. Később kiderült, h félrevezettem magam, mert a város és a templom két ellenkező irányban van és kb. 110 km van köztük. Én azt gondoltam, h ezek egymáshoz közel vannak, ha már ugyanazt a nevet viselik. Hát nem így van! Kb. plusz 2-2,5 óra autóút volt mire a templomhoz értünk. Nem tudom, mennyire hallottatok róla, de ez a terület mostanában egy elég nagy figyelmet kapott a sajtóban. A thai és khmer határon található, pontosan és ráadásul a világörökség része. Emiatt turizmus szempontjából egyre felkapottabb. A két ország viszont nem tud megegyezni, h kihez is tartozik, mindkettő a magáénak vallja. Nem tudom, a pontos hátterét a konfliktusnak, de a lényeg, h kisebb harc alakult ki a határon. Utoljára április 3-án voltak összetűzések, pár órán keresztül. A jelenlegi helyzet pedig az, h mindenfelé katonákat látni, és ahogy sétálsz a templom felé, én ilyet még nem láttam, de bunkerek (tele tölténnyel és fegyverekkel) valamint homokzsákokkal elszigetelt állványokon álló gépfegyverek mellett mész el! Nem éreztem magam veszélyben, de fura volt ilyen közelségben megtapasztalni két ország közti konfliktust. Maga a templom egy hegy tetején van, lélegzetelállító látvánnyal! Az egyik oldalon már Thaiföld, a másikon még Kambodzsa. Gyönyörű! Fentről látni a hegyeket, erdőket, utakat, falvakat és innen nézve minden olyan békés és nyugodt. Nyoma sincs vitának.

A legfélelmetesebb mégsem ez a rész volt. Mikor megérkeztünk a hegy lábához, amin a templom van, kiderült, h a mi rozoga Toyota Pick Up-unkkal lehetetlen felmenni, nem bírná a motor a meredek utakat. Természetesen, pillantok alatt mellettünk termett 3 motoros és felajánlották, h felvisznek minket fejenként 5 dolcsiért. Hezitáltunk egy pár percet és végül rábólintottunk. Mi ugye 3-an voltunk, MAn, a tolmácsunk és én, így mindenki kapott egy privát motorost. Volt bennem egy kis izgalom a felfelé úttal kapcsolatban, de fogalmam sem volt róla, h mit vállalok!!! Ahogy megláttam az első emelkedőt lélekben rosszul lettem. Nem amolyan dimbes-dombos vidékről volt itt szó, mint én gondoltam! Véresen komoly meredek utak voltak felfelé, persze rendesen kiépítve aszfalttal, de ez akkor, abban a pillanatban vajmi kevés vigaszt nyújtott számomra. Rendesen tele lett a gatyám! A motorost pedig nem kellett félteni, adott neki. Persze muszáj is volt, különben nem tudom, h hogyan mászott volna fel a kétkerekű a hegyre! Ezek a srácok tudnak vezetni! Viszont magamhoz hűen, még fel sem értünk, de legbelül előre megszületett bennem az aggodalom a lefelé úttal kapcsolatban. Tagadhatatlan, h gyönyörű volt a kilátás felfelé és lefelé ez csak még jobb lehet, na de ha ezeken a meredek lejtőkön gurul egy motor, akkor a hajam lerepül velem együtt! Nagy megkönnyebbülésemre és ilyen gondolatok közepette végre felkapaszkodtunk a csúcsra. Mikor MAn is leszállt, láttam, h az ő arcára is hasonló érzések ültek ki az úttal kapcsolatban, mint nekem. Akkor kezdtük csak el vizsgálgatni, h ezek a motorok hétköznapi városi darabok voltak, annyi minimális tuninggal, h egy masszívabb tárcsát, vastagabb lánccal (nem értek hozzá, de MAn azt mondta, h ez az) raktak fel rá.

Ezután elindultunk felfedezni a templomot. Sajnos, szégyenszemre, nem tudok sokat a történelméről és olyan internet elérhetőség most nem áll a rendelkezésemre, h hosszan nézelődhetnék a hálón. Így is elég volt ott lenni, sétálni, ámulni a kilátáson, az építményen. Nem hiányzott a történelmi háttér, mert annyi minden más lekötötte a figyelmem! Mellesleg, mi is a többi látogatóét. Más fehér ember rajtunk kívül nem nagyon volt, csak khmerek. A thai-ok most nem túl szívesen látott vendégek, más külföldi pedig lehet, h nem mer még errefelé jönni, kicsit messze is van, bár nagyon megéri!!! Én mindenképpen szeretnék még visszamenni!

Templomrészletek

Több kisebb bejáraton és templomon kell keresztül menni, mire a látogató kiér a csúcshoz és a központi részhez. Egyre feljebb és feljebb jutsz. Angkorhoz és Koh Ker-hez hasonlóan itt is omladoznak a falak, de ettől csak jobban tetszik nekem, hiszen, ahogy ez lenni szokott ilyenkor borzongok meg a legjobban a történelmen, amiket ezek a kövek magukban hordoznak! Ezt mindenkinek látnia kéne! Annyira szép volt az egész, az, h egy hegyormon egy ilyen óriási területen fekszik egy gyönyörű templom és ezen kívül semmi más. Lélegzetelállító.

Kilátás szöges dróttal

Természetesen, itt is vannak gyerekek, akik megrohannak, h vegyél ezt-azt, de ami meglepő, h két lehetőség közül választhatsz: lótuszvirág vagy egy karton cigi. Szép, mi? Az egyik ilyen kislányra önkéntelenül rámosolyogtam az egyik pillanatban innentől kezdve nem tágított mellőlem. Egész végig, amíg körbejártuk a templom együttest jött mellettem szorongatva a karton cigijét. Annyira zavarban voltam, h azt sem tudtam mit csináljak! Nagyon szép kislány volt, természetes szépség, mint a kedvencünk Koh Kerben, Pocahontas. Emiatt is mosolyogtam rá először. Kommunikálni nem nagyon tudtunk, mert nem beszélt angolul és amúgy sem tűnt úgy, mint, aki nagyon meg szeretne szólalni. Fura élmény volt, mindig megvárt, ha lemaradtam fényképezni, vagy mellettem sétált, leült vhova és várt, míg fényképezünk. Egyszer sem próbált megszólítani, csak nézett, és ha rámosolyogtam, visszakaptam.

Az árnyékom

Annyira szívszorító volt. Akartunk neki adni egy kis pénzt csak úgy, de képzeljétek a végére elvesztettük!!! Mikor jöttünk kifelé óriási tömörülés támadt az egyik helyen és még láttam, h vkinek eladta a karton cigijét, de utána már mikor körbenéztem nem volt ott! Észre sem vettem, h elvesztettem! Olyan lelkiismeret furdalásom volt! Szerettem volna legalább elköszönni, egy utolsó mosolyt váltani! :( Nem volt szép tőlem, h nem figyeltem oda rá, úgy éreztem magam, mint egy utolsó lelketlen turista. Ez a kislány vmi miatt jött utánam, várt vmit és én szívtelenül nem törődtem vele! Ekkor visszamenni már késő lett volna, na meg mit is mondhattam volna…

Aztán jött a lefelé út! Ezek a motoros fickók nagyon kis vagánynak tűntek, úgyh előre féltem! Sőt, az enyém még a felfelé útnál direkt intett nekem, h én üljek mögé. Mikor pedig a lefelé út előtt odaértünk hozzájuk vonogatta nekem a szemöldökét és vigyorgott, mint a vadalma. Nem tudtam, h sírjak-e vagy nevessek! Csak reméltem, h nem fog elkanyarodni vmi titkos úton és ad el rabszolgának…MAn-nak sem volt túl szimpatikus a pasi, úgyh elrendelte a saját sofőrjétől, h mindig mögöttem menjen, ne merjen lehagyni. Majd megkértük őket, h a lehető leglassabban menjünk lefelé. Magamban mindehhez hozzátettem: már ha tudnak. Tartottam tőlük. Aztán mély levegővétellel lehuppantam a szemöldökrángós mögé és nekiindultunk. Volt olyan, h csak a körülöttem lévő hegyeket láttam és úgy tűnt, út nincs is előttünk! Mint a hullámvasút!!! El tudjátok képzelni? Csak itt egy motoron ülsz, biztonsági öv nélkül. Úgy kapaszkodtam, h majd belezsibbadtam, csak kár, h emiatt baromira izzadt a tenyerem, úgyh ha baj lett volna, azt hiszem, ez nem használt volna túl sokat, bár talán amúgy sem… No de a történet vége, h képzeljétek, óriásit csalódtunk, kellemesen, a srácokban! Úgy mentek lefelé, olyan finoman és vigyázva, h kb. az első meredek lejtő és egy hangos „húúú!” után megnyugodtam és élveztem a szép kilátást. Volt még 1-2 pillanat, amikor legszívesebben oda sem néztem volna, h hol megyünk, de minden a legnagyobb rendben volt. Tényleg minden elismerésem ezeké a fiúké. Nem lehetett egyszerű! A végén nem győztünk hálálkodni az óvatos fuvarért, én meg legbelül, h azért mégsem rabolt el a sofőröm! :)

Beültünk a Tragacsba és elindultunk hazafelé. Tagadhatatlanul jó kis nap volt!

Útonállók

Azóta pedig nem történt semmi különös. MAn dolgozik, én pedig olvasgatok, irogatok, vagy a házban teszek-veszek. Mindig meglepődök, h élvezni is lehet ezt a falusi környezetet. Sokkal nyugodtabb. Szeretek a teraszunkon és kucorgós fotelünkben ücsörögni. Esténként leülünk iszogatni a tolmácsunkkal, beszélgetünk, kártyázunk. Kizárólag 31-et iszunk! Létezik silver és gold változatban. Az előbbi khmer bornak, az utóbbi wiskhey-nek nevezi magát. A készítőket kicsit elragadta a fantáziájuk! :)

Élvezem, h sokat esik az eső és ilyenkor olyan szép a táj! Csak nézem. Hiába nem süt a nap és a felhők uralják az eget, egyszerűen nem tudom lehangolónak találni, amit látok. Mert ez a sok fajta zöld mindent feldob! A talaj is sokkal vörösebb, mint lenni szokott. Olyan szép! :)

Esős évszak

Keep rolling

Van egy nagy nagy lemaradásom Veletek szemben! Szánom, bánom, de ahogy mondani szokás: ami késik, az jön! :)

Pár hete, egy kellemes siem reap-i estén, egyik folyóparti étteremben sörözve, az élet nagy dolgain elmélkedtünk MAn-nal. Tovább gyarapítottuk az örök listát, h mennyi mindent szeretnénk még látni, tapasztalni a világon, mit szeretnénk kezdeni magunkkal, mi lenne az álommunka, stb. Ahogy mélyültünk a témában, eszméltünk fel, h nem szép dolog ennyire előreugrani a jövőben és elhanyagolni a jelent! Azt, ahol most vagyunk! Hiszen, ha számbavesszük, h mennyi lehetőség van itt, Kambodzsában, még a töredékét sem próbáltuk ki! Visszarázódtunk a földre és újabb lista jött létre: mit kéne még megnézni ebben az országban! Rájöttünk, h itt vagyunk 5 hónapja és bizony, szégyenszemre, eléggé le vagyunk maradva. Még Angkorban is alig voltunk! Meg tudom számolni egy kezemen, h hány templomot láttunk eddig! Ez volt az a pont, ami megadta a lökést és MAn kimondta a kulcsmondatot: "Kéne egy moci!". Innen már nem volt megállás! Teljesen fellelkesedtünk az ötletre és úgy éreztük megnyíltak a kapuk előttünk! Vége a tuktukvadászatnak, az örök alkudozásnak, jöhet a szabadság időszaka! Végre nem kell pecsenyére sülni bicajtekerés közben, lehet élvezni a frissítő szembeszelet! :)

Nem töltöttünk túl sok időt a motornézéssel, egyszer vetettük bele magunkat, de akkor igazán! Először élvezetes volt, aztán egyre jobban kitikkadtunk a melegben és már jojozott a szemünk a nagy kínálatban. Nem volt egyszerű a döntés. Régi legyen vagy új? Költsünk a felújításra vagy nem éri meg? Drága vagy olcsó? Végülis akkor mennyit szánunk rá? Nagy legyen vagy kisebb? Kínai japán vagy koreai gyártmány legyen? Melyikhez könnyebb alkatrészt venni? Dögös legyen vagy szimplán praktikus? Kék vagy hupilila? Miért nincs itt egy használtautó-motor piac, mint otthon???? Átvernek az árral vagy nem? Itt miért nem lehet alkudni? Mi az, h még ezen felül ülőpárnát kell fizetni meg rendszámtáblát? Csodáltam a tolmácsunk, h hogy bírta, mikor már sokadszorra tettük fel neki a kérdést, h melyik tipust ajánlja, mert mi annyira megzavarodtunk, h mit is akarunk. Tény, h nagy volt a kínálat...hát igen...de nem eléggé. Elsőre egy nagyon lerobbant darabot kerestünk, amit majd kisebb ráfordítással felújíttatunk. Az alapötlet jó volt, csak sehol nem találtunk ilyet, max az úton. Így egy idő után, ha az utcán láttunk egy nekünk szimpatikus darabot, lerohantuk a tulajt és khmerlish-ül (khmer angollal) megkérdeztünk, h 'No mennyié adod ki a mocid a popód alól?" Nem igazán voltak üzletre készek a meglepett khmerek, pedig olyan sokszor tűnik úgy, h itt minden eladó. Hát az egyszer biztos, h a motorral nem viccelnek. Ezek után, ebből az állapotból átkerültünk a másik végletbe, h veszünk egy jobb minőségűt és inkább többet kiadunk érte. Viszont az árak hallatán valahogy element ettől a kedvünk és lassan az egésztől is, mikor egy gyors pillanatban rendeztük a sorainkat és elhatározásra jutottunk. Megvesszük azt a tipust, ami itt, kb. a 2. leghasználtabb és ennek köszönhetően ha az isten háta mögött is robbanunk le, meg tudják javítani. Ugyanakkor nem is kell sokat kiadnunk érte. Mert ez Daelim! Daelim citi 100!!!!! A legszimpatikusabb árusnál ráböktünk az egyikre, MAn ment egy próbakört és bólintott! Megkönnyebbülés!!!!!!!!!!! :) Ezután jött viszont a piszmogás. A kiszemelt darabon volt 1-2 dolog, ami nem tetszett, az eladó, meglepetésükre,  igazán rugalmas volt ebben a témában. Flegmán meghúzta a vállát és rámutatott a többi ugyanilyen tipusú eladó motorra, h válasszuk ki azokat az alkatrészeket ezekről, amik szimpatiusak és ők majd kicserélik! Hát így megy ez...aki megveszi majd a legutolsót, nem fog túl jól járni! :) Ennek köszönhetően viszont nem hozhattuk el azonnal a motort, két órát kértek a helyrepofozáshoz. Ebből kb. 4-5 óra lett és sorozatos "Mikor lesz már készen?" nézés a szerelő felé. Amikor végre elindultunk haza, vmi kattogni kezdett. Visszavittük. A motort újra szétkapták, majd összerakták. Azt mondták, mostmár jó. Oké, elindultnk, újra. Katt-katt! Másnap megint visszavittünk, aznap már nem volt erőnk. Ezúttal sikerült rendberakni és mi, végre felszabadultan és boldogan hasítottunk a siem reap-i úton. Az új családtagot, jó szokás szerint, megkereszteltük és Johhny Walker után szabadon, Dzsonni Rolling lett a neve. :) Fogalmunk sincs, h hány éves, vhonnan a környező országokból hozták be és a fővárosban rakták rendbe. Kb 1 hónap, mire rendszámot kapunk rá. De nyugalom, itt ez sem gond! Autók is rendszeresn furikáznak rendszámtábla nélkül! A rendőrök pedig rugalmasak! ;) A mi esetünkben kaptunk egy kis papírt az árustól, ami igazolja, h tőlük vettük a gépet és folyamatban van a hivatalos ügyintézés. Fura, h ennyi elég! :)

Nagyon kényelmes, a hátsó ülés külön van az elsőtől és mivel jó széles, elég a tér a második utasnak. Ami azért nagyon jó, mert stabilan tudok ülni! Nagyon bevállt ez a nagy hely, pl bevásárlás után, mikor a sok szatyrot bepakoltam kettőnk közé és még így is kényelmesen elfértem! Sőt, 3 meber is ráfér! Ez már bizonyított! :) A legjobban az tetszik, h egy kis csajos témát említsek, h ha szoknyában megyek, akkor oldalt tudok ülni. Nagyon mókás! Itt, szinte minden lány, aki a hátsó ülésen utazik, így csinálja. Királylányosan oldalt ülnek, még nadrágban is. Nekem ez eddig is nagyon tetszett, úgyh csatlakoztam a klubbhoz! :)

Azt viszont ne is kérdezzétek, h hány köbcenti meg mennyit fogyaszt, mennyivel tud menni, mert fogalmam sincs! :) A lényeg, h megy és elvisz minket, ahova csak szeretnénk! Hosszabb utat azért nem lehet egyszerre bevállalni vele, csak úgy, ha közben többször megállunk. Elvégre is ez egy kismotor. De épp ez az, ami kell nekünk! Így lehet bejárni a környéket! :) 

Welcome Dzsonni! :)

Aussie élményegyveleg

A két hét alatt, Sydney-ben minden nap végén, általában lefekvés előtt, levágódtam az ágyunkra és elővettem a jegyzetfüzetem. Leírtam, h aznap merre jártunk és milyen élmények értek. Nem akartam, h a végén egy nagy maszlag legyen a fejemben, hanem tudjam, h mikor, mit láttam, éreztem. Elvégre is Ausztráliában voltam!!!! Az emlékek nem lehetnek kuszák! Nem is beszélve arról, h számon is kérik rajtam! Mindehhez pedig alap, h grafomán vagyok és azt gondolom, h ha vmit nem írok le, akkor azt elfelejtem és kiesik a fejemből, h vha megtapasztaltam. Ennek ellenére mégis azt éreztem, h nem tudom összeszedni az élményeim egy rendszerbe és azt úgy elmondani Nektek, h összefüggőnek tűnjön. Kavarog bennem a sok benyomás, beszélgetés és infó, amit hallottam. De mostmár nem húzhatom tovább, így is le vagyok maradva magammal szemben! Jöjjön, aminek jönnie kell! Kedves Családom és Barátaim, olvasásra felkészülni! :) 

Még az utazás előtt volt egy pár nap, amikor a netet bújtam órákon át és kutattam, h mit érdemes megnézni Sydney-ben. Őszintén szólva, az Operaházon kivül foggalmam sem volt, h mit tartogathat számunkra ez a város. Mikor megérkeztünk és útban a szállásunk felé elmentünk a fehér hullámszerű tetők előtt, elsőre szinte csalódottan állapítottam meg, h mennyire kicsi! MAn rokona, aki kijött elénk, csak nevetett, h elsőre mindenki ezt mondja! :) Aztán megláttam mögötte a Harbour Bridge-t és esett le, h "Jéé, tényleg! Ez is itt van mellette!" Szóval hiába készültem fel, azért értek meglepetések! Mire odaértünk, volt egy listám, h mik a nevezetességek, de foggalmam sem volt arról, h ezek hogy állnak össze, merre vannak valójában. Csak egy papírfecni kívánságlista képében éltek bennem. Alig vártam, h mindez a szemem előtt kelljen életre!

Az utazás

Az útvonalunk a következő volt: Siem Reap -> Bangkok -> Melbourne -> Sydney. Végig repcsivel. A Bangkok Airways-ben (SR-Bangkok) kellemesen csalódtunk, a Jetstar-ban viszont kellemetlenül nagyot! A pech az, h az utóbbival repültünk többet. Ott kezdődtek a gondok, h az említett légitársaság nem gyűjti össze a csomagokat, tehát Bangkokban át kellett verekednünk magunkat a vámon és ezer fajta ellenőrzésen, vízumigénylésen, h ezt mi tegyük meg helyettük, majd újra be kell csekkolni, h felszállhassunk a gépre. Ehhez hozzáadódik, h a bangkoki hernyó alakú reptér baromi nagy, így baromi sokat kell sétálni, miközben baromira fel tudod húzni magad a szerencsétlenségeden! :) Mire kiérsz, h összegyűjtsd a csomagod elfelejted, h nyaralni indultál és csak úgy cikáznak a fejedben a szebbnél szebb kifejezések. Ami csak fokozódik, mikor nem találod a bőröndöd és egyik angolulsemmitsemtudó reptéri alkalmazottól mész a másikig, h felkutasd a cuccod. Kiderült, h csak 1 órán át keringetik a podggyászokat, utána vki összegyűjti és elviszi vhova. Az már a Te dolgod, h megtaláld ezt a helyet. Kiírás persze semmi. Úgyh ha vki netalántán arrafelé tévedne, fapadossal utazik, és át kell szállnia egy másik járatra, szánjon rá időt! És lelkierőt! :)

Mikor végre minden megvolt és megkönnyebbüléssel szoríthattuk magunkhoz a csomagjainkat elindultunk megkeresni a Jetstar pultot, ahol becsekkolhatunk a melbourne-i járatra. Itt kiderült, h kb 1,5 órával később indulunk. Itt sem lettünk boldogabbak! :) A végén már egész jól kiismertük magunkat a legújabb könyvmegjelenéseken és kiszúrtam vagy 30 fincsinek ígérkező olvasnivalót, amit kapásból meg tudtam volna venni. Végül elérkeztünk a nagy pillanathoz, bemondták, h nyitva van a kapu, be lehet szállni. Ez sem sikerült zökkentőmentesen, mivel még várattak minket. Majd végre beszállhattunk és el is indultunk, de vmi elég hangosan kattogott a hátsó részben, így a kifutópályáról kellett visszafordulni, h a mérnökök megnézhessék. Tudnám mit csináltak az alatt a 1,5 óra miatt, amikor már alapból késtünk! Nah, hát újra ki a gépből... várakozás, megint. Csak vhogy kevésbé nyugodt várakozás volt ez. Mindenki arcára kiült a nyűg és az aggodalom. Késő este volt, az utasok nagy része már nem tervezett mást, mint alvást.

Ilyen géppel utaztunk

Kb. 3 óra összkéséssel és egy megmaradt kattogással indultunk neki a 8 órás útnak vmikor hajnali 1kor. Úgy éreztem, sosem érkezünk meg. Álmos voltam, de úgy be voltam tojva, h bmikor lezuhanhatunk, h olvasni is alig tudtam. Szépen lassan megnyugodtam, de így is csak bóbiskoltam, a mélyalvás szintjét nem sikerült megütnöm. A Jetstar másik szépsége, h még egy ilyen hosszú úton sem adnak enni. Kivéve, ha veszel vagy előre megrendeled a párnás-takarós-kajával-piával-mindennel-ellátunk csomagot. Mi ezt nem tettük meg, de végül így is olcsóbban úsztuk meg, mert csak 1szer vettünk enni és az elég volt.

Megérkezni Melbourne-be duplaöröm volt! :D Igaz, borús volt az idő és hideg, de nagyon jóóó!!! Ezután már csak 1 óra út volt hátra Sydney-ig és fokozódott az eksztázis! Ahogy említettem MAn egyik rokona jött ki elénk és nagyon aranyos volt, meginvitált minket magához. Útközben felnyaláboltunk egy nagy adag pizzát, olyat, amire te magad válaszhatod az összetevőket! Nyami! A lakás, ahol Greg lakik vmi hihetetlen helyen van. Az erkélyről eléd tárul az egész sydney-i belváros! A lábunk előtt hevert, esti fényekben, az Operaház, a Harbour Bridge és az üzleti negyed! Ennél szebb belépőnk nem is lehetett volna!!! Tátva maradt a szám! Ezután átmentünk a másik rokon lakására, aki épp Európában volt és felajánlotta, h a két hét alatt lakjunk nála. Mikor végre kettesben maradtunk, kinyitottunk egy üveg bort, bekucorodtunk a nappaliba és nem csináltunk mást csak örültünk, h megérkeztünk!

Ahogy látom, hosszú lesz ez a bejegyzés! :) Még az első napot el sem kezdtem! :)

Richmond

Az első napokban a családon volt a hangsúly. Megérkezett MAn anyukája is, Erzsi és Abbotsfordból-ból áttettük a székhelyünket pár napra Richmondba, egy másik külvárosba a több száz közül. Itt élnek Erzsi unokatestvérei. Nagyon tetszett az, h Sydney nem egy felhőkarcolókkal, irodaházakkal telezsúfolt város. Megvan annak is a helye a belvárosban, de alapvetően kertvárosokból áll össze egésszé. Annyira élhetőnek tűnt! Mindennek megvan a maga helye. Rendezett, tiszta, sok a zöld. Richmond pedig olyan, mint egy amerikai város.

Az ilyen tipusú házaktól volt amerikai hangulata Richmondnak

Legalábbis nekem nagyon hasonlónak tűnt, a filmekben látottak után. De tetszett!! :) Megvolt a sajátos hangulata. Nagyon jó volt, mikor kicsit egyedül sétálgattam egyik nap, sütött a nap, a fákról leesett falevelek sárgállottak az úton, picit fújt a szél, én pedig csak gyönyörködtem a házakban és néztem az embereket ahogy jönnek-mennek az utcán. Nyugi volt, senki nem rohant sehova. A városrészben van pár étterem meg egy nagy klub, ahova szórakozni járnak. Plusz kb. két bevásárlóközpont. Ennyi. A könyvesboltban én voltam az egyetlen vásárló. A környezet pedig gyönyörű. Dimbes-dombos füves részek, zöldellő golf klubok. Teljesen más ez, mint ahonnan mi jöttünk. Kambodzsa?? Olyan távolinak tűnt, mintha egy másik bolygón lenne!

"Dimbes-dombos" - háttérben a Blue Mountains

Blue Mountains

Egyik napon a közelben lévő hegyekbe vittek minket kirándulni a rokonok. Van egy hely a Blue Mountains-on belül, ahol kialakítottak egy nagyon profi turista központot. A szavam elállt annyira szuperül megcsinálták! Több fajta szállítóeszközzel lehet felfedezni a közelben lévő hegycsúcsokat és völgyeket. Még tériszonyosan is kár kihagyni, be kell valljam! :)

Mit lehet erre mondai? Szép!

Lehet sétálni az esőerdőben is és a régi bányásztelepet felfedezni. Hűvös volt az idő, de ennek ellenére nagyon jól esett barangolni és magunka szívni a friss levegőt. Annyira tetszett az, ahogy a környezetet védve kiépítették ezt a hatalmas komplexumot. Maga a sétány a völgyben, vagyis már az erdőben úgy van megtervezve, h egyrészt tolókocsival is megközelíthető legyen, másrészt két fajta útvonal közül lehet választani. Akik nem szeretnek sokat gyalogolni mehetnek a rövidebb úton, akik viszont szívesen töltenek több időt a természetben és nem bánják, ha többet kell a lábukat használni, egy hosszabb úton nézelődhetnek és élvezhetik a szép környezetet. A fából készült járda magasabban a föld felett vezet körbe, úgy, h még egy kidőlt fát sem tettek arrébb az építkezés során, nehogy megbontsák az erdő rendjét, inkább kikerülték vagy körbeépítették. Nagyon tetszett ez a tisztelet a természet iránt.

Úgy hallottam, h az egész vállalkozást egy család vezeti és még anno a nagyapa kezdte az üzletet a 40’s években. Ezen a területen korábban szénbánya volt, de a 20. század közepére a bánya business hanyatlani kezdett és már nem sokat lehetett kihozni belőle. A terület akkori bérlője, Harry Hammon pedig ihletett kapott egy turista központ felépítésére. Az ötlet úgy jött, h a szénszállító kisvasutat hétvégéken eleve arra használták, h érdeklődőket vitt le a bányákba, viszont egyszer pár amerikai katona hétköznap keveredett oda és eléggé csalódottak voltak, h hiába utaztak annyit, nem jött össze a látogatás. Így Harry bácsi elkezdte kipofozni a helyet és mára egy vonzó turista látványosság lett. Scenic World-nek nevezik, itten lehet elmélyülni a szolgáltatásokban:

http://www.scenicworld.com.au/

Van itt forgó étterem, több fajta libegő, vasút és mindehhez egy szuvernír bolton keresztül tudsz csak eljutni, tehát még csak el sem tudod kerülni, h ne vegyél vmit! :)

Mindegyik libegőn van egy utaskísérő, aki elmondja, h ahogy halad a gépezet a levegőben, mit láthatsz alattad, melletted. Az egyik pasas hihetetlenül lehengerlő volt! Pillanatok alatt családias hangulatot teremtett a kabinban és elfelejtetted, h milyen magasan is billegsz éppen. Mindenkit a saját anyanyelvén köszöntött!!!! Hiszitek vagy nem, mikor megmondtuk, h magyarok vagyunk, de Kambodzsában élünk, ezt mondta: „My madzsar is very weak but SZOKSZÁBÁJ TEJ? (khmerül: szia, mizujs)” Seggreültem! Olyan lelkesedéssel és vidámsággal adta elő, biztosan húszmillimodszor, h hol is vagyunk valójában, h csak ittuk a szavait! Sajnáltam, h ki kell szállnom a végén.

A Három Nővér sziklacsoport

A Blue Mountains specialitása, h elvileg, ha elnézel a távolba, akkor a fák fölött a levegőt kéknek látod. A képeken talán ez látszik is egy picit, de szerintem csak véletlen. Nekem élőben nem tűnt fel. Állítólag nem mindig észrevehető a kékség, mert nem mindegy milyen napszakban vagy ott, milyen az időjárás és a csillagok állása, a naprendszendszer kedve, stb. Mindenesetre kékség ide vagy oda, nekem nagyon tetszett a táj! Gyönyörű volt a sziklákkal a sűrű eukaliptusz erdővel, a vízesésekkel és a Három Nővérrel! Nehéz szívvel hagytam ott ezt a látványt…is…

Sydney

Kb. 3 napot töltöttünk Richmondban, majd visszatértünk a bázisra, Abbotsfordba.

Minden napra beosztottunk pár látnivalót. Sokat sétáltunk, ahova lehetett gyalog mentünk vagy ugye vízen! :)

Voltunk az állatkertben, ami egy lélegzetelállítóan szép helyen van Sydney-n belül. Láttam koalamacit olyan közelről, amennyire oda lehetet hajolni. Megfogni sajnos, nem szabad őket, mert annyira stresszesek lesznek a sok taperolástól, h hamarabb elpusztulnak a kelleténél. Ezt teszi ha az ember…ühüm…állat napi 20 órát csak alszik!

 

Hát nem zabálnivaló? :)

 

Az a szürke gombóc a bal oldalon egy koala. Max közelség :(

 

Ha már itt tartunk, elmentünk bálnalesre is. Életre szóló élményre sikeredett. Rájöttem, h én nem leszek soha se tengerész, se kalóz, se halász. A nyílt tenger a gyomrom ellensége. Eleinte nagyon tetszett minden, szép volt a hajóból a kilátás és lelkesített a bálnagarancia tudata…amíg az öbölben voltunk…Aztán jöttek a hullámok és már csak arra tudtam koncentrálni, h megtartsam a reggelim a helyén és egyben távozzak a hajóról. Hát volt, ami összejött és volt, ami nem! Viszont!!! Egy percnyi enyhülést hozott, mikor egy bálna egyszer csak kiugrott a vízből, megmutatta magát, fordult-perdült és visszazuhant a vízbe! Láttam a fehér pocakját! Vmi hihetetlen volt! Senki nem hitt a szemének, mindenki lefagyott. Kép se készült! Épph megérkeztünk a megfigyelő állásba és máris jött a produkció, még csak felkészülni sem lehetett rá! Ezután viszont már csak pár farok integetést kaptunk és kész. Én meg ültem a hajó belsejében az egyik legeldugottabb széken és könyörgően néztem a hullámokra, h „lécci kerüljetek ki”! Végül, úgy döntött a legénység, h ideje visszafordulni, én pedig megkönnyebbültem! Hirtelen újra jól lettem, mertem elmozdulni a helyemről és egyben a kuka mellől! :) Az az egy vígasztalt, nagyon minimálisan, h más arcára is kiült az, ami az enyémre, bár ők bátrabbak voltak, ki-kinéztek a fedélzetre, próbáltak aktívan túlélni! :)

Visszatérve a látottakra, voltunk az Operaházban is. Okkal nem említettem a szivemcsücskei között. Elég vegyes benyomásaim voltak. Elsőre csalódás, utána viszont rájöttem, h mégsem tudok szabadulni a látványtól és szétfényképeztem magam! Alig van olyan szög, ahonnan ne kaptam volna le a fehér tetőket! Azt kell, h mondjam, h gyönyörű és mégis ronda! Messziről nem tudsz betelni vele, ahogy megcsillan a nap a csempéken és maga a szerkezet hihetetlenül nagy remekmű!

Távolról a remekmű

Viszont közelebb mész és a barnás burkolólapok, valamint a beton épület kicsit elszomorít.

Közelről

Belül sem festették le, úgy hagyták, ahogy beemelték a beton tömböket. Szürke és lehangoló, még az előadótermekben is! Sajnos, az építkezés idején a tervező összetűzésbe került az ausztrál kormánnyal és elhagyta az országot, otthagyva félkészen a „gyermekét”. Ami hátra volt, azt helyi építészek fejezték be és ez meg is látszik az egész épületen kívül, belül.

Még közelebbről, beton tetőszerkezet

A jó hír viszont, h a tervező fiát felkérték édesapja munkájának folytatására, aki már sajnos, meghalt. Rendezték a kapcsolatot és ha minden igaz nemsokára elkezdik az Operaház kicsinosítását. Rengeteg izgalmas újítás van tervben! Hajrá! :) Jó lenne még látni ezeket megvalósulni!
Az érdekes a történetben, h egészen addig amíg el nem készültek az alapok az építkezést kivitelező cégnek és magának a tervezősek sem volt ötlete, h ezt a tetőszerkezetet hogyan építsék meg! El tudjátok képzelni, h az alapozás úgy folyt, h közben ekkora hiányosságok voltak? Felállt a szőr a hátamon! Mekkora rizikó! Végül, az utolsó pillanatban, persze, előálltak egy megoldással és nem bukott el a projekt. Ami még új volt számomra, h a tető nem egybefüggő, hanem apró csempékből áll, amik olyan bevonattal vannak ellátva, h az egész öntisztul. A tető szerkezete ugyanis nem teszi lehetővé, h emberi közreműködéssel tisztítsák. Éljen a kreativitás!

Egyik este felmentünk a Sydney Tower-be is, megnézni onnan a kilátást.

Hihetetlen mekkora ez a város! 360 fokban lehetett körbesétálni a toronyban és gyönyörködni a kilátásban. Kicsit szédítő volt, de kihagyhatatlan! Azt hiszem 3x-4x mentem körbe és kerestem a szememmel az ismerős helyeket. Azt hallottam, h a tartomány kormánya fizet az irodaházaknak, h ne kapcsolják le a villanyt bizonyos irodákban, h így megadják a város hangulatát esti fényekben. Extrém ötlet, de itt minden lehetséges! :)

A Maritime Museum egy nagy épületből áll, ami lényegében végigmegy Ausztália történelmén hajózási szempontból és ingyenes a belépés, úgyh nem érdemes kihagyni. Viszont, ami sokkal érdekesebb az a múzeum előtt parkoló hajóflotta! Meg lehet nézni egy hadihajót, egy tengeralattjárót és két 18. századi hajót. Mivel záróra előtt egy kicsivel értünk oda, csak egyet tudtunk választani, de őszintén szólva nem is baj, h így alakult. Mert ahogy láttam, igazán, mind a hármunkat csak egy hajó érdekelt igazán: Endevaour, James Cook kapitány hajójának replikáját. Itt viszont, minő meglepetés, már volt belépő! :)

Endevaour

Megint úgy éreztem magam, mint a The Rocks városrészben, h üt a történelem! Tény, h ez nem az eredeti hajó, de félelmetes volt látni, h anno milyen körülmények között hajóztak az emberek hónapokig vagy akár évekig! Borzongató érzés volt végiggonoldni, h Cook kapitány egy ilyen hajóval járta a világot és jutott el Ausztráliába. És a legkellemesebb része az volt, h önkéntes idegenvezetők meséltek a hajó történetéről és az egyes helyiségekről. Annyira vidáman és könnyedén adták elő az egészet, h megint csak azt vettem észre, h csüngök a szavaikon. A legénység úgy volt összenyomorítva egy kis helyen a legalsó fedélzeten. Ahol ettek, ott is aludtak, az asztalok fölé felfüggesztett ágyakban. A tisztek velük egy szinten laktak, a hátsó részben, mini szobákban. Mivel, tudósokat is szállítottak az új világba, h felmérjék az ottani élővilágot és kultúrát, nekik is szállást kellett biztosítani. Ők eggyel feljebb, a kapitányhoz közeli szobákban laktak. Volt olyan rész, ahol csak guggolva tudtunk közlekedni és még a hálóhelyiségbe sem lehet kiegyenesedve bemenni.

Belmagasság

Egy szoba: kb ennyi is, mint amit itt láttok

Mindent úgy képzeljetek el, h extrém kis terület állt mindenki rendelkezésére, hiába volt esetleg elkülönített szobája. Abban épphogy el lehetett férni és annyit tehettél, h levágódtál az ágyra aludni. De azt nem tudom elképzeldni, h hogyan fértek el odabenn és tudtak fordulni, esetleg felöltözni!

Ami számomra új volt, h a mellékhelyiség annyi volt, h a hajó orrában volt egy kitüremkedő rész egy lyukkal a közepén, a víz felett. Erre lehetett lecsücsülni és potyogtatni az óceánba. A klotyópapír pedig lényegében egy pamacs volt, mindenkinek ugyanaz. Ez volt aztán a publikus wc! Arról nem is beszélve, h kapaszkodni is kellett közben! :)

Piacolás: Mikor még Siem Reap-ban készültem az ausztrál látogatásra, azt vettem észre, h az ausztrálok szeretnek piacolni. Szinte minden városnegyedben van egy piac hetente és mindegyik híres vmiről. Nekem ez nagyon tetszett, úgyh mindenképpen szerettem volna elnézni egyre. Végül úgy alakult, h kettőt tudtunk megnézni, egyet Richmondhoz közel, egyet pedig Sydney központjában (Paddy’s Market). Mindkettő inkább mondható kínai piacnak, mint helyi kézműves, standos, hangulatos vásárnak. Nagy előnyük volt, h sokkal oclsóbban tudtunk szuveníreket venni, mint bárhol máshol. Másrészt pedig nagyon vicces volt, h a megszokott ázsiai arc ezúttal folyékony ausztrál nem pedig, hablatyoló khmer angolsággal szólalt meg. Sajnos, a többire nem volt időnk, de a The Rocks-ban egyik este láttunk kirakodóvásárt és az nagyon tetszett! Mindenféle kütyüt, ékszert, ruhát lehetett venni kezdő tervezőktől, ékszerészektől vagy olyantól, aki így kezdi az üzletét. Közben pedig önjelölt előadóművészek szórakoztatták az arra sétáló közönséget. Aki meg éhes volt, ehetett a lacikonyhán.

Jártunk még a Chinese Friendship Gardenben, ami egy kínai kert szintén a városközpontban. Egy kis nyugalom-sziget az irodaházak között. Szép, zöld, tele pihenő pavilonokkal.

Részletek a kertből

Kína ajándékba adta Sydney-nek ezt a kertet a bicentenárium alkalmából. Lényegében a Darling Harnour-on belül található, ami egy ex kereskedelmi kikötő átalakítva modern városközponttá. Nagyon szuper és hiába sok az üveg és a fém az épületekben, ami nekem általában nem tetszik, beleillik a környezetbe. Rengeteg étterem, bár van ezen a környéken, bevásárlóközponttal, parti sétánnyal, mozival és minden féle állatos kiállításokkal. Szóval egyben egy szórakoztatóközpont is. A VB idejére itt állítottak fel egy hatalma kivetítőt, ahol a meccseket lehetett nézni.

Ami nagyon megfogott Sydney-ben, azon túl, h egy élhető nagyvárosnak tartom, h annak ellenére, h akkora amekkora, minden elérhetőnek tűnik. Persze, számomra a legvonzóbb része, h vízparton fekszik és egyszerűen nem tudok betellni azzal, h itt bmikor lemehetnek a partra az emberek a homokban sétálni vagy az Operaházhoz és végig tudnak mászkálni a sétányon. Ott van a Royal Botanic Garden, a londoni mintájára, a Hyde Park. Sok a zöld, a park, és szépen rendbe van tartva. El tudtam magam képzelni, ahogy kiülök az egyik padra egy napos hétvégi napon és egy jó könyvet olvasok, néha fel-felnézve, elmerengek a vizen és nézem, ahogy jönnek-mennek a hajók. A másik, h épp, mikor ott voltunk, volt egy kis fesztivál kortárs művészeti kiállítással. Egyik este az egyik kikötőben egy kisebb színészekből álló csoport színpadnak használva a stéget előadott egy darabot. Egy indiai férfiról szólt és kalandos útjáról, ahogy eljutott Sydney-be a 18-19. században. A fények, a zene mind nagyon monumentális volt és hozta a tipikus indiai kavalkádot, hangulatot. Ott éreztem azt, h ez is mennyire hiányzik! Elmenni egy koncertre, egy kiállításra. Bár a sydney-i barátok azt mondták, h Melbourne az igazi kulturális központ, nekem mégis ez a kevés élmény is olyan volt, mint egy falat kenyér. Egy pillanatra otthon éreztem magam! És ez volt az az, amikor úgy éreztem, először igazán a két hét alatt, h tudnék Sydney-ben élni. Nehéz leírni, h miért is, és valószínű, h köze van ahhoz, h otthoni érzések rohantak meg. Abban a pillanatban ott, jó volt lenni és elragadott az emberek stílusossága, az utcák, a belváros hangulata. A boltok, a sok beülős hely, a világraszóló látvány, mint az Operaház és a Harbour Bridge. Plusz a tény, h ez AUSZTRÁLIA és mekkora dolog lenne itt lakni, dolgozni, ha lenne lehetőségem jobban felfedezni. Na de ez a jövő zenéje! Mindesetre, ha lenne alkalmam, élnék kint úgy 1-2 évet. De nem többet. Ahogy láttam, azért ott sem kolbászból van a kerítés. Politikai botrányok és elégedetlenség ugyanúgy van, mint nálunk. Komoly problémát jelent a sok bevándorló (főleg Ásziából, Indonéziából). Az árak vmi hihetetlen magasak! Hátast dobtunk, mikor megtudtuk, h egy fél literes víz kb 3 míg itt, Kambodzsában negyed dolcsi. Bár ahogy láttam, ezt inkább, mi turisták szenvedtük meg, úgy néz, h akik ott élnek, dolgoznak, tudatában vannak az áraknak, és a fizetésükből meg tudnak élni. Mindenki azt mondja Kamboföldre, h ide csak eljutni drága, utána már könnyen boldogulsz. Én ezt Ausztráliára úgy fordítanám át, h eljutni és megélni is drága. Nem fer! :) Ezen kívül a másik dolog, ami nekem nehezen emészthető volt, h kicsit a negatívumokról is beszéljek az az, h a helyiek nagyon szinpadiasak. Mindent túláradó érzelemmel reagálnak le. Egy női öröm állapot kifejezése olyan mimikai és hang eszköztárral párosul, h majdnem nevetésben törtem ki, h ez most komoly vagy csak viccel a csaj. Elvittek minket egy helyi házibuliba, ahol volt alkalmam tanulmányozni az „igazi” fiatal ausztrálokat. Nekem felszínesnek tűntek ezzel az erős törekvéssel, h minél kifejezőbben tudassák veled a meglepettségüket vagy éppen szomorúságukat. Nehezen fogadtam ezt be. Nem tűnt őszintének. De az is lehet, h csak nagyon szokatlan volt mindez a visszafogott, zárkózott ázsiai világ után. Mesélték a többiek, h ha egy állást szeretnél megkapni, akkor neked kell hajtanod érte, hívogatni a fejvadászt, érdeklődni és előadni, h ez álmaid állása és Te vagy a legalkalmasabb, még ha utcaseprésről is van szó. Valószínűleg, ha ebben a környezetben élsz és akarsz is élni, akkor ezt így kell elfogadnod, ahogy van és alkalmazkodni kell. De csak annyira, amennyire ez a változás még belefér, és magadban el tudsz vele számolni.

Mindent összevetve kimondhatatlanul és leírhatatlanul nagy élmény volt Sydney-ben lenni!

Annak ellenére, h ’csak’ egy várost láttunk a hatalmas kontinensből úgy érzem, h kerek volt az élmény! Nem maradt bennem hiányérzet, h annyi mindent nem láttunk még. Nagyon örülök, h ennyiben részem lehetett, és ha valaha adódik egy alkalom, h visszamenjek, csak bónusznak fogom megélni!

Egy dolog viszont biztos, h Watsons Bay szerelem és oda határozottan visszavágyom! :D

Ausztrál szívemcsücskei

Úgy mondanám, h "De jó, újra itthon vagyok!" vagy "Mindenhol jó, de legjobb otthon!", de nem lenne igaz. Csak azt érzem, h most a "Thank you"-t felváltja az "Akun", a "Ferry"-t a bicaj és a kellemes őszi Sydney-t a füllesztő Siem Reap. Annyira más most itt lenni! Ne értsétek félre, ez nem panasz! Egyszerűen csak nem ment olyan egyszerűen a váltás, hiába két hetet voltunk csak távol. Mikor visszaértünk, mindketten olyan idegennek éreztük magunkat, valahogy lelkileg sokkal messzebbre kerültünk Ázsától, mint fizikailag ez alatt az idő alatt. Kimondhatatlanul jól éreztük magunkat! Egy életre szóló élmény volt! Végre, nem csak az álmaimban és a tévén keresztül képzelem el, h milyen Ausztrália, hanem ott lehettem és láthattam, hús-vér valójában. Persze, két hét nem elég arra, h teljesen megismerjem az országot, de a kint élő rokonoknak és barátoknak köszönhetően azért amennyi infót csak tudtam, begyűjtöttem.

Amit szeretnék elsőre megosztani Veletek az élmények közül, a mai bejegyzésemben, az a 3 dolog, ami a legjobban a szívemhez nőtt Ausztráliában az ott töltött rövidke idő alatt:

1. Kompút

Abbotsfordban laktunk, az egyik külvárosban, ahonnan minden nap komp-pal mentünk be a városba és ez az élmény pótolhatatlan volt! El sem tudom mondani, milyen sokat jelentett kora reggel ez a látvány! Hiába voltam álmos, morcos, szerelmes tekintettel néztem végig a partokon, a szép házakon és vártam, ahogy szépen fokozatosan előtűnik a Harbour Bridge, majd az üzleti negyed és végül az Operaház! Gondoljatok bele, van, aki nap, mint nap ezt látja munkába menet. Még otthon, mikor minden nap kijöttem a kisföldalattiból és megpillantottam a Hősök Terét, a múzeumokat reggeli fényükben úgy éreztem, ennél szebb nem is lehetne egy nap kezdete. Nem mondom, h tévedtem, de tény, h ezt lehet überelni. Úgyh már önmagában a kompozás miatt megérte elmenni Ausztráliába. Az út felért egy városnézéssel, hiszen a központi rész nevezetességeit mind felvonultatta.

Miközben ültem a kompon és bámultam kifelé az ablakon, mindig az motoszkált bennem, h vajon milyen lehet itt, a part mentén élni? Hogy ha reggel felébredsz és kinézel, akkor eléd tárul a kékség! Az öbölben kikötött hajók ringatóznak, néha elhúz 1-2 hajó. A szemközti oldal pedig elég messze van, téged nem lát senki, te sem őket, csak azt a sok zöldet, ami a házakat körbeveszi. Nem csodálom, h az itt sorakozó épületek víz felé néző felülete szinte csak üvegből van. Itt látni kell mindent!

Kilátás a kompról

Ugyanakkor az is eszembe jutott, h milyen lehet minden vihar idején? Mekkorák lehetnek a hullámok? A házak szinte mind egytől egyig közvetlenül a víz mellett vannak. Igaz, ezek kisebb öblök és valószínűleg nincsenek rekordméretű hullámok, de mégis egy erősebb front nem viseli meg őket? Látszik, h még sosem éltem ilyen vidéken! :)

2. The Rocks

Sydney legrégebbi városrészét hívják így. Azok a házak, amik még a régi időkből megmaradtak csupa téglaépületek. Nagyon hangulatos hely a mai formájában. Bár még a kezdetekkor teljesen más képet mutatott. Itt telepedtek le az első Ausztráliába érkezők 1788-tól, akik főleg elítéltek, fegyencek és prostituáltak voltak. Majd az 1820-s évektől, ahogy ezen a területen rendezkedtek be a nagyobb kikötők, átvették a helyüket a tengerészek, hajók legénységei, kereskedők és családjaik. Egymás mellé préselt 2-3 emeletes házakból állt, szűk utcákból, ahol nem volt semmi csatornázás, se éjszakai kivilágítás. A 18-19. század szépségei! A patkányok gyorsan szaporodtak és így betegségek is elég könnyen terjedtek. Így egy nagyobb pestisjárvány után sok házat leromboltak, így próbálták megfékezni a bajt. A városrész pedig egyre elhagyatottabb lett, ahogy Sydney terjeszkedni kezdett a 20. században. Elkezdődött a Harbour Bridge építése is, ami szintén egy elég nagy terület elpusztítását jelentette. A város vezetése az 1900-s évek közepén úgy döntött, h ahogy van, eltörli az egész negyedet, h ide is irodaházakat építsenek. A megmaradt helyiek viszont tiltakozásba kezdtek és győztek! Nekik köszönhetően mára ez a rész nagyon szépen fel lett újítva, amit lehetett megmentettek a régi időkből. Nagyon hangulatosak a téglaházak egy kupacban.

Az említett kupac

És a sors fintora, h azokban az 'antik' épületekben, amiket egykor a semmivel akartak egyenlővé tenni, ma már Gucci és egyéb világhíres márkák boltjai találhatók. Sok a hangulatos étterem és hotel (= pub, ausztrál értelmezésben). Sőt, rendszeresen tartanak kézműves vásárokat is!

A régi kereskedelmi kikötőket pedig mára szórakoztató központtal (Sydney Akvárium, Wild Life kiállítás, IMAX mozi), és üzleti negyeddel felszerelt modern városközponttá átalakították át (Darling Harbour, Circular Quay környéke). Bevallom, nem mindig szeretem, ha régi, történelmi helyekhez hozzányúlnak és vmi nagyon mait alkotnak belőlük, mert vhol elvész közben a varázsa. De itt, nagyon megtetszett, ahogy mindezt megoldották! Amennyire tudták megőrizték az örökséget és ez megnyugtató. Az új városrészek pedig hiába vannak tele üveggel és fémmel, így szépek! Valószínűleg, ha építész lennék, egy öbölre néző épületet én sem terveznék meg máshogy! :)

Darling Harbour egyik része

Tudom, sokat elidőztem a The Rocks leírásával. De imádok olyan házak, épületek között sétálni, amik magunkban hordozzák a történelmet! Ha ebben a városrészben voltunk, mindig úgy éreztem, h egy picit magamba szippanthatok a régmúlt időkből. Igaz, h az nem mindig volt ilyen szép és konszolidált, de mégis Ausztráliához tartozik. Borzongató volt elképzelni, h ezek az utcák hogyan nézhettek ki régen, milyen emberek sétáltak rajtuk, kik élhettek azokban a tégla házakban, milyen sorsok születtek vagy éppen itt törtek derékba.

Találtunk egy nagyon jó múzeumot is, ami pont erről szólt: Susannah Place a neve. Megőriztek egy 4 lakásos társasházat a régi állapotában. Kezdettől fogva bérházként üzemelt és 1844-től egészen 1990-ig éltek benne családok. Utána született meg a döntés, h múzeummá alakítják át, ami még mindig folyamatban van. A szobákat úgy rendezték be, ahogy eredetileg is voltak, fényképek és még ma is élő régi lakók emlékei alapján. Láthattuk, h hogyan élt itt a 19. század vége felé egy szegény kereskedő család, a 20. század közepén egy 3 lánygyerekes anyuka az alkoholista mostohaapával és a '80-s években egy nagymama, aki varrónő volt. Hihetetlen volt látni! A fürdő és a wc (pottyantós) még a mai napig a házon kívül van! Számomra libabőrözős volt elképzelni, h milyen lehetett itt élni, mondjuk, '89-ben úgy h a ház nagy része több, mint a 100 évvel ezelőtti körülményeket tükrözi vissza, apróbb változtatásokkal.

Susannah Place

Infók:

Azon kívül, h én is tettem fel képeket, azért még ezen a linken is találhattok párat a The Rocks-ról.

http://www.google.hu/images?hl=hu&q=the+rocks+sydney&um=1&ie=UTF-8&source=univ&ei=hPkiTJCSFsurce_nsYQF&sa=X&oi=image_result_group&ct=title&resnum=5&ved=0CEkQsAQwBA

Susannah Place:

http://www.hht.net.au/museums/susannah_place_museum

http://www.google.hu/images?hl=hu&q=susannah+place&um=1&ie=UTF-8&source=univ&ei=twUjTJ2EFsXBcef5jekE&sa=X&oi=image_result_group&ct=title&resnum=4&ved=0CDgQsAQwAw

(nekünk sajnos, már nem engedték, h bent fényképezzünk, mivel a múltban sokan visszaéltek az itt készített fotókkal)

Plusz még egy hely, ahol rátalálhatsz a fegyencek és elítéltek hagyatékaira: Hyde Park Barracks

http://www.hht.net.au/museums/hyde_park_barracks_museum.

http://www.google.hu/images?hl=hu&q=hyde+park+barracks&um=1&ie=UTF-8&source=univ&ei=GwAjTOvBFoXJcc7yiJMF&sa=X&oi=image_result_group&ct=title&resnum=5&ved=0CEEQsAQwBA

3. Watsons Bay

A szívemhez legközelebb álló hely, azok közül, ahol jártunk. Még most is visszavágyom oda, ahogy levetítem lelki szemeim előtt az ottani kilátást. Ha valaha úgy hozza az élet, h lehetőségem adódik Ausztráliába költözni és Sydney-ben élni, akkor ezen a helyen szeretnék lakni. Egyszerűen gyönyörű! Máris kifejtem, h miért is!

Állítólag ezen a vidéken ez volt az első halászfalu, az 1860-s évekig elszigetelten éltek a helyiek. Ma is sok édes kis faházat látni, amiken látni, h egykor vagy talán még ma is halászokhoz tartoznak és ez eleve ad egy alaphangulatot a helynek. Az egy dolog, h itt is minden olyan tiszta és rendezett, mint Sydney bmely más pontján, de kialakítottak egy nagyon szép sétányt a part mentén, ahol fokról fokra egyre nagyobb tátod a szád, h mennyire lélegzetelállító a kilátás. Először édes kis homokos partokon visz az út, ahol a watsons bay-i lakosok a reggeli mozgás szokásának hódolnak, úsznak, futnak. Majd emelkedő következik és a tetején meglátod egész Sydney üzleti negyedét. A messzeségben szürkéllik, a víz felett, a magas épületek csoportja és két oldalról zöld öleli körbe a képet.

Majd egyre kanyarodik az út és eljutsz egy zöld kis tisztáshoz, ahol egy szép kis kőépületre bukkansz egy magas szikla tetején. Az egykori világítótorony gondnok háza, pazar kilátással. Ha itt élsz, Te vagy az élet császára! Ha balra nézel, ott van Sydney, ha jobbra, ott végeláthatatlan óceán! Földbe gyökerezik a lábad!

Közben ritmusos dübörgésre leszel figyelmes. A hullámok nagy erővel csapódnak a szikla lábainak, lent a mélyben.

Innen nehéz továbbindulni, annyira szép! A víz vakítóan kék, a kis ház körül pedig minden olyan patent. A füvet szerintem vonalzóval mérik, h egyenletesen legyen levágva. Gondozott színes virágok, itt-ott.

Aztán jön a felismerés, h "Hűha, hiszen ez a hely nem is akármilyen hely!". Ott állsz a sydney-i öböl kapujában! Szó szerint! A szemközti parton felismered szinte ugyanazt a sziklát, mint, amin Te állsz, és mint két kapuőr várják a behajózókat. Ők a North és a South Head. Évszázadokon át retteget partszakasz volt ez. A sötétben hajózok nem mindig találták meg a bejáratot és sajnos, nem egy ember vesztette itt életét. Később, ezért is építettek ide, több világítótornyot is. Ha képes vagy otthagyni ezt a látványt, akkor tovább lehet sétálni, h megnézd őket. Ehhez a ponthoz legközelebb a Hornby nevezetű áll. Abbahagyom az ömlengést, úgyh csak annyit mondok, h a kilátás innen sem volt különb az előzőeknél, nem is beszélve a világítótorony adta hangulatról!

Innen a túraút visszavisz a városba, de nem érnek véget a szépségek. Jön a Gap nevezetű rész. Ugyanehhez a partszakaszhoz tartozik, csak ki kell kerülni egy lakóparkot. :) Innen már csak a nyílt óceánt lehet látni és a cikázó hajókat. A távolban el lehet kapni 1-2 nagyobb hadi, illetve teherszállító hajót. Itt is van egy nagy sétány, amit nyál csorgatva és oldalazva tenne meg az ember szíve szerint. Mindennapos, h a partoknál felbukkannak bálnák, úgyh érdemes figyelni a messzeséget! Mivel Watsons Bay egy félszigetféleségen van, ami ráadásul elég keskeny, ezért itt is kapkodtam a fejem, h melyik irányba nézzek. Mert Sydney belvárosa megint ott magasodott a távolban az egyik oldalamon, kibővülve a Harbour Bridge-dzsel a másikon pedig az óceán. Nah, hát ezért mondom én, h itt el tudnék éldegélni! Éppen milyen kedvem van egy nap, abba az irányba gyönyörködnék! :)

Egy kis történelem, annak, akit érdekel:

http://en.wikipedia.org/wiki/Watsons_Bay,_New_South_Wales

Na jó, még egy dolog jutott eszembe! :)

4. Naplemente Sydney-ben

Ez egy olyan jelenség, ami bárhova is megy az ember, csak gyönyörködni tud benne. Úgyh tudom, semmi extrát nem mondok ezzel, ezért sem akartam elsőre belefoglalni a számomra legkedvesebb sydney-i látványosságok körébe. Mégsem tudom kihagyni! Szerencsénk volt, mert lehetőségünk volt több nézőpontból is látni a naplementét Sydney-ben: állatkertből, a városban sétálva és egy lakóház tetejéről (Gergőnek és Orsinak köszönhetően!!! :) ) Ahogy megcsillan a lemenő nap fénye, átszűrődve a Harbour Bridge-dzsen, a magas épületek üvegablakain és az Operaház fehér hullámain lélegzet-visszafojtó látvány. Mindehhez hozzájárul az öböl vizének színváltozása is! Persze, le sem tudod tagadni, h egyetlen egy pont van, ami a legjobban vonzza a tekinteted, az Operaház. Fenségesen áll az üzleti negyed előtti kis félszigeten, ezzel is hangsúlyozva egyediségét és különbözőségét a többi épülettől. A csempéi, a barnás ablakaival teljesen narancssárgában égnek! Mmmm...szép és kész! :) Beszéljen helyettem a kép! :)

Ausztralia ihlette kusza gondolatok

Elmondhatatlanul sok elmeny ert az elmult napokban. Komoly gondban vagyok, h mindezt hogyan fogom majd Nektek prezentalni. Nem csak a latottak voltak ram nagy hatassal, de az emberek is, akikkel talalkoztam: MAn rokonai, akik kozott vegyesen vannak igazi ausztralok es evtizedek ota itt elo magyarok, valamint nemregiben attelepult exkollegak. Rengeteg velemenyt hallottam az itteni eletrol es mindez kavarodik a sajat benyomasaimmal, h milyennek latom az itteni eletet es embereket. Most, h mar bevallottam magamnak, majd MAn-nak, Nektek is el merem mondani, h hiaba ereztem azt a nagy vonzalmat Ausztralia irant kiskorom ota, egy par nap utan azt vettem eszre magamon, h megsem ez az en orszagom, mint eddig gondoltam, tegyuk hozza ismeretlenul! DE! Ez nem jelenti azt, h nem vonz! Ettol meg kiprobalnam, de azt hiszem nem tudnek hosszu tavon itt elni, az az eros vagy eltunt. Ugy erkeztem ide, mint megfigyelo, aki megvizsgalja a teruletet erdemes lenne-e idekoltozni, kikerdezi a tapasztaltabbakat a beilleszkedes elmenyeirol. Ez a szerep mara atalakult es szimpla turistanak erzem magam, aki atadja magat a nevezetessegek szepsegeinek. Kimondani mindezt olyan mintha megcsalnam a korabbi erzeseim! :(

Hiaba tetszik az itteni eletmod, a lazasag, a rend, es meg el is tudom magam kepzelni itt, egy-ket evre, de a szivem mar nem huz ide, olyan erosen. Nem utott be a `Megerkeztem!` erzes...Az a fura, h igy, h az elmult honapokban ekkorat fordult velem a vilag es hirtelen sok uj helyet lattam, ugy erzem magam mintha sehonnai lennek. Arra gondolok, h nincs kedvem meg hazamenni, viszont az eddig latott orszagokban sem erzem igazan otthon magam...nevezzuk ezt a kulturalis sokk utan szabadon...uhm...jajj...ciki, de vhogy csak angolul tudok egy jo szot erre: shelter shock. Shelter = menedek, oltalom. Ami szamomra otthont takar, ami ved es megnyugvast tud nyujtani. Persze, ez egy eleg tag ertelmezese a szonak, de nekem vhogy igy hangzik jol. :) Aki erti, h mire gondolok, segitsen egy jo magyar szot talalni erre! :)

`Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.`
(Petofi Sandor)

 

Tudom, tudom, lassan kovethetetlen leszek, de megmagyarazom. Ahogy leirtam a szot sehonnai azonnal beugrott ez a vers. Elkezdett koroket futni az agyamban es most nem tudok szabadulni tole. Igen, beismerem, lelkiismeretfurdalasom van, h nem vagyom haza, h nincs kedvem hazamenni (annak ellenere, h volt nemi honvagyam). De az vesse ram az elso kovet, akinek nem fordul meg a fejeben hetente legalabb egyszer, h el kene koltozni Magyarorszagrol, kiprobalni mashol az eletet es nem tudja mar igazan aterezni mindazt a hazafiasagot, lojalitast, ami meg nemregen elt ebben a kis orszagban. Bar ugy erzem, ez nemcsak rank jellemzo, vhogy a mai globalizalt vilagban a `haza` szo is atalakul...Nem ragaszkodunk mar annyira a helyhez, ahol szulettunk, ahova az anyanyelvunk kot. Teret nyer a mobilitas. De ezzel egyutt kicsit gyokertelenne is valunk, nem?

Hullam-mania

Ma elvittek minket a rokonok par kozeli oceanpartra!! Annyira gyonyoru volt!!!!!!!! Sutott a nap, fujt a szel es egeszen nagy hullamokat lathattunk! Szokas szerint, foldbe gyokerezett a labam! Egyszerre probaltam meg megorokiteni az elmenyt es magamba szivni a part illatat! Ugy kellett mindig visszarangatni az autohoz! Persze, a kirandulas elso 5 perceben sikerult is tulzasba vinnem a ragaszkodasom az oceanhoz. Olyan kozel mentem a vizhez, h megerintsem, h mar nem tudtam elmenekulni a parthoz kozeledo hullamoktol. A cipom teljesen atazott! :) De megerte!!!!!!!!!!!!!! Plane, h bevetettuk magunkat, egy rovid keresgeles utan, a legkozelebb eso turiba es MAn anyukaja tokeletes erzekkel kiszurta az egyetlen cipot, ami a meretem volt es az izlesemnek is megfelelt! :) Jah, es olcso is volt! :) Szoval, szerencsere megusztam a megfazast is! :)

A partok, amiket lattunk ma: Palm Beach, Newport Beach es Manly. Sajnos, az utobbinal mar eleredt az eso. De nem szamitott! Ha a szorfos fiukat sem erdekli, akkor engem meg kevesbe sem! Foleg, h igy volt, mit fotozni!

Szo mi szo, minden, amit lattam lehengerelt es oszinten bevallom, sargultam-zoldultem az irigysegtol, h milyen szep helyen elnek az ausztralok! Bmikor lesetalhatnak a partra, nezhetik a hullamokat. Bar nekik ez mar biztosan megszokott es alap dolog. Csak nekem csorog itt a nyalam, mint tengerpartot alig latott magyarnak..

Na jo, abbahagyom, mert eleg idegesito lehet az ekezetmentes bejegyzest bogaraszni! :D

Eletjel

Mivel nem mukodik a roaming funkcio a telefonomon es a hotmailem sincs topon, ezert ugy dontottem, a blogomat hivom segitsegul, h jelezzem Nektek, elek! Itt vagyunk Richmond-ban, Sydney egyik kulvarosaban, MAn rokonainal. Anyukaja is megerkezett ma reggel, ugyh egyutt a csapat! :) Holnap indul a programozon! Amit eddig lattam Sydney-bol tovabb taplalja az iranta erzett szerelmem, ugyh nyoma sincs kiabarandulasnak! :) Kepzeljetek, meg az idovel is szerencsenk van! Eddig folyamatosan esett hetek ota es szombat ota sut a nap, mindenki azt mondja, h mi hoztuk meg a jo idot! :)

Sajnos, tobbet most nem tudok irni, de amint lesz egy kis idom, irok reszletesebben is! Az uton idefele volt nemi bonyodalom! De azt hiszem, ez az en esetemben mar senkit sem lep meg! :)