Tegnap voltunk utoljára Koh Kerben, mielőtt 3 nap múlva elrepülünk a kenguruk földjére! :) Kivételesen csak egy napra mentünk, h megbeszéljük a falusiakkal, h mire jutottunk a 2 hetes felmérésünk alatt és h mi az, amit még ők hozzátennének a hallottakhoz, illetve milyen megoldásokat javasolnak a problémáikra ők és miket mi. Mivel vasárnap volt, hiába tudták előre, h jövünk, úgy kellett összegereblyézni az embereket. Szépen komótosan csordogáltak a falugyűlés helyszínére. Ők nem voltak annyira izgatottak, mint mi! :) Hiszen az elmúlt 2 hétben mi folyamatosan nyaggattuk őket, minél több infót kihúzva belőlük az életükről. Valószínűleg nem mi vagyunk a legelsők, akik ezt tették és nem dobták el magukat a szándékainktól se, hiszen ígéreteket is kaptak már bőven, úgyh egyrészről megértem őket. A másik oldal viszont az, h ilyen módszerekkel és alapossággal még senki sem próbálta megközelíteni őket. De tény, h így is kétes, mennyire fogják fel a segítő szándékunkat! Bár talán a tegnapi nap után már komolyabban vesznek majd minket! Néha azt kívánom, bárcsak belelátnék a fejükbe legalább egy pillanatra! Mit gondolnak rólunk? Hogy ítélnek meg minket, a munkánkat, a szándékainkat? Vajon csak azt látják bennünk, h megkapjanak bizonyos dolgokat, amiket kérnek és per pillanat szükségük van rá? Vagy megértik, h a jövőjük is fontos számunkra? Arról nem is beszélve, h vajon felfogják-e, h egy fejlődési folyamat nem egyik pillanatról a másikra történik, és apró lépésekkel indul, amiknek az eredménye idővel válik igazán érzékelhetővé? Lesz hozzánk elég türelmük? Tudom, mindig jövök itt a mélyenszántó kérdéseimmel! :) És ez az, ami érdekelne, h bennük is vannak hasonlók velünk kapcsolatban? Nem lehet tudni! Az arcuk, a tekintetük nem olvasható! A megszokott metakommunikációs jelek, itt sokkal nehezebben értelmezhetők! Otthon, a metrón, az utcán, társaságban pillanatok alatt kielemezek bkit! De itt?! Lehetetlen! Persze, van a világon egy alap mimikai, hanghordozási, tekintetben rejlő eszköztár, ami általában ugyanaz. Viszont én ennél mélyebbre szeretnék látni! :) Az ázsiai emberek sokkal visszafogottabbak, zárkózottabbak. A kezeiket nagyon minimálisan használják magyarázás közben, maximum akkor vetik be egy kicsit, ha haragosan beszélnek. Ilyenkor azok a mélybarna szemek is villámokat szórnak! Bár ritkán látni egy khmert bosszúsan beszélni. Mosoly itt is egy fajta fegyver, de valahogy nem mindig érzem, h mi áll mögötte. Nálam alap, úgyh egyfolytában használom, főleg, mikor más nyelven nem is tudok kommunikálni. Erre válaszul általában kapok egy viszont mosolyt, de csak röviden és visszafogottan. Náluk ez nem annyira használatos metakommunikációs eszköz, mint nálunk vagy nálam. Jobban visszafojtják az érzéseiket, az önuralom erősebb az ázsiai népeknél. Arról nem is beszélve, h mindez, amit én érzékelek velük kapcsolatban, főleg az idegen embernek szól. Ahogy korábban is meséltem, egymás között ők sokkal oldottabbak és teljesen máshogy viselkednek. Tudnak ők jóízűen nevetni, ha akarnak! Amivel tudom, h mindig őszinte mosolyra vagy nevetésre fakasztom a khmereket az az, amikor próbálok a nyelvükön beszélni! Ilyenkor máris egy fokkal közvetlenebbek lesznek! A felmérés közben is, amikor 1-1 fa vagy béka fajta nevét tanulgattam, vagy eleve az angolba beépítettem a khmer szavakat, nagyon tetszett a helyieknek. Bár tény, h ettől még egy barang maradok, de legalább egy picivel közelebb éreztem magam hozzájuk. Hogy ők hogy vannak ezzel, persze, fogalmam sincs, de nincsenek illúzióim! :)
Maga a felmérés ideje alatt megint nagyon jól éreztem magam! Mielőtt nekikezdtünk volna a második szakasznak, bevallom izgultam, h hogy fog menni. Ismeretlen feladatok előtt mindig ott van bennem a kisördög, h nem fog menni és elbénázom. Ebben az esetben ott volt az elméleti hátterünk, segítségképpen, ami egy nagyon jó kis anyag. Pontosan végigvezet az egyes feladatok végrehajtásán és tele van mentő kérdésekkel, ha elakadnál. Úgyh, ha Andris nem is volt mellettem, végül, önállóan a tolmács csajszi segítségével elég jól megoldottuk az adott feladatokat. Nagyon jó volt, h könnyen tudtunk együtt dolgozni. Sokszor már előre megkérdezte, ami a következő kérdésem lett volna. Fordításban is ügyes volt, részletes. Nem csacsogta el az időt, tudott a lényegre koncentrálni! Ha pedig kulturálisan voltak gondok azzal ahogyan én kérdeztem volna vmit vagy kényes témát árintettem, ő mindig igyekezett azt tompítani és finomat előadni a falusiaknak. Nagyon remélem, h MAn is elégedett lesz a munkánkkal! A napokban értékeli ki a két hét eredményeit és buzgón írja a riportot.
A tolmács csajszi
Közben arra jöttem rá, h amit csinálok azt legális kukkolásnak lehetne nevezni. Lehet, h ez így egy kicsit erős megfogalmazás. Biztosan mindenkiben ott van a vágy, h beleláthasson mások életébe legalább egy kicsit és olyan dolgokat is megkérdezhessen, amit nem mer. Szeretnénk összehasonlítani a mi életünkkel és levonni a kettőből a tanulságot. Vagy csak egyszerűen élvezni azt, h olyan dolgokat tudhatunk meg idegenek mindennapjaiból, amire nem mindig van alkalmunk. Perverz vagyok? :) Olyan érdekes volt a projekt mögé bújva akár néha-néha belecsempészni a felmérésbe 1-1 magánérdekeltségű kérdést. Bevallom töredelmesen, h kihasználtam az alkalmat és a falusiak persze, válaszoltak. Természetesen, nem éltem vissza a helyzetemmel. Mondok egy példát. Beszélgettünk az egészségügyi ellátásról Koh Kerben, ami lényegében ott nem létezik. Mivel, általában, én vezettem a női csoportokat, és csak úgy egymás között voltunk rákérdeztem, h akkor mégis hogy szülnek? Ahogy elnéztem a körülményeket megborzongtam a megoldás gondolatán. A sejtésem beigazolódott: egymásnak segítenek a nők. Aki a tapasztaltabb az megy át a vajúdó anyukához és támogatja, levezeti a szülést. Állítólag van egy másik non profit szervezet, aki néha eljön a faluba és tréninget tart az asszonyoknak a higiéniás szülésről, h hogyan kell csinálni. Ennek ellenére azt állítják, h a csecsemőhalandóság mértéke elhanyagolható a faluban. Hm... Szóval ilyesmire gondolok a legális kukkolás alatt.
(Sokszor eszembe jutott, miközben a fakunyhókban interjúztam, h vajon Anyukám mit szólna, ha most látna! Belegondol-e abba, h a kislánya mit csinál Koh Kerben éppen? Megkértem MAn-t készítsen 1-2 képet rólam 'bevetésen', h lássátok, de elsősorban Anyukám, h hogy dolgozunk :))
Érdekes volt az is, amikor nem csoportokban hallgattuk meg az embereket, hanem véletlenszerűen kiválasztott házakba látogattunk. Annyira más ahogy élnek! Ezekben a faházakban szinte nincs is berendezési tárgy! Maximum egy ágy, a gazdagabb családoknál előfordulhat egy tv. A földön esznek. A konyha általában a ház egyik sarkában kialakított kisebb tűzhely, szintén a földön! Fürdő, WC nincs. A kúthoz járnak, illetve a bokorba. Eszméletlen, nem? A kevéske főzőeszköz a falon van fellógatva, a fűszerekkel együtt. Kb. ennyi az egész. A cölöpök alatti részben általában van egy függőágy vagy vmi fa asztalszerűség, amin pihennek, előkészítik a főznivalót és nappal esznek is. A kert szinte mindenhol rendetlen. Eldobált műanyag zacskók és flakonok. Kószáló csirkék, esetleg malacok vagy tehenek mászkálnak az emberek körül. Néhol van egy nagy kerámia bödön is, ebbe gyűjtik az esővizet. Ebből áll, tömören, röviden egy khmer ház és környéke. A minimum minimumából élnek ezek az emberek. Na jó, nem szabad összehasonlítani a mi világunkkal az ő életmódjukat. Nem lehet. De még helyi viszonylatban is ez a falu nagyon szegény, még ha itt is akadnak gazdagabb családok, a rizs állandó biztosítása általános probléma. Márpedig anélkül nem létezik ázsiai ember.
Amikor beléptem, pontosabban, felmásztam az össze-vissza tákolt létrákon a házakba mindig meglepődtem. Hol vannak a könyvespolcok? Szekrények? Vicces, mi? Tudom, h nem szabad, mégis, hasonlítok és, amit elsőre hiányolok az a könyvespolc! Javíthatatlan barang vagyok! Persze, egy idő után már egymáshoz mértem a különböző házakat, de magamból kivetkőzni nem tudok. :)
Egy koh keri házikó
Ami még jobban tetszett, még a kukkolásnál is, h egyre több ismerős arccal találkoztam a faluban! Sokszor 1-1 emberhez tudok kötni vmit, egy interjút és csoportos foglalkozást, egy érdekes választ. Kezdem átlátni a falut, h mi-merre található, h melyik ház kié. Jó érzés, amikor egy idegen környezet kezd átalakulni ismerőssé! Amikor még egyre jönnek az újabb tapasztalatok, de már egy meglévő alapra és így, szépen épül az emberben az otthonosság érzése. Ez tetszik, szeretem!
Két falusi, akikhez bekopogtattunk
Végre, nem érzem, h elefánt vagyok a porcelánboltban, hanem, h tudják ki vagyok, ők is láttak már többször és tudnak hova kötni. Talán már nem csak egy külföldire néznek rám, ránk, hanem beazonosítanak egy őket segíteni szándékozó szervezetnek! Mondja vki, h nem érzem teljesen magaménak MAn ügyét, úgy beszélek róla, mintha magam is a része lennék! Bár őszintén bevallva, egy percig sem gondoltam soha, h ellen tudnék állni, h ne próbáljak meg belelátni! :) Egy ilyen helyzet kihagyhatatlan! :) Pláne, ha az ember lánya kíváncsi és szeret mások dolgaiba belekukkantani! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése