Koh Ker - második benyomás

Tudom, kicsit elmaradtam az utóbbi egy hétben az írással. Egyrészt, sokan említették, h el vannak maradva az olvasással, gondoltam adok egy kis időt felzárkózni! ;) Másrészt pedig, elég sűrűn alakultak a napok, nem voltak olyan nyugodt percek, amikor össze tudtam volna szedni a gondolataim. Bár per pillanat hiába ülök a gép előtt zavaró tényező nélkül, kicsit meg vagyok lőve, h hol is kezdjem. Nagyon sok hatás ért az elmúlt egy hétben és rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem. Tegnap kifejezetten úgy éreztem szétrobbanok, folyamatosan zsongott a fejem az élményektől, a hallottaktól. Aludni sem tudtam rendesen, fejfájósan feküdtem le és keltem is. Nem egyszerű befogadni majd rendbetenni magamban ezt az országot, kultúrát, ahogy itt élnek az emberek. Azzal a nagy reménnyel érkeztem ide, h itt egy 'tisztább' világot találok (természetesen, nem a higiéniára gondolok! ;)) és felüdülés lesz a mi 'nyugati' embertelen világunkkal szemben. De rá kell jönnöm, h ilyen már nem létezik. Együtt kell élnünk bhol is vagyunk ezen a földgömbön azzal, h az embereket a pénz motiválja, mindenhol ott van a kegyetlenség egymással szemben, az erőszak, a gyerekek bántalmazása és a természet teljes felélése. Arra számítottam például, h a falvakban az emberek sokkal kiegyensúlyozattabbak, hiába szegények, de boldogulnak és tisztelik a környezetüket. Erre a legnagyobb megdöbbenés volt számomra, amikor az úton Koh Ker felé (és a falu körül is) azt láttam, h égnek az erdők és füst száll fel az égbe. Könnyek gyűltek a szemembe. Hogy tehetik ezt? Bmerre mész mindenhol csak a hamutól fekete földet látod vagy a már kiszáradt csenevész erdőt. Kiírtanak mindent, amit tudnak. A legrosszabb az egészben, h a földet utána otthagyják, nem használják fel semmire, sőt még párszor ráeresztenek egy-két égetést. Biztos, ami biztos. Ezt nagyon megrázó volt látni. Csak még egy kép: este, mikor leszáll a sötétség, a tájon bmerre nézel, biztos, h elkapsz a tekinteteddel égő pontokat. Messziről majdnem úgy tűnik, mintha egy ház ablaka világítana, de nem. Az erdő ég. Borzalmas! Ha belegondoltok, nem csak a fák, a talaj megy tönkre, hanem ott állat sem marad meg! Ahol pedig megmarad az erdő, mert még nem estek neki tűzzel, ott kivágják a fákat és eladják. Ennyi. Hogy miért is csinálják ezt? Nem lehet tudni pontosan. Valószínúleg, mert így könnyebben átjárható az erdő és egyszerűbb vadászni. Ma már szinte sehol nem találsz olyan területet, ahol látható, h mindez milyen volt régen. A buja dzsungel kihalóban van, itt is. Így már nem csodálom, h a földön nap mint nap halnak ki növény és állat fajok. Mindig is tudtam, h naív vagyok, és nem kéne csodálkoznom, h a kapzsiság mindenhol ott van. De akkor is, annyira nehéz felfognom, h nem tudják, mekkora károkat okoznak! Mindez azért lep meg ennyire, mert azt vártam, h itt kisebb mértékű lesz a kizsákmányolás, amihez otthon hozzá vagyok szokva, hiszen én is részese vok.

Ha már a természetnél vagyok, meg kell említenem még egy témát: a szemétkérdést. Itt nem ismerik a hulladékgyűjtés fogalmát. Fura, h hányszor mondjuk Magyarországra, h milyen szemetes! Látni kéne, mi van itt! Nem akarom magunkat felmenteni, mert ennek ellenére, még nekünk is van min dolgozni tisztaság terén, na de ami itt van az félelmetes! Tényleg nem értékelik a természetet! Sőt, azt hallottam MAn-tól, majd más is mesélte, h állítólag itt az a 'szokás', h akinek a háza előtt nagyobb a szemétkupac, az a család gazdag, mert van mit szemetelnie! Számomra ez annyira elképesztő, h már vicces! Ennek köszönhetően, szétdobálják a papírt, a műanyagot, a fémet, ami éppen a kezükben van és már nincs rá szükségük! Nem tudtam lefényképezni, de láttam olyat, h egy szabad területet elfedett a sok műanyag palack és egyéb szemét! Nem hittem a szememnek! Szerencsére, nem láttam házak előtt magasodó szemétkupacokat (inkább egyenletesen oszlik el az utcán és felhasználatlan telkeken), de tény, h a kukáig nehezen találnak el. A szelektív hulladékgyűjtés itt még 'kicsit' odébb van! :) Báááááárrrrr, felfedeztem ennek egy kezdeti stádiumát, amit csak úgy hívunk MAn-nal, h a nünükés emberke. Magyarul: műanyagot gyűjtő khmer egyén. Húz maga után egy talicskaszerűséget és közben bmerre elhalad, folyamatosan nyomogat egy dudát, aminek olyan hangja van, mint egy gumikacsának (innen a nünüke elnevezés). Ő így jelzi, megérkezett és oda lehet adni neki a feleslegessé vált műanyagot. Gondolom, ezt leadja vhol és kap érte pénzt. Bárcsak a földről is felszednék mindezt! Viccen kivül, jól kereshetnének vele!

Ami nagy hatással volt még rám, az egy hosszú beszélgetés volt egy hölggyel, aki működtet egy alapítványt és Koh Kerben is dolgoznak. A gyerekeknek segítenek. Nagyon sok mindent elértek már, tiszteletre méltó a kitartásuk és a türelmük. Kb 3 éve vannak jelen a faluban és elmesélte nekünk, h miket tapasztalnak ott mostanában. Megdöbbentő, h ezek a gyerekek mit élnek át! A szülők számára ők csak eszközök és ha tehetnék hasznot húznának belőlük azzal, h elküldik dolgozni őket. Szeretet adni nem szokás. Maximum, amíg csak kisbabák. Nem merik, például, angolra tanítani a gyerekeket, mert az alapítvány attól fél, h a szülők, amint megtudják, h a gyerekük ilyen kvalitásokkal rendelkezik, elküldik koldulni a túristákhoz! És ez itt, Siem Reapban is így van! Képzeljétek el, h Angkor előtt, ahogy kiszállsz az autóból v tuktukból megrohannak a gyerekek és, komolyan mondom, tökéletes angolsággal kínálnak neked karkötőket, könyveket. Megkérdezik, h honnan jöttél és azonnal rávágja az országra, h 'Óóó, Budapest??? Ismerem, ismerem!' Összetenném a két kezem, ha a pincérek közül legalább 1-2 beszélne így angolul!

Na de térjünk vissza Koh Kerhez! Elég sok borzalmas dolgot hallottunk arról, h az ott élő felnőttek, hogyan próbálnak minél több pénzt kapni az ott dolgozó non-profit szervezetektől. Dolgozni nem akarnak, csak pénzt! És ahhoz nem lusták, h ennek érdekében minden követ megmozgassanak. Amúgy pedig a napjaik, kártyázással és szerencsjátékkal telnek, megspékelve egy kis alkoholfogyasztással. Sajnos, mindez a teher és értékrendszer továbbadódik a gyerekeknek. Ez a legszomorúbb és ugyanakkor a legmotiválóbb is, h tenni kell ellene. H ne higgyjék azt, h ez a normális, h tudjanak róla, h van/lehet ez másképpen is! Én akkor fogtam padlót, mikor a hölgy azt mesélte, h a gyerekeknek az iskola egy kis gondtalan sziget, ahova menekülnek az otthon átélt borzalmaktól és ha tehetnék minden nap ott lennének. A kislányok külön veszélynek vannak kitéve, a rendszeres családon belüli erőszak, molesztálás miatt. A legrosszabb, h mi mindenre nem adhatunk nekik megoldást, nem avatkozhatunk bele abba, h hogyan éljenek. Csak megmutathatjuk nekik, h más irányba is el lehet indulni és reménykedhetünk, h a mag termékeny talajra hull. A felnőttek már nehezen megváltoztathatók, ők belesüppedtek ebbe a vörös khmer időszak okozta traumába. Sosem fognak már kimászni belőle. Szomorú, de ez van.

A hét elején két napot voltunk Koh Kerben és ezúttal MAn bevitt a faluba is. Kíváncsi voltam erre a helyre, főleg a fent hallottak után, h mennyire tudok majd felülkerekedni az érzéseimen, ha a falu lakóit látom és elszorítani a dühöt, ami felgyülemlett bennem, azok után, h tudom, mit tesznek itt a férfiak a kislányokkal. Nőként ez hihetetlenül mélyen érintett és a gyomorforgató érzés felszínes leírása annak, ami bennem volt. A falu itt is tobzódik a szemétben. A szokásos khmer tipusú cölöpös házak elszórtan helyezkednek el a falu végében míg a 'főutcán' viszonylag egymás mellett. Szerencsénkre vagy sem, de hiába múlt el a siesta ideje, az utcán alig találkoztunk vkivel. Amit láttunk: az egyik helyen az asszonyok és a férfiak kártyáznak, egy másik háznál billiárdoztak. Egy helyen kis gyerekcsapat rohant meg minket. Nagyon édesek voltak, mosolyogtak, integettek, hagyták magukat fényképezni! Gyönyörűek! Azok a mélybarna szemek! Mosolyogtak ránk! Örültek nekünk! (Persze, hiszen, ami segítséget kapnak, azt mind fehér embertől!) A mosolyukat látva, megfeledkeztem minden rosszról, ami bennem volt.

Kis koszoska :)

Meglátogattuk a sulit is tanítás idején. A gyerekek egyenruhában játszottak kint az udvaron, éppen szünet volt. Semmiben sem különbözött a látvány egy magyar iskolától. Labdáztak, kergetőztek, a lányok szégyenlősen összesúgtak a láttunkon, nagy volt a hangzavar. A legkisebbek érdeklődve rohantak hozzánk és tülekedtek, h lefényképezhessük őket. Zabálnivalók voltak! Egyáltalán nem látszott rajtuk, a vidámságukon, h milyen gondokkal teli világban élnek. Nagy túlélők, az már biztos! Koh Kerben úgy tudom, h az általános iskola első hat osztálya van csak, a többi kettő Srayongban, a gimi pedig Kulenben. Oda már nem sokan jutnak el. Ide kb 160 diák jár és ők csak Koh Ker és Új Koh Ker családjainak gyerekei. Nem semmi, nem?

Na de nem szeretnék nagyon sötét képet festeni Koh Kerről. Hiszen ezek a dolgok bhol megtalálhatók, nálunk is ugyanúgy, mint más harmadik világba tartozó országokban, csak sajnos, ebben a pici faluban koncentráltabban. A jó hír az, h mi itt vagyunk és készen arra, h segítsünk. Ha nem is nagy dolgokban, de sok apróságban, ami ezeknek a gyerekeknek és ha a felnőttek közt találunk nyitottabbakat, akkor az ő életüket is kicsit megkönnyítheti. Lehetőség és ötlet van bőven! :) Nem is beszélve a lelkesedésről! :)

Mesélek vmi mást is! :) Most, h lent voltunk Koh Kerben több napot, lehetőségünk nyílt kicsit jobban körbejárni a szentélyeket! Hihetetlenül szép ez a hely és engem teljesen rabul ejtett az, h az erdőben ott lapulnak a maradványok! Belenézel jó mélyen a fák közé és biztos, h előbb-utóbb felfedezel egy kőtemplomot! Egy aranybánya! Azoknak persze, akik ezt szeretik! Én pedig odavagyok érte! Igaz, h ezek az építmények többnyire már omladoznak, de még így is látszik, h vmikor mennyire masszívak és tekintélyt parancsolóak voltak! Tetszik az egészben az, h még annyira feltáratlan és nagyon sok hely felhasználási célja például még csak találgatásokon alapul! A legnagyobb élmény az volt, mikor két projekt tag felpakolt minket és kivittek az egyik lelőhelyre, ahol a többiek dolgoztak. Autóval mentünk az erdő mélyére. Az út maga nem is nagyon létezett, azon a nyomvonalon haladtunk, amit kitapostunk magunkak korábban ezzel az autóval! Volt, h kiszáradt folyómedren kellett átmenni. Végül beértünk egy olyan szentélyhez, amit benőtt az erdő, szinte csak az alapok maradtak meg. Úgy éreztem magam, mint egy maugli filmben! :) Elképzeltem, h régen itt milyen zöld és sűrű lehetett az erdő, ahogy a majmok ugráltak a szentély fala és a fáról lelógó liánok közt! Ugyanakkor összeszorul a szívem, h lényegében a történelme ezeknek a helyeknek a szemünk láttára omlik össze! Mindenhol kődarabok elszórtan és komoly munka árán tudnak csak a régészek következteni arra, h a szentélyeken kivül, mi volt még arrafelé. Mivel már akkoriban is faházakban éltek az emberek, szinte semmi nem maradt fenn utánuk. De az egyszer biztos, h ha itt vki mélyebben beleásná magát, szó szerint, a témába, akkor hihetetlenül érdekes leletekre bukkana! A föld egy nagy kincsesláda, csak fel kéne nyitni! :)

Let's tuktuk!

Vmelyik nap biciklivel közlekedtünk a városban MAn-nal és akkor ihletett meg a helyzet, h ezt meg kell osztanom veletek. Kis pontnak éreztem magam a forgatagban. A nagy buszok és óriási terepjárók komótosan haladtak el mellettem. Először csak az orruk bukkant fel mellettem, majd szépen lassan a törzsük és végül elhajtottak mellettem, mint egy bálna a moszathalacska mellett. Ekkor éreztem, h elérkezett az idő, h mindenkit beavassak a siem reapi közlekedés rejtelmeibe. Ugyanis nem mindennapi! Legalábbis, számomra szokatlan és új 'szabályokat' véltem felfedezni. Lehet, h igazából így van ez jól és nálunk túl sok a megkötés! A végén, majd mindenki eldöntheti! :) Én megadom a háttértudást.

Alaphelyzet egy hétköznapi napon a siem reapi utakon:

teherautó - egy-kettő lézeng,

biciklis - nem vészes, bár több, mint nálunk, de nincs tele velük az út

(légkondis!) túrista busz - elég sok, tele japókkal,

személyautó - több mint busz, de még mindig kevesebb, mint nálunk,

terepjáró (dromedár) autók - na hát kérem, szép is lenne, ha nem egyik követné a másikat,

motorbicikli - Olaszország elbújhat az itteni mennyiség mellett,

és végül, de nem utolsósorban: TUK TUK! Igen! Ez az igazi és egyedi szereplője itt az utaknak, ebből van a legtöbb, bárhova mész, mindig beléjük botlasz - a mi taxisaink isten ments', h tanuljanak tőlük! :)

Röviden az itt betartandó közlekedési szabályok bátor, kísérletezni vágyó külföldiek számára:

1. Nyitott szemmel járj! Sosem tudhatod, éppen melyik irányból cikázik be eléd, melléd egy motoros, tuktuk vagy biciklis.

2. Aki a nagyobb az a nyerő! Tehát a busz a legmagasabb erő, bhol vagy, övé az elsőbbség, szépen vársz, amíg kifordul, vagy megelőz, vagy spurizol előle, ha hangosan ráddudál! Utána jön a terepjáró majd a többi pórias közlekedési eszköz.

2. Dudálj, ha kanyarodsz, és jelezni akarod jelenléted vagy szimplán, h menjenek előled! Itt is érvényes, h akinek mélyebb a duda hangja vagyis valszeg nagyobb a jármű, azé az elsőbbség, tehát megint kezdődik a sor: busz, terepjáró és mindenmás.

3. Mindebből következik, h itt a jobbkézszabály nem létezik.

4. A körforgalommal még barátkoznak. Ha nagyobbra építették, értik, h mit kell csinálni, ha kisebbre, akkor meg a "minek körbemenni, ha előbb is le lehet kanyarodni!" elvet követik.

5. Piros lámpánál motorosok figyelem! Ha már nincs más választás, mint megállni, kötelezően előre kell nyomulni a többiek közé és felvenni a halraj pozitúrát. Igaz ez, a tuktukra és a biciklire is.

6. Busz és terepjáró vezetők figyemébe ajánlom a lassan-komótosan haladást, az úton sok a kishal! Főleg piros lámpánál legelől!

7. Egy khmerben átfutó kósza gondolat: "A fehér ember felfestett fura fehér csíkokat keresztbe az úton, de hogy minek??"

8. Gyalogosak számára hasznos tanács lehet: úton csak akkor menjenek át, ha kellően körbenéztek és még akkor is finoman, senki nem fog megállni, h átengedje őket! Az úton a gép az úr, jobb erre figyelni! :) A zebra jelentéséről foggalmuk sincs!

9. Ha úgy érzed változatosságra vágysz és történetesen motoros vagy v biciklis, netalántán üres tuktukos, menj forgalommal szemben! Úgy mindig könnyebb érvényesülni.

10. Az út tele van meglepetésekkel: közlekedési eszközök végtelen mértékű kihasználásának lehetsz szemtanúja: terepjáró platóján és motoron annyi embert kell bepréselni, amennyi elvileg nem férne el...de itt, Kambodzsában, hatékonyak vagyunk és kicsik! Gázpalack, ketrecben kismalacok (egymás hegyén-hátán) szállítása motoron, matrac szállítás (nem összegönygyölve, hanem egészben!) autón.

Ami pozitív, h a vannak közlekedési lámpák, szerencsére (!), amiknek köszönhetően, legalább minimálisan kiszámítható, h ki-mikor merre megy. Bár erről eszembejut egy 11. szabály, miszerint jobbra kanyarodásnál tök mindegy, milyen színű a lámpa, mehetsz!

Sőt van egy 12. is! Ha kisebb a járműved és feltorlódtak a többiek (pl. piros lámpánál): légy kreatív! Nem muszáj a sorban állni és várni! Tessék letérni az útról és kerülni! (itt nincs járda vagy útpadka). Ebből jön egy 13. szabály, úgy tűnik a khmerek, még nincsenek nagyon hozzászokva  lámpákhoz és, h türelmesen ki kéne várni a zöld jelzést! Taktikusan lelassítanak a lámpa előtti métereken, bmivel is vannak, h nehogy megállásra kerüljön a sor és mire a lámpához csorognak épp zöld jön! Szeretnek haladni! Gondolom, épp ezért is van, h nem nagyon állnak meg a 11. pont esetén sem.

Egyéb észrevételek:

Autó márkákban itt a Lexus és a Toyota a legmenőbb, természetesen, csakis terepjáró típusban! A lényeg, h nagy legyen és hatalmat sugárzó! Uralni kell az utakat! Nincs kec-mec!

A motor a legveszélyesebb, nagyon tudnak száguldozni! Bár ezt leginkább csak este tehetik meg, amikor az utak is üresebbek. Ami viszont újszerű volt számomra, h a motorosok taxisok is! Fel lehet szállni némelyik mögé és elvisznek, ahova kéred. Ez a leggyorsabb módja a közlekedésnek itt! Sőt volt már olyan, nagyon vicces volt, h mi is így mentünk be a belvárosba! :) Ami úgy nézett ki, h elöl ült ugye a motoros khmer fiúcska, MAn kedvesen bepakolt kettőjük közé, így ő mögém ült. Elég mókásan nézhettünk ki! :) De meg kell dícsérnem a srácot, aki vezetett, nagyon ügyes volt és egyáltalán nem hajtott gyorsan! Tény, h eltartott pár napig, mire Andris rávett, h ráüljek egy motorra. Persze, ebben az esetben inkább kisebb robogókra kell gondolni.

A tuk tukosok viszont a legérdekesebb mind közül! Ez egy teljesen külön világ! Ahogy már meséltem, az alku itt is alap! De a vicc, h rozogábbnál, rozogább a motorjaik vannak, amikhez csatlakoztatják az utasszállító kis szekérszerűségeket. Olyasmi, mint a riksa. Vmelyik este, olyan lassan haladt velünk a tuktuk, h attól tartottunk bmelyik pillanatban leállhat! Jó, 4-n ültünk benne, nem lehetett könnyű, de komolyan mondom, h lépésben érkeztünk meg a célhoz.

A sofőrök általában csak nagyon alap szinten beszélnek angolul és a várost többnyire szállodanevek szerint ismerik, plusz Angkort. Ha kéred, egész napra kibérelheted őket és elvisznek angkornézésre! :)  Érdekes, h onnantól kezdve, h az egyiknek megvan a fuvarja vagy legalábbis a jelöltjei erre, a többiek odasereglenek és segítenek neki alkudni és a cím elmagyarázásában is, ha bizonytalan. A legjobb, mikor vak vezet világtalant és ahányan vannak, mindenki más irányba mutat! :) Végtelenül jól szórakozok rajtuk! Az utak mentén állnak rendszerint és szólítgatnak, h "Sir, Lady! Tuktuk?" "Do you want a tuktuk?". Sokszor mire az utcán végigmész, elfog a szédülés a sok fejrázogatástól. Az ügyesebbek viszont már azt csinálják, h az éttermek körül ólálkodnak és kifigyelik, ki-mikor végez, aztán lecsapnak! A legélelmesebbek, pedig belecsempésznek vmi egyedit a tuktuk dizájnjukba: láttam már Rock 'n' Roll tuktukot ( ez volt kifüggesztve az oldalára) = egy rádión raeggee zene ment (no comment :)) és a hátsó rész fel volt díszítve karácsonyfa égőkkel, amik villogtak. Így kell ezt kérem szépen, ha vki szeretne kitűnni a tömegből! :)

Tuktukos fuvarra várva siestázik :)

Tehát többnyire mókásak a helyzetek, mert baja nagyon ritkán esik bkinek is! Láttunk már olyat, h vki eldőlt a motorjával és azonnal megrohanták az emberek, h segítsenek felállni, de aztán a pasi, mintha mi sem történt volna, ment tovább!

A nagyobb járművek valóban óvatosan haladnak, nem száguldoznak, pont amiatt, h nagyon sok a náluk kisebb szereplő az utakon.

Ami jó itt, a városban, h a nagyobb utak már le vannak aszfaltozva. Vidéken viszont, ez nem nagyon jellemző és elég poros a közlekedés. Sokan maszkot viselnek a motoron vagy a biciklin.

Ami pedig a legszembetűnőbb nekem, h itt nics ordítozás, anyázás és veszettül dudálás vezetés közben. Mindenki igyekszik eljutni, ahova szeretne és próbál meg érvényesülni, ezt pedig elfogadják békésen, türelmesen! Vhogy ez így is van rendjén, nem? :)

Kósza gondolatok 11 óra alvás után :)

"Mama azt szokta mondani, az élet olyan, mint egy doboz bonbon: Nem tudhatod, mit veszel belőle!" /Forest Gump/

Ez az idézet forog a fejemben, már egy pár órája. Ízlelgettem, forgattam és úgy döntöttem, ez most idevaló. Évek óta ez az egyik kedvenc gondolatom, mindig is tetszett az egyszerűsége és a film ismeretében szívhezszóló üzenete! Most van a pillanat, h az én életembe beilleszthetem, megtalálva a helyét. Mert most érzem úgy, h, az elmúlt 4,5 hónap hasonlóan történt meg velem. Választottam egy nagyon fincsin kinéző bon-bont és hihetetlen ízáradatot kaptam cserébe, teljesen váratlanul! :) Kicsit 'felpofoztam' magam tegnap este, mert fintorgok itt az ázsai kultúrán és könnyedén kritizálom, h mennyire más, mint a miénk, de vhogy elsiklottam a lényeg felett. Afelett, h basszus ÉN ITT VAGYOK! Hogy egy ekkora lehetőségem támadt, h eljöhetek egy olyan országba, amiről talán október előtt még nem is hallottam sokat. Beleláthatok és megismerhetem! Ha hagyom és igazán akarom nagyon sokat tanulhatok magamról és az emberekről itt. Sok a tanulság már két hét után is! Vhogy mióta ideértünk, azt éreztem magamon, h eltűnt a korábbi szívből jövő lelkesedésem, az érzésem, h jó úton járok és, h végre közelebb kerültem a 'személyes történetemhez' (Coelho, Alkímista), és inkább tényleg a nyafis Eszti kerekedett felül. Pedig épp az, h őt jöttem leküzdeni, persze részben. Na jó, ezt a gondolatfonalat azt hiszem, jobb, ha nem szövöm tovább, mert enyhén skizofrén irányba kezd mutatni! ;) A lényeg, a lényeg, h tegnap este végre újra felnyílt a szemem, megcsapott MAn lelkesedése és szenvedélye. A tenniakarás. H kihasználjuk ezt a lehetőséget és a maximumot hozzuk ki belőle! Ezen keresztül ébredtem fel, h ez hova tűnt belőlem, hisz én is ilyen vok...legalábbis voltam még az elején! Részben ezért is tartjuk magunkat annyira összeillőnek! Erre tessék, én szépen elkaparom mélyre, a föld alá! Úgyh ébresztő!!!!!!!!!!! :) Érzem, h ez jó lesz! Mert itt lenni és tapasztalni, nem is lehet másképpen! :)

Csak ennyit akartam ma mondani, kivételesen megkímélek mindenkit a szemguvasztástól. Biztosan, általában, mire a napi bejegyzésem végére értek, van némi fizikai hatása szemkörnyéken! :)

Izzadunk, de jól szórakozunk! :)

Remélem, mindenki örömére jelenthetem ki, h az elmúlt két nap várokozáson felül alakult és nagyon jól éreztem magam! :) Semmi nyavalygás, fura bogár félelem és minimális falu-para! Mit szóltok? :D Azon túl, h a nappalok masszív izzadással teltek, hoztam a formám: ami lehet, kiesett a kezemből, levertem, összetörtem vagyis kezdem otthon érezni magam! És nem hiszitek el, mit ettem tegnap!!! :) Nem, nem, nem lövöm le a poént már az elején! Pfúj, senkinek se forduljon meg pók v egyéb ízeltlábú a fejében! :)

A péntekem azzal kezdődött, h széttörtem a vizes kancsónkat, amit komoly kutatás során leltünk fel a piacon, mivel úgy tűnik a khmerek ilyesmit nem nagyon használnak. Nagyon mérges voltam magamra, nem is beszélve arról, h utána kb egy órán át takaríthattam a szilánkokat! Sajnos, takarító eszközökkel is híján vagyunk, mivel itt ezt is másképp csinálják. De legalább annyit megtudtam, h itt a seprű, nem vmi állatszőrből készül, mint elsőre nekem tűnt, hanem cirokból.

A nagy munka után elmentünk ebédelni a hozzánk legközelebb eső étterembe, a Green Mangóba, ahova a koreaiak járnak karaokezni esténként és mi ,szerencsés kiválasztottak, mindennek rendszeresn fültanúi is lehetünk. A felszolgálók nagyon édesek voltak, persze, angolul alig tudtak és végül teljesen mást kaptunk, mint, amit kértünk! A csajszi igazi vendéglátós...ráérzett, mi az, amitől falra mászok: hagyma leves!!! Brr... Nehéz még megszokni, h a legalapvetőbb angol tudásodat kell elővenned, egy bonyolultabb kifejezés és vége a beszélgetésnek, bár ez sem garantálja, h megértenek! Ezen túllendülve, tehát kajacsere után, végül egész finomat ettem és hazaérve, olyan igazi khmeresen siestáztunk egyet. Ez az, ami itt nagyon megy! Úgy bírom, mikor dél és kb délután 3 között a piacon mászkálsz, az árusok a standjukon pihennek = terpeszkednek vagy egy függőágyon vagy, ahol lehet, épph nem az árujukon! :) A tuktukosok a legédesebbek, ők kiállnak az út szélére és szétmállanak az űléseken! Ennyi, minek bonyolítani?! :) Nagyon átérzik az életet, nem sietnek el semmit, mesterei a 'fő a nyugalom, no stress' életvitelnek! Mi ehhez képest az ausztrál 'no worries' vagy a kubai 'manana'? :)

Péntek este a szunyókálást követően bevettük magunkat a Pub streetre! A kedvenc helyem itt! Képzeljétek el nyáron Pécsett a Király utcát vagy Budapesten a Liszt Ferenc teret, megfűszerezve egy kis mediterrán szűkutcás hangulattal: egyik bár a másik mellett, azt sem tudod, hova ülj be. A sör fél dollár! Lehet számolni! :) Szerencsére, a tömeg azért nem olyan nagy, hely mindenhol van. MAn elvitt egy speciális étterembe! Arról híres, h kb óránként van műsor, bemutatják a helyi néptáncot (Apsara tánc), illetve rövidebb darabokat. Le sem tudtam venni a szemem a gyönyörű jelmezekről, a lányok sminkjéről, a mozdulatokról. Minden olyan finom és kecses volt! Önkéntelenül futott végig bennem az összehasonlítás a salsa és a hastánc között, de megfeneklettem. Mert nem lehet. Itt annyira lassúak és kidolgozottak a mozdulatok, nincs semmi hirtelen rándítás vagy rázás. Az újjaikat a lányok extrém módon tudják kifelé hajlítani és ez ad az összképnek egy hihetetlen szépséget, a színáradatról nem is beszélve. Igazából a nőiséget kutattam a táncban, mert elsőre nagyon passzívnak tűnt az egész, nagyon enyhe és ritka csípőmozdulatokkal és fura lábterpesztésekkel. De rá kellett jönnöm, h felesleges összevetni ezt a 3 táncot, mert ahány ország annyi módon lehet kifejezésre juttattni a szépséget és a nőiséget. Itt az a vonzó, ha egy nő kelleti magát, pontosabban, itt még megvan az a hagyományos szemlélet, h a nő nem adja könnyen magát, a férfi pedig többszöri nekiugrással ostromolja szíve választottját. Miért ne mutatkozna meg ez a néptáncukban is? Gyönyörű volt! Az tuti, h aki eljön meglátogatni, számára kötelező vizuális 'olvasmány' ez a műsor! :) Nem menekül!

Youtube-on megpróbáltam keresni pár példát, h lássátok miről van szó (a hangerőt érdemes lejjebb venni, a mi fülünknek ez a zene kicsit szokatlan):

Apsara tánc

Páva tánc

Ami a nap végén feltette az 'i'-re a pontot, h itt is mást kaptam vacsira, mint, amit rendeltem! :) Szerencsére, nem sült-főtt hagyma érkezett az asztalra, hanem egy isteni tonhal saláta (szendvics helyett)! :) Úgy tűnik ennek a napnak ez volt a kharmája! :) Sebaj! Hazafelé, átadtam magam a szokásos tuktuk-kal szeljük a levegőt érzésnek, ez pedig hab volt a tortán, h ellőjek minden sallangot. :) Bár, mire az ember beleül a tuktuk-ba jó, h értékeli a hazafelé száguldást, mert nem úgy megy az, h állok az étterem előtt, hívom a citytaxit, mondom a kódot, a címet és 5 percen belül ott a taxi! Áááá!! Forget it in Cambodia! Alap, h a tuktukos szemel ki téged és már vinne is! De ácsi, mennyiért is??? Ne merjen senki elővigyázatlanul becsücsülni, először le kell futni a szokásos köröket: tehát tessék alkudni! Ezek után nem csoda, h örülsz, mikor már ülsz a tuktukban, kényelmesen, uriasan, tudod, h visz hazafelé...upsz..vajon jól megértette a címet? 2. pont: min húszszor kérdezz rá, h tényleg tudja-e a sofőr, h hova kell mennie! Nem mindig, elhihetitek! :)

Szombati napunkra már jó előre megbeszéltük, h kicsit túristáskodunk és megnézzük a helyi skanzent vagyis a Cultural Village-t. Itt a Kambodzsában élő népcsoportok szokásait, bár inkább házait nézhetjük meg kiállítva egy kis helyi történelemmel fűszerezve. Nagy tanakodás után, végül nem vettünk igénybe gájdot (idegenvezetőt), és vhgy most sem tudom megmondani, h hasznos lett volna-e vagy sem. Én jobban szeretek a magunk tempójában végigmenni, fényképezni egy ilyen helyen, de tény, h 1-2 megállónál jó lett volna, ha kapunk némi kiegészítő információt, többet mint, amennyivel megdob a jegy mellé kapott prospektus. Az egész park hatalmas és nagyon szépen össze van állítva, összességében nagyon tetszett. Azt már nem is mondom, h az egyetlen nehézséget a meleg okozta. Azért hangsúlyozom ezt ennyit, mert sztem nagy szerepe van abban az időjárásnak, h az emberek itt ennyire kis lustaságok. Én is érzem magamon. Nappal nagyon lenyom és fáradtá tesz ez a meleg. A khmerek hiába itt élnek és biztosan hozzá vannak szokva, azért látni rajtuk is, h nehezen mozdulnak déltájban! :) Biztos van ennek más oka is, de sztem ez is nagyban közrejátszik. Az este, aaaazz már teljesen más! Olyankor én is magamra találok! :) Na de, nem akarok nagyon elkanyarodni az eredeti témától! A skanzen park nagyon szép és rendezett, tiszta. Mindenhol kertészek és helyi személyzet mocorog, tisztogatnak, ápoljék a füvet, a virágokat. Van étterem, kis autó, ami, ha kell, gondolom jó pénzért, körbevisz. És ami kihagyhatatlan, csak a khmerek a legidegesítőbb szintre fejlesztették: helyi kis suhancok, egyszerre legalább hárman, letámadnak fényképezőgépekkel és hirtelen Cannes-ban érzed magad a vörös szőnyegen! Dirigálnak, h akkor most nézz ide, nézz oda, akkor külön egy képet, együtt egy másikat, öleld át, mosolyogj! Hűűű, azt hittem, ha mégeccer elém ront egy, kitalálok vmi khmer rondaságot arra, h húzzatok innen! Nagyon zavaróak voltak. Viszont öt perc sem telt és máris megint ott álltak előtted a képeddel, amit egy fa keretbe illesztettek vagy tányérra másoltak rá. Ugye, mondanom sem kell, h nem vettünk tőlük semmit! Azért elgondolkodtató, h ez mennyire éri meg nekik! Az viszont vicces, h, mint vmi kis görög hirnökök rohangálnak folyamatosan ezek a srácok a park egyik részéből a másikba, megrakva fakeretes képhalommal. Gondolom, üldözik a túristákat. Én is nagyot néztem, mert néha a semmiből ott állt melletünk az egyik fiú és kínálgatta a rólunk készült remekműveket.

Ami viszont nagyon jó volt, h bizonyos helyeken kisebb színházak vannak kialakítva és bizonyos időközönként itt is előadnak vmi helyi kis legendát, mesét. Azért ez a műsor már kicsit feltuningoltabb változata volt annak, amit előző este láttunk. A zene alap eleve remixelve volt, de tetszett! Szórakoztató volt és látványos. Sokan voltak a színpadon és nagyon jól táncoltak. A sztori magam nem volt bonyolult, bhonnan szakadt túrista megérti: szegény fiú beleszeret a gazdag lányba, akit már elígértek egy másik gazdag fiúnak. Ment a huza-vona, végén természetesen happy end-del. Aranyos volt, látni, h az embereket a világ minden szegletében kb ugyanazok az élethelyzetek ihletik meg! :)

Visszatérve a szállásunkra, összekaptuk magunkat és bementünk a Night Market-t megnézni (a piac jellegzetessége, h éjfélig van nyitva). MAn egyik régi barátja, egy magyar uriemeber, aki Siem Reap-ban telepedett le, itt nyitott egy éttermet és kedvesen meginvitált minket egy vacsorára. Húúúúúúú, hát nagyon tetszett minden, amit láttam! Már voltam helyi piacon, de egyiknek sem volt ennyire hangulata, mint ennek. Amerre néztem, jojozott a szemem a sok szebbnél szebb sál, ruha, táska póló, ékszer, szobrok, festmények, ágyterítők, párnahuzatok láttán!!! Hmmm...egy lánynak ez maga a fertő!!! Igyekeztem céltudatosan haladni előre, mintha szemellenzőm lenne és nem nézni se jobbra, se balra. Csak előre! Irány az étterem! Jött a következő sokk: egyszercsak egy nagyobb térre értünk, aminek a közepén egy bali stílusú bár van. A teteje kúpalakú és nádból vagy bambuszból készült, alatta a bár maga kör alakú, körülötte pedig szintén bambuszból asztalok, ülőalkalmatosságokkal, vörös párnákkal. Ismerősünk étterme az egyik sarokban van, de az egész úgy működik, h ő szolgáltatja az ételt, több másik kisebb kifőzdével együtt, a bár pedig adja az italt. A zene vmi fantaszikus ('70-s évektől-mai stílusig minden volt)! Kár, h bulikat nem szerveznek!

A vacsi is isteni volt! Helyi kaját ettem: tésztát zöldségekkel (általában ezt szoktam vagy rizses zöldséget, tudom, ez így egyhangúnak tűnik, de a helyiek azért rendesen tudják ezt variálni). Ezután jött viszont a meglepi!! Közben megérkezett a tulaj, MAn barátja családjával (felesége, kislánya) és meglepit kértek nekünk a szakácsuktól! Tudjátok mi volt az?? Jajjjjj...PALACSINTA!!! :D Lekváros, meg kakaós, meg nutellás! Most is összefolyik a nyál a számban! Tény, h alig két hete jöttünk el itthonról, de azért elég ahhoz, h mit nem adnék anyukám rakott krumplijáért és egy szelet palacsintáért! Amit itt kaptunk szakasztott olyan volt, mint az otthoni! Nyami! :) Egy dolog hiányzott csak...apukám (lekvármester) igazi baracklekvára...de hát az már maga lett volna a luxus! :) Ettől eltekintve fenséges volt!!! Minden elismerésem a khmer szakácsé, aki megtanulta elkészíteni. Hallomásból tudom, h nem is olyan egyszerű megtanítani, mint mi gondolnánk!

A vacsora után átmentünk a Night Market egy másik részébe, ahol szintén egy nagyon gusztusos bár nyílt. Itt egy kis elővalentinnapi koncert volt. Meghívták a helyi menő bandát, a CamboJam-t vagy vmi ilyesmit. Már korábban is hallottam őket a Pub streeten, de nem vártuk még végig egy koncertjüket sem! Ismert számokat adnak elő saját stílusban. Nagyon kellemes volt! Az asztalunk pont velük szemben volt, így páholyból hallgattuk végig a műsort. Sőt, tombola húzás is volt egy sörpromóció keretében és voltunk olyan szerencsések nyerni két kulcstartót és egy pólót! :) Úgyh nagyon jól zárult ez az este is! :)

Amit még el kell mesélnem, h MAn barátjának a kislánya maga volt a bűbáj! Gyönyörűen összerakott kis  huncutka! Apuka ugye magyar, anyuka pedig khmer. Annyira édes volt, mindenkihez ment, kacérkodott, ismerkedett. Táncolt a zenére. Elvolt egyedül is és velünk is. Engem levett a lábamról a nevetésével, azzal kics teliszájas kacajjal. Nagyon életrevaló kislány az biztos!

Levonva az elmúlt két nap konklúzióját, azt mondhatom, h Siem Reap tényleg egyre jobban tetszik. Egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem, h mi-hogy működik itt. Már annyira nem is az idegen érzés uralkodik rajtam, mint inkább az, h érdekes és tudni szeretném ezt, meg azt, amazt és mindent! Jó lenne belelátni ebbe a kultúrába! Tegnap el is kezdtem olvasgatni a neten híreket, beszámolókat az országról, h ebből a szempontból is érzékeljem ezt a világot. Úgyh mindenképpen azt mondhatom, h jól érzem magam és haladok!

Egy apróság: ma is a Green Mango-ban ettünk! :) Ugyanaz a kis csajszi volt a felszolgáló, mint a múltkor, aki elrontotta a rendelésünket. Nagyon aranyos volt, a maga módján mondta, h "I'm other than before" vagyis ma nem lesz olyan béna, mint legutóbb! :) És valóban nem! Csak a végén elszámolták a számlát, lehagyták róla az én kajámat...meg kell hagyni a khmerek nem azok a vérbeli kereskedők! :)

Amit el akartam mesélni, h mindig próbál kérdezősködni rólunk, honnan jöttünk (megdícsérte a bőröm, h mennyire tiszta, mert az amcsiké nem szép), meddig maradunk, mit csinálunk. Ma kérdezte, h mikor jövünk legközelebb ("Coming when?) és hozzátette rám mutatva, h "I want to see her again" :D MAn nagyot nézett... ;) De senki ne gondoljon rosszra! Itt a fehér bőr kuriózum.

Ó igen, ezt majd elfelejtettem mondani, h ma nem csak Valentin nap van! Hanem a kínai Új Év kezdete is! Itt ezt is megünneplik, mindenhol csiricsáré kínai díszítések vannak kitéve, lampionok és kínai ünnepi képek. Azért itt is elég nagy a kavarodás a népek között, csak nem úgy, mint Amerikában, kisebb mértékben, de vegyes a társaság! :)

Mit is jelent a kínai Új Év?

Egy kis kiegészítés...

Megint itt vagyok, a mai napom termékeny lesz! :) Szeretnék még pár gondolatot hozzátenni az előző bejegyzésemhez. Kicsit úgy érzem hiányos lett. Nem írtam le, h mitől is ijedtem meg annyira, h mitől vált minden körülöttem hirtelen annyira valóságossá. Találkoztunk olyan emberekkel, akik már itt élnek egy ideje v már többször dolgoztak Kambodzsában és meséltek a körülményeikről. Arról, h milyen volt az elmúlt időszak, amit itt töltöttek. 'Persze', nekem főleg a negatívumok jöttek át, láttam szemeim előtt, h hasonló helyzetbe kerülök és, h hogyan reagálnék. Pl. ijedten ugrabugrálok egy fura állatka láttán! :) Vizuális tipus vok ugye! :) Bevallom, főleg a falusi élettől félek ennyire. Bár gondolom, ez nem akkora titok! :) Foggalmam sincs, mivel fogom lekötni magam! Siem Reap-t egyre jobban kedvelem és kezdem megszokni minden előnyös és előnytelen oldalával szemben. Jó tudom, alig egy hete vok itt, mit várok magamtól?! Már ez is szép kis fejlődés. Hát igen, ezért is szól ez a blog a türelemről is! :) Fejlesztésre váró terület! :) Szóval igyekszem bíztatni magam belül, h menni fog és mint látjátok, a motiváció is megérkezett, úgyh innen nincs más út, mint nap mint nap ismerkedni a gondolattal, h vizet hozok a kútról, és egy fatüzelésű kályhán főzök, áram pedig este 6tól 10ig van. Még mindig nevetnem kell, ahogy erre gondolok! :)

Na jó, mostmár leszállok a témáról! Hiszen nagymamáim is ilyen körülmények közt éltek, és kibírták, feltalálták magukat! Én is ezt fogom tenni! Nem is beszélve arról, h ha ezt kibírom, egy baromira edzett csaj leszek, jöhet bmi! :)

A motiváció

Szép jó reggelt Magyarország! :) Hallom, milyen az időjárás otthon, úgyh egy kis szívderítőként küldöm haza ezt a számot, amit belinkeltem. Őszintén szólva, annak idején írtóztam ettől a daltól, de most vhogy megjött hozzá a kedvem és jól esett meghallgatni. Nagyon édes a szövege! :)

A mai bejegyzés folytatásával vannak gondjaim...mert nem tudom, h hol kezdjem és hogyan. Az elmúlt pár napban semmi kirívó nem történt, nem kirándultunk, nem láttam új helyeket. Viszont rengeteg új benyomás ért, új emberekkel találkoztunk, sok érdekes történetet hallottam tőlük az itteni létről. Mindennek eredményeként jól összezavarodtam, mert persze mindehhez hozzáadódnak a belső, kavargó gondolataim, félelmeim. Rendet kéne tennem magamban és pont emiatt nem tudom, h szerencsés-e ilyen állapotban blogot írni. Hogy mennyire legyek őszinte és kitárulkozó. Mert tudom, h a legtöbben, akik ezt a blogot olvassák, nagyon aggódnak értem és semmiképpen sem szeretném megijeszteni őket. Mert én tudom, h mindaz, amin most átmegyek, az csak időleges és normális. Biztosan ilyen az, amikor felkészületlenül ér vkit egy másik kultúra. Ilyenkor nem használ a sok elmesélt történet ázsiáról és a suliban tanultak (hajrá, nemzetközi kommunikáció szak! :)) Ez az a pillanat, amikor megszédülsz a valóságtól, amikor tudatosodik benned, h itt mire számíthatsz, mert a bőrödön érzed ezt a világot, minden hozadékával együtt. Senki se értse félre, nem arról van szó, h nem érzem jól magam! Tegnap este töltött el először a boldogság érzet, h jéééé ez tetszik! Jééé, ezt is meg lehet szokni! Nem ugrottam a szoba másik oldalába, mikor a falunkon megjelent egy pici gekko! :) Ez nálam már a haladás jele. Először éreztem azt, h valóban meg tudom csinálni, mert akarom, mert magamnak is szeretném bizonyítani, h elég erős vok ehhez és bmilyen körülmények is várnak rám, én boldogulni fogok. Arra gondoltam, h az ember valójában egy hihetetlenül alkalmzakodó lény, bmihez hozzá tud szokni és bhol feltalálja magát. Az egyetlen akadály a kényelemérzet és az ebből fakadó lustaság. No, mi most ez ellen teszünk! Hát akkor hajrá! Mondom, magamnak. :) Mindig vmi különlegesre vágytam és, h ezen keresztül adhassak vmit a világnak. Talán ez itt az alkalom! Ésha végre megírhatom, amire vágytam! Ésha végre én is adhatok vmit, amit eddig még más nem! :) Igen, ezt szeretném és ezért akarom ezt!

Na igen, szép dolog a motiváció! :)

Sajnos, most mennem kell, elkísérem MAn-t ügyetintézni...este még írok, ha érezem!

Puszi Mindenkinek odahaza! :) És azért tudjátok, h nagyon hiányoztok! :D

Látogatás Koh Ker-be_a következő első benyomás

Bevezetésként a mai témánkhoz, elérkezett az ideje, h tanuljunk pár szót khmerül! :)

Szusz-dei! = Hello!(általában ezt használják)

Szok-szá-báj = Hogy vagy? Mizujs?

Ákkun = Köszönöm

Ákkun csrán = Nagyon köszönöm

Atte = Nem

Bá = Igen (fiúknak)

Cstyá = Igen (lányoknak)

Ád mien = Nincs

Mien = Van

Majd a következő szakasz az lesz, h alkudozáshoz hasznos szavakat írok le nektek, de előbb ezeket nekem is meg kell tanulnoom :) Bár az 'atte' (nem) szó már most is bevethető :) És igazából ebből áll az egész. Megkérdezed, h vmi 'how much', az eladó erre mond egy borzalmasan magas árat! Persze, ellenkezel, h 'atte, atte' és mutatod a kezeden, h hány dollárt adnál a portékáért. Majd ő kezdi el bosszúsan rázni a fejét, vagy csak egyszerűen kinevet és mond egy újabb árat...erre te megint rázod a fejed...végül elindulsz, h 'atte, akkun csrán' (nem, köszönöm), ő meg utánad kiabál, h 'Oké!' és kész is a vétel-eladás! :) A számokat nem árt picit ismerni khmerül és még gördülékenyebben megy a folyamat!

Ezt most szépen kifejtettem, pedig nem is erről akartam írni elsősorban. Hanem KOH KER-ről!

Tegnap lementünk megnézni a terepet és picit körbenézelődni a környéken jövendőbeli szállás ügyben. Az út oda-vissza megvolt 4 óra alatt. Mivel az utakat folyamatosan építik, csak egy része volt hepehupás vörös homokos részen, a többi aszfalt. Azt gondolom, mondanom sem kell, h a göröngyös rész, nem Siem Reap közelében volt. ;) Először magához a romokhoz mentünk és az ott lévő kis éttermek egyikében ettünk. Nagyon tetszett, h a villát és a kanalat nem egy sima tárolóban tették az asztalunkra, hanem forró vízben áztatva. Jobban esett így enni! Nagyon hangulatos volt amúgy az étterem, mert a háttérben már ott figyeltek a Prasat Thom (Nagy Templom) romjai. Ami még nagyon jópofa volt, h az asztalok között a jóllakott vendégek igénybe vehették a függőágyakat egy kis siestára :) Nyugalom volt, elhanyagolható mennyiségű túristával, adott volt minden egy kellemes horpasztáshoz. Na mi ezt kihagytuk! Nekivágtunk a romok felfedezésének, vagyis csak én, mert MAn és a sofőrünk már járt itt 'párszor' korábban. Gondolom, nem élvezték túlzottan,h én mindig elcsatangoltam és várniuk kellett, mire újra melléjük érek :) Na jó, azért senki ne képzelje, h speedy gonzalesként röpködtem egyik kődarabtól a másikig! Hiába volt a belső lendület, ha kivül a hőmérséklet 30 fok fölé emelkedik és eljutni A-ból B-be csak percek alatt sikerül, vánszorogva. Szerencsére, a fényképező exponáló gombját nyomkodni nem vett el túl sok energiát! :) Az eredményt már fel is tettem Picasa-ra!

Szóval gyönyörű a környezet és a romok is nagy hatással voltak rám. Általában, ha vhol hasonló helyen jártam az egy ép vagy renovált műemlék volt, nem pedig egy düledező és sok helyen már csak ködarabokban fellelhető maradvány. Szívszorító volt látni, h mára mi maradt a vmikor gyönyörű épületeggyütesből és a gondosan faragott díszítésekből! Bár ezzel párhuzamosan az is végigfutott az agyamon, h de lennék itt régész! Van, mit bíbelődni! És az érdekes az, h ahol mi voltunk, csak a központi rész! A Prasat Thom környékén kör alakban helyezkednek el a többi szentélyek! Már hazafelé vettem csak észre, h a fák között mindenhol elő-elő bukkan 1-1 újabb épület, mint egy kis sziget az óceánban! Óriási terület és mindezt feltárni, nem lehet kis munka! A fájdalmas az egészben tényleg az, h már egy épület sincs meg eredetiben, minden omladozik. Sajnos, nem tudtam lekapni, de láttam olyat, h már csak két szemközti fal maradt meg egy kisebb templomból és ez a két fal ellenkező irányba dőlt/hajlott. Mint egy kettészelt sajtdarab.

Koh Ker faluba is be akartunk nézni, de túl nagy volt a meleg, úgyh inkább elindultunk haza. Az a vicc, h ennél csak melegebb lesz! Pedig már most olyan helyeken izzadtam, h nem is tudtam, h ott lehet! Pl. a bokámon és a vádlimon :) Tele van meglepetésekkel ez az út...és ez még csak a kezdet!

Erről jut eszembe, h azt el is felejtettem írni, h délelőtt, még a romok felfedezése előtt, a környéket jártuk és szállás után keresgéltünk magunknak. A vendégházak vmi förtelmesek! Volt olyan, ahol egy pici luk volt a szoba, de azért beleépítettek egy wcszerűséget, ami okés, h ott volt, de nem működött! És egyhamar valszeg nem is fog! Tehát lényegében díszítőelemként funkcionált! Elképesztő! De ez mindenhol így van errefelé, egyre szembetűnöbb. Próbálják felvenni a lépést a nyugattal és alkalmazni az átvett technnológiákat és fejlesztéseket, de vhol mindezt egy sajátos khmer stílusban. Sokszor vmi kifejezetten szépnek és nyugatinak tűnik, az ember megörül, h végre vmi hazai, aztán ahogy jobban megnézi, belelát, észreveszi, h csak megtévesztés volt az egész. Ilyen pl a mosdók ügye is. Van egy nagyon szép étterem, ahol már otthonosan is éreznéd magad, erre megközelíted a mellékhelyiséget és azzal a lendülettel fordulsz ki. Ilyen élményünk volt egy Mekiben. Az ember azt gondolná, h ez is a franchise része, hamár nem alapvető emberi igény, de nem. Szóval ezt látni itt mindenhol. Kambodzsára nagy út vár, ha tényleg errefelé szeretne elindulni. És ez itt a kérdés, h akar-e. Nekem úgy tűnik, h jó nekik így. Próbálkoznak, próbálkoznak, de jobban szeretnek még egyelőre a megszokott és hagyományos mellett maradni. Pl láttam egy vendégházat, ami nagyon rendben van, tiszta, szép, angol wc-s, zuhanyzós, gyönyörű tömör fa bútorokkal. De mindez a 'nyugat', a tulajdonos khmer család, hiába gazdag, nem itt él, hanem mellette, 'keleten', a kambodzsai jellegzetes kis falusi faházban (persze óriási hangfalakkal és tv-vel felszerelve :)). Mindez egy udvaron belül! Maga a kontraszt! :)

Megint sikerült, jól elkanyarodnom a témától. Tehát néztünk szállást magunknak és úgy néz ki, h megtaláltuk a megfelelőt. Még egy kicsit gondolkodunk, de elég nagy az esély rá, h ő a nyerő. Ez egy kétszintes ház, hatalmas belső terekkel és a földszinten gyönyörű tömör fa bútorokkal. A konyha nagyon kezdetleges (hűtőmentes), kőből kirakott tűzhellyel (fával működik), és áram sincs, csak napi 4 órában, vizet pedig a kútról kell hozni. Meg kell állnom az írással...nevetnem kell! Nem hiszem el, h ezek az én szavaim!!! :))